Veronica Rossi: Riders

A Supernatural legjobb időszaka villogott a szemem előtt, mikor a Riders fülszövegét olvastam. Az apokalipszis lovasai, a világvége nagyon izgalmas téma, és már tűkön ülve vártam, hogy lehengereljen.

Gideon érettségi után beáll az amerikai hadseregbe, hogy ranger legyen. Az egyik katonai gyakorlat rosszul sül el. Későn nyílik ki az ejtőernyője, és a becsapódás következtében meghal. Aztán csodával határos módon felébred. A karján egy különös karperecet talál, ami sehogy sem akar lejönni. De nem ez a legfurcsább, hanem az, hogy miután hazamegy, kezd szűnni a fájdalom, eltört csontjai összeforrnak. Egy fősulis buli közepén beállít Daryn, a titokzatos lány, aki figyelmezteti, hogy el kell tűnniük, mert veszélyben vannak. Miután sikerül elmenekülniük, Gideon megtudja, hogy ő a négy lovas egyikének inkarnációja, Háború. Gideon és Daryn elindulnak felkutatni a többi lovast.

Nagyon vártam ezt a könyvet, de nagy csalódás volt. Még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, de annyira érdekelt a téma, hogy nem tudtam. Szerencsére a második felére javult. Vagy csak én rázódtam bele.

Az alapelgondolás mindenképpen ötletes, a világ is érdekes, nagyon tetszettek a srácok képességei, és a lovak! Olyan jó volt elképzelni a lovakat, főleg Gideonét, a makrancos Riotot (ő van a borítón), főleg úgy, hogy Gideon rajta ül. Sajnos összességében ennyi pozitívumot mondhatok a Ridersről.

Már az elején meg kellett küzdenem a rosszul megválasztott elbeszélésmóddal. Sokáig nem értettem, miért döntött Rossi e megoldás mellett. Elismerem, a történések függvényében van létjogosultsága, de sokat veszített miatta a történet. Két szálon fut: Gideon a jelenben idézi fel egy ügynöknek, hogyan lett lovas, hogy találkozott a többiekkel, miket csináltak. Az elmesélő jelleg miatt távolinak érződnek az események, nem élhető át úgy, mintha most történne, és nehezen lehet kötődni a karakterekhez.  Pluszban még előre spoilerez, hogy véletlenül se legyen semmi váratlan.

A főszereplő, Gideon sem lett a szívem csücske. Azt vettem észre magamon mostanában, hogy sokkal jobban szeretek férfi szemszögből olvasni, de ez női íróknál ugye problémás pont, mert hajlamosak feminim vonásokkal felruházni a karakterüket. Nos, ez a helyzet itt nem áll fenn, pont ellenkezőleg. Úgy éreztem, Rossi nagyon erőlködött, hogy Gideon markánsan férfias legyen, és már-már idegesítően macho ahhoz, hogy szeretni tudjam. (Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy ehhez képest állandóan a pretty szót használja quiet, very, bloody és egyéb társai helyett, ami elég fura, eléggé kizökkentett.)

Ilyen alapfelállással elég nehezen tudtam egy hullámhosszra kerülni a könyvvel. Az első fele annyira érdektelen! Ugyanaz ismétlődik: meg kell keresni az aktuális lovast, aki nem akar csatlakozni, és elmenekül; aztán megjelennek a gonoszok, és együtt menekülnek, az aktuális lovas meg beadja a derekát. Az akció után Daryn előadja, hogy nem mondhat semmit arról, mi folyik itt, mi a céljuk, majd akkor, ha mindenki megvan, és a rejtélyeskedés akarná az izgulós faktort szolgáltatni, de lássuk be, rühellem, ha egy karakter visszatartja az információt. Jó, utólag értem, miért, de akkor is. Ezt háromszor sikerül eljátszani, és ez teszi ki a könyv kb. 60%-át. A harmadik alkalommal erősen elgondolkodtam azon, miért nem lehetett az eseményeket összetömöríteni egyetlen könyvbe, mert ez a repetitivitás eléggé kikezdte a türelmemet.

Meglepő módon, miután összeverbuválódott a csapat, a történet jobb lett. Pedig ha jobban belegondolok, igazából ezután sem történt sokáig semmi, mert csak tréningeztek, viszont összekovácsolódtak. Nem mondom, hogy olyan hű, de sokat tudunk meg a srácokról, de mindegyik különálló személyiség, és sokkal jobban bírtam őket, mint a főhőst. Kapcsolati téren a leggyengébb láncszem mindenképpen a szerelmi szál. Pozitívum, hogy elég lájtos, nincs nagy romantikázás, de szörnyű, hogy mennyire nincs kémia Gideon és Daryn között.

Az akció berobbanásától vált izgalmassá a történet. Enyhén szólva hüledeztem, mit szenvedett el Gideon, és hogy mi történt az egyik szereplővel. Utóbbi az egyik fontos félbehagyott szál, ami a folytatásban a motivációt szolgáltatja majd, mert összességében azon kívül, hogy kiderült, mit akarnak a démonok, a könyv más lényeges dolgot nem képes felmutatni, cselekményt nagyítóval kell keresni. A végén van egy féléves összegzős időugrás, ami eléggé kizökkentő, és semennyire sem vetíti előre, mi történik legközelebb. Sejtésem szerint kb. ugyanez mínusz rekrutálás.

Úgy érzem, a Riders kihagyott ziccer egy remek alapötlettel és pár jó pillanattal. Bár nem voltam elragadtatva tőle, de az utolsó harmad és a téma miatt azt hiszem a folytatásra is benevezek, ami váltott POV lesz Gideonnal és Darynnel, és egyúttal lezáró kötet is.

Értékelés: 3,5/5

Borító: 5/5

Sorozat: Riders #1

Kiadó: Tor Teen

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 384