Üdvözlés

Szia!
Rileey vagyok, örülök, hogy idetaláltál, annak még jobban, ha máskor is visszanézel. Mostanában főként könyvekről szedem össze a gondolataimat, de ha olyan kedvem van, filmekről és sorozatokról is megejtek egy-egy posztot. Sokat olvasok angolul, így ne lepődj meg, ha nem túl ismert könyvekkel találkozol errefelé. A célom, hogy felkeltsem ezekre a figyelmet, hátha egyszer kis hazánkban is a könyvesboltok polcaira kerülhetnek. Kellemes böngészést kívánok! :)

Ha szeretnél kapcsolatba lépni velem, a nagyító ikon alatt lapuló űrlap segítségével megteheted, vagy használhatod közvetlenül az e-mail címemet: rileey.smith[kukac]gmail.com

Népszerű bejegyzések

Címkék

1 pontos 2 pontos 3 pontos 4 pontos 5 pontos ABC ABC Family adaptáció After the End Agave agorafóbia akció alakváltók alternatív történelem angol angyalok animációs anime Anna és a francia csók apokaliptikus Arrow barátság blog book tag borító borítómustra boszorkányok Cartaphilus CBS chick-lit Ciceró Courtney Summers crossover családon belüli erőszak Dan Wells Daredevil démonok depresszió design díj disztópia dráma Dream válogatás Éles helyzet erotikus fanborítóm fantasy felnőtt film Forma-1 FOX földönkívüliek Főnix Könyvműhely Francesca Zappia francia Fumax GABO Hard Selection Harper Teen Hex Hall high fantasy horror humor időutazás írás istenek Jane The Virgin Jennifer Niven John Cleaver karácsony katasztrófa képregény klasszikus komédia Kossuth Könyvmolyképző krimi leltár lovak Lucifer Maggie Stiefvater mágia mágikus realizmus magyar szerző Matthew Quick Maxim megjelenések mentális betegség misztikus Netflix new adult novella nyár öngyilkosság pánikbeteség pilot posztapokaliptikus pszichológia pszichothriller Rainbow Rowell Razorland realista Red Queen Richelle Mead romantikus sci-fi Scolar Silber skizofrénia sorozat steampunk Supernatural Syfy szerelmi háromszög szörnyek tanár-diák természetfeletti The 100 The Chemical Garden The CW The Dust Lands The Flash The Selection thriller toplista történelmi tündérek Twister Media Ulpius urban fantasy vámpírok vérfarkasok Victoria Schwab vígjáték vírus Vörös Pöttyös Wither young adult zombik

Most olvasom

Blogok

Üzemeltető: Blogger.

Küldj üzenetet!

Név

E-mail *

Üzenet *

2017. augusztus 13.

Minden, ami nem könyv tag

A manók legabsztraktabbika kihívott egy újabb book tagre, voilá.

1. Nevezz meg egy rajzfilmet, amit szeretsz.
Szeretem a Disney és a Pixar filmeket. Mondjuk úgy az összes 80%-át, és ebből nevezzek meg egyet… *sóhaj* Tavaly a Zootropolis volt a legjobb film, amit láttam (nemcsak az animációsok közül), úgyhogy legyen ez. De szeretem az animéket is. Ami nagy szívfájdalmam, hogy kihaltak a konkrét rajzfilmek, mert az animáció kell a népnek, könnyebb és gyorsabb megcsinálni, de bármennyire is részletgazdag egy figura, egy jelenet, akkor is ha választani kell a kettő között, én a rajzoltat választom.

2. Mi a kedvenc dalod jelenleg?
Momentán ebbe a számba vagyok totálisan szerelmes. Hát nem jövő héten koncerteznek Zamárdiban, és nem lehetek ott? :( Pedig ezt hallani élőben.... 


3. Mit csinálsz órákon át, ami nem olvasás?
1, Forma-1. 17 év után is ugyanúgy felpörgök, amikor versenyhétvége van, és ilyenkor nem lehet lelőni. Meg hát egyébként is, folyamatosan követem a híreket.
2, Filmezek meg sorozatozok, de ezek mostanában nem kötnek le annyira, mint régen.
3, Photoshop
4, Írás
Meg még sok mindent, de a muszájdolgok azért nem olyan izgalmasak (oké, ezek sem :D).

4. Mondj valamit, amit szeretsz csinálni, és ami meglepné az olvasóidat.
Szeretek fát vágni, tök jó fizikai megterhelés.Ráadásul, amikor szétvágsz egy húsz-harminc kilós rohadék rönköt, akkor úgy érzed, ha ez sikerült, akkor bármi más a világon fog.

5. Mi a kedvenc szükségtelenül specifikus dolgod, amit tanulsz?
Ez egy hülyén megfogalmazott kérdés. Specifikus, ami nem szükséges? Ki tanul olyasmit, amire nincs szüksége? Szóval én ezt úgy fogom venni, hogy amit nem tanulási szándék szintjén tanulok. Ez az angol. Folyamatosan szedem magamra, és újra és újra megdöbbenek azon, hogy úgy olvasok egy angol szöveget, mint egy magyart (néha észre sem veszem a különbséget), de amin mostanában teljesen lehidalok, hogy mennyit fejlődött a hallásom. Simán meg tudok nézni egy F1-es press confot, és teljesen megértem (pedig felirat sincs), és még erőlködnöm sem kell, és ez hihetetlen jó érzés.

6. Mondj valami szokatlan dolgot, amire képes vagy.
Tudok moonwalkolni.

7. Mutass valamit, amit tavaly csináltál.
Elszórakoztam vele pár hétig.


8. Mi a legújabb személyes projekted?
Írni egy regényt.

9. Mondj valamit, amire gyakran gondolsz!
Nem tudok kiemelni semmit. Hülyeségeken szoktam gondolkodni, vagy történeteken, és ebből következik, hogy hülyeségeket is szoktam álmodni.

10. Egy kedvenced.
Málnás zabpehely (leérett a málna, és úgy hiányzik, szipp)

11. Az első dolog, ami eszedbe jut.
Jules Bianchi (nemrég volt a szülinapja, és vele meg Charles Leclerc-kel álmodtam pont azt a hülyeséget, amin ma egész nap agyaltam, hogyan sikerült abszolválni. Plusz életemben először álmodtam CL-lel.)

2017. augusztus 7.

Nicola Yoon: Minden, minden

A regényt a filmadaptáció apropóján olvastam el, és mert oly sok jót mondanak róla.

Fülszöveg: Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

A Minden, minden egy kellemesen egyszerű stílusban megírt könyvecske, amit feldobnak az illusztrációk, a chatbeszélgetések, az orvosi fecnik. Gyorsan lehet vele haladni, és a szerző olyan gondolatokat fejteget benne, ami sok embert megfoghat. A téma pedig ütős: a lány mindenre allergiás, és sosem teheti ki a lábát a házból, ami nagy szívás, ha szerelmes lesz az ember.

Minden adott volt ahhoz, hogy kedvenc lehessen. De nem lett az.
Fogalmam sincs, mikor idegesített fel utoljára egy történet ennyire.
Igen,  csak ennyire:


Kezdjük azzal, hogy el akarnak itt nekem adni egy hatalmas love storyt, amitől a józan ész megy a kukába, de nem sikerült. Icikepicikét sem. Tegyük félre most azt az apróságot, hogy mikor is fordulna elő valaha is olyan, hogy a helyes szomszéd fiú beleszeret a lányba, aki sosem hagyhatja el a házat. Ettől függetlenül sem értettem/tapasztaltam/tűnt fel, hogy ezek mégis mitől/mikor/hogyan/miért szerettek egymásba. Nem jöttek át az érzelmek, csak a regény egy pontján bumm, csöpögni kezdtek a nyálas dumák, leszáll rájuk a szerelem rózsaszín köde, meg is fojtja őket, más nem is számít. Ha nekem ebből semmi nem jött át, akkor hogyan azonosulhatnék velük? Hogyan érthetném meg a tetteiket, vágyaikat?
A válasz: sehogy.

Már itt billegett a történet, de ami a végső összeomlást okozta, az a vége. Ami egyébként teljesen kiszámítható, annyira adja magát, hogy ez lesz, még úgy is, hogy az ember tiltakozik, hogy neeeeeeeeeeeee, mert ez szörnyen béna (és hihetetlen, hiteltelen, logikátlan, mit számít?!). És de. Csakazértis. De nem is konkrétan a befejezéssel van gondom, hiába nem tetszik önmagában, hanem azzal, hogy utólagosan minősíti a karakterek viselkedését, és más megvilágításba helyezi, hogy az olvasó bólogathasson: ez így van jól. De hé, nem tudjuk, hogy ez fog történni! Madeleine nem tudja, hogy ez fog történni!

– Az elméleted szerint az ember a poggyász?
– Igen.
– Folytasd!
– Van, aki idő előtt lepottyan a szalagról. Van, aki olyan súlyosan megsérül a fejére zuhanó többi poggyásztól, hogy többé nem képes funkcionálni. Van, aki elvész, vagy elfelejtik, és örökkön-örökké körbe-körbe jár.
– És akiért jönnek?
– Arra csodálatos élet vár egy szekrény mélyén.

Szóval Madeleine, mivel beteg, folyamatosan az anyjára és az ápolójára van szorulva. Érzékeltem, hogy a szerző igyekszik megmagyarázni, hogy higgyük el, a karakterek teljesen racionálisan viselkednek. De kérem szépen, ha te ápoló vagy, és tudod, hogy a beteged milyen súlyos betegségben szenved, akkor megengeded, hogy találkozzon a szomszéd fiúval? Ez még hagyján, történnek más dolgok is…

Aztán Madeleine. Ez egy akkora önző egy … Van egy mondat a könyvben: "Lehet, hogy a felnőtté válás azt jelenti, csalódást okozunk a szeretteinknek." Ez a mondat ugyan nem Madeleine szájából hangzik el, de úgy éreztem, az egész regényre vonatkozik. Azt tukmálja az olvasó agyába, hogy ha szerelmesek leszünk, akkor nyugodtan tojjunk a családtagjaink fejére, ne foglalkozzunk az érzéseikkel, csak a sajátjainkkal, LEGYÜNK ÖNZŐK! És ez a történet lényegében semmi másról nem szól, csak hogy Madeleine magán kívül nem törődik mással, és a végén megkapom a jóváhagyást, hogy igen, Madeleine minden döntése helyes, jár a nagy taps. Ma is tanultam valamit: az önzőség kifizetődik! Akkor már értem, miért ilyenek az emberek, és miért ilyen elcseszett a világ! Yoon továbbá az alapvető életösztönről sem hallott. Persze itt is megmagyarázza, hogy Madeleine miért teszi, amiket tesz, de nagyon nem hiteles. Írjon akkor meg egy depressziós karaktert, akinek halálvágyon kívül nincs már más az életében. Ja, de akkor nem lehetne szerelmi szál, mert ütné a kettőt.

Az élet ajándék. Ne felejts el élni!

És a legeslegvége is megér egy misét. SPOILER Madeleine lényegében tök egyedül marad. Sosem járt még a világban, nem élt emberek között, az immunrendszere olyan szinten le van épülve, hogy talán még normális sem lesz soha, de atyaég, micsoda hepiend, a szerelmével lehet! Mit számít, hogy zéró tapasztalat, zéró munkalehetőség, zéró jövőkép! Mit számít, hogy van egy anyja, aki súlyos mentális beteg! Az anyja, akivel szoros kapcsolata volt eddig, most maga a sátán, tehát Madeleine teljes joggal leköpheti, és úgy tehet, mintha nem is létezne. De örüljünk, mert legalább volt a könyvben szexjelenet, hiszen tök logikus, hogy aki egész életében a négy fal között élt, és szociálisan teljesen visszamaradott, azonnal szexelni akar! És a szexért már megérte szó nélkül lelépni otthonról és ellopni az anyja pénzét (ó, bocs, igényelt magának hitelkártyát, mert az aztán fedezet nélkül tök reális)! SPOILER VÉGE

Bónusz: a könyv- és filmspoilerek. Most komolyan? Jó lenne erről már leszokni. Mi a jó abban, hogy valaki másnak elrontjuk a szórakozását, aki még nem élvezte az adott médiumot?

Pontosan ilyen szerelmi történeteket kell hirdetni fiataloknak és nem fiataloknak. Ahol semmi más nem számít, csak a szerelem (ami egy hónap után kipukkad, mint egy lufi, mindenképpen megéri érte eldobni az egyéb emberi kapcsolatokat). Nem baj. Ezt a könyvet is úgy néz ki, hogy a nagy többség imádja, és legalább filmben is terjesztik az igét.

Értékelés: 1/5
Borító: 4/5

Eredeti cím:  Everything, Everything
Kiadó: GABO
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 336
Fordította: Szabó Luca

2017. augusztus 3.

2017. augusztusi megjelenések

Valaki lesz szíves elárulni, hova lett ez a nyár?

Stephanie Kuehn: When I Am Through with You
Megjelenés:  augusztus 1.
Kiadó: Dutton Books for Young Readers
"Ez nem egy vallomás. Nem a szó spirituális értelmében. Igen, éppen börtönben vagyok. Gondolom, sokáig leszek itt. De nem azért írom ezt le, hogy bűnbocsánatot nyerjek, még magamtól sem. Mert egy cseppet sem sajnálom, amit Rose-zal tettem. Egyszerűen nem. Egy percét sem."

Ben Gibson sok minden, de nem sajnálja és nem hazudik. Pontosan elmondja, hogy mi történt akkor, ami egy egyszerű sulis táborozásnak indult a hegyekben. Hogy ki élt és ki halt. Hogy ki ölt, és kinek voltak jó szándékai. De a saját tempójában fogja elmondani. Mert azután, ami a hegyekben történt, az idő az, amiből rengeteg áll rendelkezésére.

Már be is szereztem ezt a könyvet, és nagyon megörültem, hogy Stephanie Kuehn visszatért az E/1-hez. Ő abszolút kedvencem az elvontságával, ami sokaknak nem jön be. Meg is néztem gyorsan, a legutóbbi könyve, ami nekem szintén tetszett, momentán hogy teljesít a goodreadsen: kemény 2,91 ponton áll. Már alig várom, hogy olvashassam!

Dan Wells: Már nincs vesztenivalód (John Cleaver #6)
Megjelenés:  augusztus 7.
Kiadó: Fumax
A nevem John Wayne Cleaver. Nem rég múltam el tizennyolc éves, és a szörnyvadászat a hobbim. Egy ideig magányosan harcoltam ellenük, később néhány kormányzati ügynök oldalán, de aztán a szörnyek megtaláltak minket. Mindenkit megöltek, úgyhogy most kénytelen vagyok egyedül folytatni.
De már nem sokáig.
Ez itt az én történetem. Annak is a vége.

A John Wayne Cleaver-sorozat utolsó, lehengerlő felvonásában Dan Wells antihőse végső leszámolásra készül a Sorvadtakkal. A Már nincs vesztenivalód a fiatal sorozatgyilkos történetének váratlan fordulatokban bővelkedő, döbbenetes lezárása.

Most jöttem rá, hogy ilyentájt nem szoktam fülszöveget kitenni/olvasni, mert mindig le voltam maradva a sorozattal, de most szinten vagyok. Ezt a részt már csak azért is várom, mert az előzővel megszakadt az a sikersorozat, amit nálam Dan Wells ezzel a sorozatával aratott. (Vajon ezek a borzalmas borítók ezzel a rusnya halálfejjel honnan jöttek? Az új trilógia első kötetéé még egész jó volt, azóta viszont rohamosan romlik a minőség, pláne az eredetiekhez képest.)

Stephanie Oakes: The Arsonist
Megjelenés:  augusztus 22.
Kiadó: Dial Books
Molly Mavity nem egy normális tinilány. Először is, az apja gyilkosságot követett el, és a kivégzésének időpontja rohamosan közeleg. Másrészt Molly nem hiszi el, hogy az anyja meghalt, és várja a napot, amikor ismét egymásra találnak − az összes bizonyíték ellenére, amik mind azt mutatják, hogy erre sosem kerül sor.

Pepper Yusef nem egy átlagos tinifiú. Egy kuvaiti bevándorló epilepsziával, súlyos csajgondokkal, és a létező leghaszontalanabb kutyával. Nyáron esszéket kell írnia, vagy kibukik a suliból.

És Ava Dreyman − a bátor és gyönyörű kelet-német ellenálló harcos, akinek 17 éves korában megtörtént gyilkossága a berlini fal összeomlásához vezetett − is olyan valaki, akivel még sosem találkoztál.

Amikor Molly kap egy egy csomagot, ami Pepperhez vezeti, meg kell oldaniuk egy több évtizedes rejtélyt, hogy ki ölte meg Avát 1989-ben. A nyomokhoz Ava naplóját használva Molly és Pepper rájönnek, hogy az élete és halála sokkal többről szólt, mint amit a szem lát. Valaki hazudik nekik. És valaki válaszok után kétségbeesetten vezeti őket.

Stephanie Oakes előző könyvét nagyon szerettem, legfőképpen a hangulatát. Ha hoz egy hasonlót, akkor már elégedett leszek, de önmagában a rejtély meg a nyomozás is érdekesen hangzik.

2017. július 27.

Dan Wells: Csak a holttesteden át

Dan Wells az előző trilógiát a negyedik résszel ott folytatta, ahol abbahagyta, így semmi okom nem volt arra, hogy ne egy hasonlóan ütős sztorit várjak a folytatásban.

Fülszöveg:  Miután John és Brooke magára maradt, városról városra stoppolva vadásznak Amerika közép-nyugati részén a még megmaradt utolsó Sorvadtakra. Csakhogy a Sorvadtak is vadásznak rájuk, ráadásul az FBI is a nyomukban van. Minden újabb várossal, minden újabb kamionos pihenővel, minden újabb autópályával egyre közelebb kerülnek egy olyan kegyetlen gyilkoshoz, akire John semmilyen jól bejáratott analitikus és előrejelző módszere nem alkalmazható. Közben Brooke meghasadt pszichéje az elméjén osztozó több százezer halott személyiségtől túlterhelve tántorog az összeomlás peremén. Hol birtokában van szellemi képességeinek, hol nem, és minden nap új nevek, gondolatok és emlékek törnek felszínre benne, mígnem felbukkan az a személyiség, akire John végképp nem számított: Senki utolsó áldozata, csapdába esve John egyetlen megmaradt barátjának testében.

Mégis csalódnom kellett. A sorozatok szarvashibája, hogy nehéz kötetről kötetre ugyanazt a színvonalat tartani, mindig van egy léc, amit meg kell ugrani, és ez most Dan Wellsnek nem sikerült. Javítom magam: nem is csalódás ez, amit érzek, hanem csak úgy vagyok vele, hogy megérkeztünk a realitás szintjére. Egyszer ennek is be kellett következnie, és innentől csak felfelé vezethet az út − mégiscsak egy lezárásról beszélünk, abba pedig belead apait-anyait, nem?

Mégis mi volt a baj? Szerkezetileg nem állt össze a regény. Epizodikus krimibe hajló sorozat ez, amit John gondolkozásmódja fűszerez meg, és ez ebben a részben borult. Az első fele kegyetlen unalmas, nem történik semmi, az újításként behozott road trip jelleg sem hozzátesz, hanem inkább elvesz a történetből. John és Brooke csak lézeng, sodródik ide-oda, és fogalmuk nincs, hogy micsoda események részesei.

 Az eredeti borító. Hát nem sokkal szebb?

Ez a kulcsszó, ami kicsit megölte a regényt: fogalmuk nincs. Pont azt szeretem ebben a sorozatban, hogy John kilogikázza a dolgokat, terveken agyal, és ez itt ezen okból hiányzik. És mivel a feléig nem történik semmi, vagyis, ami történik, annak a főszereplők nincsenek tudatában, a regény másik fele elsietettnek érződik, és a Sorvadt személye, ügyködése totál érdektelenné válik. És az ismétlések. Öt kötet után fárasztóak. A tűz már unalmas.

De, hogy szép dolgokat is mondjak, vannak jó ötletek a regényben. Tetszett a Sorvadt képessége, és az, hogy megint egy olyan szituáció állt elő, amiben a Sorvadt személye nem minősíthető feltétlenül gonosznak. Tetszett John és Brooke kapcsolata, illetve az, hogy John megint milyen karakterfejlődésen ment keresztül, mire elismerte azt, amit. Tetszett, hogy Mary ismét bejött a képbe, és ez mennyire felkavarta Johnt. No meg a regény második fele hozta a megszokott pörgést, csak ez az aránytalanság ne lett volna.

Kíváncsian várom, mi történik majd a lezárásban. Augusztusban a Fumax meg is jelenteti a következő kötetet.

Értékelés: 4/5
Borító: 2/5

Eredeti cím:  Over Your Dead Body
Sorozat:  John Cleaver #5
Kiadó: Fumax
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 328
Fordította: Rusznyák Csaba

2017. július 22.

Jandy Nelson: Az ég a földig ér

Évekkel korábban szemezgettem ezzel a könyvvel, sokan dicsérték külföldön, de amikor megláttam, hogy egy szerelmi háromszög a központi téma, elvetettem az olvasási szándékot. Azután elolvastam Jandy Nelson Neked adom a napot c. könyvét, amiből kiderült, hogy olyan stílusban ír, amit imádok. Ezek után nem volt kérdéses, hogy minden berzenkedésem ellenére teszek vele egy próbát.

Fülszöveg:  Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ…
Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?

A stílus ezúttal is mindent vitt. Jandy Nelson olyan szépen bánik a szavakkal, hogy az én szememben képes egyensúlyozni a történet és a karakterek gyengeségeit. Az írása hangulatot teremt, a szóképei érzelmeket ragadnak meg, és élővé varázsolja az eseményeket. Egyszerűen képes vagyok annyira elveszni benne, hogy még arról is megfeledkezem, hogy péklapáttal ütném a főszereplőt.

Az igazság az, hogy Az ég földig ér nem a hagyományos értelemben vett szerelmi háromszöget vonultatja fel. Voltaképpen nem is szerelmi háromszög ez. Egyfelől ott van Joe, akibe Lennie életében először szerelmes lesz − mondjuk ez a rész nem volt túl jól kidolgozva, a végére sem értettem, hogy mégis mi a fene ez a nagy "szerelem". Másrészt ott van Lennie nemrég elhunyt nővérének vőlegénye, Toby, akihez Lennie fizikai feszültséglevezetéshez menekül (azta micsoda megfogalmazás!). Tehát Lennie az egyik fiút szereti, a másikat nem, de míg a Joe iránti érzelmei megijesztik és bűntudatot keltenek benne − hiszen hogyan is lehetne boldog, ha a nővére nincs többé −, addig Toby karjaiban lenni valahogy helyénvaló, mert közel érzi magát a nővéréhez.


Nem csodálom, hogy sokaknál kicsapta a biztosítékot ez a felállás. Én az elején még megértettem, hogy Lennie és Toby egymásban keresik a vigaszt, még ha egyet nem is értettem vele. De amikor Joe bekerül a képbe, ott már nem igazán vágtam Lennie gondolkodását (főleg, amikor majdnem szexbe torkollott a dolog), és pláne kiakasztott, hiszen tudta jól, hogy Joe min ment keresztül az előző barátnőjével, és csak azért is csinálta.

Lennie a sajnálatfaktorral együtt sem kedvelhető főhős. A tettei még hagyján, de az egész lénye az önzőségről szól. Úgy képzeli, körülötte forog a világ, és eszébe sem jutna egyszer sem, hogy a nővére nem csak az ő szerette volt, hanem a családjában mindenki másé is, és ezek az emberek is éppen olyan rémesen érzik magukat, mint ő. Hiába veszi a jelet a végére, hogy hoppá, ezt így nem kéne, már késő, hogy javítson is valamit a megítélésén, miután egy egész könyvet ennek az önző lánynak a fejében kell eltölteni.


Szerencsére azért akadtak szeretnivaló karakterek, Joe-ért nem lehet nem odalenni, bár ilyen fiú a világon  nincs, az is biztos, és Lennie családját is kedveltem. Tetszett az is, ahogy a "vándorgéneket" hordó anya bekerült a képbe, és ahová ez a szál kifutott. Tovább színesítették a történetet azok a fecnik, amikre Lennie a bánatát öntötte ki, és szerteszét dobálta mindenfelé, amerre járt (és fontosabb szerepet is kaptak, mint amire az elején számítani lehet).

Összességében karakter fronton nem túl erős a regény, köszönhetően az irritáló főhősnek és a furcsa szerelmi triónak, de Jandy Nelson remekül mutatja be a gyászt, adja vissza a lapokon ezt a mélabús hangulatot, és ezért mindenképpen érdemes adni neki egy esélyt.

Értékelés: 4/5
Borító: 3/5

Eredeti cím:  The Sky Is Everywhere
Kiadó: Móra
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 352
Fordította: Todero Anna