Tavalyra 116
filmet pipálhatok ki. Még mindig nem tudom, hogy tudom összehozni ezt a számot, mert
simán előfordul, hogy hetekig nem nézek semmit, pedig ez átlagban 3 nap/film.
És nincsenek olyan napjaim, hogy semmit nem csinálok csak filmezek.
Szóval azt
hiszem, ez már örök rejtély marad…
No de lássuk
a listát. Amit nem kell véresen komolyan venni, mert nem feltétlen kiváló
filmek vannak rajta, hanem olyanok, amik tetszettek. (Nem az összes a 2017-es
felhozatalból, mert pl. a Thort vagy a Justice League-t még nem láttam.)
10. Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja
Sosem dobtam
hátast ettől a szériától. Az első rész szerintem egyszeri kalandfilmnek okés
volt, a harmadikat nem is láttam, a negyedikre meg már nem emlékszem. Úgyhogy
én lepődtem meg a legjobban, hogy ez a rész bejött, jókat kacarásztam rajta.
9. Mielőtt elmegyek
Lauren
Oliver könyvét nagyon szerettem, és az adaptáció is jóra sikerült, egyedül a trendi
zenétől tudtam volna kiugrani az ablakon.
8. Logan
Az X-men
filmekkel is úgy vagyok, mint a Karib-tenger kalózaival: rendre megnézem az új
részeket, de sohasem tetszenek (viszont a téma érdekel, úgyhogy éljen a
mechanizmus). Az előző Rozsomák film még egy átlag X-men filmnél is gyatrább
volt, de ezt milyen jól összehozták már! És a vége nagyon hatásos búcsúzott
Hugh Jackmantől, aki elköszönt a szereptől, amit több mint egy évtizedig
hozott.
7. Kong: Koponya-sziget
A 2005-ös King Kong filmet rém unalmasnak és
vontatottnak tartom, szóval éppen ideje volt újra feldolgozni a témát. Faja
szörnymúvinak kiváló volt, csak a fránya emberi szálért kár, Samuel Jackson röhejes
bosszúja eléggé rontott az összképen.
6. Wonder Woman
Nagyobb volt
a füstje, mint a lángja, de az egyetlen normális DC film azért így is
szórakoztató szuperhős film.
5. Az
Úgy vettem
észre, hogy nagyon működik ez a 12-13 éves kölykök a 80-as években téma, mert a
Stranger Things is nagyon adta, és az
Az is. Pedig amúgy a Stephen King adaptációk sosem szerencsések.
4. A Galaxis őrzői 2
Direkt
újranéztem előtte az agyonajnározott első részt, de másodszorra sem jött be.
Szóval meglepődtem, hogy a folytatáson tök jól elszórakoztam (és az a
nyitójelenet, epic!) Kicsi Groot meg annyira cuki volt.
3. Szólít a szörny
Ezt a
könyvet nagyon szerettem − pityeregtem is rajta −, és az adaptáció is kiválóra
sikerült, különösen tetszettek benne a tanmesék.
2. Dunkirk
Nolan megint
megcsinálta. A felzaklató zene, a gyönyörű vizualitás, a wtf érzés, hogy gőzöd
nincs mit nézel, ahogy összehozta a három szálat, az csak wow. Lehet szeretni
és utálni ezt a fickót, de a filmjei egyediek.
1. Pókember: Hazatérés
Amikor
bejelentették, hogy megint új Pókember film lesz, húztam a számat, főleg, hogy
az Andrew Garfieldos etapot úgy, ahogy van pocséknak tartom. Akkor kezdtem
fellelkesülni, mikor kiderült, hogy Tony Stark tiszteletét teszi benne (nem is
volt sokat, bühü), és Tom Holland castingja is szimpatikusnak tűnt. És mekkora film
lett már, hát én végigvihogtam, és a csavar! Így utólag visszagondolva, nem
olyan nagy dolog, de annyira nem számítottam rá, hogy ütött. Ráadásul az is
tetszett benne, hogy nem voltak felesleges mellékszálak, hanem egy egyszerű
sztorit mesélt el, amit manapság hajlamosak a készítők túlbonyolítani.
Legnagyobb
csalódás:
A múmia: Én annyira, de annyira vártam
ezt a filmet, és Tom Cruise-t garanciaként könyveltem el, mert azért ő nem adja
selejthez a nevét. Hát de. Az eredetit imádom, de ez katasztrófa volt. Az
univerzumépítés szétcseszte az egész sztorit, ami mondjuk anélkül sem működött
volna, és pluszban még unalmas is volt. Ráadásul Tom Cruise karakterének
konkrétan nem volt motivációja, nem értettem, mit csinál.
Death Note: Úristen, hogy ezt is
mennyire vártam. Még újráztam is előtte az animét. Ekkora csalódást! Köze nem
volt hozzá, csináltak belőle egy nyomi, bugyuta lávsztorit, és látványosan nem akartak költeni a CGI-re (avagy Ryukot alig mutatták, akkor is
sötétben).
Transformers: A kihalás kora: Ehh,
töredelmesen bevallom, én bírom a Transformers filmeket. Azok a robotok, a
hangeffektek, a zene… de ez a rész már annyira gagyi volt, hogy nekem is fájt,
rémesen hosszú játékidőben. A végén már azt sem értettem, hogy mi a fene
történik.
Egy kutya négy élete: A könyvet nagyon
szerettem, aranyos, vicces, erre kapott egy dögunalmas feldolgozást, és a végén
még a keretes lezárást is szépen eltüntették, ami az egész történetnek a
tanulsága volt, nem baj.
Kihagyott
ziccer:
Baby Driver: Jónak indult, de a végére
elment egy olyan irányba, ami nem feküdt. Az ötlet, hogy a jelenetek zene
ritmusára vannak vágva, szuperül hangzott, de pocsékok voltak a zenék, és én
pont hogy ritmustalannak éreztem az egészet.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése