Kiera Cass: The Heir

Néha mindenkinek szüksége van habos-babos tündérmesékre, a The Selection pedig pont az a sorozat, amit képes megadni ezt az élményt.

Húsz év telt el a legutóbbi Párválasztó óta, ahol America és Maxon küzdelmesen megtalálták a boldogságot. Szerelmükből négy gyermek született, a legidősebb Eadlyn, aki mindössze hét perccel előbb jött a világra a testvérénél, ám ez a hét perc óriási különbséget jelent. A királyságban más szelek fújnak, mióta Maxon került a trónra. Az új törvények értelmében nemtől függetlenül az elsőszülött a trón örököse, így ez a fontos szerep Eadlynre hárul. Csakhogy a kasztok megszüntetésével Maxon törekvései nem valósultak meg, továbbra is ellenséges hangulat uralkodik a nép körében. Hogy eltereljék az alattvalók figyelmét, és némi színt vigyenek az életükbe, a szülei arra kérik Eadlynt, hogy vegyen részt a Párválasztóban, amíg ők próbálnak megoldást találni a problémákra. A hercegnő ódzkodik az egész macerától, bizonyos feltételekkel hajlandó beadni a derekát. Valójában esze ágában sincs férjet keresni magának, csak azért folytatja a színjátékot, hogy levegye a terhet az apja válláról. Ahogy telnek a hetek, és egyre jobban megismerkedik a jelöltekkel, Eadlyn elkezdi megkérdőjelezni a saját tökéletességét és elszánt ragaszkodását a függetlenséghez.

Amikor megtudtam, hogy folytatást kap a The Selection, teljesen lesokkolódtam. Őszintén szólva eléggé unom, hogy olyan anyagi indíttatású világban élünk, ahol új ötletek helyett addig kell ütni a vasat, amíg meleg. A rajongók úgyis rávetik magukat, hiába kapják ugyanazt, a lényeg, hogy dőljön a lé. Most már úgy állok hozzá mindenhez, hogy a VÉGE szó láttán csak legyintek, mert semmit sem jelent. Így hát mérhetetlenül szkeptikus voltam, mikor hallottam a The Heirről, hiszen mi újat tudna még ez a sorozat nyújtani? Szerencsére kellemesen csalódtam, és mint kiderült, Kiera Cass bizonyos mértékben képes a frissességre.

A The Heirt olyannyira imádtam, hogy teljesen azt az élményt nyújtotta, amit az első rész. Azóta sem tudom pontosan mit is szerettem a The Selectionben, valahogy a bája, a gyenge disztópia köntös elkapott az első oldalakon, és a végéig nem is eresztett. A folytatásokkal nem voltam teljesen elégedett a szerelmi háromszög és a háttérbeli történések elnagyolt ábrázolása miatt annak ellenére, hogy összességében mindhárom könyvet szerettem. A szerző a negyedik részben is ugyanazokat az elemeket használja, amik megjelentek az eredeti trilógiában. Például Kile és Eadlyn már az első nap előtt ismerik egymást, Kile nem is akart részt venni a versenyben stb. De olyan jól kombinálja az új ötletekkel, hogy abszolút nem éreztem azt, hogy átvernek, és ugyanazt olvasom más körítésben, noha lényegében így van, mégis valahogyan újszerűen hatott.

A legjobb viszont az, hogy az égegyadta világon fogalmam sincs, kivel fog Eadlyn összejönni. Talán még Kiera Cass sem tudja, és a rajongók reakcióinak megfelelően kerekíti a sztorit. És ez a tény, hogy egyelőre abban a fázisban tartja az olvasót, hogy csak találgathat, olyan mértékben izgalmassá teszi a könyvet, amit az elődje nem mondhat el magáról. Hiszen America és Maxon szerelme szerintem borítékolható volt, én sosem hittem azt, hogy Aspennek akár egy szikrányi esélye is lenne. A tündérmesékben a lány a herceggel jön össze, ez egyértelmű.

Kiera Cass: The Heir hivatalos trailer

Eadlyn olyan alma, aki messzebbre nem is eshetett volna a fájától. Kissé érthetetlen számomra, hogy egy olyan karizmatikus, alázatos férfinak, mint Maxon illetve egy olyan nőnek, mint America mégis hogyan születhetett ennyire más személyiségű gyereke. Nyomokban sem hasonlít a szüleire. Talán pont azért nem, mert kitüntetett figyelemben nevelkedett abból kifolyólag, hogy az első női örökös, és ez a sok felelősség a fejébe szállt. Eadlyn egy elkényeztetett, beképzelt hercegnőcske, magát a legnagyobb hatalommal bíró személynek tartja. Folyamatosan amiatt panaszkodik, hogy mennyire a háta közepére kívánja a pozícióját, és mennyire megerőltető neki a sok munka és meghozott áldozat. Ő fontos és tökéletes, és pont ettől nehéz azonosulni vele. Nehézkes volt a gondolataiban járni, mikor annyira nem tudom őt sajnálni. Eadlyn eléggé antipatikus karakter, messze elmarad Americától, lehet, hogy sokaknál miatta fog elvérezni a történet. Engem is idegesített végig, de ettől függetlenül élvezni tudtam a könyvet. Eadlyn jelenlegi attitűdje precízen lefektetett alap, ahonnan tovább lehet karakterfejlődni. 

„Anyu megköszörülte a torkát.
– A múltban azért mentek más országok hercegeihez feleségül a hercegnők, hogy megszilárdítsák a nemzetközi kapcsolatainkat.
– Jól hallottam, hogy múlt időt használtál, ugye?
Nevetett, de én nem voltam jókedvemben.
– Igen.
– Jó. Mert Nathaniel herceg úgy néz ki, mint egy zombi, Hector herceg úgy táncol, mint egy zombi, és ha a német államszövetség hercege nem sajátítja el a személyi higiéniát a karácsonyi partiig, jobb, ha meg sem hívjuk rá.”

Ez a könyv elsősorban nem arról szól, hogy Eadlyn randizás közben megtalálja az igazit, hiszen emlékezzünk, ez anno Maxonnek hamar sikerült. A The Heir eseményei azt a célt szolgálják, hogy Eadlyn megtalálja önmagát, felismerje a hibáit, és elhatározza, hogy megpróbál jobb emberré válni. Kezdetben ő sem tudja, miért ágál az ellen, hogy megadja az esélyt magának a szerelemre. Furcsa volt ez az ellentét, hiszen emlékszem, Maxon mennyire szerény volt, mennyire kétségbeesetten vágyott egy társra, és a Párválasztó volt az egyetlen lehetősége, hogy meglelje azt. Ellenben Eadlyn meg sem akarja adni az udvarlóinak az esélyt, elhatározza, hogy három hónapnyi párválasztósdi után kiadja mindegyikük útját. Mert ő a leendő királynő, akinek nincs szüksége senkire.

Pedig vannak ígéretes jelöltek. Bár a 35 fiúból álló csoport alaposan le van szűkítve, nyilván csak töredékét ismerjük meg, akik közül majd ki fog kerülni a győztes. Kezdjük mindjárt Kile-lal, aki annyira szuggesztíven van emlegetve a verseny megrendezése előtt, hogy azonnal tudtam, hogy ő lesz az egyik potenciális szerelmi jelölt, csak arra nem számítottam, hogy ő maga is az egész felhajtás részese lesz. Eadlyn-Kile párosa már csak azért is szembetűnő, mert az utállak-szeretlek klisére épül. Elég hamar átevickélnek a kölcsönös nem kedvelésen; lopott perceik az America-Maxon párost idézik. Eleinte meg voltam győződve róla, hogy Kile lesz a befutó, de mivel már magam sem tudom, mit higgyek, ezt a verziót akkor valószínűsítem, ha a szerző az eredeti trilógiára hajazó végkimenetelben gondolkodik.

Hat idézet a könyvből

Eadlyn Henrihez kerül még közel, ami azért különös, mert Henri két szót, ha beszél angolul. Ugye mennyit számít a metakommunikáció, ha valaki az az örülős fajta, mint Henri? A kommunikáció közte és a hercegnő között a tolmácsán, Eriken keresztül zajlik. Nagyon tetszett a plusz ember ötlete, színes pillanatokat hoz ez a trió. Viszont ami még érdekesebb, hogy Eadlyn és Erik között is kibontakozik valami, és ugye Erik nem is vesz részt a Párválasztóban. Meglepő húzás lenne, ha végül egy olyan ember nyerné el Eadlyn kezét, aki eleve nem is szállt harcba érte. Aztán még ott van Hale, aki megrémítette Eadlynt azzal, hogy őszintén mesélt magáról és Ean, aki pont az a fiú, aki megadná a leendő királynőnek azt, amire vágyik: függetlenséget és támaszt érzelmi elköteleződés nélkül.

Úgy vélem Kile és Erik közül fog kikerülni a győztes, Henri a kommunikációs korlátnak meg fogja inni levét, esélytelen, hogy Eadlyn őt válassza. Kíváncsian várom, melyikük lesz a befutó. A jelöltek egyébként valahogy nem szerettették meg magukat velem annyira, mint Maxon, aranyosak persze, de valahogy nincs meg bennük az álompasi vonás. Így hát nem is szurkolok senkinek, nekem különösebben mindegy, hogy Eadlyn ki mellett végzi.

Eadlyn bármennyire is ellenkezik, egyre inkább a szívébe zárja a fiúkat. Azért is szerettem olvasni ezt a regényt, mert így utólag segített belehelyezkedni Maxon helyzetébe, akinek a The Elite-ben mutatott viselkedését karakteridegennek éreztem. Most viszont már megértettem, hogy nem is olyan könnyű ez, megismerkedni jelöltekkel és kiválasztani közülük az igazit, már ha egyáltalán közöttük van. Bár Eadlynt a könyv végére sem kedveltem meg, de jól érzékelhető volt annak a folyamatnak a kezdete, aminek a végén kikupálódik azé a személlyé, akivé lennie kell.

Az eredeti karakterek mind jelen vannak ebben a történetben, és mosolyogva fogadtam, ahogy az előző trilógia eseményei szóba kerültek. Ahogy a szereplők nosztalgiáztak, úgy idéződtek fel bennem a kellemes emlékek is, és jókat derültem azon, mikor Eadlyn kiakadt, hogy mennyi minden nem tud. Mondjuk America abszolút nem emlékeztetett önmagára, inkább olyan volt, mint Amberly királynő, kivéve talán a baseballos jelenetnél. Viszont Maxon egy cseppet sem változott, még mindig ugyanannyira imádnivaló, és erősen fejbe kellett kólintanom magam egypárszor, hogy ne a 18 éves kori énjét lássam magam előtt, hanem egy 40 éves felnőtt férfit, és ez igencsak nehezemre esett. (Komolyan, nem értettem, miért szólítja Eadlyn mindig apunak!) Az új szereplők közül egyébként Eadlyn ikertestvére, Ahren lett a kedvencem mellékszereplő mivolta ellenére, nem is hittem volna, hogy majd ő szállítja a végekonfliktust.

Így készült a borító

Nagyon tetszett az új koncepció, a fordított felállás: 35 fiúnak kell megmérkőznie egy lányért, ilyen a Párválasztók történetében még sosem fordult elő. Az is újszerűnek láttatja az egészet, hogy ezúttal annak a szemszögéből követjük végig az eseményeket, aki döntésre kényszerül. Mindemellett megismerjük az előzményeket, és ebben a történetben az is újdonság, hogy lényegében Eadlynre rákényszerítik az egészet, egyáltalán nem ugyanazon okból kell részt vennie rajta, mint húsz éve az édesapjának. Tényleg pirospacsi azért, hogy a szerző képes volt élvezhetően tálalni ugyanazt a sztorit.

A támadások ezúttal azért törtek ki, mert az új generáció nincs tisztában azzal, hogy mennyivel jobb az élethelyzet a kasztok megszüntetésével, hiszen ők nem éltek az előző rendszerben. Viszont azt is bemutatja, hogy hiába igyekezett Maxon elsöpörni a föld színéről a társadalmi differenciát, az továbbra is létezik kimondva-kimondhatatlanul. Arra reflektál, hogy bármi történik, mindig lesznek olyan egyének a társadalomban, akik nem lesznek megelégedve a kormányzással, és mindig azt fogják hibáztatni, aki éppen hatalmon van.

Itt jön képbe a média befolyása, amit a királyi udvar eszközként használ arra, hogy elterelje a nép figyelmét. Ez már csak az is tanulságos volt, mert bemutatja, hogy az egész egy valóságshow, amiben a résztvevő feleknek produkálniuk kell magukat. Eadlyn bárhogyan is viselkedik, a média megcsócsálja és kiforgatja, ezáltal rombolja a közhangulatot. Végül részben ez okozza, hogy szembesül a viselkedésével, és rájön, hogy a tettei teljesen máshogy jönnek le egy kívülállónak, mint neki, lényegében kiderül, hogy az alattvalók utálják.  Szinte szomorú volt arról olvasni, hogyan tervezi meg a saját életét, hogyan adagolja az infókat a sajtónak, csak hogy átmenetileg levegye az apja válláról a terhet, és közben egyetlen őszinte pillanata sincs. De hát ilyen a világ nem? Mind a média álságos befolyása alatt élünk, melynek nagy része hazugság. Ezen a ponton éreztem azt, hogy kicsit sajnálom Eadlynt, hiszen elég vacak lehet, hogy el kell játszania mennyire boldog, mikor éppen a béka feneke alatt van, úgy kell tennie, mintha a Párválasztó zseniális ötlet lenne, mikor semmi örömét nem leli benne. Ez megint abból a szempontból is érdekes volt, mennyire máshogy viselte Eadlyn az egészet, mint Maxon, aztán lehet, hogy Maxon sem reagált sokkal másképpen, csak jobban leplezte a valódi érzelmeit. 

„Harmincöt masszív kosár volt az irodában, tele jelentkezések ezreinek tizedével, borítékba zárva, hogy az úriemberek anonimitása védve maradjon. Próbáltam eljátszani a lelkes várakozást a kamera kedvéért, de úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban belehányhatok az egyik kosárba.”

Szentül meg voltam róla győződve, hogy ez is trilógia lesz, de szerencsére a teljes sorozat öt részből fog állni, így a következő kötetben mindenre megoldást kapunk. Örülök, hogy nem húzza a szerző feleslegesen, mert az eredeti is sokkal jobban működhetett volna kettő kötetben.

Aki szerette a The Selectiont, ezt is szeretni fogja, ha meg tud békélni Eadlyn személyével, szóval menjetek, olvassátok és csodáljátok meg ezúttal is a gyönyörűséges borítót.

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Sorozat: The Selection #4

Kiadó: Harper Teen

Megjelenés éve: 2015

Oldalszám: 352