Fei egy
hegytetőn álló faluban él, ami el van szigetelve a külvilágtól. Az egyetlen kapcsolatot
a kötéllift jelenti, amelyen keresztül a bányászott ércekért ételt kapnak egy messzi királyságból, Beiguóból. Saját maguk képtelenek az önellátásra, nem tudnak ételt termelni, és nem tudják elhagyni a falut, mert az utat jó régen omlás zárta el. A lemászás lehetetlen vállalkozás, mert a falusiak mindegyike süket, generációkkal ezelőtt elveszítették a hallásukat. Már hozzászoktak ehhez az állapothoz, ám most új veszély fenyegeti őket. Egyre többen vakulnak meg, aminek következtében visszaesik a termelés, a kötéllift működtetéséért felelős ember, akivel leveleznek, csökkenti az amúgy is kicsi ételadagokat. Fei nővérének látása is napról napra romlik. A helyzet egyre reménytelenebb, ám Fei egy éjjel álmában visszanyeri a hallását, és ez mindent megváltoztat. Hamarosan rájön, hogy az egész életük nem az, aminek látszik.
Eleinte
kicsit bele kellett rázódnom, hogy a Soundless
egy Richelle Mead könyv. Hozzászoktam, hogy a komolyság mellett a főhős
személyisége révén mindig átitatja a történeteit a könnyedség, ez a téma
viszont nem engedte ezt meg. De a stílus ezúttal is magával ragadott, csak úgy
pörögtek a lapok, alig tudtam letenni, annyira kíváncsi voltam, mi lesz a vége.
A történet a
szokásos panelekre épül: a főhős rájön, hogy a világa nem is úgy van, mint
hitte, és próbálja megváltoztatni azt, szóval ebből az aspektusból sok
újdonságot nem nyújt. Persze mint mindig, most is érdekes a társadalom annak
ellenére, hogy nem túl kidolgozott. Vannak a bányászok, akik az ércet termelik
ki, a személyzet, akik a házimunkát stb. végzik, és a festők, akik a
mindennapokról jelentéseket festenek és helyeznek el a falu centrumában. Illetve
vannak még azok, akik már elveszítették mindkét érzékszervüket, és magatehetetlenül
viselik a sorsukat. Mondjuk akadnak furcsaságok, például semmi logika nincs
abban, hogy a munkásemberek kapják a legkevesebb kaját, mikor ők végzik a
legfontosabb melót. És az senkinek sem jut eszébe, hogy ha kihullnak az
emberek, a festők beállhatnának dolgozni, mert most a festegetés az tényleg
olyan fontos? (Bár az igaz, hogy a valóságban sem tennék meg szerintem, tipikus
értelmiség-munkásosztály szembenállás.)
Viszont
nagyon tetszett, hogy Mead a kínai folklórból merít (bár ez csak a végén
érződik igazán), ezzel színt csempészve az egyébként már bejáratott sablonba.
Nagyon érdekelt, hogy mivel magyarázza majd az emberek süketségét, és Fei
esetében hallása visszanyerését, és először azt hittem, végül is maradunk a
valóság talaján, de sikerült magasabb szintre emelni a befejezést. A könyv
fantasynek van címkézve, de az igazság az, hogy ez sokkal inkább disztópia, és
csak az utolsó oldalak tesznek eleget az előbbi műfajnak. Az tény, hogy
lehetett volna még jobban kínaisítani az atmoszférát, mert azon kívül, hogy az
ő múltjukból merít a „rejtély”, a szereplőknek kínai nevük van, és néha szóba
kerül a selyem meg az írásjegyek, végig amerikainak képzeltem a szereplőket.
Fei megkapja
a kiválasztott státuszt, ő a legtehetségesebb festő, a különleges lány, ami
kissé már elcsépelt, ezért sem sikerült egy hullámhosszra kerülnöm vele. De
azért az ütős beszólások hiányában is
emlékeztetett a korábbi Richelle Mead főhősnőkre elszántság tekintetében, és
igazán példaértékű, hogy milyen fontos számára a nővére. A könyv elején még
próbálja eltüntetni annak nyomait, hogy a nővére látása romlik, mert ha
kiderül, azonnal lefokozzák, aztán miatta vállalkozik a veszélyes küldetésre,
és az egész történetben ő lebeg a szeme előtt. (Bár tegyük hozzá, Fei a
fiatalabb, és mégis végig olyan érzésem volt, mintha a nővére lenne a húg, és a
viselkedése is alátámasztotta ezt.)
A romantika
viszont nem nagy durranás. Azt értékeltem, hogy nem kellett a pár nap alatt
játszódó cselekményben instalove-ot benyelnem, mert Feinek és Lie Wei-nek közös
múltja van. Mead inkább a társadalmi különbségek miatti nem lehetünk együtt megoldást választotta, ami viszont nem
szállított sok izgalmat, hiszen nyilvánvaló, mi lesz a páros sorsa. Persze
ettől még lehetett volna jó, de Lie Wei nem olyan vonzó karakter, mint Dimitri,
Adrian, Seth vagy Roman, bár az is igaz, hogy egy ilyen cselekményközpontú
történetben nem is volt ideje kibontakoznia.
Verdikt:
tetszett a könyv, olvastatta magát, de bármennyire is élveztem a hibái ellenére,
valahogy hiányzik belőle valami plusz, ami lehetővé tenné, hogy feltornássza
magát a maximális pontszámra.
Értékelés: 4/5
Borító: 5/5
Kiadó: Razorbill
Megjelenés
éve: 2015
Oldalszám:
266
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése