Mostanában
teljesen a könyvek felé orientálódott a blog az alkalmankénti junkie-s írások
idebiggyesztését eltekintve. Pedig van néhány elmaradásom, csak valahogy sosem jutok
el odáig, hogy posztoljam is őket. Ezt a bejegyzést is még májusban kezdtem el
írni a finálékat követően, aztán valamiért elmaradt a publikálása. Sebaj, most
kipótoltam a nyáron szerzett sorozatélményekkel. Az a helyzet, hogy eléggé
megcsappant a sorozatok iránti lelkesedésem, és ennek igazából még az okát sem
tudom. Megcsömörlöttem volna? Napokig is simán elvagyok nélkülük (filmeknél
dettó, júniusban egy, ismétlem egy darab filmet láttam!) Továbbra is szeretem
őket, és minden oké, amikor már nézem, csak arra veszem nehezen rá magam, hogy
elindítsam a részeket. Gőzöm sincs, mi a jelenség oka.
No de
lássuk, hogyan teljesítettek a sorozataim ebben a szezonban. Így összegezve nem
is tűnik olyan kevésnek.
The Flash
Az év
csalódása. Az évad kétharmadáig IMÁDTAM, csupa nagybetűvel. Minden héten alig
vártam az új részt, aznap már rá is vetettem magam, úgy éreztem, még a nagyszerű
első évadon is túltesz. És Zoom olyan félelmetes főellenségként mutatkozott be,
a hangját, a megjelenését, a jeleneteiben felhangzó hangeffekteket olyan jól
eltalálták, hogy lúdbőröztem a jelenetein. Egészen addig, míg le nem rántották
a leplet Zoom személyéről. És felfedték a motivációit. Amik baromságok.
Onnantól kezdve röhejessé változott Zoom és az egész sorozat, hülye lett az
összes szereplő, és következtek a borzasztó, logikátlan epizódok. Ráadásként a
semmiből egyszer csak elkezdték erőltetni a Barry-Iris szerelmi szálat, semmi
megalapozás vagy romantika, Iris egyik napról a másikra pasiként tekint
Barryre, és én ennek örüljek, mikor két évad alatt továbbra sem sikerül a
kémia. Főleg úgy, hogy behozták évad elején az übercuki Pattyt, akit fejet
falhoz verős módon írtak ki, pedig annyira összeillettek Barryvel. Felfoghatatlan
számomra, hogy sikerült elcseszni egy ilyen remek évadot, és egy zseniális
főellenséget. Az megmásíthatatlan tény, hogy a készítők voltak a hülyék,
egyszerűen túl nagyot markoltak Zoommal, és megpróbálták idomítani az általuk
elképzelt történethez, de nevetségesen jött ki, hogy mindenkit rég kinyírhatott
volna egy szempillantás alatt, és ilyen-olyan hülye indokkal megmagyarázták,
miért nem tette. A Flashpoint-paradoxon behozatala meg ilyen formában no
comment. Konkrétan sztornózták két évad történéseit. (Ha meg pár rész után visszaáll a helyzet, akkor sem lesz semmi jobb.)
The 100
Elkaszáltam
pár rész után. A második évad nagyon ütőssé vált év végére, ám az újonnan
bedobott szálak, főleg a politikai csatározás egyáltalán nem izgatott. Nem
értettem a karakterek szélsőséges álláspont változását (pl. Bellamy), és
rájöttem, hogy voltaképpen egyik szereplőt sem kedvelem, akkor meg minek
nézzem?
Supernatural
A tavalyi
felemás évad után meglepődtem, hogy mennyire kellemes lett az idei. Nyilván
sosem fogja már a régi szintet hozni, de idén a 8. évad után ismét azt éreztem,
hogy próbálkoznak. Elsősorban nem is a főszál fogott meg (pedig ott is
történtek érdekes dolgok), hanem a monster of the week epizódok, igyekeztek
szórakoztató és kreatív megoldásokat letenni az asztalra (vegyük például az
unikornisosat, hát azon szakadtam, de meg lehet említeni azt a részt is, ami
végig az Impala szemszögéből játszódott). Végre Castiellel is kezdtek valamit,
nem csak tétlenül lézengett az epizódokban. Divat fújolni a Supnatot, de
mondjon nekem valaki még egy olyan sorozatot, ami 11 év után fenn tud tartani
egy élvezhető szintet, mert én – aki a legtöbb sorozatot pár év után, ahogy
élvezhetetlenné válik a minőség, elkaszálja – nem tudok.
Agent Carter
Vérzik egy
kicsit a szívem a kaszáért, mert nagyon kedveltem Peggyt, Jarvist és Souzát, és
hiányozni fognak. Csak azért nem élem meg akkora érvágásként, mert a második
évad szerintem rendesen alulmúlta az előzőt, én ezt a sztorit nem éreztem
annyira markánsnak.
Z Nation
Két rész
után parkolópályára tettem, most valahogy nem tudott annyira elszórakoztatni,
mint tavaly. Még nem tudom, mi lesz a sorsa – valószínűleg kasza, semmi
késztetést nem érzek a folytatásra.
Supergirl
Ez volt a
másik szuperhősös sorozatom, amit hétről hétre vártam, pedig annyira gagyi, de
olyan szerethető. Oké, valószínűleg Melissa Benoist szolgáltatja a kedvelhetőség faktor 90%-át, kvázi a Grant Gustin-Barry Allen páros női megfelelője, mosolyt csal az ember arcára ez a leányzó, amikor bénáskodik. Sajnos a finálé nem volt túl ütős, és jövőre tényleg
csökkenthetnének a szentbeszédeken, de igazából az összes képregényesben lehetne
így, mert engem nagyon idegesítenek a „család a legfontosabb” meg a „csak
hinned kell magadban”, és társai jellegű Coelhos bölcsességek. Kíváncsi vagyok,
mennyi változást hoz, hogy megy a CW-re. Alapból Cat kevesebb szereplése
hatalmas érvágás, mert a legjobb karakterré nőtte ki magát, pedig milyen
idegesítő volt a pilotban.
Jane The
Virgin
Hozta
ugyanazt a szintet, amit tavaly, szóval copypastelhetném mindazt, amit már
eddig írtam a sorozatról. Az a legérdekesebb, hogy olyan durva szappanoperás
elemek vannak benne, és mégis, az önreflexív jellege miatt ez egyáltalán nem
idegesít csöppet sem.
Lucifer
Az Ördög
mint téma engem mindig érdekel, és csak emiatt néztem bele a Luciferbe, hiába
tudtam, hogy procedural sorozat lesz. És megnyert magának, ahogy tavaly a
Forever is, hiába nyomozós, a főszereplő jól elvitte a hátán az egészet. A stílusa, az akcentusa, a személyét övező rejtély. Kissé
tartok attól, 22 részben hogy fog ez működni, és mennyi lesz a töltelék, illetve, hogy sikerül-e már jó hamar belefásulni a struktúrába. No meg az a kérdés, milyen irányban halad tovább a két főszereplő közti kapcsolat, és kiderül-e mi Chloe "titka", vagy sokáig megy-e a huzavona.
Limitless
Ez a majd
belenézek kategóriába került tavaly, és valamelyik hosszabb szünetben kezdtem el. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire imádni fogom! Annyira kreatív
vizuális és narratív megoldásokkal operál, hogy azt öröm volt nézni (még az
olyan elborult epizódokat is, mint a serial huggerös), a főszereplő
imádnivalóan gyerekes és laza, és a színész nagyon jól tolja a szerepet. Erre
nem elkaszálták, pedig végre volt valami egyedi egy országos csatornán?!
Legalább nem valami orbitális cliffhangerrel lett vége. Tuti, hogy újranézem a Limitless-t valamikor.
Containment
Julie Plec
neve végett nagy fenntartásokkal álltam neki, de még így is egészen sokáig, kb. öt részig bírtam. A vírus
téma tartotta addig bennem a lelket, ja meg Chris Wood jól néz ki, de aztán nem
állhattam a szenvedést meg a kapcsolati drámákat. Halálra untam magam a részeken, és csak a szememet forgattam a
történéseken.
Daredevil
Továbbra is
fantasztikus. Az egyetlen bajom vele, hogy úgy éreztem, a Punisher és az
Elektra szál nem fért meg egymás mellett. Az eleje, míg csak Punisherre
koncentrálódott a sztori, zseniális volt, még a mellékkarakterek is fejlődtek, bár Mattnek egy újabb szerelmi szál abszolút nem hiányzott. Aztán Elektra megjelenésével csökkent az élvezetfaktor, belekontárkodott a Punisher-Daredevil összeállításba, idegesítően kavarta az állóvizet. Ettől függetlenül a Daredevil még mindig a legminőségibb képregénysorozat a piacon.
Jessica
Jones
Krysten
Ritter tök jól hozta a szerepet, pedig eddig filmekben ellenszenvesnek találtam (meg az a frufru, hajaj). De valójában nem miatta lett remek ez a széria, David Tennant ellopta a
showt. Kilgrave minden perce aranyat ért, talán csak az a béna motiváció nem
kellett volna, meg a végén érződött már, hogy több részre lett széthúzva a sztori, mint amennyibe simán belefért volna.
Ez az a
sorozat, ami elüt az általam kedvelt zsánerektől. Hirtelen indíttatásból próbáltam be, éppen amikor nem akadt mit néznem, mert annyira dicsérték. Mindig nyitott vagyok az
újakra, és itt van a tökéletes indok, hogy miért. Bevallom, azért kellett 3-4 rész, míg megpuhított, de utána nem volt megállás. Egyetértek a pozitív
kritikákkal, ez a sorozat annyira feelgood, annyira szerethetők a szereplők (főleg
a különc Rogelio), és olyan harmonikusan rezonál hozzá a klasszikus zene, hogy
minden epizód öröm. Alig várom a következő évadot!
And There Were None:
Nagyon
dicsérték ezt a miniszériát, így gondoltam, letolom a három részt, és hát azt
kell, mondjam, lehengerlő élmény volt, mind a képi világ, mind a baljós
atmoszféra a passzoló zenei aláfestéssel. Még úgy is letaglózott, hogy pár hónappal előtte olvastam Agatha Christie könyvét, és tudtam, mi fog történni (egyébként meglepően
könyvhű volt.)
Belekezdtem,
de nem ment:
Legends of
Tomorrow
Megfogadtam,
hogy nem nézem; összeszedtek egy csomó tök érdektelen karaktert, de hé, időutazás, amit nem lehet kihagyni! Végül is a pilot lecsúszott, de hogy mennyire gagyi volt
már?! Azt hittem, nem hiszek a szememnek, hogy ezt ilyen minőségben halál
komolyan gondolták. Még a legbénább Arrow évad szakadékának legmélyebb bugyrát sem súrolta. Totálisan élvezhetetlen Zs-kategóriás gagyi. Már a pilot második feléig sem jutottam el, képtelen voltam arra, hogy még egy részt megnézzek ebből az izéből.
Mr. Robot: A sok dicsérő szó noszogatott rá, de kemény 2 részig bírtam. Kerestem benne azt a pluszt, de nem találtam, hiába volt valamelyest érdekfeszítő a főhős különös személye.
The Expanse:
a pilot még nagyon tetszett, de a második epizód már teljesen érdektelen volt
számomra.
You, Me and
The Apocaplyse: a téma annyira nekem való volt, de a kivitelezés borzasztó, nem
az én világom, két részt bírtam belőle, a harmadikat menet közben kinyomtam. Ritkán csinálok ilyet, de ennél megtörtént.
The X-files:
nagyon vártam a rebootot, de kettő részig jutottam, borzasztóak voltak.
Nyárra
kifutó/nyári sorozatok/pótlások:
Person of
Interest:Az az igazság, hogy egy picit csalódtam az utolsó etapban. Amikor midseasonre száműzték, sejthető volt, mi lesz a sorsa, így eléggé lelombozott, mikor az amúgy is csökkentett epizódszámot olyan részekre pazarolták el, mint Shaw feltűnése. Túl nagy lett a tét, és nem tudtak vele mit kezdeni. A zárás viszont olyan depresszíven fantasztikus volt, hogy ihaj-csuhaj, talán túl is tolták egy kissé az érzelmességet, de a lényeg, hogy nem maradt hiányérzetem. Öt év után úgy tudok visszatekinteni a sorozatra, hogy kellemes emlékeket hagyott bennem, és egyszer szívesen újranézném az egészet. A mai napig nem felejtem el, mekkora élmény volt az a harmadik évad.
12 monkeysÉrdekesen alakult a kapcsolatom ezzel a sorozattal. A második évadban elszakadtak a filmtől, és önálló vizekre eveztek. Eleinte zavaros volt, hogy mit akarnak kihozni ebből, a két főszereplő közti kellemes dinamika is felborult. Húztam a számat, mikor kijött a következő rész. Aztán olyan féltáv környékén azon kaptam magam, hogy azt akarom, legyen már jövő hét. Mert összekapta magát. Milyen jó, hogy lesz 3. évad is!
Outlander
Úgy vagyok a sorozattal, mint a könyvvel is, nem zsánerem, mégis megfogott és megtart. Az évad nyitó- és záróepizódja zseniális volt, a képernyő elé szegezett, mintha öt perc lett volna, nem kétszer-háromszor annyi. A köztük lévő epizódok bár nem tudták hozni ugyanezt a szintet, a szokásos Outlander hangulatot igen: még mindig megkapó a zene, a fényképezés, jól megválasztottak a szereplők. Alig vártam, hogy a francia tartózkodásnak vége legyen, hogy Skócia ismét megmutathassa magát, mert az a környezet a melegágya Claire és Jamie Fraser kalandjainak. A könyveket eddig olvastam, jövőre már nekem is meglepetés lesz, hogy mi fog történni, de azt el kell, mondjam, hogy az eltelt években sem sikerült megemésztenem ezt az irtózatos időugrást.
Ezt minek néztem végig, tudja valaki? Na jó, én igen, a Scream életérzés utáni ácsingózás miatt, amit nem igazán sikerült megkapnom. Az első évad még szódával elment, de az valami döbbenetes, hogy az idei nem szólt semmiről. Részeken át a szereplők még azt sem tudták, hogy új gyilkos van, helyette egy olyan szál volt a középpontban, amit visszatoldottak az előző évadban történtekhez, de hogy totál logikátlan és inkonzisztens próbálkozás volt az egész, az biztos. Semmi értelme nem volt ennek a 12 résznek, hiányzott a kellemes horror hangulat, már a meta dolgok sem működtek, a színészek pedig rém gyengén játszották a szerepüket. A hegedűszó maradt az egyetlen, aminek sikerült megdobnia a pulzusomat.
Ez viszont fel tudta azt a kellemes horror hangulatot mutatni, amit a Scream nem. Eleve egy más dimenzió, itt aztán hullottak az emberek minden részben, és nem csak random kétszer megpillantott mellékszereplők. A gyilkos (óvszerfejű Zoom) is elég bizarr kinézetű volt. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy a 8 részes széria 3. (!) részében rájöttem, ki a gyilkos. Nem mondom, hogy ennyire nyilvánvaló volt, és az írók nem végeztek jó munkát, de az egyik szituáció elgondolkodtatott, és számomra annyira adta a választ, a következő epizódokban pedig egyértelművé vált az irányított dialógusokból, amik el akarták terelni a figyelmet és a gyanút.
A hype-olt sorozatok az esetek nagy részében nem szoktak bejönni, így megörültem, hogy ezúttal egyezett a véleményem a többséggel. Egyrészt a sztori instant nekem való, és igen, Super 8 koppintás, de az számomra élvezhetetlen volt az idióta kézikamerás operatőri megvalósítás miatt. De leginkább a hangulata jött be, az az igazi 80-as évekbeli feeling, amire hatalmas lapáttal tett rá a zsenális zene, és ezeknek összessége hihetetlen élménybombát szolgáltatott. Egyetlen tényezővel nem voltam kibékülve – ami eufemizmus arra, hogy fejemet vertem a falba –, Winona Ryder alakítása félelmetesen ripacs volt. És lesz 2. évad, juhú!
Most már alig egy hónap, és érkeznek a folytatások (a Lucifer alig több mint egy hét!). Bízom benne, hogy hozzák a megszokott színvonalat. Ha a Flash is az Arrow sorsára jut, amit már nézni sem bírok, akkor megverek valakit.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése