Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek

A cím alapján nem kellett hozzá sok sütnivaló, hogy egy kemény témájú, nem habos-babos végű könyvhöz lesz szerencsém. Gyűjtöttem egy kis lelkierőt, és belevágtam.

Daelyn az iskolai kegyetlenkedések céltáblája, tele van lelki sérülésekkel, komplexusokkal. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet miatt nem tud beszélni, a némaság magánya veszi körül. Szeretne elmenekülni az iskolától, a szüleitől, az életétől… Korábbi öngyilkossági kísérletei kudarcot vallottak, de miután rátalál egy honlapra, amely öngyilkosságot tervezők számára készült, már tudja, ezúttal sikerrel jár majd. 23 napja marad, hogy esetleg változtasson a döntésén. Rögtön az első napon találkozik valakivel: egy különös fiúval, aki barátkozni szeretne vele, aki segíteni akar rajta. Megkezdődik a visszaszámlálás.

E hosszú című könyv, most jól lehúzta az amúgy sem szikrázó életkedvemet. Néha nem tudom, minek olvasok ilyeneket. Na jó, pontosan tudom.

Igazából több oldalról meg lehet közelíteni a problémát: Daelynnek igaza van, Daelyn egy önző kis fruska. Mindkettőben van némi igazság, de mivel Daelyn szemén át látjuk a világot, rém egyszerű a válasz: Daelyn látásmódját az őt ért atrocitások eltorzították. Nincs ezen mit túlragozni. Akik átmentek már akármilyen lelki bántalmazáson, legyen az iskolai, családon belüli, azok kb. pavlovi kondicionálásnak esnek áldozatul, és ezen baromi nehéz változtatni.

Egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy Daelyn nem tud megbízni az emberekben, hogy úgy érzi az élete mindig szar lesz, és sosem lesznek barátai. Főleg a szülőkkel kapcsolatos álláspontja az, aminek leginkább két oldala van. A történet egy pontján kiderül, hogy Daelyn kvázi csodagyerek, mert a szülők úgy tudták, hogy nem lehet utóduk, így nem meglepő, ha olyan dolgokra kényszerítették Daelynt, amiről úgy gondolták, hogy majd jót tesz neki. Annyira a saját elképzeléseik lebegtek a szemük előtt, hogy nem hallották meg a lányuk ellenkezését. Rossz szülők lennének? Nem, de mivel rossz élményei a szülei kizárólagos döntésének köszönhetők, Daelyn összetársította a kettőt. Persze ha a szülők is nyitottabbak lettek volna, akkor talán másképp alakultak volna a dolgok. (Tudom, miről beszélek: az én szüleim, amikor nem tudtak mit kezdeni egy problémámmal, akkor lerendezték annyival, hogy csak kitalálom, az nem is úgy történt, valójában felnagyítom a dolgokat, mert így egyszerűbb volt, mint istápolni a fokozatosan elapadó önbecsülésemet.)

– A szavak leperegnek rólad.
Tévedés. A szavak gyilkolnak.

Nem tudom, hogy ma Magyarországon ilyen mértékű méreteket ölt-e már a bullying (a tippem a gyengébb iskolákban egy igen lenne), de ha nincs fizikai bántalom, csak a folyamatos megjegyzések, ne mondja nekem senki, hogy azok csak úgy le tudnak pattanni az emberről, még ha próbálkozik is.

Daelyn nem akar élni, mert szar az élet? Igazából sosem értettem azokat, akik jönnek a közhelyekkel, hogy van értelme, meg egyszer majd jobb lesz, elmúlik a fájdalom blablabla. Nem akarok senkit sem öngyilkosságra buzdítani, de rühellem a közhelyeket, amik a témát övezik, és általában azok a szószólói, akiknek fogalmuk nincs, milyen, amikor tényleg már csak azt szeretnéd, hogy vége legyen. A regényben kapunk egy párhuzamot Daelyn és Santana kapcsán, ami egy kiváló szembeállítás arra, hogy Daelynt elgondolkoztassa. Ugyanakkor a történet ragaszkodik a valósághűséghez, nincsen a szerelem meggyógyítja a betegséget című röhejes klisé vagy a mindent elfelejtő csók. Ez már csak azért is hiteltelenné tette volna a sztorit, mert Santana felbukkanása Daelyn életében erőltetettnek hat, eléggé érződik a karakteren, hogy az író rángatja, nem pedig magától cselekszik. Avagy nem is ismerjük meg Santanát eléggé ahhoz, hogy értsük, miért tapad egy olyan lányra, aki nem beszél, állandóan lepattintja, és még jól sem néz ki (bár gyanítom Daelyn közel sem olyan ronda, mint amilyennek önmagát látja). Az nem elég ok, hogy magányos, mert ezer másik diákot is kipécézhetett volna magának a suliból.

A különböző halálnemek részletes kifejtése eléggé hangulatgyilkos, pláne, hogy Daelynnek több öngyilkossági kísérlete is volt. Kissé kidolgozatlan a regény, mert például jó lett volna belelátni abba, hogy a korábbiaknál mik voltak a körülmények, mikor szakadt el a cérnaszál, és hogyan érezte magát utánuk. A karakterizálás sem túl erős, szóval megcsiszolgatva még jobb lehetett volna a történet, bár így is megállja a helyét.

A könyv vége nagyon tetszett, ugyanis nincs megoldás, nem tudni, hogy Daelyn megteszi-e vagy sem. Én úgy gondolom, hogy végül az élet mellett dönt, találtam erre irányuló jeleket, mégis tök jó, hogy mindenki a saját elképzelése szerint választhatja meg Daelyn sorsát.

Kissé csapongtak a gondolataim, de a depresszió és az öngyilkosság kombója nem könnyű téma, olyan, ami erősen megoszlatja az emberek véleményét, de aki szeretne a bullyingról olvasni, annak mindenképpen ajánlom.

Értékelés: 5/5

Borító: 4/5

Eredeti cím:  By The Time You Read This, I'll Be Dead.

Kiadó: Móra

Megjelenés éve: 2015

Oldalszám: 248

Fordította: M. Szabó Csilla