A Tall Man 2012-ben készült Pascal Laugier rendezésében. Elsősorban Jessica Biel miatt néztem meg, aki az egyik kedvenc színésznőm. De maga a témája is érdekesnek tűnt, különösen a misztikum és a természetfeletti szál ígérete miatt. Nos, nem teljesen az sült ki a dologból, amire számítottam. Vagyis egyáltalán nem.
Az özvegy Julia ápolónőként látja el a betegeket a városban.
A felütésből azonnal megtudjuk, hogy az ő gyereke is áldozatául esett a Magas
Ember ténykedésének, és e flashforward után a film végigvezet bennünket a
fordulópont előtti eseményeken. Julia családokat látogat meg, hogy meggyőződjön
a hogylétükről. Az egyik ilyen családban lakik Jenny, akinek a nővérét teherbe
ejtette iszákos és erőszakos barátja. Julia rögtön a film elején lebonyolítja a
szülést, és ezzel szépen bemutatják az emberi reakciót arra, hogy mennyire félnek
attól, hogy az újszülöttet is megkaparintja a Magas Ember, és egyben pedig szemléltetik
a családokban fennálló abuzív kapcsolatokat. Az emberek nehéz körülmények
között élnek, és emiatt a stresszt és a feszültséget alkoholba fojtják, és
egymáson vezetik le. Jenny nem beszél, csak a naplójával kommunikál, és szkeccseket
készít a Magas Emberről.
Szeretem az ilyen filmeket, mint a Tall Man. Úgy vezeti a
cselekményt, hogy folyamatosan meglepi az embert, az egyik nézőpontról
bebizonyosodik, hogy nem az, aminek látszik, aztán a másik nézőpont megint
csavar egyet a sztorin, és a végére oda lyukadunk ki, amiből az első
háromnegyed órából nem is gondoltuk volna. A flashforwardben mutatott jelenet
képsora előrevetít valamit, amiből mi kialakítunk magunknak egy történetet,
hogy mi történik Juliával, és vajon mi vezetett oda. Erről teljesen a Kulesov-effektus
jut eszembe, hogy a képet az előinformációnk birtokában értelmezzük, és
teljesen máshogy látjuk, mintha ugyanazt a képet több információval néztük volna.
Nagyon cseles ez a képi eszközhasználat és szándékos félreinformálás, ettől üt
nagyot a film.
Ma már nagyon kevés film képes ezt az igazi leesik az ember
álla hatást kiváltani bennem. Ez alatt persze nem azt értem, hogy nem készülnek
ilyen filmek, mert nyilván készülnek, hanem magamra vonatkoztatva állítom.
Ahogy öregszem, és egyre több és több filmet illetve sorozatot tudhatok a hátam
mögött, megtanulom felismerni a jeleket gondolkodás nélkül is, és már előre
kitalálok egy meglepőnek szánt csavart, pedig nem úgy ülök le filmet nézni,
hogy ezen agyalok, csak egyszerűen akaratomon kívül jön bennem a kósza scenario,
ami aztán meg is valósul. Itt viszont nem ez volt a helyzet.
Spoiler nélkül nehéz írni erről, de ahogy a történet megpendítette
a természetfeletti szálat, és hogy a kisváros hogyan áll az egészhez, mikor a
főhős gyerekét elrabolták, az nem volt semmi főleg azután, ami kiderült. És
azért különösen nagy dicséretet érdemel a film, hogy egészen a végéig kétségben
hagyja a nézőket, és egészen a legvégéig húzza a Magas Ember kilétét. A
bizonytalanságot tovább növeli, hogy egy olyan narrátort kapunk, aki magában a
filmben egyrészt nem beszél, másrészt a film nem róla szól, és csak egy
mellékszereplő, ezáltal érthetetlen, miért ő a mesélő, hogy aztán a végére
megvilágosodjuk, hogy ez a történet voltaképpen róla szólt. Mondom, az egész
filmet ilyen csalafinta terelés jellemzi, ami nagyon jót tesz neki.
A képi világ remekül hozza a sötét, komor hangulatot, a
kisvárosban uralkodó szomorúságot, illetve a nyomorgó lakosok monoton
mindennapjait, ahol családon belüli erőszak van, az élet elől az alkoholba menekülnek.
Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, mert tényleg nem
szokványos, és garantálom, hogy meg fogtok lepődni a csavarokon.
Értékelés: 5/5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése