Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem

Jenny Han könyve nagyon népszerű kinn. Bár eddig nem különösebben érdekelt, lévén már olvastam az írónőtől, és volt egy kialakult képem arról, mire számíthatok, most egy könnyed, kikapcsolós történetre vágytam.

Lara Jean nővére, Margot Skóciába megy főiskolára, és ez eléggé megviseli a lányt. Tanúja lesz annak, ahogy Margot és a barátja, Josh – akibe Lara Jean évek óta szerelmes – szakítanak, és most itt lenne az esély, hogy észrevetesse magát, de ezt sosem tenné meg a nővérével. Lara Jean és Josh között akkor kezdenek el megváltozni a dolgok, amikor valaki szétküldi a lány szerelmes leveleit. Az évek során felvette azt a szokást, hogy ha szerelmes valakibe, akit nem kaphat meg, ír neki egy levelet, amiben beszámol az érzéseiről. Így zárja le magában a dolgot, de ezt a levelet sosem juttatja el a címzetthez. Amikor a titkai napvilágot látnak, hogy mentse a helyzetet, beadja Joshnak, hogy Peter Kavinsky a pasija. Ez Peternek is kapóra jön, hogy féltékennyé tehesse az exét, Genevieve-t. Így veszi kezdetét a színlelt kapcsolatuk.

Jenny Han tud valamit. Semmilyen téren nem vagyok a könyvei célközönsége, sem lelkes fogyasztója, mégis az írásai olvastatják magukat, pedig valójában semmi epikusról nem szólnak. Azért ez is egyfajta tehetség, azt hiszem. A fiúknak, akiket valaha szerettem egy átlagos, introvertált lány teljesen hétköznapi életét és problémáit mutatja be. Középpontjában a család áll, a suli és természetesen a fiúk.

Ez egy nagyon aranyos, bájos, kedves történet. Olyan, amiről simán el tudom képzelni, hogy a valóságban is megtörténhet (a párkapcsolati alapot leszámítva természetesen, arról valahogy nem hiszem, hogy mindennapi lenne, haha.) Mintha egy létező lány életének egy szeletébe nyertem volna bepillantást. Amikor elkezdtem olvasni, fogalmam sem volt róla, hogy az egyik kedvenc klisémre építkezik, hogy két karakter valamilyen okból kifolyólag szerelmespárnak adja ki magát, és színlelt érzelmeik végül valóságossá válnak, a kezdő motivációjuk pedig elillan. Ez igencsak kellemes meglepetés volt.

Nagyon élveztem ezt a könyvet annak ellenére is, hogy nem voltak nagyobb volumenű történések, sem áll-leesős fordulatok. Mégsem tudott maradéktalanul magával ragadni, aminek az oka az, hogy végtelenül gyerekes. És én ehhez már túl felnőtt vagyok még úgy is, hogy a YA történetek nagy részében meg tudom találni azt a mondanivalót, amit ki tudok sajátítani magamnak, de ahhoz kell, hogy a karakterekben meglegyen egy minimum érettség. Lara Jean hangja legjobb esetben is max. egy 13 éves lányé, és egy olyan pillanata sincs a könyvnek, amikor sikerülne szintet lépnie. Hiába karakterfejlődik a regény végére, ez nem elég. Esküszöm, hogy a kedvenc szereplőm, Lara Jean 9 éves kishúga, Kitty is érettebbnek tűnt néha. Éppen emiatt igencsak zavaró volt, ahányszor szóba került a szex, folyamatosan emlékeztetnem kellett magam, hogy 16-17 éves karakterektől beszélünk, nem 12-13-ról.

Azt sajnáltam, hogy a címül szolgáló levelek abszolút nem hangsúlyosak a történetben. Olyan hosszú a felvezetés, annak taglalása, hogy Margot el fog költözni, hogy kezdtem azt hinni, már sosem kerülnek szóba, és az egész csak egy belengetett mézesmadzag. Mikor előkerülnek, sem bírnak olyan fontossággal, mint az elvárható lenne, és semmi visszahatásuk nincsen. Persze kapunk egy-egy részletet belőlük, de amikor Lara Jean szembesül azokkal a fiúkkal, akiknek írta, csak egy pár szóval elrendezik az egészet. Két változást hoznak: Lara Jean és Peter színlelt kapcsolatát, és Josh feltámadó érdeklődését.

Lara Jean és Peter nagyon édesek együtt, de az interakcióik során is nagyon fiatalnak tűntek a szememben. Nagyon tetszett, ahogy kibontakozott a kapcsolatuk, ahogy barátokká váltak, majd még többé. Jó volt megismerni Petert, akiről kiderül, hogy sokkal több minden rejtőzik a nagyszájú külső alatt, és különösen tetszett, ahogy Kittyvel bánik.

Szerencsére nincs meg a szokásos idegesítő szerelmi háromszög, Josh inkább lemorzsolódik a háttérbe. Elveszik a történetben, és kétdimenziós karakternél sosem válik többé. Nem tudunk meg róla semmit. Az író szándékosan hagyta meg papírmasé karakternek, hogy érzékeltesse, Lara Jean magába a szerelem gondolatába szerelmes, és az eddigi érzései mind az általa támasztott vágyképeknek szóltak.

 

A család szerepe természetesen domináns a történetben. Kittyt nagyon szerettem, olyan jó beszólásokat produkál a kiscsaj, hogy az hihetetlen. Lara Jean családjában az érdekes az, hogy így csonka családként is olajozott gépezetként működnek, harmonikusnak tűnnek, de ha jobban elgondolkozik rajta az ember, rájön, hogy azért náluk is fennállnak problémák. Például egyáltalán nem normális, hogy a lányai gondoskodnak egy felnőtt férfiról, mint ahogy az sem, hogy Margot-ra hárul az anyaszerep. Margot teljesen ellenszenvessé vált a könyv végére, amikor hazajön, és úgy viselkedik, mint egy mártír, és a saját önzősége körül forog minden. Aztán meg a titkolózás meg az álszentség? Hogy nem hisz Lara Jeannek, és ráuszítja az apjukat puszta féltékenységből? Ennyit a nagy testvéri szeretetről.

Azért érezhető Lara Jean fejlődése, bár a végére sem sikerül elérnie egy 17 éves lány szintjére, viszont a Peternek köszönhetően szerzett tapasztalatai kilökik a burkából, amiben elbarikádozta magát. Sajnos a könyv végén elmarad a klimax, és a lezárás az a nagyon gonosz félbehagyós kategória. Igazából azt nem értem, miért nem lehetett ezt a történetet egyetlen könyvben megírni. Ez a Nyár-trilógiának is eléggé betett, de azért bízom benne, hogy ez nem jut ugyanarra a sorsra. Egyáltalán duológia lesz vagy trilógia?

Elsősorban a tiniknek ajánlom ezt a könyvet meg a nagyon-nagyon gyermeteg lelkületű fiatal felnőtteknek, akik szeretnek elmerülni az egyszerű hétköznapokban, és szeretnek egy aranyos románcról olvasni.

Értékelés: 4/5

Borító: 5/5

Eredeti cím: To All The Boys I’ve Loved Before

Sorozat:  A fiúknak, akiket valaha szerettem #1

Kiadó: Könyvmolyképző

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 360

Fordította: Tóth István