Ransom Riggs: Vándorsólyom kiasszony különleges gyermekei

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei tipikusan az a könyv, amit olvasni akartam meg nem is, azaz egymillió éve ült már a várólistámon, de mindig hátrébb csúszott. Most a belőle készült film apropóján került terítékre, hiszen azt gondolná az ember, hogy okkal küldik vászonra.

Jacob nagypapája különleges gyerekekről szóló történetekkel bombázta unokáját kiskorától kezdve, ám ahogy a fiúcska cseperedett, egyre inkább megkérdőjelezte azok hitelességét. Jacob most már szentül meg van győződve arról, hogy a nagyapjának túlságosan élénk a fantáziája. Ám amikor meghal a nagyapja, Jacobban kétségek merülnek fel, és elindul egy messzi szigetre, hogy megfejtsen egy utolsó rejtélyes üzenetet, és lerántsa a leplet arról, hogy mi az igazság.

A nagy szám ebben a könyvben az, hogy a cselekmény a fényképek köré íródott, nem pedig a fényképek készültek hozzá. Van még új a nap alatt. De! Sokkal többet vesz el az élményből, amennyit hozzátesz. Az elején még passzoltak a sztoriba a mindenféle bizarr fotók, aztán már érezhetően egyre nyögvenyelősebben sikerült a cselekménybe passzírozni – arról sem szabad elfeledkezni, hogy semmivel sem lett több, élvezhetőbb vagy jobb az illusztrációktól a történet. Elég fura volt, mikor menet közben minden szereplő előkapta a fényképalbumot, mikor mesélhetnékje támadt vagy eszébe jutott valami, és nekiállt képeket mutogatni. Ez egy dolog; ami jobban zavart, hogy a szerző egyáltalán nem volt következetes. Egyszer a képek tényleges fényképek a történetből, máskor viszont a főhős mesél valamiről, és a kép sima illusztráció. Tehát nem dobtam hátast az ötlet kivitelezésétől, de az tény, hogy egy igényes kiadványról beszélünk, amit jó a kezünkben forgatni.

De képek ide vagy oda, az alaptörténettel nagyobb gondjaim akadtak. Abszolút nem lett logikusan átgondolva. Aki semmit sem akar tudni a rejtély alapjáról, amit egyébként a film leírása elspoilerez, a következő bekezdést ugorja át.

Az időhurok ötlet szintjén klassz volt, könyvben eddig úgy rémlik egyszer találkoztam ilyesmivel, Lauren Oliver Mielőtt elmegyekjében. Filmekben, sorozatokban gyakrabban fordul elő, nagyon imádom az ismétlődő napokat (három-négy hete pont hozott is a 12 monkeys egy ilyen epizódot, tökre tetszett).  Megvalósítás szintjén viszont nem sikerült állni a sarat. Az időhurok olyan kérdéseket vet fel, amiket a szerző nagyon gyatrán amolyan „mert csak” magyarázatokkal válaszolt meg.

1, A gyerekek attól, hogy gyereknek néznek ki, és ugyanazt a napot élik át évtizedeken keresztül, nem maradnak gyerekek. Erre valami olyan béna magyarázat van, hogy ők annak tartják magukat, mintha ez így működne. Mivel nekik minden ismétlődő nap egy újabb nap az életükben, és nem felejtik el az előzőt, hiába ugyanaz volt, a gyűjtött tapasztalatok és élmények, a tanultak formálják őket. Tehát így ennek semmi értelme sincs és „vicces” volt, ahogy mindenki gyereknek kezeli őket, és egyenrangúnak tartják magukat a 16 éves főhőssel, akire rástartolt a nagyapja korú csaj. (Kicsit sem volt bizarr, á nem.)

2, Lehet szépíteni mindenféle koholt érveléssel meg mágikus nyugtató atmoszférával, de évtizedek alatt simán mindenki beleőrülne, ha minden egyes nap ugyanolyan lenne. Pont.

A történet eleje amúgy még egész jó volt, hiába narráció a nagyja, és addig még élveztem is, míg Jacob kutatott és a válaszokat kereste. De onnantól, hogy rájött az árvák rejtélyére, a lufi kipukkadt, és nem tudok mást mondani, mint hogy az egész sztori gagyi hangulatot árasztott. Ha már hangulat, horrort nem is, de kellemesen kapirgáló feszültséget vártam, de semmi ilyet nem éreztem, pedig a szerző nem fukarkodott a leírásokkal az undorító részeknél.

Volt benne potenciál, de az alapvető problémákon túllépve sem tudott a szerző élni vele. A karakterek sem emlékezetesek, Jacob sokkal fiatalabbnak érződik az összes szereplővel egyetemben a maga tizenhat événél. Egyiküknek sincs kidolgozott személyisége, nem tudják elnyerni az olvasó rokonszenvét, és érdekes karakterek hiányában nem is értem, miért csodálkozom, hogy végig érdektelen volt az egész. Pedig különleges képességekkel rendelkeznek, ami az egyik legkedvencebb történetelemem! Még Jacobbal sem sikerült egy hullámhosszra pendülnöm, E/1-es narráció ide vagy oda, és ezen nem segített a mesélő jelleg sem.

Egyszer el lehet olvasni, a rendhagyó formátuma miatt talán érdemes tenni egy próbát, hogy elmondhassuk, ezt is kipipáltuk.

Értékelés: 3/5

Borító: 4/5

Eredeti cím: Miss Peregrine’s Home for Peculiar Children

Sorozat: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei #1

Kiadó: Kossuth

Megjelenés éve: 2012

Oldalszám: 352

Fordította: Gálvölgyi Judit