Amy Ewing: Az Ékkő

Szerintem nem létezik olyan ember, akit ne ragadott volna meg Az Ékkő erősen a Párválasztóéra hajazó borítója annak idején, amikor külföldön megjelent. Csodálatos! Ám ennek ellenére a könyvről olvasott vélemények nem győztek meg arról, hogy lóhalálában elolvassam, hiába disztópia. Közben kijött magyarul is, egy másik verziójú borítóval, ami éppen olyan gyönyörű, mint az első, és most megjött a kedvem hozzá.

Violet évek óta nem látta a családját – sem önmagát, ugyanis tiltott, hogy tükörbe nézzen –, mert különlegessége folytán egy átmeneti szálláson képezték ki jövendőbeli feladatára: az Ékkőben a nemesek gyermekét fogja kihordani. A legrangosabb polgárok a genetikai hibájuk okán nem képesek egészséges gyermeket szülni, a helyetteseik viszont a mágiájuk révén igen. Violetet az aukción a Tó hercegnőjének árverezik el. Egy pompás kúriába kerül, ahol mindent megkap, hogy kényelmes élete legyen. Ám ahogy telik-múlik az idő, rájön, hogy a béranyaság nem olyan móka és kacagás, mint amilyennek beállítják, és szörnyű veszélynek van kitéve ő és a többi helyettes is.

A regényről korábban olvasott negatív vélemények abszolút megállják a helyüket. Nincs benne egyetlen egyedi vonás sem, Az Éhezők Viadala, a Hervadás, a Párválasztó és akár még A beavatott szerelemgyereke. A szerző mindegyik bestsellerből lecsippentett, egy kicsit innen, egy nagyot onnan, összedobálta ezeket egy tálkába, és voilá, megszületett Az Ékkő. Már az első néhány oldalon sikerült egy kis grimaszt vágnom, olvastam a sorokat, és konkrét Éhezők Viadala jelenetek peregtek a szemem előtt (amikor vonatoztak az aukcióra, aztán a felkészítés, a találkozás Luciennel, aki Cinna is lehetne stb.) Aztán még ott volt a tükör; ha emlékszünk, akkor A beavatott a tükörrel kezdődik, ami a Tris csoportjára jellemző alázatosságra és szerénységre utal. Itt viszont semmi értelme sincs, és inkább logikai bakiként funkcionál, hiszen Violet soha egyetlen tükröződő felületre sem bukkant az évek során, mi? Ha az írónő annyi gondot fordított volna a történetére, mint amennyit a ruhák és ételek leírására, talán képes lett volna gazdagabban összegyúrni az összeollózott alapanyagot.Tény, hogy a Red Queen is ugyanerre sémára lett felhúzva, de ott ezek az ismerős benyomások újrahasznosítottan is tudtak élvezetesek lenni – elismerem, hogy a jól megválasztottság és a jobb kihasználás miatt, ami teljesen szubjektív kérdés.

 A stílus sem győzött meg, képes volt kizökkenteni, főleg az elején éreztem azt, hogy a szerző nagyon kifelé magyaráz az olvasónak. Az egyik pillanatban még szó van valami aktuális dologról, aztán a következő mondatban minden átvezetés nélkül elkezdi ismertetni a világfelépítést. Erre megvannak az apró írói trükkök, hogy lehet jól csinálni, itt nem sikerült. Az egész szöveg, főleg a dialógusok modoros benyomást keltettek, a naiv viselkedésüket leszámítva nehezemre esett elhinni, hogy tinédzserekről van szó. Végeredményben nem tudtam megtalálni ebben a könyvben azt, amitől minimálisan is szeretni tudnám, és végig azon bosszankodtam, hogy én ezt már olvastam.

Eleinte változtak a benyomásaim, hogy éppen melyik korábban olvasott könyv sejlik fel a szavakban, de aztán kikristályosodott, hogy a történet fő váza a Hervadásé. Lássuk csak dióhéjban: elzárt, gazdag birtok, ahonnan a főhős nem teheti ki a lábát, csodálatosnak látszó élet, ami valójában nem az, titkos kísérletek, a teherbe esés a fő cél, titkos viszony a személyzet egy tagjával, a főhős menekülési kísérlete, a barátnője helyzete. Csak az a bibi, hogy Lauren DeStefano sokkal magasabb szinten műveli az irodalmat.

A hasonlóságokból kifolyólag a világfelépítésbe sem érdemes belemenni. Nekem csak az a része tetszett, hogy van egy hatalmas fal, ami megakadályozza, hogy a tenger betóduljon, és megöljön mindenkit, bár nyilván ez csak a hatás kedvéért van így, és a későbbiekben fel sem merül, hogy mit tudom én, a lázadók felrobbantják, és megölnek mindenkit.

 Az originál borító

Hogy mi az összes hibája mellett a legnagyobb negatívum? A szerelmi szál. Egy borzasztó instalove-val van dolgunk, ami egy dolog, de nem jut idő megalapozni és árnyalni az egész kapcsolatot, ugyanis a hímnemű fél főhős (teljes értékűnek elég merészség lenne nevezni, annyira elnagyolt a jelenléte) a könyv felénél bukkan fel először. Az elragadtatott, hatalmas érzésekkel teli kapcsolattól az addig úgy-ahogy egy bizonyos skálán elfogadható regény nevetségessé válik, amit megkoronáz a két hónap alatti lopott találkákból sarjadó örök szerelem és a szex a két karakter között. A regény sokkal jobban működött volna a szerelmi szál nélkül; olyan, mintha a szerző a regény közepén jött volna rá, hogy hoppá, ide még kéne a kötelező zsánerelem, amitől YA a YA.

Violetet nagyon nem kedveltem, annyira butuska és idegesítő végig, és engem a Luciennel való bizalmaskodása is zavart (elvégre váltott vele két szót, aztán már úgy viselkedik, mint akit száz éve ismer és a legnagyobb bűnét is simán meggyónja neki), és egyszer sem sikerült eljutni addig a gondolatmenetig, hogy megfejtse Lucien motivációit. De mivel Mary Sue jelleget ölt, hiszen olyan csodálatos és különleges, ezért nem is csoda, hogy mindenki a lábai előtt hever. Gyanítom valami nagy dolog fog kiderülni a személyével kapcsolatban, és talán az apja sem véletlenül halt meg.

A mágia eleinte eléggé kilógott a történetből, valahogy nem illett ebbe a disztopikus környezetbe, ahol kihasználják a fiatal lányokat és terhességre kényszerítik, de végül is megszoktam. Azt már nem, hogy a főhős rendelkezik a leghatalmasabb erővel, amit látott a világ. Maga a rabszolgaság és a kilátástalanság egyébként eléggé nyomasztóvá tette a történetet, de nem tudta egyensúlyba állítani a regény gyengeségeivel. A főhős voltaképpen egész regény alatt nem csinált semmit. Csak várt, hogy megmentsék.

Azt hittem, hogy majd a végén lerepül a hajam az izgalomtól, hiszen mindenki akkora függővéget szajkózott, erre azon kellett volna lehidalnom, hogy az egyik teljesen érdektelen karakterről kiderül, hogy nem egészen az, akinek látszik. Még a szívem is megállt az izgalomtól. *irónia*

Az egyetlen valamire való pozitívum, hogy a könyv olvastatja magát, hiába a hasonlóság, a közömbös szereplők, a nem túl akciódús cselekmény. De ez nem elég ahhoz, hogy rászánjam magam a folytatásra, mert az a helyzet, hogy egy hangyányit sem izgat.

Értékelés: 3/5

Borító: 5/5

Eredeti cím: The Jewel

Sorozat: Az Ékkő #1

Kiadó: Maxim

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 368

Fordította: Szűr-Szabó Katalin