Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta

Hűvös novemberbe fordult az ősz, lustán süt már a nap, kabátba bújtatom a testem, leheletem meglátszik a levegőben. Eljött a november, a Skorpió Vágta időszaka, egy olyan könyvélmény, amire évek óta várok, hogy belevesszek a világába, és ekkor valami furcsaság történik.

Azt tapasztalom, hogy nem tetszik. Az isten szerelmére, Maggie Stiefvater könyv, és nem tetszik! Eljött a világvége!

Pont jókor került a kezembe A Skorpió Vágta, többé-kevésbé az évnek abban a szakaszában, amikor is a történet játszódik, ez pedig általában egy impulzív kis plusz, ami segít belezuttyanni a könyv atmoszférájába. De ez itt nem történt meg. És nem értem, miért. Vajon rosszkor olvastam? Nem voltam megfelelő hangulatban? Vagy a könyv hibája lenne?

Imádom, ahogy Maggie Stiefvater ír, a kedvenc szerzőim közé sorolom. És az eddig olvasottak alapján nem vártam mást, mint amit korábban felmutatott. Amit a korábban olvasott könyveiben olvastam, az bőven elég volt, hogy szeressem a könyveit. Nem számítottam akciódús, fordulatokban gazdag történetre, csak egy újabb hangulatgazdag regényre, aminek a világában minden érzés, szín, illat megelevenedik, és a bőröm alá mászik. És ez most elmaradt.

Minden évben megrendezik Thisbyn a Skorpió Vágtát, aminek érdekessége, hogy nem hagyományos lovak méretik meg gyorsaságukat egymással, hanem capall uiscék, olyan lovak, amiket a tenger vet ki magából. Húsevő, embergyilkos szörnyetegek ezek, amiket az emberek befognak, mert azt képzelik, uralhatják őket, de a vágtán a halottak számából mindig kiderül, hogy nem olyan egyszerű ez. Ebben az évben Puck mint első női zsoké indul a versenyen a saját lován, amit mindenki póninak néz, és semmi esélye a sokkal nagyobb iramot diktáló tengeri lovakkal szemben. Az ügy már csak azért sem egyszerű, mert Sean Kendrick, a négyszeres győztes is újra vágtázni indul vörös kancájával.

A Skorpió Vágta is tehát egy lassú folyású regény, olyannyira, hogy alig történik benne valami. Ennél még a Shiver és A hollófiúk is sokkal izgalmasabb volt, és szépen dobálta be a hangulati elemeket, amelyek egy olyan légkört teremtettek, amiben öröm volt elmerülni. Itt a tengeri lovak, és maga a lótartás szépségei szerették volna hozni ezt a hatást. Éreztem rajta, nagyon aprólékosan mutatta be a lovakat, a lovakkal kapcsolatos teendőket, és ez valamilyen szinten érdekes volt, de nekem mégis hiányzott az a végtelen kötődés, ami a korábbi könyveket jellemzi. Emiatt viszont történet hiányában nagyon nyögvenyelősen haladtam az olvasással, és egyszerűen nem akartam elhinni, hogy képtelen vagyok megszeretni ezt a könyvet, amit tényleg elképesztően vártam már, annyira izgatott a téma. És ez most annyira rossz érzés.

Úgy vélem a hiba a karakterekben rejlik, ők nem tudták átadni nekem az elvártakat. A váltott szemszöget imádom, és a Shiverben remekül működött, de itt körülbelül csak annyi szerepe volt, hogy egy szemszögben még ennél is ásításra fakasztóbb lett volna a történet. Puck Grace-hez és Blue-hoz képest elég jellegtelen karakter volt, hiába olvastam a jellemvonásairól, nekem nem teljesen jött át az, amit az írónő el akart adni. Puck egyszerűen nem volt olyan karakán, sem izgalmas, mint be lett állítva, és innentől kezdve abszolút nem is értem, miért akadt meg rajta Sean Kendrick szeme. Sean viszont már sokkal összetettebb és érdekesebb főhős. Őt kedveltem a csendes, visszahúzódó, magának való természetével, és a gyilkos capall uiscéje iránti szeretete meglágyította a szívemet. Sean gyerekként végignézte, ahogy a tengeri lova megöli az apját. Elárvultként önmagán kívül senkire és semmire nem számíthat, és csak Corr van neki. Ez volt az a pontja a könyvnek, amit jobban ki kellett volna hegyezni, mert átjött egy idő után az érzés, és valahogy sokkal intenzívebben kellett volna belecsempészni a könyvbe. Ellenben Puck helyzete és a lovával való kapcsolata teljesen semleges maradt számomra, a kisöccsét bírtam, és ennyiben ki is merül az érdeklődésem tárgya. Persze teljesen sajnálatos az ő történetük, hogy elveszítették a szüleiket, és teljesen elszegényedve tengődnek, de valahogy mégis olyan távoli volt az egész. 

Azt hiszem, ebben a könyvben a szerelmi szál teljesen mellékes, hiszen egyfelől arról szól, hogy Sean kiáll a lováért, akit szeret. Puck akaratlanul is arra ösztönzi, hogy küzdjön meg az egyetlen olyan dologért a világon, ami sokat jelent számára, és ne adja be a derekát senkinek. Mégis, onnantól kezdtem el élvezni a sztorit, mikor Puck és Sean között tényleg elkezdődött valami, és akkor már nem úgy voltam vele, hogy mikor lesz már vége, hanem még több Suck/Pean pillanatot követeltem. De nem kaptam meg, és ez a hiány sem tett jót a megítélés tekintetében. Sokkal jobb lehetett volna, ha jobban dominál a romantika, mert így tényleg semmi mást nem tudok mondani, csak azt, hogy majdnem elaludtam az első felében a könyvnek.

A témaválasztás az valami hihetetlen jó és egyedi – legalábbis számomra –, én szerintem még nem is hallottam a capall uiscékről, és erre építeni egy sztorit kifejezetten felfrissítő, de lehetett volna izgalmasabb is. A fordulópontok is elég jellegtelenek voltak, a halálesetek nem hatottak meg, nem éreztem azt, hogy most mekkora megdöbbentő változás történt, amitől minden új perspektívába kerül.

Ahhoz képest, hogy a könyv címe A Skorpió Vágta, maga a verseny nem kapott hangsúlyos szerepet a pillanatban, mikor ténylegesen lezajlott. Valahol sejthető volt, hogy a felállított patthelyzetet sikerül egy olyan megoldással lerendezni, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon. Ugyanakkor mégsem éreztem magamat átverve, ez pont így volt jó. A lezárás megmelengette a szívemet-lelkemet, szavakba nem tudom foglalni, mennyire csodálatos volt. A könyv becsukása után hosszan velem maradt még ez az érzés, és még most is hatalmába kerít, ha visszagondolok rá. Kár, hogy csak a vége csikarta ki belőlem mindezt – az egész könyvnek kellett volna.

A könyv Maggie Stiefvater rajongóknak és lószeretőknek kötelező, az utolsó oldalakért mindenképpen érdemes elolvasni, és ki tudja, akár a többi része is tetszeni fog. Lehet, csak én nem voltam abban a hangulatban, hogy magával ragadjon a történet. 

Értékelés: 3,5/5
Borító: 4/5 

Eredeti cím: The Scorpio Races
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 448
Fordította: Vallató Péter