Az idei szezon eddig
nem fekszik nekem. Mindössze három sorozat érdekelt a kínálatból, és abból is
csak egy ment át a rostán, a Flash –
a Constantine is a Gotham sorsára jutott. Nem volt olyan
rettenetes a pilot, hogy egyből kukázzam, de egyáltalán nem is tetszett, pedig
olyan lelkesen szerettem volna megtekinteni.
Fogalmam sincs, hogy mennyire alapszik a film és a sorozat a
képregényen, melyik a hűbb (talán a sorozat), de a tény a következő: a Keanu Reeveses
filmet imádtam, ellenben ezt nem. Ebben nagy szerepet játszott a főszereplő,
akinek az egész lénye irritált, olyan volt, mint egy Supernaturalből szabadult Castiel paródia, lévén az öltözéke
majdnem stimmelt. Misha a kisujjából kirázta volna a szerepet, de ettől a
pasitól felállt a hátamon a szőr, ahányszor csak megszólalt. A brit akcentus fellengzőssége
amerikai sorozatban szívem csücske, de itt furcsán hatott, és a színész játéka
azt az érzetet nyújtotta, hogy nagyon erőlködve igyekszik visszaadni a karakter
lényét, de inkább olyan mű lett az egész próbálkozás, mintha beszívott volna.
A történet is elég gyenge volt, főleg annak fényében, hogy a
női karakter, akinek felnyílik a szeme a másvilágra, eredetileg állandó szereplő
lett volna, de végül kiírták. A nő behozatalát alapozták meg ezerrel, és ez
többé-kevésbé sikerült is, így viszont, hogy a végén elbúcsúztunk tőle, eléggé
értelmetlenné váltak magában a pilotban történtek. Kiindulópontnak lényegében
annyit kaptunk, hogy megtudtuk, miért van Constantine kárhozatra ítélve. Eleve
a történetvezetés sem stimmelt, nem volt elég komplexen összerakva, olyan
darabos volt az egész. Néha nem értettem, hogy mi az adott jelenet, mi célt
szolgál az összkép tekintetében.
Ez így egyelőre nagyon heti ügyesnek néz ki, és sok opciót
nem látok, minden részt fel lehet fűzni egy-egy ördögűzésre, ami nem tűnik túl
izgalmasnak. Főleg így, hogy megszabadultunk a női főhőstől, és Constantine
csak egymagában lesz. Ez ugye nem túl szerencsés, ha frászt kapok a színésztől,
és nem lesz mellette senki, aki ezt kompenzálja. A színesbőrű angyallal se
szimpatizálok egyelőre semennyire sem, a démonokból sem kaptuk még semmi
jelentőset, úgyhogy innen akármerre lehet tovább indulni. Arra kíváncsi leszek,
hogyan érzékeltetik a dohányzást, aminek aktusát ugye nem mutathatják meg
országos televízión a törvényi szabályozások miatt.
A téma adott lenne ahhoz, hogy ez egy jó kis sorozattá
nőhesse ki magát, mert rengeteg lehetőség rejlik a világban, és én abszolút nem
unom az angyalok-démonok szembenállást, hiába vesézték ki ezt alaposan a Supernaturalban.
Mindenesetre, bármennyire is nem nyerte el a tetszésem, még
egy esélyt adok neki, hátha összeszedettebb lesz a következő rész, mint a
pilot. Bízom benne, hogy jobb lesz, mert „vicces” lenne, hogy még egy ilyen
potenciállal bíró sorozatot ne nézzek, ahogy a Sleepy Hollow-val is jártam.
Értékelés: 3/5
Jennifer L. Armentrout: Storm and Fury - Vihar és harag (Az Előhirnök #1)
-
A *Könyvmolyképző Kiadó *jelentette meg *Jennifer L. Armentrout* *Az
előhírnök sorozat*ának első részét *Storm and Fury - Vihar és harag*
címmel. A *Komo...
1 napja
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése