Andy Weir: A marsi

Be kell vallanom, irtó béna vagyok. Többször szembejött velem ennek a könyvnek a címe meg a körülötte csapott felhajtás, és valami idióta okból kifolyólag én egy csomó ideig azt hittem, ez ilyen hardcore sci-fi marslakókkal meg ilyesmi, ami hát lássuk be, nem az én világom. Erre nem is tudom hány hónappal később kiderült számomra, hogy ez ilyen űrhajós, szerencsétlenséges sztori, amit betegesen imádok. Fogalmam sincs, hogy nézhettem be ennyire.

Főhősünk Mark Watney, aki a körülmények szerencsétlen (szerinte röhejes) alakulása következtében a Marson ragad – tök egyedül. Mark tisztában van vele, hogy a Földön mindenki azt hiszi, hogy életét vesztette, de ő nem adja meg azt az elégtételt a Marsnak, hogy feladja. Nincs kommunikáció? Megoldja. Nincs elég kaja? Hát termeszt a Marson. Bármilyen akadály álljon az útjába, Mark Watney oszt, szoroz, kalkulál, szerel, és hazajut, még ha belepusztul is.

„Nem gondoltam, hogy a laptopnak baja lehet odakint. Ez csak elektronika, nem igaz? Elég meleg marad arra a rövid időre, amíg szükségem van rá, levegő pedig egyáltalán nem kell neki.

 Azonnal meghalt. A képernyő még azelőtt elsötétült, hogy kiléptem volna a légzsilipen. Mint kiderült, az „L” az „LCD”-ben annyit tesz, hogy „likvid”. Gondolom, vagy megfagyott, vagy elpárolgott. Lehet, hogy írok majd egy vásárlói értékelést. „A terméket a Mars felszínére hoztam. Nem működött. 0/10”.”

Ez a könyv… ez komolyan mondom hihetetlen. Rohadt jó, értitek? Rohadt jó. Andy Weir egy olyan főhőst teremtett nekünk, aki tökös, aki akkora arc, hogy az ember szeretné, ha ismerné, aki sosem pánikol be (annyira), csak teszi a dolgát. Gondolhatjátok, mekkora abszurdum, hogy egy ember élete a tét, erre végigröhögtem az egész könyvet. Haláli poénok vannak benne, ahogy az idézetek is mutatják. (Személyes kedvencem a Vasemberes, hát azon behaltam. Jó, jó a többin is, de értitek, Vasember!)

„– Milyen érzés lehet? – tűnődött. – Ott ragadt, azt hiszi, teljesen egyedül van, és lemondtunk róla. Milyen hatással van ez egy ember lelkiállapotára?

Visszafordult Venkathoz.

– Vajon mire gondolhat éppen?

NAPLÓBEJEGYZÉS: 61. SOL

Hogy lehet, hogy Aquaman képes irányítani a bálnákat? Hiszen azok emlősök! Ennek semmi értelme.”

Az más kérdés, hogy ilyen ember a világon nincs. Ennyi időt kibírni a Marson egyedül abban a tudatban, hogy bármikor véget érhet az élete, lehetetlen. Kizárt, hogy valaki így viselkedjen. Mondhatjuk, hogy Weir kigyomlálta a negatív dolgokat, és emiatt nem tűnik reálisnak az egész, de hé, ez egy fikció, a Marson se járt soha senki, nem kell túlmisztifikálni, és kész. Mert ez a könyv nem lehetne ilyen jó, ha a főhős végigdepizné az egész könyvet, és öngyilkos lenne az első oldalon.

„És itt jön a vagányság a dologban: idővel elhajtok majd a Schiaparellibe, ahol irányítani fogom az Ares 4 landolóját. Erre senki sem adott nekem konkrét engedélyt, és nem is fognak tudni, amíg nem vagyok az Ares 4 fedélzetén, és nem hozom működésbe a kommrendszerét. Amikor majd felszállok az Ares 4-re azelőtt, hogy beszélnék a NASA-val, egy nemzetközi vizeket lévő járművet fogok eltulajdonítani.

Tehát űrkalóz leszek!

Űrkalóz!”

És miután baromi jó a stílus, még arról is képes vagyok megfeledkezni, hogy van egy komoly negatívuma a könyvnek, ami bizonyos berkekben pont a pozitívuma, és ezért is övezi ekkora rajongás: a precíz leírása. Véleményem szerint egy laikusnak, főleg egy olyannak, aki visítva menekül a reáltárgyaktól, ez a mennyiségű, ilyen mértékben részletezett információ túl sok. Mintha kezembe nyomtak volna pár szakkönyvet, amikből egy mukkot sem értek. Egyedül a botanikai vonatkozás volt érdekes számomra ebből az egészből, de a többi… ha Mark nem lett volna ekkora humorzsák, akkor egészen máshogy vélekednék. Egyébként kis szőrszálhasogatás a koncepcióval kapcsolatban: a naplóbejegyzések olyanoknak készültek, akik járatosak ezekben a témákban, ergo semmi értelme nem volt részletesen elmagyarázni mi micsoda és hogyan működik, stb.

„A „térképem” (már amennyire annak lehet nevezni) használhatatlanul kis felbontású műholdképekből áll, és csak az olyan nagy terepjellegzetességeket látom rajta, mint az 50 kilométer széles kráterek. (…) Ezért most megbízható tájékozódási módszerre van szükségem. (…) Szinte látom magam előtt: kezemben a térképpel vakargatom a fejem, és próbálom kibogarászni, hogy kerültem a Vénuszra.”

Maga a történet bővelkedett izgalmakban, eleve egy jó hosszú időszakot ölelt fel, és mindig voltak jelentősebb fordulópontok. Szóval van bőven alapanyag egy jó filmhez, és kíváncsi vagyok, hogyan ültetik át a sztorit a vászonra (leginkább arra, hogy milyen formában jelenik meg benne a humor). Mondjuk azt érti valaki, miért kellett átnevezni Mentőexpedícióra?

Értékelés: 5/5

Borító: 4/5

Eredeti cím: The Martian

Kiadó: Fumax

Megjelenés éve: 2014

Oldalszám: 358

Fordította: Rusznyák Csaba