2015-ös nyári leltár

Egyszerűen nem hiszem el, hogy vége a nyárnak, mindjárt el is sunnyogok a sarokba zokogni. Még a huzamos 38 fokot is élveztem, és most csak egyre hidegebb és sötétebb lesz és… inkább bele sem gondolok.

Nagy felfedezést tettem: nyáron jobban szeretek olvasni, mint mozgóképet nézni. Valószínűleg a fény teszi, valahogy nem esik jól ilyenkor a tévét/monitort bámulni, főleg, ha tükröződik. Igen, tudom, hogy feltalálták a redőny nevezetű találmányt, de a franc fogja besötéteni a szobát egy verőfényes nyári napon. Úgyhogy nyáron olvastam, jó sokat, és ami a legmeglepőbb, zömében angolul, még ez sem fordult elő velem. Nem volt tudatos, csak így alakult. A nyári termés 23 könyv.

Júniust Francesca Zappia Made You Up című debütáló regényével kezdtem, ami a nehéz témája ellenére igencsak üdítő kaland volt, nagyon-nagyon szerettem, és most is jókedv tölt el, ha rágondolok. A borítótól pedig még mindig folyik a nyálam.

Jessica Alcottól az Even When You Lie To Me a tanár-diák viszony miatt keltette fel a figyelmem, ez a tabuszerelem a kedvenceim közé tartozik. Sokáig tetszett ez a könyv, de a vége felé eléggé kisiklott a főszereplő jelleme, ami miatt nem lett remek élmény, de jó volt benne, hogy nem idealizálta ezeket a kapcsolatokat, mint hasonszőrű társai.

Hú, Elizabeth Richardstól A sötétség városa aztán jó nagy meglepetést okozott, sajnos negatív értelemben. Már angolul kinéztem anno a megjelenése környékén, aztán valamiért elmaradt, és most, amikor úgy döntöttem, sort kerítek rá, valami hihetetlenül érthetetlen oknál fogva totálisan rákészültem, hogy isteni lesz. Mert disztópia meg minden, az én zsánerem, kizárt, hogy nem tetszik. Hát ekkora pofára esést sem mostanában tapasztaltam (és tényleg azért, mert annyira rákészültem). Borzasztó volt ez a könyv, az egész steril, nincs világfelépítése, a karakterek rémesek, a történetvezetés rémes. A romantika ilyen: „ú, kevertvérű, biztos meg akar ölni, veszélyes”, „ú, a parancsnok lánya, utálom a fajtáját”, *egymásranéznek* *villámcsapás* *szikrák* *áramütés* „ú, miért gondolok rá állandóan?” "ú, ez a lány" *mégtöbbáramütés* „szeretlek!” "én is szeretlek!"  Véleményem tömören: fúj.

Gwenda Bond Lois Lane sztoriját gimis közegbe interpretálta a Fallout alcímet viselő regényében, én meg úgy voltam vele, hogy bírom Loist, és érdekelt, mi sülhet ki ebből az újraértelmezésből, Clark és Lois kapcsolatából (oké, bevallom nekem a Supermanben ez tetszik a legjobban). A történet magván elcsúszott az egész könyv, annyira hidegen hagyott, hogy esélytelen volt, hogy szeressem. A szerepjátékok nem az én világom, sosem játszom semmivel, úgyhogy…

Amy Plum álposztapokaliptikus sorozatának kijött a folytatása, ami legnagyobb megkönnyebbülésemre a lezárása is volt, pedig trilógiának hittem. Az Until the Beginning nem tudott felérni az elődjéhez. Mostanában amúgy is elégedetlenkedek a sorozatok záróköteteivel. És nem azért, mert magasra teszem az elvárásokat; még a legminimálisabbnak sem tudnak megfelelni, egyszerűen csak nem tetszenek, és mindig csalódott leszek, és ez nem jó. Néha már azt hiszem, kivételek sem lesznek, de később bebizonyosodott, hogy vannak kivételek.

Na, a kivétel biztos nem a Raging Star Moira Youngtól. Irtózatosan haragszom a szerzőre, amiért ezt művelte ezzel a sorozattal.

Sophie Kinsellának csomó chick-lit könyvét olvastam, és mikor megtudtam, hogy YA-ban alkot, azonnal le is csaptam a Finding Audrey-ra. A szokásos Kinsella stílust hozta, azaz végigröhögtem az egész könyvet. A szkript az valami haláli volt, folytak a könnyeim.

Ó, azok az írói vénák! Gigi hatására olvastam el a How Not to Write a Novel kézikönyvecskét, ami tök inspiráló, úgyhogy mindenkinek ajánlom, aki írásra adja a fejét. (Egyébként meg egy csomó olyan könyvet olvastam, amiben ezek a hibák bőven szerepelnek, és mégis kiadták őket, némelyik világsikernek örvend stb.)

Leah Thomas Because You’ll Never Meet Me-je egy kellemes kis olvasmány két fiú barátságáról, és üdítő volt olyasmit olvasni, ahol nem a romantika áll a középpontban. Mondjuk az erőltetett LMBT vonal és a sci-fiség miatt a végére kicsit csalódtam, de az első fele nagyon jó volt.

Stephanie Oakestól a The Sacred Life of Minnow Blyt nagyon szerettem a hangulata és az írásmód miatt, ráadásul rém fura volt egy olyan főhős fejébe bepillantást nyerni, akinek levágták mindkét kezét.

Júliusban folytattam a fejezzünk be sorozatokat projektet, így hát elsőként Susan Ee End of Days című könyve került sorra. Már elspoilereztem az előbb, hogy nem vagyok elégedett a zárókötetekkel, és ezzel sem voltam, de még mennyire nem. Ee behozta a romantikát, amit nem tudott jól megírni, és tönkre is tette azt az egyedi atmoszférát, amit megkülönböztette a tucat YA sorozatoktól. Ráadásul teljesen összecsapta az egészet.

Lauren Olivert még mindig szeretem, mert olyan szépen ír, abban a stílusban, ami a kedvencem, és a Vanishing Girls csak emiatt tetszett. Mert amúgy az orbitális csavart 20%-nál kitaláltam, és attól kezdve némileg élvezhetetlenné vált számomra a könyv az erőltetettsége miatt, amin az ellenszenves karakterek sem segítettek.

Néha irtó jól tudok beválasztani, mert Meg Haston biztosan nem olvasta a Vanishing Girlst, de a Paperweightben megírta nagyjából ugyanazt. Ugyanazokat az elemeket használta fel, és erről ő nem tehet, de ez így nekem ismételve nem volt túl nyerő. De a főszereplőt is gyűlöltem, szóval nem csak ezért nem lettünk puszipajtások.

Courtney Summers becsempészte magát a kedvenc íróim közé, a Please Remain Calm talán még jobb is volt, mint az Éles helyzet. A legnagyobb negatívum, amit fel tudok hozni ellene, hogy túl rövid.

Victoria Aveyard nevével annyiszor találkoztam a Red Queen megjelenése előtt, hogy már csak ezért is kíváncsi lettem a könyvre, és bizony, én is felszálltam a hypevonatra, mert szórakoztató és izgalmas, na meg ez a világ szinte nekem termett.

Augusztusban egy újabb Courtney Summers regény került a kezembe, az All The Rage, ami elég rövid, de annyira nyomasztó volt végig, hogy több mint egy hétbe telt, míg átvergődtem rajta. Komolyan nem tudom, hogy ez a nő hogy csinálja.

Ritkán olvasok thrillereket, pedig kéne, mert Josh Malerman Madarak a dobozban című könyve nem semmi menet volt. Tényleg, el sem hiszem, hogy elsőkönyves a szerző. A tetőpontot olyan élesre hegyezte ki, hogy még most is érzem a szúrását.

Thriller után cukimuki romantika dukál, így hát rászántam magam egy újabb agyonhypeolt történetre, az Eleanor és Parkra, ami a különleges nevű Rainbow Rowell könyve. Hát, nem volt rossz, de nem volt meg köztünk a szerelem. Próbált hétköznapi lenni, és ez egyszerre sikerült is neki meg nem is, és emiatt nem lett hűha élmény.

Szóval említettem valamit a kivételekről, és hát Dan Wells nem tud nekem csalódást okozni, mert a Nem akarlak megölni a gyengébb első fele ellenére bőven hozta azt, amit vártam tőle. És nem semmi ez a sorozat, minden része csillagos ötös, amit kevés sorozat mondhat el magáról, mert tudjátok, finnyás vagyok, és ritka, ami tényleg nagyon tetszik.

Nagy kínok közepette úgy döntöttem, befejezem Ann Aguirre „zombis” trilógiáját. Alig tudtam magam átrágni a Hordán, annyira borzasztó volt az író stílusa, mindent agyonismétel, hülyének nézi az olvasóját, a főhős tudja mások mit miért tesznek, a romantika katasztrófa, és ebben a részben már a cselekmény sem volt az igazi. Az tuti, hogy a szerzőtől nem olvasok többet.

Gayle Forman stílusát már a Ha maradnék után is imádtam, a Hova tűntél után meg teljesen beleszerettem. Így már nagyon vártam az új sorozatát, és meg is akartam venni, mikor kiderült, hogy a Ciceró hozza magyarul, de aztán megláttam a fordítót… de azért magyarul olvastam, mert mazochista vagyok, és ha újraolvasom egyszer, az biza angolul lesz. A Csak egy napot szerettem, olyan jó volt Párizsban járni, és hála ennek a sorozatnak most megint előtört a francia mániám, és mindenhonnan francia jelekkel is találkozom, hogy el se múljon. A Csak egy évet viszont még jobban szerettem, Forman olyan fiúkaraktereket alkot, akikkel sok közös van bennünk, és tudok velük azonosulni. A novella kár volt a végére, átment tömény giccsbe a „befejezés”, szóval azt elfelejtem, hogy létezik.

Moira Fowley-Doyle első regénye, a The Accident Season friss megjelenés, még írtam is róla, mennyire érdekel, hát ehhez képest nagy csalódás volt. A könyv már ott megbukott nálam, hogy a karakterek szembeköpték a koncepciót. Kezdő író könyvéről beszélünk, és ez meg is látszik a gyermeteg hibákban, a felesleges rejtélyeskedésben, a szemet szúró utalásokban, például rögtön az első pár oldalon nyilvánvaló válik, hogy a főhős pasijelöltje a mostohatestvére lesz. Végül az egészből ez a tabukapcsolat érdekelt a leginkább, mert ilyennel ritkán találkozni, de a szerző abszolúte nem vette komolyan a témát.

Elkezdtem néhány könyvet, amiket végül képtelen voltam befejezni, mostanában egyébként sem vagyok hajlandó időt áldozni olyasmire, amivel csak szenvedek.
Delilah S. Dawson: Servants of The Storm: Ezt 30% után hagytam félbe. Ígéretesen indult, de aztán az írásmód nem jött be, és a karakterekhez sem sikerült közel kerülnöm.
John Gilstrap: Túlélés: A fülszöveg szépen összefoglalta a sztorit, 20% után sem tudott meggyőzni, hogy ezt nekem folytatnom kéne.
Paula Hawkins: A lány a vonaton: Alkesz narrátor E/1-ben, olyan izgalmas dolgokról kellett olvasni, hogyan issza hülyére magát, hogyan okádja össze a lakást... kösz, nem, erre nem vagyok kíváncsi.
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe: 20%-ig képtelen voltam rájönni, miért imádja ezt mindenki, Goodreadsen magas a pontozása. A stílusa gyerekes, nem szól semmiről, filozofálni próbál, de nem jön össze neki...

Befejezett sorozatok: After The End, Dust Lands, Éles helyzet, Nem vagyok sorozatgyilkos (első trilógia), Penryn & The End of Days, Razorland-trilógia, Csak egy nap

Elkezdett sorozatok: A sötétség városa, Lois Lane, Because You’ll Never Meet Me, Red Queen, Csak egy nap

Legjobb könyvek: Made You Up, Finding Audrey, Because You’ll Never Meet Me, The Sacred Life of Minnow Bly, Please Remain Calm, Red Queen, All The Rage, Madarak a dobozban, Nem akarlak megölni, Csak egy nap, Csak egy év

Legrosszabb könyvek: A sötétség városa, Until The Beginning, Raging Star, End of Days, Paperweight, Horda, The Accident Season

Legnagyobb csalódás: A sötétség városa, End of Days, The Accident Season

Jé, 7 sorozatot befejeztem. (Oké, Dan Wells nem ér, de akkoris, 6-ot, wow!) És mennyi jó könyvet is olvastam, aminek nagyon örülök, ennyi öt pontot sem osztogattam mostanában.

Összesen 23 könyv a végeredmény, ebből 6 (7) sorozatzáró, 5 új sorozat nyitókötete (1-et be is fejeztem, 2 kasza) , 16 könyv angol, 7 magyar, ami durva, de jó!