Interjú Jennifer Nivennel (+Nyerj könyvet!)

A The Guardiannek adott interjúban a nagysikerű Veled mindegy hely ragyogó szerzője, Jennifer Niven kulisszatitkokat árul el a regény keletkezési körülményeiről, az írás folyamatáról, az ihletről. De még mielőtt rátérnénk az izgalmas interjúra, feltennék egy fontos kérdést.

Szeretnétek könyvet nyerni?

Ha a válasz egy IGEEEEN!!!, akkor nem kell mást tennetek, csak megvásárolni a Veled minden hely ragyogót a Maxim kiadónál, és ha szerencsések vagytok, 5 könyvvel lehettek gazdagabbak! Ugye milyen jól hangzik? Hogy ehhez mit kell tennetek, a kiadó alábbi felhívásából megtudhatjátok:

Sziasztok!

Fantasztikus játékot indítunk! EGY REGÉNNYEL MOST TOVÁBBI ÖTÖT NYERHETTEK!

Amennyiben a játék időtartama alatt rendelitek meg kiadónk weboldaláról (http://www.olvas.hu/termekek/mx939-veled-minden-hely-ragyogo) Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó című regényét, akkor most nem csupán POSTAKÖLTSÉG NÉLKÜL szállítjuk házhoz, hanem akár TOVÁBBI 5 DB REGÉNYT IS NYERHETTEK!

Ehhez pedig csupán regisztrálnotok kell a játék időtartama alatt a számla sorszámával az alábbi linkről elérhető űrlapon!

Kattints ide!

A regisztrálók között kisorsolunk egy 5 db szabadon választható maximos regényből álló könyvcsomagot!

A nyereményjáték időtartama: 2016. november 12-24.

Sorsolás: 2016. november 25-én!

A játékban kiemelt regényt nem csak önmagában, hanem természetesen más kötetekkel együtt is megrendelhetitek!

A megvásárolt regény(ek)hez jó olvasást, tartalmas kikapcsolódást, a játékhoz pedig sok szerencsét kívánunk!

És akkor következzék az interjú egy csodálatos regény szerzőjével:

Hogyan döntötted el, hogy a YA könyvek felé fordulsz?

Amíg a többi könyvemen dolgoztam, szórakozásképpen YA könyveket olvastam. A tudatom mélyén mindig is ott bujkált a gondolat: egy nap még YA könyvet fogok írni. A Veled minden hely ragyogót 2013 nyarán írtam az ügynököm halála után, akivel 15 évig dolgoztam együtt.  Amikor utoljára láttam őt, egy olyan könyvsorozat vége felé jártam, amit 2008-ban kezdtem el írni; kiüresedettnek éreztem magam és készen álltam – kreatív értelemben – valami újra és másra. Az ügynököm azt mondta nekem: „Bármit is írsz legközelebb, írd a teljes szíveddel. Írd meg, mert el sem fogod tudni képzelni, hogy mást írsz.”

Évekkel ezelőtt szerettem egy fiút. Az élmény megváltoztatta az életemet. Mindig is írni akartam róla, csak nem voltam meggyőződve, hogy képes vagyok rá. De 2013 nyarán ismét eszembe jutott a fiú és az az élmény, és tudtam a szívem mélyén, hogy ezt a sztorit akarom megírni, és YA-ként akarom megírni. Most, hogy kijelenthetem, hivatalosan is fiatal felnőtteknek írok, kreatív értelemben soha nem voltam még ilyen boldog.

Hogyan jött az Indiana államban barangolás ötlete, és a könyvben megjelenő helyszínek léteznek?

Ahogy azon morfondíroztam, hogy milyen keretbe ágyazzam a történetet, tudtam, hogy a harangtorony után ismét össze akarom terelni Finchet és Violetet, és azt is tudtam, hogy ők ketten valahogy megtanulják úgy látni a környezetüket, ahogy korábban még sosem. Az írás elején, mielőtt sokkal jobban ismertem Violetet, tudtam, hogy utálja Indianát, és alig várja, hogy elköltözzön onnan, így azt akartam, hogy Finch megmutassa neki, hogy sokkal több van benne, mint amit a szem lát. Éppen így van sokkal több Finchben, Violetben és a többi karakterben is, mint amit a szem lát. Emlékszem, nem sokkal azután, hogy Indianába költöztem, azt mondtam édesanyámnak: „Ez a hely csúf.” És ő azt felelte: „Emlékezz arra, hogy amit te csúfnak tartasz, azt más gyönyörűnek látja. Szánj rá időt, hogy megismerd, mielőtt ítélkezel.” Ugyanez igaz az emberekre. Ami azokat a helyszíneket illeti, ahova Finch és Violet elkóborolnak, mindegyik létezik, a Mobil Könyvparkot kivéve. De léteznie kéne! Most komolyan, milyen szuper lenne már?

A könyv sok üzenetet közvetít, melyik a legfontosabb?

Az egyik első olvasó elmesélte nekem, hogy amint elolvasta a könyvet, lerohant a földszintre, és megölelte az édesanyját. Remélem, a könyv több ilyenre indíttat. Azt is remélem, hogy miatta alaposabban megnézzük az embereket, és a minket körülvevő helyeket. És remélem, hogy miatta beszélgetnek a tinédzsereket érintő mentális betegségekről. Az embereknek biztonságérzetet kell nyújtani, hogy megnyíljanak: „Baj van. Segítségre van szükségem.” Ha nem beszélünk az öngyilkosságról vagy a depresszióról vagy a mentális betegségekről, hogyan várhatjuk el, hogy az emberek segítséget kérjenek, amikor a leginkább szükségük van rá? Tudatni akarom az olvasókkal, hogy a segítség elérhető, hogy egyszer jobb lesz, hogy a középiskola nem tart örökké, és hogy az élet hosszú és végtelen és lehetőségekkel teli.

Nagyszerűen ragadtad meg, hogy a bipolaritás hogyan hat másodpercek alatt valaki viselkedésére. Személyes tapasztalat az alapja vagy kutatómunka előzte meg?

Legfőképp személyes tapasztalat. Ahogy említettem, évekkel ezelőtt szerettem egy fiút, és a fiú bipoláris volt. Közelről voltam tanúja a hullámhegyeknek és -völgyeknek, az Ébrenlétnek és az Alvásnak, és láttam a mindennapi küzdelmét a világgal és önmagával

Két teljesen különböző karakter nézőpontjából írsz. Nehéz volt fenntartani a különbséget írás közben?

Az elejétől kezdve Finch hangja nagyon tiszta és jól kivehető volt a fejemben, így sosem okozott gondot őt írni. Violet macerásabb volt, mert Finch tényleg tartotta a gyeplőt és ő volt a domináns hang, ezért Violettel sokkal körültekintőbb lehettem. Szünetet tartottam, hogy átgondoljam, hogyan térhetne el Violet hangja Finchétől, és abból kiindulva építkeztem, hogy született író, de Eleanor halála óta elfogytak a szavai. Így egy egyenesebb, tényszerű beszédmintával kísérleteztem, ami végül megnyílik és sokkal vibrálóbb lesz, ahogy Violet ismét elkezd élni. Miután erre jutottam, könnyű volt köztük megtartani a különbséget.

Múltbeli történeteket írtál korábban, miért döntöttél úgy, hogy napjaink problémáiról írsz?

Most először nem kellett egy éráról kutatómunkát végeznem, olyan helyszínekről és eseményekről, amiket nem ismertem. A Veled minden hely ragyogót Indianába helyeztem, ahol felnőttem, és aminek táját jól ismerem. És persze a történet személyes volt, és olyasmi inspirálta, ami velem történt.

A Facebook jelentős része Finch és Violet kapcsolatának. A közösségi média hogyan befolyásolja a kapcsolatainkat?

Nagyobbrészt szeretem, ahogy a közösségi média összeköt minket mérföldeken, kontinenseken át. De egyúttal el is távolíthat. Könnyen bele lehet veszni a képernyőbe, nem foglalkozni az emberekkel és történésekkel, amik körülötted zajlanak.

Miért lettél író?

Azért, mert egész életemben az írás volt az, amit a legjobban szerettem csinálni. Azért írok, mert nem tudok nem írni. Olyan könyveket írok, amiket olvasnék. Szerencsém volt, hogy író édesanyával nőhettem fel, aki megtanította, hogy bárki lehetek, és bármit csinálhatok, amit csak akarok. Egyke vagyok, és amikor kislány voltam, írtunk. Tőle megtanultam, hogy mindenben megleljem a történetet, és hogy sose korlátozzam magam vagy a képzeletem. Azt is első kézből láttam, milyen nehéz, stresszes és kiszámíthatatlan volt a munka. És láttam, micsoda elhivatottsággal jár. Hálás vagyok ezért, mert sok ember irreális elvárásokkal vág bele az írásba, nem jönnek rá, hogy ez valójában munka, és készen kell állnod, és hajlandónak kell lenned rá minden más ellenére. 

Mint új YA szerző, ha egy elhagyatott szigeten lennél, melyik három dolgot vinnéd magaddal, és miért?

A vőlegényem és a három macskám. (Tudom, hogy ez gyakorlatilag négy dolog, de az egyik macskám egy macskához képest is kicsi.)

Az íráson kívül mit szeretsz még, és ezek hatással vannak az ötleteidre?

Imádok utazni közelre és távolra, és szeretem az embereket. A legnagyszerűbb alapanyag a világ és a benne élő emberek megfigyeléséből jön: a hallgatásból, az interakciókból, a kapcsolódásból.

A könyveid arról szólnak, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból, és próbáljunk ki új dolgokat. Mit tanácsolsz azoknak, akiknek ez gondot okoz?

A legnagyszerűbb, legizgalmasabb, legjelentőségteljesebb tapasztalatokat akkor szereztem, mikor kiléptem a komfortzónámból. Az élet túl rövid ahhoz, hogy elzárkózzunk a lehetőségek elől. Ez az írásra is vonatkozik. A kutatómunkám során sokszor tanulmányoztam egy dolgot, ami aztán egy másikhoz vezetett. Letérek az érintővonalakon, mert annyi minden vár felfedezésre. Mint minden jó utazásnál, előre nem látott kitérők lesznek, és fontos, hogy nyíltan álljunk hozzá.

Melyik karakterhez kötődsz a könyvben a legjobban és miért?

Legbelül, ahol még mindig 17 vagyok, nagyon hasonlítok Violetre, aki utálja a kis indianai szülővárosát, nem érzi, hogy odatartozik, és néha elzárja az érzéseit, mert mindig tökéletesnek akar látszani. Nem is említve persze azt az élményt, hogy szereti Finchet.

Kövesd a Maxim kiadót a Facebookon!