Francesca Zappia: Eliza and Her Monsters

Francesca Zappia debütáló regénye, a Made You Up az egyik kedvencem volt 2015-ben, így igencsak nagy elvárásokkal kezdtem bele a történetbe.

A 18 éves Eliza a Monstrous Sea, a népszerű webképregény alkotója. Eliza online élete pörög, az idejét azzal tölti, hogy a barátaival chatel, és a képregényt rajzolja. Ám a valóság közel sem izgalmas, sosem voltak barátai, a szülei mindenáron rá akarják kényszeríteni, hogy sportoljon, az öccseivel nincs túl jó kapcsolata, és a suliban mindenki szerint ő a fura lány. Aztán egy nap új diák érkezik, Wallace, aki nem beszél emberek között, és maga is Monstrous Sea rajongó − mi több, az egyik legnépszerűbb fanfiction író a fórumon. Eliza akkor sem árulja el neki, hogy ő a képregény szerzője, amikor barátok lesznek. Ahogy a való és az online élet keveredik, Eliza világa teljesen felborul.

Ó, te jó ég! Bíztam abban, hogy Zappia újfent megcsinálja, és megcsinálta. Egyszerűen nem értem, milyen írói véna kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen szerethető, feelgood történetet írjon, amit ekkora öröm olvasni, és ami érzelmileg ennyire meg tud ragadni − egyszerre melengeti meg és facsarja ki az ember szívét.

Mintha a gimis életemről olvastam volna. Még a ruházkodás iránti érdektelenség is stimmelt, én is elvoltam a kis iskolán kívüli világomban, miközben ott meg rám aggatták a csendes stréber jelzőt, akit igazából senki sem akart megismerni. Teljesen át tudtam érezni Eliza érzéseit, a problémáit, az egyedüllétét, a szerencsétlenkedéseit, a folytonos aggódást, amit mások társaságában érzett, a kontrasztot, amit az igazi és az online élete jelent (mit szépítsek, most is ez a helyzet).

Zappia nagyon jól ábrázolja azt a szakadékot, ami az internet előtti és utáni generáció között húzódik. A szülők nem értik meg, hogy Eliza két online barátja, akikkel még sosem találkozott, olyan közel állnak hozzá, mintha a szomszédban laknának. Nagyon tetszett a korkülönbség, Eliza legjobb barátja egy 22 éves srác, a legjobb barátnője pedig egy 14 éves túl okos lányka, Eliza a híd köztük a maga 17 évével. Amin persze el lehet csodálkozni: mégis mit akar egy 22 éves férfi egy 14 éves kislánytól? De a net ugyebár kortalan, 20 éves koromban nekem is voltak 14 éves barátaim, és sosem éreztem őket kevesebbnek nálam. És bár nem tudom, manapság, amikor már mindenki nethasználó, ezek az online kapcsolatok mennyire tartósak, de nekem olyan barátságaim születtek anno, amik 10 éve tartanak, és rendszeresen kommunikálunk (úgy, hogy egyszer vagy egyszer sem találkoztunk) − ez valami hihetetlen jó dolog.

A könyv első felénél durván Fangirl utánérzésem volt, mert nagyjából ugyanazt a sémát hozza, ugyanazzal az üzenettel, ami nem baj, mert a Fangirlt is imádtam ugyanezen okokból. Aztán Zappia elkanyarodik, és egy egész sor olyan témát érint, ami elsősorban az introvertáltaknak szól, pontosabban a művészi hajlamúaknak. Legelőször nyilván az eszképizmus kerül szóba. Az online élet a boldogság színtere, ezért igyekszik Eliza is ott tölteni az ideje nagy részét, hiszen nincs, mi a valóságban tartsa. Zappia az alkotás kérdését boncolgatja, hogy miért alkotunk, kinek, és mit akarunk vele elérni, és mikortól lesz az alkotás a boldogság vagy a szomorúság forrása. Amikor már nem is azért alkotunk, hogy a lelkünkből a világnak adjunk egy darabot, hanem, hogy megfeleljünk vadidegeneknek. A regény, ami egy internet függő lányról szóló regénynek indul, olyan durván csap át a művészet okozta mentális betegség témakörébe, hogy nem győzzük összeszedegetni az összetört szívünk darabkáit.

"A megtört emberek nem rejtőznek el a szörnyeik elől. A megtört emberek hagyják, hogy megegyék őket."

Úgy éreztem, Zappia önmagát tette a történetbe, művészként a saját élményeit fűzte bele, és adta vissza Eliza gondolatai közt. Csak ittam a csodásabbnál csodásabb mondatokat, amik úgy éreztem, nekem szólnak, mintha szóról szóra a sajátjaimat olvasnám vissza. Eliza szörnyei az én szörnyeim is, és mindenkié, aki alkotómunkát végez − és nem egy egoista, nárcisztikus személy −, mert alkotni valamit a semmiből akkor is rohadt nehéz, ha tehetséges vagy, és ösztönösen tudod, mit kell tenned, mert mindig, MINDIG megkérdőjelezed magad. (Én például nem tudom objektíven megítélni a munkáimat, mert akkor is rossznak látom őket, ha nem feltétlen azok).

Minden méltató szavam ellenére a könyv mégsem volt tökéletes. A kétharmadától kezdve úgy éreztem, szerkezetileg szétesik, a végén Zappia nagyon összesűríti a dolgokat, és ez a történet rovására megy, érezni a különbséget a szépen strukturált első fele és a vége közt. Talán érdemes lett volna kicsit bővebben kifejteni azokat a részeket, mert így egy kicsit összecsapottnak éreztem.

Ettől függetlenül az Eliza and Her Monsters egy fantasztikus könyv, és minden művészléleknek és fandom tagnak ajánlom.

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kiadó: HarperCollins

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám:400