Victoria Schwab: Our Dark Duet

Nagy imádatom volt a Monsters of Verity duológia első része irányában tavaly, így olyat tettem, amit ritkán szoktam: újraolvastam a This Savage Songot (másodszorra csak fokozódott az imádat). Enyhén voltam csak besózva, mikor nekiálltam a második kötetnek.

Hat hónap telt el. August Verityben vezeti az FTF csapatait, és rá sem lehet ismerni: levetkőzte a vágyát, hogy ember legyen, és csak az érdekli, hogy elvégezze a feladatát. Kate Prosperityben vadászik egy hacker csapat segítségével − a helyiek homokba dugják a fejüket a szörnyek elől. Egy alkalommal egy teljesen új, kiismerhetetlen szörny akad az útjába, ami szempillantás alatt szül erőszakot és teremt káoszt. Sloane nem halt meg, és a Kate által teremtett Malchaival, Alice-szel arról álmodoznak, hogyan ölik meg Kate-et, miközben Sloane teljesen át akarja venni Verity felett az uralmat.

Victoria Schwab azt írja a köszönetnyilvánításban, hogy ez a könyv majdnem megölte.

Engem is.

Jelen poszt írásakor alig telt el idő, hogy befejeztem a könyvet − teljesen a hatása alatt vagyok. Rágondolok, és elönt a libabőr, rám nehezedik egy láthatatlan súly, és kész, mindjárt végem van. Nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire fantasztikus ez a sorozat.

Hasonlóan az előző részhez, az Our Dark Duet is lassan építkezik. Kate és August elég későn találkozik újra a várthoz képest, de a különálló szálaik abszolút megállják önmagukban a helyüket. Olvastam, olvastam és olvastam, és azon tűnődtem, hogy már a cselekmény sem érdekel, bármi is lesz, én imádom, és kész − ennyire jó az egész könyv hangulata. Továbbra is fenntartom, hogy mintha egy sötét tónusú anime lenne, és egyáltalán nincs YA feelingje, egy csöppet sem. Ez Kate és August kapcsolatában is megmutatkozik: a This Savage Song végén volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, itt már szerelmi szálat kapunk, de Schwab annyira jól lerendezte az egészet: a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt, és a végén ők ketten, hát ezt így megoldani, az a jelenet! Huh. Borzongás.

A sztori nem egészen olyan lett, mint vártam, mert az új szörny került középpontba. Mondhatni az egész könyv csak egy epizód az összkép tekintetében, és a szörny eszköz ahhoz, hogy a Sunaik meglássák a szélsőségek közé ékelődő szürke árnyalatokat. Ezzel kapcsolatban volt amit nem igazán értettem − vagy nem figyeltem, vagy szimplán kimaradt −, de igazából mindegy is, mert megint úgy belendült a sztori, hogy nem győztem kapkodni a fejem, és nem győztem lenyelni a gombócot a torkomban, mert hullanak az emberek. Komolyan, a könyv első fele olyan, mint egy csendes nyári zápor, a második fele meg mint egy trópusi monszun, nagyon durva a kontraszt. Fantasztikus!

 A V. E. Schwab borító

Azt sem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen könyvnél fogok elmorzsolni egy könnycseppet, de August érzelmei annyira szívhez szólóak, annyira valósak, úgy benyúltam volna a könyvbe, és megölelgettem volna. Ráeszméltem, hogy ez a könyv Augustról szólt, de August valójában én vagyok, és minden ember, mert mindenkinek szörnyekkel kell megküzdenie az életben, és könnyebb elveszteni az emberségünket és beállni a szörnyek közé, mint megküzdeni a fájdalommal. Mert fáj, rohadtul fáj ragaszkodni az eszméinkhez, önmagunkhoz, de erőt kell meríteni belőle.

A várost eluraló szörnyek helyzetére nincs megoldás, ez mégsem okozott hiányérzetet, hiszen az alaptörténet egy metafora: bármit teszünk, a szörnyek mindig ott lesznek, és folyamatosan meg kell küzdeni velük. Küzdeni kell, ez a lényeg.

Schwab írásmódja csodálatos, briliáns, ahogy ellavírozik a történetében: megvan a kellő mennyiségű érzelmi töltet, de ez egyáltalán nem megy az akció rovására; kevés időt szán a kapcsolatokra, de ez mégis bőven elég, és olyan gyönyörű karakterfejlődést mutat be elsősorban Auguston, hogy csak irigyelni lehet ennek a nőnek a zsenialitását.

Kedvencem lett ez a sorozat, biztos, hogy újra fogom még olvasni. Mindenkinek nagyon-nagyon ajánlom!

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Sorozat: Monsters of Verity #2

Kiadó: Greenwillow Books

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám: 510

Olvass tovább!

Francesca Zappia: Eliza and Her Monsters

Francesca Zappia debütáló regénye, a Made You Up az egyik kedvencem volt 2015-ben, így igencsak nagy elvárásokkal kezdtem bele a történetbe.

A 18 éves Eliza a Monstrous Sea, a népszerű webképregény alkotója. Eliza online élete pörög, az idejét azzal tölti, hogy a barátaival chatel, és a képregényt rajzolja. Ám a valóság közel sem izgalmas, sosem voltak barátai, a szülei mindenáron rá akarják kényszeríteni, hogy sportoljon, az öccseivel nincs túl jó kapcsolata, és a suliban mindenki szerint ő a fura lány. Aztán egy nap új diák érkezik, Wallace, aki nem beszél emberek között, és maga is Monstrous Sea rajongó − mi több, az egyik legnépszerűbb fanfiction író a fórumon. Eliza akkor sem árulja el neki, hogy ő a képregény szerzője, amikor barátok lesznek. Ahogy a való és az online élet keveredik, Eliza világa teljesen felborul.

Ó, te jó ég! Bíztam abban, hogy Zappia újfent megcsinálja, és megcsinálta. Egyszerűen nem értem, milyen írói véna kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen szerethető, feelgood történetet írjon, amit ekkora öröm olvasni, és ami érzelmileg ennyire meg tud ragadni − egyszerre melengeti meg és facsarja ki az ember szívét.

Mintha a gimis életemről olvastam volna. Még a ruházkodás iránti érdektelenség is stimmelt, én is elvoltam a kis iskolán kívüli világomban, miközben ott meg rám aggatták a csendes stréber jelzőt, akit igazából senki sem akart megismerni. Teljesen át tudtam érezni Eliza érzéseit, a problémáit, az egyedüllétét, a szerencsétlenkedéseit, a folytonos aggódást, amit mások társaságában érzett, a kontrasztot, amit az igazi és az online élete jelent (mit szépítsek, most is ez a helyzet).

Zappia nagyon jól ábrázolja azt a szakadékot, ami az internet előtti és utáni generáció között húzódik. A szülők nem értik meg, hogy Eliza két online barátja, akikkel még sosem találkozott, olyan közel állnak hozzá, mintha a szomszédban laknának. Nagyon tetszett a korkülönbség, Eliza legjobb barátja egy 22 éves srác, a legjobb barátnője pedig egy 14 éves túl okos lányka, Eliza a híd köztük a maga 17 évével. Amin persze el lehet csodálkozni: mégis mit akar egy 22 éves férfi egy 14 éves kislánytól? De a net ugyebár kortalan, 20 éves koromban nekem is voltak 14 éves barátaim, és sosem éreztem őket kevesebbnek nálam. És bár nem tudom, manapság, amikor már mindenki nethasználó, ezek az online kapcsolatok mennyire tartósak, de nekem olyan barátságaim születtek anno, amik 10 éve tartanak, és rendszeresen kommunikálunk (úgy, hogy egyszer vagy egyszer sem találkoztunk) − ez valami hihetetlen jó dolog.

A könyv első felénél durván Fangirl utánérzésem volt, mert nagyjából ugyanazt a sémát hozza, ugyanazzal az üzenettel, ami nem baj, mert a Fangirlt is imádtam ugyanezen okokból. Aztán Zappia elkanyarodik, és egy egész sor olyan témát érint, ami elsősorban az introvertáltaknak szól, pontosabban a művészi hajlamúaknak. Legelőször nyilván az eszképizmus kerül szóba. Az online élet a boldogság színtere, ezért igyekszik Eliza is ott tölteni az ideje nagy részét, hiszen nincs, mi a valóságban tartsa. Zappia az alkotás kérdését boncolgatja, hogy miért alkotunk, kinek, és mit akarunk vele elérni, és mikortól lesz az alkotás a boldogság vagy a szomorúság forrása. Amikor már nem is azért alkotunk, hogy a lelkünkből a világnak adjunk egy darabot, hanem, hogy megfeleljünk vadidegeneknek. A regény, ami egy internet függő lányról szóló regénynek indul, olyan durván csap át a művészet okozta mentális betegség témakörébe, hogy nem győzzük összeszedegetni az összetört szívünk darabkáit.

"A megtört emberek nem rejtőznek el a szörnyeik elől. A megtört emberek hagyják, hogy megegyék őket."

Úgy éreztem, Zappia önmagát tette a történetbe, művészként a saját élményeit fűzte bele, és adta vissza Eliza gondolatai közt. Csak ittam a csodásabbnál csodásabb mondatokat, amik úgy éreztem, nekem szólnak, mintha szóról szóra a sajátjaimat olvasnám vissza. Eliza szörnyei az én szörnyeim is, és mindenkié, aki alkotómunkát végez − és nem egy egoista, nárcisztikus személy −, mert alkotni valamit a semmiből akkor is rohadt nehéz, ha tehetséges vagy, és ösztönösen tudod, mit kell tenned, mert mindig, MINDIG megkérdőjelezed magad. (Én például nem tudom objektíven megítélni a munkáimat, mert akkor is rossznak látom őket, ha nem feltétlen azok).

Minden méltató szavam ellenére a könyv mégsem volt tökéletes. A kétharmadától kezdve úgy éreztem, szerkezetileg szétesik, a végén Zappia nagyon összesűríti a dolgokat, és ez a történet rovására megy, érezni a különbséget a szépen strukturált első fele és a vége közt. Talán érdemes lett volna kicsit bővebben kifejteni azokat a részeket, mert így egy kicsit összecsapottnak éreztem.

Ettől függetlenül az Eliza and Her Monsters egy fantasztikus könyv, és minden művészléleknek és fandom tagnak ajánlom.

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kiadó: HarperCollins

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám:400

Olvass tovább!

Jane The Virgin: vége a 3. évadnak

A kritika a Sorozatjunkie-n jelent meg, a teljes cikk ott olvasható.

A Jane The Virgin olyan, mint egy kismacskás videó. Tök mindegy, hogy milyen rossz napod van, nulla az életkedved, elindítod a friss epizódot, és elszállnak a gondok − 40 percre legalábbis. Hihetetlen, hogy már a harmadik évadban járunk, de ez a sorozat képtelen akár egy dekát is veszíteni a minőségéből. Sőt, képes egy kiváló évadot megkoronázni egy még kiválóbb zárással.

Az ominózus esemény után a történet három évet ugrott az időben. A reboot nagyon jót tett a korábban is kifogástalan sorozatnak: új lehetőségeket teremtett, még ha nem is feltétlenül aknázta ki azokat. A kapcsolati változásokon túl a bűnügyi szál is megújult: az egyik szereplő halála felkavarta a kedélyeket és szolgáltatta a továbbiakban is a rejtélyfaktort.
Bővebben a változásokról a tovább mögött.
Tovább…

Olvass tovább!

Stephanie Perkins: Isla and the Happily Ever After

Az Anna és a francia csók nagy kedvencem volt azzal az édesaranyos bájjal, amit hordozott, és Lola és a szomszéd srác kalandjai is tetszettek, bár közel sem annyira. A közvélemény szerint Isla és Josh történetének minősége visszatért a gyökereihez, és erről magam is meg akartam győződni.

Isla elsős kora óta bele van zúgva Joshba. Ám a srác teljesen elérhetetlen volt számára, elsősorban a saját félénksége miatt, no meg később ott volt Rashmi, a fiú barátnője. Most, hogy Josh összes barátja leérettségizett, a fiú egyedül maradt, és a végzős évük előtti nyáron összehozza őket a véletlen. Szerelem bimbózik Isla és Josh között, de Isla elkezd kételkedni Josh érzéseiben, és a kapcsolatuknak ki kell állniuk a próbákat, hogy elérjék az örökkön-örökkét.

Gőzöm sincs, ki mit szívott, mikor azt állította, hogy az Isla and the Happily Ever After Annáék szintjén mozog. Ez egy orbitális nagy tévedés! A sorozat legrosszabb része! Mintha nem is Stephanie Perkins írta volna.

Vagyis de. Az eleje Perkins már megszeretett munkásságának vonásait viseli magán. Értékeltem, hogy nem ismétli önmagát; azzal kezdődik a történet, hogy Isla és Josh összejönnek. Bár ez a megoldás nem tetszett annyira, mert jobban szeretem, ha sok az előjáték, de Perkins mesterien tud a szerelembe eső párosok cukiságáról írni. Végigvigyorogtam a könyv elejét, és egyszerre volt nagyon jó érzés, és nagyon rossz, mert velem ilyen cuki dolgok nem történnek, és ez olyan szomorú.

Aztán a könyv elromlott. De nagyon.

Lolánál ezt írtam: "Állítólag a harmadik könyv jobbra sikerült, bár nekem az is megfelel, ha legalább ezt a szintet hozza. Csak Isla legyen szerethetőbb főhős, mint Lola."

Ezt jól benéztem.

Isla karaktere nekem homály, hihetetlen szélsőségek között ingadozik. Egy csendes, félénk, könyvmoly, stréber lánynak van beállítva, ugyanakkor abszolút nyíltsággal beszél a szexről, és műveli azt (neki nem nagy ügy, mert részben francia), mégis totál kiakad azon, hogy a pasijának előtte a több éves kapcsolatában volt nemi élete, és emiatt hisztizik. Nem tud barátkozni, mert olyan félénk, Josh-sal mégis pillanatok alatt megtalálja a közös hangot − és most nem a nyitóképről beszélünk −, de egyébként gyönyörűszép és nőiesen öltözik csini ruhákba meg magas sarkú cipőbe. Sehogy sem állt össze nekem ez a kép. És az egész csaj idegölő. Fizikailag fájt olvasni, miket művelt le a könyvben. Utáltam.

Josh sem olyan volt, mint az Anna és a francia csókban. Túl puhány, túl nyálas lett a karaktere, egyedül a rajz iránti szenvedélye fogott meg igazán. A képregény memoirját meg abszolút nem értettem. Egy szenátor fia, és komolyan gondolja, hogy egy olyan képregényt publikál, ami minimálisan is rossz fényt vethet rájuk? No meg a barátai sem hiszem, hogy sokáig a barátai lesznek, ha az életük minden részét nyilvánosság elé tárja. Ötletnek jópofa meg minden, de szerintem Perkins nem gondolta ezt át eléggé, főleg, hogy Josh szájából elhangzik: ő döntött úgy, hogy a családi helyzete jelentette elvárásoknak megfelelően viselkedik, nem mások kedvére akar tenni.

Sajnos lehetett számítani rá, hogy a történet erős lejtmenetbe kezd a korai szerelmi szál után, de azt nem gondoltam volna, hogy Perkins ilyen fájdalmas klisékkel hozakodik elő. A sztori pont olyan irreális és elrugaszkodott, amit ki nem állhatok, és eleve nem olvasok, az egész műdrámákon és a főhős oktalan hisztizésén alapul. Nevetséges, ahogy Isla − aki ismétlem, jellemben teljesen másnak van feltüntetve − keveri a trágyát, miközben megy a hatalmas nagy szerelmi dráma, és patakokban ömlik a nyál (az állandó szeretlekezéstől már viszketett a tenyerem). A vicc csattanója: egyhónapos kapcsolatról van szó! Nem is érdemelt az egész annyit, több időt töltöttek sírás-rívással, mint maga a kapcsolat tartott.

Ami még nagyon zavart, az a szexuális túlfűtöttség. Persze nincs semmi durvulás, de az, ami van, egyáltalán nem illik ebbe a sorozatba. Ez az első szerelem, az első kapcsolat bájáról szól, nem pedig arról, hogy alig pár hetes ismeretség után megy az ungabunga, és részemről sokkal jobban élveztem, amikor Anna és St. Clair először együtt aludtak, az egy irtó édes jelenet volt.

A könyv végén felbukkannak a régi szereplők, jó volt őket viszontlátni, de azon a fronton is történt egy wtf momentum, nem tudom, miért kell ennyire erőltetni ezt a tündérmese aspektust.

Összességében erős kezdés után zuhanórepülés, a végén meg tömör nyál. Mi történt veled Stephanie Perkins?

Értékelés: 2,5/5

Borító: 5/5

Sorozat: Anna and the French Kiss #3

Kiadó: Dutton

Megjelenés éve: 2014

Oldalszám:352

Olvass tovább!

Szaszkó Gabriella a Könyvhéten is dedikál

A Maxim Kiadó az alábbi felhívást tette közzé:

Szaszkó Gabriella, aki tavaly Maradj velem című regényével első magyar szerzőnk lett a Dream válogatásban, hamarosan ismét dedikálja bestseller könyvét az olvasóknak! Sőt, az eseményen jelenti be ősszel érkező újabb regényét is!

Ezúton szeretnénk Téged és könyvszerető barátaidat meghívni az eseményre!

A dedikálás a 88. Ünnepi Könyvhét keretében lesz Budapesten, a Vörösmarty téren! Találkozzatok népszerű írónőnkkel 2017. június 10-én, szombaton délelőtt 10-12 óra, illetve délután 13-17 óra között a Maxim Könyvkiadó 63-as számú standjánál, ahol exkluzív részleteket is megtudhattok ősszel megjelenő új regényéről is!

Szeretettel várunk mindenkit!

Az esemény Facebook-linkje:

https://www.facebook.com/events/1348513155197917/

Látogassátok meg az írónő honlapját is, ahol számos, a könyvvel kapcsolatos érdekességre bukkanhattok. 

Olvass tovább!