Moira Young: Raging Star

Tartalmi összefoglalót kéne írnom, de már azt sem tudok, mert hogy írjak valamiről, amiben nem történik semmi, és még a fülszöveg sem segít, igen, csak ennyire siklott félre ez a sorozat. Ami biztos, hogy Saba hazudik mindenkinek, és azt hiszem ez a plot.

Kíváncsi voltam, mi lesz a vége, úgyhogy átrágtam magam a Raging Staron. Tisztában voltam egy-két dologgal, mert legutóbb annyira felcsesztem az agyam, hogy rám nem jellemző módon kutakodtam egy kicsit. És még így is sikerült kiakasztani a végén, szóval ha ideges akarok lenni, akkor lehet újraolvasom az egész sorozatot még egyszer (isten ments!).

Mivel Young a befejező részben sem nagyon tudta, hogy teremtsen feszültséget, ezért a második rész végén bevetett ismeretlen szemszöget végighúzta erre a könyvre, gondolta a vörös hering elég lesz arra, hogy fenntartsa a figyelmet. Hát nem nagyon sikerült, és engem már csak azért is bosszantott, mert Emmi is kapott egy külön szemszöget, ahol tisztában voltunk azzal, hogy a kislányról van szó.

Az izgisnek szánt szál tehát az, hogy van egy áruló Sabáék között, aki összedolgozik DeMalóval, valaki, aki közel áll hozzájuk, a nézőpontjából csak az egyértelműsíthető, hogy férfi az illető. Young azzal akarja az idegeinket húzni, hogy egy másik karakterre tereli a gyanút, mikor olyasvalakiről van szó, akire sose gondolnánk. Amikor kiderül a személye, az sokk, de akkor meg már csak vakargatjuk a fejünket, hogy mégis mi értelme ennek az egész sorozatnak, mert már képtelenség találni benne akármit is. Mert a motivációnak igazából nem sok értelme van, és nem értem ezt a kényszert, ami a karaktert hajtja. Vagyis azt értem, hogy a gyűlölet nagy hajtóerő, de pontosan mi is a gyűlölet forrása? Mert az sosem derül ki, sőt, az sem tisztázódik, hogy a karakterrel mi történt, amitől olyan lett, amilyen.

Legalább örülhetünk annak, hogy a szappanopera kibontakozhat tovább, megtaláljuk Tommo igazi apját, és ezzel a gyönyörű húzással meg is döntjük a hatalmat, mert csak ennyi kell, nem több, vége mindennek. Mert három köteten át nem sikerült észrevenni, hogy Tommo mennyire hasonlít az apjára, csak most. De van itt minden, hálás vetélés, nem várt, de örömteli terhesség, amiben lélek és vér tovább élhet, és a legjobb a Suzanne Collins féle haláleset, ami nem sokkoló, nem megrázó, hanem az egész sorozatot értelmetlenné teszi. De tényleg. Annyira nagyon. Úgy éreztem, mintha képen töröltek volna.

Itt már egyébként érdekelt volna a világfelépítés, ami abból a szempontból érdekes, hogy DeMalo saját maga is elhitte a demagóg szövegeit, viszont bocsánat, amiért nem tudom elfogadni, hogy így sikerült elrendezni az egészet, miután olvastam a nagy semmit.

Amennyire szerettem Saba és Jack kapcsolatát a Blood Red Roadban, mostanra annyi kémia maradt köztük, mint két döglött béka között, az egészet tönkretette Saba hazudozása, Jack is úgy változtatja a véleményét, mint egy napraforgó, és persze sosem tudjuk meg, hogy a szívkő miért melegedett fel Saba szíve vágya közelében. Mesés elem, mit akarok én magyarázatot, de ha érteném, miért vonatkozott két pasira is…

A karakterek kapcsolatai amúgy nem tudom, mit árulnak el a szerzőről, de nagyon durván nyomja. SPOILER
– A 18 éves Sabába szerelmes a 14 éves Tommo, akinek DeMalo az apja, aki matek alapján min. 30 éves. Saba lefeküdt DeMalóval, és teherbe is esett tőle, aki Tommo testvére lett volna, ha Saba nem vetél el.

– A 18 éves Lugh összejön a 27 éves Mollyval, és gyereket csinál neki.

– A 27 éves Mollynak és a nem tudjuk mennyivel fiatalabb Jacknek, aki Saba pasija, volt egy gyereke. SPOILER VÉGE

Konklúzió: elvesztegetett idő volt ez a sorozat. De azért próbálok emlékezni arra, hogy szerettem az első részt.

Értékelés: 2/5

Borító: 3/5

Sorozat: Dust Lands #3

Kiadó: Margaret K. McElderry

Megjelenés éve: 2014

Oldalszám: 432