Lauren DeStefano: Fever

A Cartaphilus érdeklődés hiányában dobta a Vegyészkert-trilógiát (pedig úristen, még gyönyörűbb a borítója, mint a Hervadásé!). Szomorú, hogy egy ilyen csodálatos stílussal megáldott sorozat erre a sorsra jutott. De ez engem csak annyiban érint, hogy az első rész továbbra is magányosan fog árválkodni a polcon, a történetet viszont folytattam tovább.

Rhine elérte a hőn áhított célt, Gabriellel együtt megszökött a birtokról. Elkötöttek egy hajót, és útnak indultak a lány otthonába, Manhattanbe, de az édes szabadság egy lélegzetvételnyi ideig tart csupán. Amint megvetik a lábukat a szárazföldön, ismét fogságba kerülnek. Egy bordélyház madame-ja tartja őket rövid pórázon, olyasmire kényszeríti őket, amit nem akarnak. Végül sikerül innen is elszabadulniuk, de a hazaút továbbra sem zökkenőmentes. Rhine-nak lassan szembesülnie kell azzal, hogy a régi élete végleg elveszett és a szabadságról szőtt vágyai elenyésztek.

Szerettem az első részt. Nem volt éppenséggel egy kellemes hangulatú könyv, de ez még annál is depresszívebb. Érdemes előre felkészülni rá, hogy nem lesz könnyű menet. Amikor először nekiálltam, hamar abba kellett hagynom, mert nem voltam abban a lelki állapotban, hogy elviseljem ezt a sok nyomorúságot. De most tényleg, itt vannak ezek az emberek, akiknek alig adatik meg pár év az életben, de minden perce kínszenvedés a gazdag elitréteget leszámítva. Ha úgy vesszük, lényegében örülhetnek, hogy hamar megszabadulnak a hányattatásoktól.

DeStefano szereti kínozni a karaktereit, noha Rhine-t egy bizonyos tekintetben azért elég mesterségesen védi. Itt arra gondolok, hogy ebben a világban, ahol a nők csak babagyárként üzemelnek, a férfiak alárendeltjei, Rhine valahogy éppen mindig megússza, hogy megerőszakolják, vagy intim helyzetekbe kényszerítsék. Mondjuk egy nemi erőszak nem kéne, hogy betetőzze a könyvet, az már túl sok lenne az érzelmi ingerküszöbömnek, csak úgy megjegyeztem ezt az apróságot.

Azt a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy amint Rhine és Gabriel leszállnak a hajóról, azonnal csöbörből vödörbe jutnak. A bordélyházban töltött idejük alatt újabb aspektusát ismerhetjük meg a világnak, hiszen eddig csak a birtok zárt burkából volt némi rálátásunk, Jenna elbeszéléséből kaptunk egy homályos képet arról, amiről most a saját szemünkkel meggyőződhetünk. Persze sosem gondoltam, hogy a szabadság után a Kánaán következik, de ez a könyv csak azt bizonyította, hogy ebben a világban a szabadság olyan, mint az elvek, hiába ragaszkodik hozzá Rhine, nem létező fogalomnak tűnik.

A nők kiszolgáltatott helyzetben vannak, prostitúcióra kényszerítik őket. DeStefano brutálisan festi le a kilátástalanságot, ami végigkíséri az egész életüket, jelen van a tudat, hogy ennél már sosem lesz jobb. Kitér a gyerekek kényes helyzetére is, a genetikai mutáció következtében torzult gyerekeknek jóformán esélyük sincs az életre, az árvaházi gyerekek egyetlen kiútja pedig az, hogy elkerüljenek valahová feleségnek. Ahogy Rhine és Gabriel robognak a céljuk felé, újra és újra bebizonyosodik, hogy mennyire romlott ez a világ, mintha törvénybe lenne fektetve, hogy rossz dolgok történjenek. Az nem élet, ahol semmi jóság sincs. Az egyetlen, ami kimaradt a szórásból, az a férfiak szerepe, ők azok, akik elnyomóként tűnnek fel azáltal, hogy poligámiára kényszerítik a nőket, de arról valahogy el van feledkezve, mi van a többi férfival, ezt a szálat picit hiányosnak érzem. Sarkítva áll hozzá a két nemhez, a férfiakat démonizálja, a nőket tárgyiasítja.

A tempó ezúttal sem pörög fel, a történetfolyam lassan csordogál, de mégis nagyon élveztem. Az atmoszféra adja el a könyvet; Lauren DeStefano roppant módon ért a hangulatkeltéshez, fantasztikus a stílusa. Nagyon szép leírásokat és hasonlatokat használ, és az írásmódja bőven kompenzálja az eseménytelenséget. 

Főleg a könyv utolsó harmadától állt el a lélegzetem. Rhine nem szabadulhat Vaughn házparancsnoktól, hiába remélte, és a könyv címéül szolgáló láz kiemelt szerepet kap. A szerző fantasztikus képiséggel adja át a delírium zűrzavarát, olvasztja egybe a valóságot a tévképzetekkel, a vég, a kilátástalanság terhe csak úgy ömlik a lapokról, komolyan beleborzongtam. Egyébként rengeteg álomjelenet tölti ki a könyvet, amik erősen adják vissza Rhine érzéseit.

Rhine és Gabriel kapcsolata megmarad azon egyszerű keretek között, mint a Hervadásban. Gabriel személyén keresztül közvetítődik, hogy a szabadság illúzió, és a birtokon töltött élet mennyivel jobb volt; talán a legnagyobb hiba volt, amit csak elkövethetett, hogy eljött onnan. Mivel egyetlen jó pillanatuk sincs, Rhine-ban feltámad a bűntudat, hogy belerángatta a fiút az egészbe.Ha felelnem kéne arra a kérdésre, hogy szerelmesek-e egymásba, nem állítanám határozottan, hogy így van. Vonzalom és egyfajta kölcsönös törődés fennáll, de ennél több? Gabriel részéről talán, elvégre olyan fontos neki a lány, hogy a saját kényelmét is feláldozta érte, de Rhine-ban nem vagyok biztos. Üdítő ez a sejtelmesség a kapcsolatukat illetően, ugyanakkor részben emiatt sem tud maximális élményt nyújtani a könyv, mert a párosuk elég érdektelen számomra.

Hiányzik valami ebből a sorozatból, egy olyan adalék, amit pontosan meg sem tudok nevezni. Gyanítom, hogy összefüggésben áll a karakterekkel, nem érzem magam közel hozzájuk, bármennyire is igyekszem. Kapunk néhány új karaktert, akik közül egyedül Silast csíptem valamelyest, a régi szereplők erőteljesen hátraszorulnak, de ezzel nem volt gond, mert őket sem kedveltem különösebben. Gabriel még mindig nem jelent számomra semmit, és Rhine-ban értékelem a tenni akarást, hogy próbál erős lenni, de ennél többet képtelen vagyok kicsikarni magamból.

Erősen érződik, hogy bizony lesz megoldás a vírus problémájára, amit én személy szerint nagyon sajnálok, de más tekintetben világszinten nem lehetne gyökeres változást gyakorolni. Rhine-nak és Rowannek a heterokrómiás szemük révén biztos közük lesz a gyógymódhoz. A véleményeket olvasva kissé tartok a lezáró kötettől, de azért bizakodom, hogy jó lesz.

Összességében a Fever méltó folytatás, ami talán még jobb is az elődjénél, a komor hangulata és a csodálatos stílus mindent visz.

Értékelés: 4/5

Borító: 5/5

Sorozat: The Chemical Garden #2

Kiadó: Simon & Schuster Children's Publishing

Megjelenés éve: 2012

Oldalszám: 341