Lennie Cash
súlyos poggyászként hordozza magával bűnöző apjától megörökölt vezetéknevét.
Nem számít, hogy az apját egy évtizede nem látta, azt sem tudja, merre jár, az
emberek megbélyegzik, és a legrosszabbat feltételezik róla. Az egyetlen
barátnőjét, Darylt pár hónappal korábban elrabolták és feldarabolták; mindenki
Lennie-t hibáztatja, de főleg Daryl ikertestvére, Smith. Lennie úgy dönt,
teljesíti Daryl egyik vágyát, és a nagybátyjai különleges piájával
felszerelkezve betoppan Michaela híres-neves bulijára. A családjuk egy különös
szokásról nevezetes, koccintás közben kívánságokat garantálnak azoknak, akik
kérik. Lennie ugyanígy tesz, csak azt nem tudja, hogy különleges erővel bír, és
a kívánságok valóra válnak. Elszabadul a káosz.
Kate Karyus
Quinnek eddig három könyve jelent meg, és csak a debütáló művét, az Another Little Piece-t nem olvastam
(akartam, de pechemre meggyőztek a kritikák, hogy nem kéne). A jövőben ki fogom
köszörülni a csorbát, és ezentúl figyelemmel követem a szerző munkásságát.
Kedvelem azokat az írókat, akik elrugaszkodnak a sablontól, és valami egészen
egyedit, hihetetlent alkotnak, még akkor is, ha a különcségüknek nem lesz
mindenki rajongója. A (Don’t You) Forget About Me után úgy gondolom, a Down with the Shine is megosztó olvasmány lesz.
Az eleje,
amikor Daryl gyilkossága van terítéken, aztán Lennie berobbanása a buliba, és a
valóra vált kívánságok horrorszerű, sötét tónust festenek – persze YA mértékkel.
Ehhez társul némi kínos úristen, most mi
lesz érzés, mikor Lennie szembesül az igazsággal. Azzal, amit tudtán kívül
elkövetett, igazat adott mindazoknak, akik a vezetékneve miatt diszkriminálták,
megerősítette, hogy ugyanolyan szörnyeteg, mint az apja.
A kívánságok
néha nem pontosan úgy válnak valóra, ahogy azt szeretnék. Így fordulhat elő, hogy
Smith, aki azt kívánta, bárcsak láthatná Lennie-t szenvedni, a kívánságnak
köszönhetően azt az ellenállhatatlan késztetést érzi, hogy fognia kell Lennie
kezét (Lennie azt mondta konkrétan, hogy foghatja a kezét egészen a pokolig).
Ebben az a bökkenő, hogy ha egyszer megfogja, többé nem is ereszti. A duó
feladata sztornózni a történteket, de a kívánságoknak megvannak a saját
szabályai, és nem lehet csak úgy egyszerűen visszacsinálni mindent, mert a
legjobb esetben az érintettek megőrülnek, a legrosszabb esetben meghalnak.
Michaela, a
házigazda azt kívánja, hogy a buli sose érjen véget azoknak, akik reggelig
szórakoznak. A garantált kívánság nem engedi a meghívottaknak elhagyni a házat.
Lennie és Smith visszatérnek a buli színhelyére, hogy kimenekítsék Lennie
barátját, Larryt. Abban a pillanatban, ahogy a két főszereplő belép a házba,
történik egy stílusváltás, és az egész történet komikus színezetet ölt, végül
egy bizarr, de élvezhető kutyulék sül ki az egészből. A ház olyan, mint egy
őrültek háza valami elcseszett horrorparódiából. A részeg tinik a legnagyobb
ökörségeket akarták maguknak, és ahogy ennek újabb és újabb demonstrációjába
szaladnak Lenniék, úgy kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a szerzőnek
elgurult a gyógyszere. Az egyik srácnak vasheréi lettek, egy másik vonzó
öregemberré vált, egy lány Pöttöm Pannává zsugorodott, vannak, akik összenőttek.
Amin az orromon prüszköltem volna ki a kólát, ha olvasás közben kólát ittam
volna, az a Zinkowski nevű srác újonnan szerzett képessége volt: az érintésével
Cheetossá tudja változtatni az embereket. Nem mismásolja el a szerző, még haláleset
is történik, de ez annyira kész volt, hogy azóta is emésztem. Ez példa arra,
hogy a szerzőnek ez a munkája sem lesz elfogadott azok számára, akik helyből
rásütik a Cheetos dologra mekkora baromság, és mennyire nem illik a könyvbe.
Az események
nagyon rövid időszakot ölelnek fel, két napot, de az igencsak pörgős két nap,
ami a könyvet letehetetlenné teszi. Viszont a szerelmi szál nagyon kilógott a
történetből. Smith érzelmei egyik pillanatról a másikra változnak meg, hiába
van belebegtetve, hogy már korábban is vonzódtak Lennie-vel egymáshoz. Lennie
álmodozós-szerelmes gondolatai sehogy sem passzoltak az események sodrába, és
eléggé kizökkentettek. Lennie és Daryl barátságát sem sikerült körüljárni, amit
azért nem bántam, mert Daryl idegesített, és félelmetesen ostoba volt.
Cash apu
megjelenésekor a sztori ismét durvább hangvételt ölt, és a kiderülő dolgok
izgalmasan töltik ki a Lennie életében tátongó lyukakat, és egy érdekes világot
skiccelnek fel, amit ugyan nincs idő kibontani, de ez nem baj, mert ettől
valahogy sötét mesévé változik az egész. A vége is hozzátesz ehhez, és szép
keretet ad a történetnek.
A lényeg, hogy ez egy irtó fura könyv, kell egy bizonyos beállítottság és elszálltság ahhoz, hogy az ember élvezni tudja, nálam telibe talált. Ahányszor eszembe jutnak a Cheetos jelenetek, röhögni tudnék.
A lényeg, hogy ez egy irtó fura könyv, kell egy bizonyos beállítottság és elszálltság ahhoz, hogy az ember élvezni tudja, nálam telibe talált. Ahányszor eszembe jutnak a Cheetos jelenetek, röhögni tudnék.
Értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Kiadó:
HarperTeen
Megjelenés
éve: 2016
Oldalszám:
355
Omg, Cheetos. :D Nagyon furán hangzik, szerintem nyárra betervezem. :D
VálaszTörlésAz szuper, kíváncsi vagyok, mennyire akaszt ki. :D
VálaszTörlés