Supernatural: vége a 11. évadnak

A kritika a Sorozatjunkie-n jelent meg, a teljes cikk ott olvasható.

Az ígéretesen induló, de lufiként leeresztett 10. évad után kellemes meglepetésként ért a folytatás. Végig azt éreztem, hogy próbálkoztak az írók, igyekeztek olyan ötleteket kifacsarni magukból, amikkel ellensúlyozni tudják egy ilyen korú sorozat elkerülhetetlenül felmerülő gyengeségeit. Ez az erőfeszítés főleg a Monster of the Week-epizódokban nyilvánult meg. Voltak szórakoztató és kreatív megoldások, és azt is bizonyították, hogy ha akarnak, jól tudnak hozzányúlni a kimeríthetetlen mitológiához.

A főszál hullámvasútszerűen működött. Végig látszott, hogy túl nagyot markoltak a Sötétség főellenséggé tételével, nem is sikerült az új fenyegetést érdekesen képernyőre vinni. Mégis akadtak jó pillanatok, például, hogy visszanyúltak az 5. évad témájához és kulcsszemélyéhez.
Azt nagyon díjaztam, hogy végre kezdtek Castiellel is valamit, nem csak jobbra-balra téblábolt mondvacsinált indokkal, mint az elmúlt években (bár Misha Collins néha kissé túljátszotta a szerepet). Három résszel az évad vége előtt pedig olyat léptek meg, amire nem feltétlen számítottunk, hogy egyáltalán valaha is bekövetkezik – meglepő húzás volt, annyi szent, hogy jó-e vagy rossz, arról inkább nem foglalnék állást.

Összességében mindenképpen pozitívan előjellel tudok szólni a szezonról, ezért is csalódtam a végjátszmában (vagyis inkább annak hiányában); még soha nem produkált olyan jellegtelen évadzárót a sorozat, mint most. Spoileresen a tovább mögött folytatom.