Morgan Matson: Since You've Been Gone

Az első és egyetlen Morgan Matson könyvemet négy évvel ezelőtt olvastam, ami megdöbbentő. Bár a Second Chance Summerrel nem voltam maradéktalanul elégedett, mégis volt benne valami, amitől a szerző bekerült a biztosan olvasok még tőle kalapba. Most már rájöttem, hogy miért; a stílusa nagyban emlékeztet Sarah Dessenére, arról nem is beszélve, hogy mindketten szeretik a nyarat használni a nagy jellemfejlődések díszleteként.

Emily legjobb barátnője, Sloane a nyár kezdetén egyik napról a másikra egyetlen szó nélkül felszívódott. Emily nem tudja, hová lett; Sloane nem veszi fel a telefont, nem reagál az üzenetekre. Aztán érkezik egy levél. Amit Sloane küldött. Benne egy őrült lista olyan tételekkel, amiket Emilynek meg kéne tennie a nyáron: megcsókolni egy idegent, meztelenül fürdőzni, megülni egy lovat – amitől Emily retteg –, megölelni valakit, akit Jamie-nek hívnak és így tovább. Emily még sosem teljesítette Sloane listáit, de most úgy dönt, véghezviszi a feladatokat, hátha így ki tudja deríteni, miért tűnt el Sloane. A lány minden egyes teljesített feladattal bátrabbá válik. A nyara nem várt fordulatot vesz, új barátokra tesz szert, köztük a tökéletes, prominens Frankre.

Először is a könyv olvasása közben nem meglepő módon végig ez a szám járt az eszemben:

De ez nem újdonság, lévén ahányszor szembetalálkoztam a borítóval, mindig rögtön erre asszociáltam, biztosan sokan jártak még így.

Másodszor mielőtt méltató hangnemet ütnék meg, lerántom a rózsaszín szemüveget; a könyv nem tökéletes. Túlírt, néha olyan leírások vannak benne, amik simán megértek volna a delete gombra, egyszerűen nem relevánsak, és csak a könyv hosszát növelik. Emlékszem az elején egy konkrét jelenetre, ahol megkérdeztem magamtól, miért fontos tudnom részleteiben, hogy Emily kocsiját mikor és hogyan és kitől vásárolták, mikor annyiban el lehetett volna intézni, hogy a kocsi használt, és a matricákat nem ő ragasztotta rá. Emily motiváltságát is döcögősen fogadtam el, hogy na majd most megcsinálja a listát, amit korábban sosem, mert az varázsszerűen Sloane nyomára vezet, mintha legalábbis a lista térképpé változna, ha minden pontja ki van pipálva.

De ezek csak ilyen apró dolgok, mert összességében a könyv egy kalandos nyarat nyújt, és olyan szinten beszippant, hogy fizikai fájdalom abbahagyni, ha mást kell csinálni. Rendkívül olvasmányos, pedig nyelvileg nem mondanám kiemelkedőnek, mégis hihetetlen gördülékenyen vannak összefűzve a mondatok.

A történet elején Emily az idegeimre ment a „barátságával”. Azért kellenek az idézőjelek, mert én inkább megszállottságként definiálnám azt az erős ragaszkodást, ahogy Emily Sloane-nal szemben viseltetik, mintha legalábbis megállna az élet, ha ő nincs ott. Igazából az a könyv tanulsága, hogy Emily annyira ragaszkodott ahhoz, hogy legyen egy legjobb barátnője, hogy valahol útközben elveszítette önmagát, és ezen a nyáron végre megtalálja. Én egyébként mindig azt szajkózom, hogy az nem barátság, ha másnak kell tettetned magad, mint aki vagy, hogy egy csoport (még ha két főből is áll) részese légy, hanem muszájból fenntartott kirakatkapcsolat a magány elhárítására. Inkább leszek tök egyedül, mint hogy megjátsszam magam. Azt is pedzegeti a könyv, hogy vajon Emily és Sloane barátsága igaz volt-e, vagy sem, mert Frank teljesen máshogy viselkedik, ha együtt vannak, törődik vele, az érdekeit nézi, nem a saját képére akarja formálni.

A lista nagyon eltalált alapul szolgált a történetnek, és jó volt végigkövetni, ahogy Emily eleinte teljesen be van ijedve, majd felbátorodva vállalja be az egyre elborultabb feladatokat. Végül már nem is feltétlenül Sloane vezérli, hanem hogy új élményeket szerezzen magának, abba a felspanolt örömérzésbe kapaszkodik. A küldetés során összebarátkozik Colinsszal, Dawnnal, de leginkább Frankkel, akiről a suliban kialakított magának egy képet, aminek a srác abszolút nem felel meg, ahogy egyre jobban megismeri.

Nagyon-nagyon szerettem Emily és Frank kapcsolatát. Elég bénázva indul, eleinte alig tudnak pár szót kinyögni egymásnak. Állandóan összehozza őket a sors, és futópartnerek lesznek, majd igazi barátok. A könyv főként a barátságuk kialakulását és elmélyülését mutatja be, és ebből több jóval fél távon túl lesz; 80%-nál történik meg a magasabb szintre emelkedés, és az egész olyan hétköznapi, nincsen lírai leírásba csomagolva, ám a szakadó esőtől mégis hihetetlen romantikus. Mondjuk a félreértéses drámától kissé besokalltam a végére, ott már úgy éreztem, feleslegesen túl van hozva a dolog, de minimálisan csorbított a végeredményen.

A végét egy picit lezáratlannak éreztem, mert sosem derül ki, hogy Collins és Dawn újra egy hullámhosszra kerül-e Emilyvel – gondolom igen, de nem ártott volna némi megerősítés. Annak viszont örülök, hogy Emily és Sloane barátságának mérlege végül egyensúlyba került, és Matson nem azt a megoldást választotta, ami miatt enyhén keserű szájízzel olvastuk volna az utolsó lapokat.

Ha nyári könyvet akartok olvasni, akár a part mellett ücsörögve, a Since You’ve Been Gone-t vegyétek a kezetekbe, garantáltan nem fogjátok megbánni.  

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kiadó: Simon & Schuster

Megjelenés éve: 2014

Oldalszám: 449