Műfajilag
különös elegy ez a regény: párhuzamosan fut egymás mellett a fantasy szürrealizmusa
és a sci-fi naturalizmusa. A mágiát és a technológiát állítja szembe egymással,
és ezzel lényegében napjaink egy fontos problémájára reflektál. Arra, hogy a
technológia mennyire eluralkodik az életünkön, és a környezet rovására megy;
kiszipolyozzuk, tönkretesszük, és a maradékot a technológiai szeméttel
bőségesen ellátjuk.
Az első
30%-ban Patricia és Laurence gyerekkori hányattatásait követhetjük nyomon. E harmadban
a regény YA-ként íródott, és azt a célt szolgálja, hogy megalapozza a karaktereket.
Bár nem mindig értettem a viselkedésüket, mindkét karaktert megkedveltem. Elsősorban
Laurence-n vonogattam a szemöldököm: amikor megbizonyosodik arról, hogy
Patricia tényleg ért az állatok nyelvén, elzárkózik előle, nem áll szóba vele.
Oké, magamból indulok ki, mert én totál belelkesülnék, és le sem lehetne lőni,
hogy ez milyen szuper már. Ha jobban belegondolok, Laurence a tudomány embere,
és számára a megmagyarázhatatlan természetfeletti elfogadhatatlan, ezért
annyira mégsem csoda, hogy úgy viselkedik, ahogy… de akkor is.
Ebben a
gyerekkori részben elég durva dolgok történnek mindkettejükkel, ami talán
túlzás is, mert lényegében egyetlen valamire való felnőtt karakter sincs a
könyvben. Mindkettejük szülei teljesen korlátoltak, és egyáltalán nem a
gyerekeik érdekében cselekszenek. Másrészt viszont a háttérben érzékelhető egy
morbid humor, ami enyhíti a sok negatívumot (Lásd a bérgyilkos karaktere.
Nagyon fura).
A második
részben 10 évvel később járunk, amikor is Patricia elsajátította a mágiát,
Laurence pedig egy titkos projekten dolgozik, ami az emberiség kimenekítésére
szolgál. A regény ezen pontján nem sok minden történik, itt is inkább a
karakterek elmélyítése zajlik, illetve Patricia és Laurence kiújuló barátságának
felfestése.
A könyv első
fele nagyon tetszett, a hangulat, a mágikus vonás, hogy az egész történet ilyen
furcsán elrugaszkodott. Aztán minden elromlott.
Nem
emlékszem, mikor találkoztam utoljára ilyen pocsékul strukturált regénnyel.
Olyan érzésem volt, mintha a szerző elkezdte volna szépen írni, úgy, ahogy
kell, aztán féltávnál rájött, hoppá, még sehol sem tart. Nem akarta ezt
húzni-vonni vagy sorozattá bővíteni, így úgy döntött, hogy nagy időugrásokkal
random, kohézió nélküli jeleneteket bedobál, és voilá.
A 23. és 24.
fejezet között akkora orbitális váltás van, hogy vissza kellett lapoznom
megnézni, hova lettek a kihagyott oldalak. Ezt úgy képzeljétek el, hogy a 23.
fejezetben Patricia és Laurence csak barátok, Laurence-nek barátnője van,
akivel kapcsolatban a házasság gondolata is felmerült. A 24. fejezet viszont
úgy kezdődik, hogy éppen szexelnek, és deklarálják egymás iránti szerelmüket.
Ez mi???
Tényleg
ilyen egyszerű lenne? Végül is így a legkönnyebb egy kapcsolatot létrehozni,
nem kell bemutatni sem, minek az, durr bele. Ugyanígy, addig a pillanatig egy
szó sem volt apokalipszisről, aztán megtörténik a szex, és hirtelen a világ véget akar érni.
A fülszöveg
is rossz, mert a könyv harmadik részét ígéri az olvasónak, és ez persze
izgalmasan hangzik, meg minden, de az előbbiek miatt az egész durván
összehányt, kiaknázatlanul maradt terület. Háború sincs, csak két pár oldalban
lerendezett összecsapás. Hihetetlen, hogy mennyire vázlatos az egész, és ezt
ilyen formában hagyták megjelenni. (Láttátok az új Fantasztikus négyes filmet? Na kb. itt is ilyen a történetvezetés.
Nem is értem.)
Összességében
azért élveztem az olvasást, voltak benne aspektusok, amiket szerettem. Amit nem
értek, hogy miért kellett ezt a szerelmi szálat erőltetni (pláne így), mikor a
barátságnak nagyon szépen volt megágyazva, a lényeg elmismásolásához meg ennél
többet nem tudok fűzni.
Értékelés: 3/5
Borító: 5/5
Kiadó:
Tor Books
Megjelenés
éve: 2016
Oldalszám:
320
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése