Dan Wells: Szörnyeteg úr

A tavalyi évben a kedvenc olvasmányom a Nem vagyok sorozatgyilkos lett, így óriási elvárásokat támasztottam a folytatásával szemben. És annyira boldog vagyok, hogy sikerült nekik megfelelnie!

John leszámolt a sorozatgyilkossal, ám énjének másik fele, Szörnyeteg úr, akit eddig kordában tartott, kiszabadult. Szörnyeteg úr semmi másra nem vágyik, csak, hogy megkínozzon és megöljön valakit. Azt szeretné, hogy szakadjanak az inak, vérezzen a hús, megszűnjön a szívdobogás. John emiatt alig alszik, és abban a néhány órában is arról álmodik, hogy a lányt, aki romantikusan érdeklődik iránta, kinyírja. "Szerencsére" a városban egy újabb sorozatgyilkos bukkan fel, és az utána való nyomozás leköti John felesleges energiáit, még mielőtt átlépné azt a határt, amit (nem) akar.

Hihetetlen jó, ahogy Dan Wells ábrázolja a pszichológiai folyamatokat, John metamorfózisát. Azzal, hogy az előző részben megtette azt, amire olyannyira vágyott, mintha Pandora szelencéje nyílt volna fel. John próbál küzdeni, de Szörnyeteg úr erősebb nála, és már nem tudja csak úgy elzárni. Ezért megszegi a szabályait – már megint –, és a piromániában próbálja kielégíteni a vágyait, ám ez csak ideig-óráig működik.

Még mindig iszonyatosan bizarr John fejébe betekintést nyerni. Az a legkülönösebb az egészben, hogy nyilván távol áll az emberektől mindaz, amit képvisel, mégis csábítóan lebilincselő, ahogy a fogaskerekek kattognak az agyában, és mindent hűvösen, érzelemmentesen analizál. Ahogy tombol benne a vágy, mégis van annyi lélekjelenléte, hogy megkérdőjelezi azt, amit annyira megtenne. Kicsit olyan, mintha skizofrén lenne, két szembenálló személyisége van, amik teljesen más álláspontot képviselnek. Van a racionális oldal és az ösztönlény.

Mindeközben valahol próbáljuk megérteni őt, értelmet keresni ebben a vágyódásban, annak ellenére, hogy tudjuk, mennyire helytelen és nem normális. Valamilyen szinten azonosulhatunk vele, hiszen lehetnek olyan vágyaink, amiről tudjuk, bűnösek, de nem szabadulhatunk tőlük, még ha ezek nem is olyan nagy horderejűek, mint valaki megkínzása.

Szépen felmerül a gyilkolás kérdésében a jó és rossz ambivalenciája: a rossz emberek megölése valamilyen szinten bocsánatos bűn, hiszen megszabadítja tőlük a társadalmat. Itt érvényesülhetne a két legyet egy csapásra elv, hiszen John kielégülhetne, és mindenki más is jól járna. Imádtam ezt a belső vívódást, ami az egész könyvet végigkíséri.

Ennek a gondolatmenetnek a legérdekesebb része, hogy nem tudom eldönteni, hogy az író tévképzetbe csalogatott, hagytam magam megvezetni, vagy csak én képzeltem be magamnak az egészet. A könyv első felében, míg le nem hullt a személy a sorozatgyilkos kilétéről, leragadtam annál, hogy Szörnyeteg úr dominánsan van jelen, és ez nem csak a piromániában mutatkozik meg. És talán pont ez volt az egész félrevezetés, és ezért sikerült jól meglepődnöm, mert arra nem számítottam, amilyen irányba terelődött a cselekmény.

Szerettem John Formannel folytatott logikai sakkjátszmáját, azt hiszem, ő képviselte azt, amit korábban Neblin. Kicsit furcsa belegondolni, hogy egy 16 éves srác besasszézik a rendőrörsre és profilozó ötletbörzébe keveredik egy FBI-ossal, akinek ez a szakmája, és számtalan évnyi előnnyel rendelkezik, mégis egyenrangúnak tűntek a szememben.

Szörnyeteg úr jelenléte izgalmasabbá tette az egész könyvet. Már az első részben is teljesen odáig voltam John személyiségének rossz irányba való billenésén, és ez az érzés ismét végigkísérte a metamorfózist. Eleinte csak a pirománia van, aztán sorra szegi meg a szabályait, és megmagyarázza magának, hogy ez már nem is baj, még egy kicsit lehet. Mint valami zugevő. Ez a Brooke-kal való kapcsolatában csúcsosodik ki, mikor randizni mennek. Ott, azon a ponton már minden mindegy: ehet húst, kedvére nézhet a lányra, és hozzá is érhet, mi pedig azt hihetjük, hogy talán mégis minden rendben lesz, John felül tud kerekedni a szociopataságon, mert tényleg kedveli Brooke-ot.

Valahol elképesztő, hogy a viselkedés alapján mennyire félreismerhetők az emberek. John, aki mások megkínzásáról álmodik, és szociálisan totális csőd, a külső szemlélő számára teljesen mást mutat. Curt félénknek hiszi a szótlansága miatt, amit a férfi iránt a fékezhetetlen ellenszenv vált ki. A város lakói hősnek tekintik a Dr. Neblines történet végett vagy amiatt, hogy rohant kihúzni a hullát a vízből. Csak, hogy ő nem azért igyekezett, hogy megmentsen valakit, csak a testet akarta a saját céljai érdekében megvizsgálni. A kedvenc részem pedig Brooke apjának okfejtése volt, hogy John annyira rendes gyerek, és kvázi örül, hogy a lánya az ő társaságában van. Ez olyan groteszk, hogy végigfut a lábamon a libabőr. Brooke ragaszkodása is érthetetlen, a srác kerüli őt, nehogy felkoncolja, ő pedig annál inkább vonzódik hozzá, mert azt hiszi, játssza az elérhetetlent. Annyi elemeznivaló viselkedésmintát mutat fel a könyv, hogy oldalakat megtölthetnék vele.

Érdekes, hogy a könyv végéig nem voltam abban biztos, hogy John megteszi-e, meggyilkol-e valakit, vagy sem. Minden jel arra mutat, hogy meg fogja tenni, csak az volt a kérdés, hogy az író visszakozik-e. Johnt ismét ütközteti a gyilkossal, az új gyilkost a korábbi gyilkossal, egyfajta ok-okozati háromszögbe kényszerítve őket. Nagyon tetszett, hogy felcserélődtek a szerepek, és azt a trükköt, amit John alkalmazott az előző sorozatgyilkossal szemben, most ellene használta az új gyilkos. Egyébként a természetfeletti szál egyre izgalmasabb, és ez az újfajta képesség például tök szuper volt.

Muszáj megemlítenem ismét, hogy nem tudok betelni azzal, ahogy Dan Wells ír. Egyszerűen beszippantja az embert, úgy érzi, ő van a lapokon, és mind a lelki folyamatokat, mind a hangulati ábrázolást elképesztően élethűre csinálja. A hullaházas részeknél vagy a belezős gondolatoknál undorodtam, a tűzről szóló leírásoknál szinte hallottam ropogni a tüzet, és éreztem az illatát.

Az biztos, hogy új kedvenc sorozatot avattam, és remélem, a vége sem okoz csalódást.

Értékelés: 5/5

Borító: 3/5

Eredeti cím: Mr. Monster

Sorozat: John Cleaver #2

Kiadó: Fumax

Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 268
Fordította: Szebegyinszki Szilvia