Miért nem mondtátok, hogy dobjam félre
minden tervezett olvasmányomat, és azonnal kezdjek bele a Hex Hallba? Meg
akartatok fosztani egy csodás naptól, amit ezzel a könyvvel tölthettem, mi?
Csak, hogy tudjátok, gonoszak vagytok!
Sophie
csapnivaló boszorkány, aki össze akar hozni egy partnert a bálra egy lánynak,
akit megszán. Csak hát ez éppenséggel elég rosszul sül el, és most finoman
fogalmaztam. Emiatt Sophie a Hekaté aka Hex Hallban köt ki, egy olyan
bentlakásos suliban, ahol tündérek, vérfarkasok, alakváltók és boszorkányok,
együttes néven prodigiumok élnek, akik Sophie-hoz hasonlóan nem tolják elég
flottul a mágiát. A lány összebarátkozik egy vámpírral, kivívja a boszi
lánycsorda ellenszenvét, és természetesen totál belezúg a szexi srácba, aki a
csorda egyik tagjának fiúja. Már ez sem tűnik kis piskótának, de hab a tortán,
hogy a Hex Hallban rejtélyes gyilkossági kísérletek történnek, így a tini
problémák mellett más miatt is izgulhatunk.
Mindig,
amikor egy olyan könyvbe vágom a fejszémet, ami ízig-vérig tinikről szól, csak
Murtaugh-t tudom ismételni a Halálos
fegyverből: öreg vagyok én már ehhez. Ám amikor egy ilyen könyvet olvasok,
mint a Hex Hall, rájövök, hogy ez tulajdonképpen még sincs így, csak nem
mindegy, hogy tálalják nekem a sztorit.
"A vérfarkas, akarom mondani Justin, oldalra döntötte a fejét, és sokkal inkább nézett ki spánielnek, mint torokszaggató fenevadnak.
Erre a gondolatra kuncognom kellett.
A következő pillanatban a sárga szemek rám szegeződtek.
A lény újra felvonyított, és mielőtt felfoghattam volna, mi történt, támadásba lendült.
(…) A felém rohanó vérfarkas láttán azonban csak a következő szavak buktak ki belőlem:
– ROSSZ KUTYA! "
A főhős, Sophie egész életében költözködött, ezért sosem voltak igazából barátai. Ettől függetlenül viszont határozott jelleme van, és mindenhez van valami szarkasztikus megjegyzése. De tényleg, mindenhez. Ezek egy részét hangosan is hajlamos kiejteni a száján, és ezért sűrűn kerül kalamajkába. De nagy részét megtartja magának, és csak minket boldogít vele. És iszonyatosan vicces, milyen hülyeségek jutnak eszébe, végigröhögtem az egész könyvet! De olyan szinten, hogy állandóan megkérdezték tőlem itthon, mikor felszakadt belőlem egy kuncogás, hogy mit nevetek már megint. És ez nálam elég ritka, szóval piros pont a szerzőnek. A konklúzió: a sztori hiába tinis, az a kellemes fajta, amit a Vámpírakadémiánál is éreztem, konkrétan a suliba érkezés adott egyfajta deja vu-t. Ami különösen tetszett Sophie személyével kapcsolatban, hogy az örökös bénázása ellenére ez nem mutatkozik rajta, nem szenved önbizalomhiányban, abszolút nem egy Bella Swan.
"– Hogy mi a baj?! Lássuk csak: ez a szalagavató bálom, és látsz mellettem egyetlen srácot is?
– Nos… éppenséggel nem. De mivel a női mosdóban vagyunk, ez nem is csoda…"
A könnyed hangvétel
mindenkire kiterjed. A karakterek a vázlatos megjelenítésük ellenére színes
személyiségek ebben a tekintetben, még azokon is csak vihogtam, akik alig
szerepelnek, csak egy-egy ütős beszólást nyögtek be, aztán már tovább is
álltak. Elodie tipikus antihős, akit már csak azért utálunk, mert annyira
gyönyörű és népszerű, aztán Sophie-vel együtt valahogy mégis megkedveljük egy
kicsit.
A romantika
nem váltja meg a világot, de Sophie és Archer kémiája pazar. Én csak azt
sajnáltam, hogy hiányzott az érzelmi mélység a kapcsolatukból, és nem csak abból,
hanem az egész könyvből. Bár annak ellenére, hogy Archert sem ismertem meg
különösebben, és részéről a vonzalom sem nagyon jött át, inkább csak a
haverkodás, imádtam a Sophie-val közös jeleneteit. Annyira édesek voltak, mikor
húzták egymást, és olvadoztam azon, mikor már nem. Archer szála meglepett,
kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből.
"Archer iránt érzett szerelmem értelemszerűen nyomtalanul elpárolgott. Ha egy srác a mellkasodba rúg akkor ott minden romantikus érzésnek lőttek."
Bár a könyv
humoráról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, azért korántsem volt a
sztori tökéletes, de simán elnézem neki. Ahogy feljebb célozgattam rá, a
karakterek elég sematikusak, és ugye az érzelmi rész ábrázolása is elég
problémás. Nem nagyon álltam meg történet közben szomorkodni, annyira a humor
dominált. Noha a világfelépítés érdekes, maga a történet nem túl erős. Elég
lassú a felvezetés, de én minden lapját örömmel forgattam, és annak ellenére,
hogy így vélekedem róla, semmi bajom nem volt ezzel. Nem találtam ki semmit
előre, csak ami elég gyanús volt, szóval elvoltam én a fordulatokkal és
mindennel. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan folytatódik, úgyhogy azonnal ugrottam
is a folytatásra.
Én ezt a
könyvet mindenkinek szívvel-lélekkel ajánlom. Amikor olvastam, iszonyatosan
pocsék kedvem volt, amit el tudott feledtetni velem pár órára. És még nevettem,
amire azt hittem, képes sem vagyok! Ha a prológus bejön, onnantól imádni
fogjátok.
Értékelés:
5/5
Borító: 4/5
Eredeti cím:
Hex Hall
Sorozat: Hex
Hall #1
Kiadó:
Könyvmolyképző
Megjelenés
éve: 2014
Oldalszám:
272
Fordította:
Acsai Roland
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése