A kritika a Sorozatjunkie-n jelent meg. A teljes cikk ott olvasható.
Nem valósult meg, amit az évad kezdetekor prognosztizáltam a zombis vonalat tekintve – szerencsére, teszem hozzá. Viszont azt kijelenthetem így majdnem féltávnál, hogy idén újra magára talált a Supernatural.
A főszál egyelőre alacsony lángon, de működik, és köré sikerül hétről-hétre élvezhető Monster of The Week-részeket
felhúzni. A Supernatural mindig is híres volt a kreatív epizódjairól,
és ezt most a 11×04 szállította, ami végig az autó, az Impala
szemszögéből játszódott.
És ne feledjük a humoros oldalt sem, rég nem szórakoztam olyan jól, mint a 11×08 megtekintése közben. Persze ízlések és pofonok, mert az epizód a heti legnagyobb csalódás rovatban is feltűnt, de azt vallom, hogy inkább megosztóbb részeket írjanak, mint középszerű, szürke sztorikat.
A félévadfináléban hangyányival jobban megismerhettük a Sötétséget, és megtudtuk, Sam miért kapja a látomásokat. A tovább mögött lássuk spoileresen folytatom.
Mozifilm készül a Reminders of Him – Emlékek róla c. Colleen Hoover
könyvből is!
-
Most jött a bejelentés, hogy az Universal stúdió mozifilmet készít a
Reminders of Him – Emlékek róla c. Colleen Hoover könyvből, aminek a
premier dátumát i...
2 napja
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése