Üdvözlés

Szia!
Rileey vagyok, örülök, hogy idetaláltál, annak még jobban, ha máskor is visszanézel. Mostanában főként könyvekről szedem össze a gondolataimat, de ha olyan kedvem van, filmekről és sorozatokról is megejtek egy-egy posztot. Sokat olvasok angolul, így ne lepődj meg, ha nem túl ismert könyvekkel találkozol errefelé. A célom, hogy felkeltsem ezekre a figyelmet, hátha egyszer kis hazánkban is a könyvesboltok polcaira kerülhetnek. Kellemes böngészést kívánok! :)

Ha szeretnél kapcsolatba lépni velem, a nagyító ikon alatt lapuló űrlap segítségével megteheted, vagy használhatod közvetlenül az e-mail címemet: rileey.smith[kukac]gmail.com

Népszerű bejegyzések

Címkék

1 pontos 2 pontos 3 pontos 4 pontos 5 pontos ABC ABC Family adaptáció After the End Agave agorafóbia akció alakváltók alternatív történelem angol angyalok animációs anime Anna és a francia csók apokaliptikus Arrow barátság blog book tag borító borítómustra boszorkányok Cartaphilus CBS chick-lit Ciceró Courtney Summers crossover családon belüli erőszak Dan Wells Daredevil démonok depresszió design díj disztópia dráma Dream válogatás Éles helyzet erotikus fanborítóm fantasy felnőtt film Forma-1 FOX földönkívüliek Főnix Könyvműhely Francesca Zappia francia Fumax GABO Gayle Forman Hard Selection Harper Teen Hex Hall high fantasy horror humor időutazás írás istenek Jane The Virgin Jennifer Niven John Cleaver karácsony katasztrófa képregény klasszikus komédia Kossuth Könyvmolyképző krimi leltár lovak Lucifer Maggie Stiefvater mágia mágikus realizmus magyar szerző Matthew Quick Maxim megjelenések mentális betegség misztikus Netflix new adult novella nyár öngyilkosság pánikbeteség paranormális pilot posztapokaliptikus pszichológia pszichothriller Rainbow Rowell Razorland realista Red Queen Richelle Mead romantikus sci-fi Scolar Silber skizofrénia sorozat steampunk Supernatural Syfy szerelmi háromszög szörnyek tanár-diák természetfeletti The 100 The Chemical Garden The CW The Dust Lands The Flash The Selection thriller toplista történelmi tündérek Twister Media Ulpius urban fantasy vámpírok vérfarkasok Victoria Schwab vígjáték vírus Vörös Pöttyös Wither young adult zombik

Most olvasom

Blogok

Üzemeltető: Blogger.

Küldj üzenetet!

Név

E-mail *

Üzenet *

2015. november 20.

Ann Aguirre: Helyőrség, Horda

A Razorland-trilógia első részét hibái ellenére szerettem, így, amikor a végére értem, azonnal belevágtam a folytatásba.

Pikk, Fakó, Kósza és Teagan a vándorlás során átélt hányattatások után megkönnyebbülhetnek, elérték a menedéket, Megváltást. Ám ez az új, békés élet nincs Pikk ínyére. Furcsa módon a kolóniában nem hagyják, hogy a munkáját végezze, nem veszik figyelembe a véleményét, gyereknek kezelik. Iskolába kell járnia, amit feleslegesnek tart, hiszen neki a korcs helyzettel kell foglalkoznia. A lánynak a tehetetlenségérzet mellett a magánnyal is meg kell birkóznia. Szívszerelme, Fakó, hónapok óta kerüli, Teagannel is hébe-hóba találkozik. Egyedül az tartja benne a lelket, hogy éjjelente kiszökik Kószával edzeni, hogy formában tartsa magát.

A Helyőrség legérdekesebb része az új társadalmi berendezkedés és a szereplők viszonya hozzá, végigkövetni, hogyan illeszkednek be egy olyan közösségbe, ami teljesen más szabályok szerint működik, mint amik eddig meghatározták az életüket és a cselekedeteiket. Ann Aguirre vallási megközelítéssel teremtette meg Megváltást, ahol az emberek a hitben, Isten jó szándékában keresik a feloldozást a bűneikért, amit elődeik elkövettek. Valahol furcsa belegondolni, hogy egy modern ember önként választja azt, hogy feladja az önállóságát, és alárendeli magát egy a fejében formált elképzelésnek abban bízva, hogy az majd mindent megold. Vegyük csak a nőket. Hosszú időbe telt, míg kivívták a függetlenségüket a férfiakkal szemben, Megváltás első lakói viszont belementek abba, hogy ismét alacsonyrendűnek tüntessék fel magukat az erősebb nemmel szemben. Mert attól aztán huss, eltűnnek a korcsok, az élet kivirágzik és minden csodálatos lesz. A vallási fanatizmus számomra felfoghatatlan fogalom. Így hát ebben a könyvben Megváltás hierarchiája is megemészthetetlen.

Pikk, aki az enklávé védelmére tette fel az életét, belecsöppen ebbe a világba, és képtelen arra, hogy alkalmazkodjon. Rajta kívül Kószának sem tetszik ez a tétlenség, míg látszólag Teagan és Fakó örülnek az ittlétnek.  A nőknek az a dolga, hogy a házimunkát végezzék, mossák a szennyest az urukra, főzzenek, varrjanak, engedelmeskedjenek. Még nadrágot sem viselhetnek, ha a szoknyájukat feljebb húzzák, az szégyenletes tevékenység, tisztára, mint a középkorban. Ez már csak azért is kissé érthetetlen, mert a folyamatos veszélynek kitéve a nők önként választották azt, hogy meggyengítik magukat, és a homokba dugják a fejüket. Vajon a férfiak miért hagyták ezt? Tudom, a hit erősebb, mint a józan ész.

Ami még kiábrándítóbb Megváltás helyzetével kapcsolatban, ahogy a lakók beleringatták magukat ebbe az álomvilágba, amibe az életük beszűkült. Pikk jelenléte rávilágít arra, hogy az emberek mennyire nem veszik komolyan a helyzetüket, a biztonság illúziójának áldozatául estek. Azt már megállapítottuk, hogy a nők milyen gyengék, de az érem másik oldala, hogy mellette a férfiak is puhányok. Nem harcosok, nem képzik magukat, nem úgy állnak hozzá az egészhez, hogy az életük forog kockán, ahogy Pikk teszi.

Tehát Pikk a makrancosságával felborzolja a kedélyeket a kolóniában, a nők kígyót-békát kiáltanak rá. Érdekes aspektusa a regények, hogy míg a férfiak egy része befogadja őt, addig a nők kényelmes megoldásként a saját szemhunyásuk helyett Pikket átkozzák a történtekért azzal érvelve, hogy Istent kiakasztotta a lázadás, amit Pikk a női feladatkörök ellen folytat. Persze a férfiak közül is vannak olyanok, akik örömmel nézik le a nőket. Ismét előkerül a nemi erőszak, ami Pikkel kapcsolatban is felvetődik, így akarják neki bizonyítani, hogy hol a helye, és hogy többre nem való, sosem lehet egyenrangú egy férfival. Ezeknek a férfiaknak és a nőknek a viselkedése megmutatja, hogy mennyire a hitükre támaszkodnak, mennyire elvesztették a fókuszt. A korcs csorda a puszta létüket fenyegeti, és ők még mindig Istentől és a tiszteletére szánt társadalmi berendezkedéstől várják a megváltást, nem a két kezük munkájától.

A gyerekeket is olyan környezetben nevelik, ahol az elméleti tudás a fontos. Elkényeztetik őket, nem készítik fel semmire, támadás esetén a kolónia képtelen lenne arra, hogy megvédje magát, mert senkit sem képeznek ki. Pedig az lenne a logikus, nem? A félrenevelés kiütközik abban is, ahogy a gyerekek Pikket kezelik, csúfolják és kinézik maguk közül azért, mert nem tud a babérjain ülni, és szerinte az iskolapad koptatása csak elvesztegetett idő.

A történet úgy kezdődik, hogy a szereplők már alaposan benne járnak az új életükben, ugyanis több hónap telt el. Felvont szemöldökkel fogadtam a tényt, hogy Pikk és Fakó nincsenek együtt, sőt a megérkezésük óta nem is beszéltek egymással, mert a fiú kerüli Pikk társaságát. Ez már intő jele volt annak, hogy Fakótól mennyire karakteridegen viselkedést várhatunk ebben a könyvben, de akkor még nem gondoltam, hogy ennyire. A szerelmi háromszögnek folytatódnia kell, nemde? Ellenben Kósza mindig ott van Pikknek, és már megint többet képzel bele az edzésbe, mint amit, látszik, hogy lányokkal nem volt még dolga. Fakó ezért olyan távolságtartó, ahelyett, hogy kerek perec kérdőre vonná Pikket, feltételezésekbe bocsátkozik őt és Kószát illetően. Merthogy Pikk delíriumos állapotban nem reagált a szerelmi vallomására, és ezt Fakó nemnek vette. Ez nem erőltetett ok egy kicsit?

Örülhetnénk, amikor Pikk és Fakó ismét összejönnek, de a szerelmi háromszögek betegsége, hogy úgyis tudjuk, hogy kitartanak a harmadik részre, szóval Fakóval kellett kezdeni valamit. Ez a srác nyomokban sem hasonlított arra, akit a Menedékben megismertünk. Az enklávéban a legerősebb vadász volt, a fiú, aki egyedül elvergődött a föld alá, miután az apja meghalt. Most viszont megtört, egyedül van, Pikk sem elég neki. Kósza figyelmezteti is Pikket, hogy hiába választja Fakót, nem passzol hozzá, mert össze fogja törni. Sokat levon a könyv élvezeti értékéből a szerelmi háromszög erőltetése. Fakó durcija idegőrlő, és bosszantott az is, hogy Pikk állítólag semmit sem akar Kószától, de mikor a fiú megkéri, hogy csókolja meg, ő megteszi, utána pedig bűntudata van, hogy már megint bátorítja.

Pikk ebben a részben halálra idegesített a belső monológjaival. Egyrészt a szerelmi háromszög miatti nyűglődéssel, másrészt azzal, hogy mennyire sajnálnom kellett volna, hogy szegénynek semmi sem kell csinálnia, csak gyereknek lennie, és ez mennyire rossz. Nem ám örülne, hogy egy kicsit fellélegezhetne a kötelességek alól. Az viszont tetszett, ahogy rájött, mit jelent az, ha vannak emberek, akiknek sokat jelent, akik szeretik, és bármit megtennének érte, és támogatják, hogy menjen szembe azzal, amiben az egész falu hisz. A Helyőrségben Pikk szert tesz egy családra.

A belső monológ más miatt is idegesített, és ezért pontozom le a könyvet is. Az író stílusa csapnivaló. Már az előző részben is problémás volt a gyakori ismétlés, de ez az egész könyv egy ismétlésfolyam. Részletesen felidézi az első részt. Nem csak képbe helyezi az olvasót, hanem minden apró részletet megoszt, ami abba a könyvben történt. Nem túlzok! Olyan, mintha elolvastam volna a Menedék kivonatát, és így felesleges volt az idő, amit beleöltem. Az elején szó szerint jeleneteket ragad ki a Menedékből. Ráadásul mindent, ami Pikkel történik, folyamatosan az enklávébeli életéhez hasonlít. Olyasmiket, amikről olvastunk már, és magunk is le tudjuk szűrni a különbséget Pikk új élményei alapján, de ő külön magyarázza nekünk. És az a baj, hogy a leglényegtelenebb dolgokkal is párhuzamot von. Egy ponton még azt is megtudjuk, hogy a levegő is mennyire különbözött. Most komolyan?

„Az enklávéban éjjel-nappal dohos és állott volt a levegő, a felszínen viszont rengeteg kellemes illattal ismerkedtem meg. A vadonban mindennek tiszta és friss szaga van, mint a hajnali esőnek.”

Ismétlés ismétlés hátán. Féltávnál már elkezdtem kiírni egy-két példát, csak hogy megmutathassam, mire gondolok.

„Az erdő valósággal bűzlött a korcsoktól – a rothatdó hulláknak van ilyen bukéja, a fertőzött gennyező sebeknek.”

1 oldallal később:
„A tűz fölött nyársra húzott szarvast pörköltek, az égett hús bűze és a korcsok testszaga az egész tisztást betöltötte.”


„Erre a munkára a kolónia valamennyi épkézláb lakója is kevés lett volna, mégsem küldhették velünk az összes őrt, hiszen valakinek az asszonyokra és gyerekekre is vigyázni kellett.” 
„A vetés felügyelete emberpróbáló munkának bizonyult, amihez kétszer-háromszor nagyobb létszámú őrgárda is kevés lett volna.”


„Nekem sose volt vezetéknevem, odalent az ilyesmi nem számított. Kevesen voltunk, és a neveinket a leghétköznapibb tárgyakról kaptuk, amikből sose volt hiány. A szavak őre kölyökkorunktól azt sulykolta belénk, hogy a névadó életünk legfontosabb eseménye, és amelyik tárgyra a vérünk első cseppje hullik, az varázserejű talizmánná válik.
Ma már tudom, hogy az egész mesét ő találta ki, a kártyalapomat mégis megőriztem, biztos, ami biztos. Edmund szerint – neki az ideérkezésünk utáni első napokban mutattam meg a talizmánomat – egy régi kártyapakliból való; múzeumi ritkaság. Az enklávéban azzal fenyegettek minket, hogy ha elveszítjük, a halálnál is rosszabb dolgok történnek velünk.”

„Ezekben a napokban sokat babráltam a vérfoltos kártyalappal a zsebemben; amíg ez megvan, semmi baj nem történhet velem. Az enklávéban legalábbis így hittük. Hogy mit hiszek most? Fogas kérdés. Talán babona volt ez is, mint minden más; kollektív önbecsapás.
Ha odalent valamiben igazán erősen hittünk, az a névadó amulettünk volt. Mintha abba volna zárva a lelkünk, és aki elveszti az amulettjét, az menthetetlenül elkárhozik.
Elkárhozik – a Megváltásban megismert vallási fogalmakkal valahogy így tudnám leírni az enkláve „törvényét”. Csakhogy Kószának és a megváltásbelieknek sosem volt az enyémhez hasonló amulettjük. Vagyis ezeknek az embereknek... nincsen halhatatlan lelkük? Vagy ha mégis van, őket semmi sem védi a kárhozattól? Mégiscsak ostobaság az egész amulett-dolog. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy a szavak őre találta ki az egészet.”


„Zachben megvolt az a fajta naiv ártatlanság, amit én régen elvesztettem.”
4 oldallal később:
 „Zach olyan volt, mint egy nagyra nőtt gyerek; az ő lelkébe még senki se taposott bele.”

A szerző a stílusával önmagának lőtt öngólt. Pikk egyfolytában azt szajkózza, hogy az iskolában mennyire kinézik a diákok és a tanár is úgy kezeli, mint egy idiótát, mert egy csomó kifejezést nem ismer. Mégis a belső monológjában olyan szavakat használt, amiket EGY MAI TIZENÖTÉVES NEM! Pár példa a teljesség igénye nélkül: stilisztika, lokálpatrióta, komplexitás, monopólium, nüánsz, tendencia, konstruktív, autonómia, prominens, privilégium, inkompetencia, szofisztikált, impulzív, kapitulál.

Sajnos az írói stílus meg a szerelmi háromszög redukálta a szórakozási faktort, pedig maga a történet, a megváltozott helyszet, Pikk ismerkedési fázisa, a korcsokkal kapcsolatos új fordulatok mind-mind tetszettek. Az egész könyvet feszültség jellemzi, tudjuk, hogy az idill átmeneti, és a korcsok valamire készülnek. A szerző sosem hagyna leülepedni a sztorit, a nyugodtabb pillanatokat mindig egy-egy akciójelenet dobja fel, szereplők hullanak el, és Pikk kolóniabeli helyzete is egyre nagyobb feszültségeket szül. Végig izgalmas a cselekmény, ha nem így lett volna, meg is őrültem volna a sok ismétléstől. Viszont  a világfelépítés továbbra is hézagos, kíváncsi vagyok meg fogunk-e többet tudni a korcsok, azaz mutánsok létrejöttéről, és arról, hogyan költözött le az emberiség egy része a föld alá, és hogy legfőképpen miért hazudtak nekik. Bár mivel az a szál már nem létezik, nem vagyok olyan biztos, hogy választ kapok-e arra, ami nem hagy nyugodni. A mutánsokról most már azt is tudjuk, hogy mik ők, eddig csak sejtéseink lehettek, és e két embercsoport összeütközése biztos vagyok benne, hogy sok meglepetést fog tartogatni a folytatásban.

Egy dologgal még mindig nem tudok mit kezdeni, a fantasy elemmel, amit a szerző behozott a Menedékben. Itt volt egy hasonló jelenet, de Pikk csak a képzelete szüleményének tudja be az egészet, míg a tűz táplálásával kapcsolatos intelem nagyon is valós volt. Vajon az csak egy kétségbeesett írói eszköz volt mégis, nem fantasy szál? Vagy az volt, csak most nem lett foglalkozva vele, majd legközelebb? Kíváncsi leszek.

Értékelés: 3/5
Borító: 5/5

Eredeti cím: Outpost
Sorozat: Razorland-trilógia 
Kiadó: Fumax
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 334
Fordította: Gálla Nóra
 
A kritika írása óta túl vagyok a harmadik részen is, amiről nem fog külön írás születni, úgyhogy álljon itt egy összegzés:

Ez kínszenvedés volt. Annyira viccesnek tartom, hogy rajtam kívül senkinek sincs problémája azzal, milyen csapnivaló stílusban íródott ez a trilógia, és ez engem így a harmadik kötetre az őrületbe kergetett. Rendesen végig sem bírtam olvasni, muszáj volt átugranom részeket (főleg a csatajeleneteket), annyira unalmasak voltak.
Az is biztos, hogy a szerzőtől nem olvasok többet.

Egyszerűen nem tudtam belehelyezkedni Pikk nézőpontjába. Olyan, mint egy robot, végigdarálja a történéseket, amikhez semennyire sem tudok kötődni, mindent agyonmagyaráz, mintha az olvasó retardált lenne, olyan dolgokra emlékszik vissza, amiket mi is tudunk, mert százszor elmondta már, rengeteget ismétel, mindent összehasonlít mindennel, és ő még azt is világosan tudja, hogy mások mit éreznek egy-egy cselekedetük közben.

Például irtózatosan fontos, hogy Pikk megismerkedik egy új wc típussal. Nekünk tudnunk kell, hogy Soldier-tónál más a wc, mint a korábbi lakhelyein, enélkül az infó nélkül nem tudunk élni!
A romantikától az összes agysejtem elsorvadt, tocsogtam a nyálban.

Az írásmód ellenére a cselekmény még tetszett az előző kötetben, itt viszont? Nem elég, hogy halálra untam magam az egész könyv alatt, és a szemem forgattam, hogy mindenki egy 16 éves kislányt követ, ő egy sereg parancsnoka (muhahahaha, az év vicce, de most komolyan, ezt minek kell erőltetni? Annyira röhejes.), de még a történetvezetés is rossz volt. Megtudtuk, hogyan alakultak ki a mutánsok, aha. És akkor elrendeztük ennyivel, aha. A halálesetek egy fikarcnyit se érdekeltek, súlytalan és közömbös volt az egész könyv.
(Ja, a fantasy szál, ahogy sejtettem, nem volt fantasy szál…)

Akit nem idegesít halálba a szerző stílusa, és szereti a műfajt, annak érdemes bepróbálkozni vele, máskülönben meneküljetek messze.

Értékelés: 2/5
Borító: 5/5

Eredeti cím: Horde
Sorozat: Razorland-trilógia
Kiadó:Fumax
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 480
Fordította: Holló-Vaskó Péter

2015. november 14.

Richelle Mead: Soundless

Richelle Mead a kedvenc íróim közé tartozik, így nem is volt kérdés, hogy olvasom az új könyvét, ami (nagy szó) nem sorozat!

Fei egy hegytetőn álló faluban él, ami el van szigetelve a külvilágtól. Az egyetlen kapcsolatot a
kötéllift jelenti, amelyen keresztül a bányászott ércekért ételt kapnak egy messzi királyságból, Beiguóból. Saját maguk képtelenek az önellátásra, nem tudnak ételt termelni, és nem tudják elhagyni a falut, mert az utat jó régen omlás zárta el. A lemászás lehetetlen vállalkozás, mert a falusiak mindegyike süket, generációkkal ezelőtt elveszítették a hallásukat. Már hozzászoktak ehhez az állapothoz, ám most új veszély fenyegeti őket. Egyre többen vakulnak meg, aminek következtében visszaesik a termelés, a kötéllift működtetéséért felelős ember, akivel leveleznek, csökkenti az amúgy is kicsi ételadagokat. Fei nővérének látása is napról napra romlik. A helyzet egyre reménytelenebb, ám Fei egy éjjel álmában visszanyeri a hallását, és ez mindent megváltoztat. Hamarosan rájön, hogy az egész életük nem az, aminek látszik.

Eleinte kicsit bele kellett rázódnom, hogy a Soundless egy Richelle Mead könyv. Hozzászoktam, hogy a komolyság mellett a főhős személyisége révén mindig átitatja a történeteit a könnyedség, ez a téma viszont nem engedte ezt meg. De a stílus ezúttal is magával ragadott, csak úgy pörögtek a lapok, alig tudtam letenni, annyira kíváncsi voltam, mi lesz a vége.

A történet a szokásos panelekre épül: a főhős rájön, hogy a világa nem is úgy van, mint hitte, és próbálja megváltoztatni azt, szóval ebből az aspektusból sok újdonságot nem nyújt. Persze mint mindig, most is érdekes a társadalom annak ellenére, hogy nem túl kidolgozott. Vannak a bányászok, akik az ércet termelik ki, a személyzet, akik a házimunkát stb. végzik, és a festők, akik a mindennapokról jelentéseket festenek és helyeznek el a falu centrumában. Illetve vannak még azok, akik már elveszítették mindkét érzékszervüket, és magatehetetlenül viselik a sorsukat. Mondjuk akadnak furcsaságok, például semmi logika nincs abban, hogy a munkásemberek kapják a legkevesebb kaját, mikor ők végzik a legfontosabb melót. És az senkinek sem jut eszébe, hogy ha kihullnak az emberek, a festők beállhatnának dolgozni, mert most a festegetés az tényleg olyan fontos? (Bár az igaz, hogy a valóságban sem tennék meg szerintem, tipikus értelmiség-munkásosztály szembenállás.)

Viszont nagyon tetszett, hogy Mead a kínai folklórból merít (bár ez csak a végén érződik igazán), ezzel színt csempészve az egyébként már bejáratott sablonba. Nagyon érdekelt, hogy mivel magyarázza majd az emberek süketségét, és Fei esetében hallása visszanyerését, és először azt hittem, végül is maradunk a valóság talaján, de sikerült magasabb szintre emelni a befejezést. A könyv fantasynek van címkézve, de az igazság az, hogy ez sokkal inkább disztópia, és csak az utolsó oldalak tesznek eleget az előbbi műfajnak. Az tény, hogy lehetett volna még jobban kínaisítani az atmoszférát, mert azon kívül, hogy az ő múltjukból merít a „rejtély”, a szereplőknek kínai nevük van, és néha szóba kerül a selyem meg az írásjegyek, végig amerikainak képzeltem a szereplőket.

Fei megkapja a kiválasztott státuszt, ő a legtehetségesebb festő, a különleges lány, ami kissé már elcsépelt, ezért sem sikerült egy hullámhosszra kerülnöm vele. De azért  az ütős beszólások hiányában is emlékeztetett a korábbi Richelle Mead főhősnőkre elszántság tekintetében, és igazán példaértékű, hogy milyen fontos számára a nővére. A könyv elején még próbálja eltüntetni annak nyomait, hogy a nővére látása romlik, mert ha kiderül, azonnal lefokozzák, aztán miatta vállalkozik a veszélyes küldetésre, és az egész történetben ő lebeg a szeme előtt. (Bár tegyük hozzá, Fei a fiatalabb, és mégis végig olyan érzésem volt, mintha a nővére lenne a húg, és a viselkedése is alátámasztotta ezt.)

A romantika viszont nem nagy durranás. Azt értékeltem, hogy nem kellett a pár nap alatt játszódó cselekményben instalove-ot benyelnem, mert Feinek és Lie Wei-nek közös múltja van. Mead inkább a társadalmi különbségek miatti nem lehetünk együtt megoldást választotta, ami viszont nem szállított sok izgalmat, hiszen nyilvánvaló, mi lesz a páros sorsa. Persze ettől még lehetett volna jó, de Lie Wei nem olyan vonzó karakter, mint Dimitri, Adrian, Seth vagy Roman, bár az is igaz, hogy egy ilyen cselekményközpontú történetben nem is volt ideje kibontakoznia.

Verdikt: tetszett a könyv, olvastatta magát, de bármennyire is élveztem a hibái ellenére, valahogy hiányzik belőle valami plusz, ami lehetővé tenné, hogy feltornássza magát a maximális pontszámra.

Értékelés: 4/5
Borító: 5/5

Kiadó: Razorbill
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 266

2015. november 7.

2015. novemberi megjelenések

Ezeket szúrtam ki erre a hónapra, kettő már ki is jött.

Jenn Bennett: The Antomical Shape of Heart
Megjelenés:
november 3.
Kiadó: Feiwel & Friends
Beatrix Adams pontosan tudja, hogyan tölti a végzős éve előtti nyarat. Elhatározza, hogy Leonardo da Vinci nyomdokába lép; kész megragadni az egyetlen dolgot, ami előnyt jelent a múzeum által szponzorált ösztöndíj versenyén: valódi hullákat fog festeni. De amikor megpróbál beszökni a kórház Felajánlott Test programjába és lekési az utolsó hazafelé tartó metrót, találkozik egy sráccal, aki felforgatja a nyári terveit.

Jack elbűvölő, vonzó, és valószínűleg egyike San Fransisco leghírhedtebb graffitiseinek. Éjféli buszokon és háztetőkön Beatrix kezdi látni kicsoda Jack valójában, és próbálja lerántani a leplet, arról milyen sebeket rejt a srác. De vajon visszatérnek ezek a titkok, hogy kísértsék Jacket? Vagy a csontvázak Beatrix családjának a szekrényében szétválasztják őket?

Ez semmi extra, a szokásos contemporary YA adagom, ezúttal érzékeny művészlelkekkel.

Pintip Dunn: Forget Tomorrow (Forget Tomorrow Series #1)
Megjelenés: november 3.
Kiadó: Entangled: Teen
Képzelj el egy világot, ahol a sorsodat már eldöntötték – méghozzá a jövőbeli éned.

Callie 17. születésnapja van, és mint mindenki más, ő is lelkesen várja a látomását; egy emléket küldenek vissza az időben, ami minden városi polgárt azzá az emberré farag, amire hivatott. Világklasszis úszóvá. Híres tudóssá.

Vagy Callie esetében bűnözővé.

A látomásában a lány azt látja, ahogy megöli a tehetséges húgát. Mielőtt feldolgozhatná, mit jelent ez, Callie-t letartóztatják és elhelyezik a Limbóban, egy pokoli börtönben, amit azoknak az embereknek tartanak fenn, akiknek a sorsa, hogy megszegjék a törvényt. Gyerekkori szerelmével, Logannel már öt éve nem beszélt, és most az ő segítségével szökik meg.

De a jövőtől és a kormány elől való menekülés közben Callie olyan események láncát lendíti mozgásba, ami reményei szerint megváltoztatja a végzetét. Ha nem, rá kell jönnie, hogyan védje meg a húgát a legnagyobb fenyegetéstől, önmagától.

Nos, a koncepció pont olyan, amit imádok, szóval majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Reméljük jobb lesz, mint az Uninvited.

Richelle Mead: Soundless
Megjelenés: november 10.
Kiadó: Razorbill
Mióta Fei az eszét tudja, nincsenek hangok a falujában, ahol a sziklás terep és a gyakori lavinák miatt a lakosok nem tudják fenntartani önmagukat. Fei és az emberek a kötélfelvonó könyörületére vannak bízva, ami Beiguoból, egy titokzatos messzi királyságból szállít fel ételt a veszélyes szirtekre.

Mikor a falusiak kezdik elveszíteni a látásukat, a kötélfelvonóval érkező szállítmányok lecsökkennek, és sokan éheznek. Fei otthona, a szerettei és az egész létezése válságba kerül a sötétség és az éhezés fenyegetése alatt.

De hamarosan éjjel egy kattanó hang ébreszti Feit, és a hang a fegyverévé válik.

Richelle Mead könyv? Naná, hogy kell, imádom, ahogy ez a nő ír. Plusz a fülszöveg is érdekesen hangzik, még ha sokat nem is árul el. ÉS NEM SOROZAT! Egyébként könyvmoly problémáim egyike mostanában, hogy nagy nehezen kivártam, míg Richelle befejezte  a Bloodlinest. Viszont úgy vagyok vele, hogy akkor már újra kéne olvasnom a Vámpírakadémiát, de ez így meg 12 könyv, hát mikor jutok el a végére?!

2015. november 3.

Liebster Blog Award

               2 comments   
Abstractelftől megkaptam a Liebster Blog Awardot (*elmorzsolegykönnycseppet* *konfettikpotyognakazégből*), amit nagyon szépen köszönök. Képzeljétek el az egészet úgy, mint amikor a fürdőkádban tusfürdővel gyakorlok az Oscarra.

Mi ez az elismerés?

A kezdeményezés Németországból indult, a díjat bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni, hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja.
A liebster szó jelentése egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő szívesen jár vissza az adott blogra, és éppen ezért is ajánlja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok kaphatják meg, hanem ugyanúgy oda lehet ítélni egy kismama blognak, vagy akár egy gasztroblognak. A jelölésekkel is elárulja egy blogger magáról, hogy melyek azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Awardot egyébként nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus.

A díj kötelezettséggel jár, amelynek itt vannak a szabályai. Fontos, hogy a szabályok változhatnak, és maguk a bloggerek is alakítanak rajta:
- Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
- Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
- Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
- Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!
- Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

A következő izgalmas kérdésekre kell válaszolnom:

1. Melyiket olvasnád inkább: szuper könyvet közepes zárással, vagy egy közepes könyvet szuper zárással?
Szerintem ez nem kérdés, közepes könyvet szuper zárással. Hiszen ha egy szuper könyvet olvasok, ami a végére leereszt, mint egy lufi, csalódottan becsukom, és megkérdezem: ennyi? Na de ha a könyv az elején döcög, a végére meg belerázódik, vagy hoz egy libabőrös fordulatot, az simán felhúzza az egész könyvélményt. Kapásból, ami így eszembe jut: Viharsziget, A Fehér Macska, Hosszú álom.

2. Mikor olvasol leggyakrabban?
Nincs kőbe vésett időpont, de a nap előrehaladtával exponenciálisan csökken. Estefelé már nem nagyon szoktam, csak néha vacsora közben. Ha tehetem, reggel olvasok, akkor szeretek a legjobban, felkelés után az ágyikómban, miközben a finom kávémat és teámat szürcsölgetem.

3. Melyik könyv filmváltozatát forgatnád újra?
Vámpírakadémia, szánalmas volt az egész.

4. Szoktál valami melléktevékenységet csinálni olvasás közben?
Néha tartok pár perces szünetet, és fellesek a twitterre. Amúgy meg kajálni szoktam, ha nem papír alapú könyvet olvasok.

5. Mennyire befolyásol érzelmileg egy regény?
Általában semennyire. Kivéve persze azok a könyvek, amelyekről úgy érzem, hozzám szólnak, egy olyan élethelyzetet, érzelmi mélységet festenek le, amiben érzem magam, vagy egy olyan dolgot (kapcsolatot például) mutatnak be, amire nagyon vágyom. A kulcs mindenképpen az írásmód, a melankolikus stílus, a hangvétel. Az ilyenek nagy hatást gyakorolnak rám.

6. Van olyan olvasmányod, amelyre azt mondod, nagy hatással volt rád? Ha igen, melyik?
A legutóbbi olvasmányom, a Teeth pont ilyen. Vagy nemrég olvastam a Bocsáss meg Leonard Peacockot, ami kvázi rólam szólt, azt a részt leszámítva, hogy nem tervezek kinyírni senkit, és nincsenek öngyilkos hajlamaim.

7. Mit gondolsz, melyik regényt kellene kötelező olvasmánnyá tenni?
George Orwelltől az Állatfarmot. A mai Facebook társadalom jól megtestesíti a könyv birkáit, bár szerintem akkor se fognák fel, miről szól, ha elolvasnák.

8. Ha író lennél, melyik műfajban írnád az első regényed?
Contemporary YA. Hiába lennének ötleteim sci-fire, fantasyre, disztópiára, ha nem tudom, hogy írjam meg őket. Szóval elsőre mindenképpen.

9. Mi a kedvenc dolgod a blogolásban?
Amikor kiáradnak a gondolataim. Meg amikor évek múlva visszaolvasom a posztjaimat, és azon elmélkedem, hogy írhattam ilyeneket. Azt már sokkal kevésbé szeretem, hogy néha több ideig tart kiposztolni valamit az „értelmes” kezelőfelületnek hála, mint megírni. Kéne egy alkalmazott, akinek van türelme időt fecsérelni vele.

10. Ez egyáltalán nem könyvhöz/blogoláshoz kötött: Szoktál zenehallgatás közben énekelni?
Nem szoktam. Max tátogom a dalszöveget, de soha nem énekelek. Sőt, UTÁLOM, ha valaki rányekereg egy kedvenc számomra, nem más repedtfazék hangjára vagyok kíváncsi, hanem az énekesére. Csak akkor nem zavar, ha olyan számról van szó, amit nem szeretek (kivéve persze, ha az illető bődületesen hamisan énekel).

Tíz dolog magamról:

1, Nagy vágyam körbesétálni egy F1-es versenypályát (meg persze külföldi helyszínekre eljutni, de ez bizonyos szempontból különlegesebb).
2, Amikor a kedvenc versenyzőm, Felipe Massa 2009-ben súlyos fejsérülést szenvedett, spontán felkerekedtem, és elmentem „meglátogatni” a Honvéd kórházba (200 km-re lakom). Azóta se tudom, hogy Rob Smedley odaadta-e a levelet. :D
3, Éjjel-nappal forró teát iszom, igen, még nyáron 38 fokban is.
4, A kutyámat Milo Ventimigliáról neveztem el, 2007-ben nagy Heroes és Peter Petrelli fan voltam. (Persze fonetikusan ejtjük.)
5, Imádok rockzenét hallgatni fülhallgatóval, max. hangerővel, ilyenkor megszűnik a külvilág, és úgy érzem magam, mintha igazi koncerten lennék. Az a legjobb, mikor porszívóval, seprűvel stb. táncikálok közben.
6, Olyan szinten nem vagyok édesszájú, hogy hetekig simán elvagyok bármilyen édesség nélkül. Viszont ha túl tömény cukrosat eszem, muszáj ráennem valami sósat.
7, Imádom a sajtot, mindig felzabálom az összeset (ezért inkább már nem is veszünk), és mindig azt hallgatom, hogy egy egér lakik a házunkban.
8, Berúgok a sok kólától.
9, Gyakran eljátszom, mert sosem tanulok belőle, hogy sötétben nekimegyek a virágnak, és mindig halálra rémülök.
10, Tök mindegy, mennyire vagyok zombi, képtelen vagyok nappal aludni.

A következő bloggereket jelölöm a díjra: Liliane Evans, Vicky

Kérdéseim:

1, Tegyük fel, hogy fanficet írsz. Melyik könyvnek szőnéd tovább a sztoriját?
2, Melyik az a karakter, akit a legszívesebben megsimogatnál egy péklapáttal, és miért?
3, Mit érzel akkor, mikor van egy könyv, amit mindenki imád, te viszont értetlenül állsz a jelenség előtt?
4, Van-e olyan könyv, amit akkor se olvasnál el, ha fizetnének érte?
5, Szoktál könyvekhez zenét párosítani? Ha igen, mondj egy példát!
6, Ha nem olvasnál, mivel töltenéd a felszabaduló idődet?
7, Negatív vagy pozitív kritikát írsz/olvasol szívesebben?
8, Mi alapján választod ki, mi lesz a következő olvasmányod?
9, Melyik az a könyv, amit a legtöbbször újraolvastál? Mi az, ami miatt újra és újra vissza kell térned hozzá?
10, Milyen sütihez hasonlítanád a legkedvesebb könyved? (Foggggalmam nincs, honnan termett ez a „kreatív” kérdés, haha)