Jenna Evans Welch: Love & Gelato − Firenzei nyár

Nyáron az ember fagyira és egy könnyen emészthető, cuki, romantikus történetre vágyik. A Love & Gelato kiváló választás erre a célra.

Fülszöveg: Lina ​az idei nyarat Toszkánában tölti, jóllehet, eleinte semmilyen érdeklődést nem mutat az ország napsütötte, varázslatos tájai iránt. Csupán édesanyja utolsó kívánságának eleget téve érkezett addig nem látott apjához. De milyen apa az olyan, aki tizenhat évig a gyereke felé sem néz? Lina ezért nem is vágyik másra, mint hazatérni, amilyen gyorsan csak lehet. Aztán a kezébe kerül egy napló, amit édesanyja az itáliai tartózkodása idején vezetett. A lány előtt hirtelen feltárul egy csodás világ, amely titkos románccal, műalkotásokkal és eldugott pékségekkel van teli. Mindez arra ösztönzi Linát, hogy újdonsült barátjával, Rennel, anyja nyomdokain haladva felfedjen egy titkot, melyről már rég tudomást kellett volna szereznie. A titok pedig azonnal más megvilágításba helyezi az anyjáról, az apjáról, sőt még az önmagáról alkotott képet is. Valaki egyszer azt mondta neki, hogy az emberek a szerelem és a fagylalt miatt mennek Olaszországba – néha azonban ennél sokkal többet találnak.

Az Anna és a francia csókhoz hasonlítják a regényt, amit nagyon szeretek − nem alaptalanul, így nem volt kérdéses, hogy lecsapok rá. És egyáltalán nem csalódtam. Jenna Evans Welchet Stephanie Perkinsszel azért nem említeném egy lapon, mert utóbbinak van egy utánozhatatlan bája, de ettől függetlenül ha szerettétek Anna párizsi kalandját, akkor szerintem Lina firenzei kiruccanását is fogjátok.

Alapjáraton azt mondanám, hogy írói erőltetést éreztem az alapötletben, és annak kivitelezésében, de szemet lehet hunyni felette, ugyanis a cselekmény mindössze egy hetet ölel fel. Én simán el tudom hinni, hogy Linának érzelmileg megterhelő egyszerre végigolvasnia a naplót.

A történet keretét, a nyomozást ugyanis Lina édesanyjának a naplója adja. A napló a kulcsa annak, hogyan ismerkedett meg és jött össze az anyuka Howarddal, Lina apjával, akiről Lina csak azután szerzett tudomást, hogy az édesanyja megbetegedett. Amit meg kell jegyeznem írástechnikai szempontból, hogy nagyon jól működnek ebben a regényben a horgok. Pont megfelelő helyen vannak, és mindig olvasásra sarkallnak. Csak azt sajnáltam, hogy több információ lett elszórva, mint kellett volna, és jóval Lina előtt sikerült összerakni a képet.

"A felnőttekben túlteng az igyekezet a jelenlétemben. Azt hiszik, ha nagyon kedvesek hozzám, elfedhetik a szomorú valóságot, hogy elvesztettem az anyukámat."

A történetvezetésben nincsenek üresjáratok, nem mutatkoznak a debütáló művek gyermekbetegségei. Bár a fogalmazás, az írói stílus nem nyújtott semmi extrát, nagyon jó volt bejárni az olasz helyszíneket, átjött az atmoszféra, a nyári hangulat. Azt kicsit sajnáltam, hogy ennyire rövid idő alatt játszódik, hiszen ebben a viszonylatban mindig kissé gyorsnak, elhamarkodottnak és kevesebb jelentőséggel bírónak érzem az eseményeket. Például bármennyire is bírtam Lina és Ren párosát, illetve Lina és Howard bimbózó apa-lánya kapcsolatát, valahogy olyan meseszerűnek érződött pár nap alatt. De mint mondtam, a szerkezeti felépítés miatt indokolt, hogy ennyi idő alatt történjenek a dolgok.

"Világossá vált számomra, mennyire találó is a „beleesetem valakibe" kifejezés, mert amikor megtörténik, pontosan erről van szó: a zuhanásról."

A végén pedig hadd ejtsek egy-két szót a romantikáról. Meglepő, de nem az van a középpontban, hanem a nyomozással párhuzamosan halad. És… annyira cuki volt! Komolyan, semmi nyál, semmi túlzás, nem egyik pillanatról a másikra megjelenő instalove − pedig papagáj üzemmód: rövid az idő −, hanem fokozatosan épül fel, barátságból alakul át, és minden közös perc bugyuta mosolygást csempész az olvasó arcára. Rent nagyon bírtam, olyan aranyos és jópofa srác, és biza minden lány vele szeretne szerintem Firenzében városnézésre menni…

Összességében a maga műfajában (értékelés is eszerint) ez egy habkönnyű, édes alkotás, ami főleg nyáron kiváló kikapcsolódást nyújt − romantikus lelkűek előnyben.

Értékelés: 4,5/5

Borító: 5/5

Eredeti cím:  Love & Gelato

Kiadó: Maxim

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám: 320

Fordította:  Vince Judit Andrea

Olvass tovább!

Anne Bishop: Vörös betűkkel

A molyon és goodreadsen is nagy népszerűségnek örvend Anne Bishop sorozatának első része. Felnőtt urban fantasyre bármikor vevő vagyok, és a Kate Daniels sorozat körüli hajcihő is valósnak bizonyult, így nagy várakozással álltam elébe.

A recenziós példányt köszönöm a Twister Media kiadónak!

Megrendelem!

 

Fülszöveg: Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.

Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

A Vörös betűkkel legnagyobb erőssége a világ, amiben játszódik. Egyelőre csak a felszínt kapargatjuk, és ez a kötet egy erős ígéret, hogy a benne rejlő potenciál hangsúlyosabban mutatkozik majd meg a folytatásban. De már ez is bőven elegendő ahhoz, hogy felszítsa a kíváncsiságot.

Ebben a világban az emberek a Mások elnyomása alatt élnek. Kapunk egy kis világleírást az elején, amiből megtudhatjuk, hogyan alakult ki ez a felállás, ezt nagyon érdekesnek találtam. Nincs habos-babos lávsztori, semmi romantikus fennköltség, az emberek kaja alapanyagok, nem több, nem fűzik a Másokat hozzájuk érzelmek. Ezt Bishop igyekszik demonstrálni a történetben ahogy csak tudja, hogy ne legyenek illúzióink.

Az egy picit túlzás, hogy Bishop beszélő nevekkel dolgozik (Wolfgard, Crowgard stb.), de tök jó, hogy ilyen széles repertoáron mozognak a különböző lények, és nekem az is külön bejött, hogy mindig kiemeli, mennyire nem szeretnek emberi formájukban meglenni. Általában az alakváltókkal foglalkozó történetekben a szereplők emberi alakban mozognak, és csak néha öltenek állati alakot, itt pont fordítva. Ezen a fronton is csak alapozás van még ebben a kötetben, egy átfogó képet fest fel a klánokról, arról, hogyan működnek együtt, melyikek erősebbek/gyengébbek.

A karakterekben szintén sok lehetőség rejlik, többen önmagukban is érdekes háttértörténettel rendelkeznek, amiket jó lenne jobban megismerni. Például remekül van végighúzva a regényen, hogy nem tudni pontosan, micsoda Tess, és az a vicc az egészben, hogy bár kiderül ez-az, de a végére sem leszünk semmivel sem okosabbak.

Meggie képességéről sem tudunk meg túl sokat, a visszaemlékezései nem konkrétumok, csak teaserek, és a könyv végén fellelhető információ birtokában még sok megválaszolatlan kérdés merül fel a lánnyal kapcsolatban. Jóformán misztikum övezi az egész vérpróféta létet (kik ők, honnan erednek és ehhez hasonló kérdések).

Ja igen! Számomra abszolút pozitívum, hogy nincs szerelmi szál, csak a vonzalom jelei mutatkoznak meg, de az is csak az egyik oldalról.

A Vörös betűkkel tipikusan az a sorozatkezdő kötet, ami elhúzza előttünk a mézesmadzagot, hogy mindenképpen igényt tartsunk a folytatásra.

Számos pozitív vonatkozása mellett alapvetően viszont volt két gondom a regénnyel.

1, Borzasztóan túlírt. 200 oldalt lecsapva egy pörgős, letehetetlen sztori kerekedett volna belőle, így viszont jelentősen belassította a sok felesleges jelenet. Nem hiszem el, hogy ennyit kellett rászánni arra, hogy Meggie hogyan szortírozza a postát meg eteti a lovakat. Ebből kifolyólag ismétlődés is felütötte a fejét, ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza Simonnál, Asiánál, de még a rendőröknél is.

2, Meggie förtelmesen Mary Sue karakter. Ezzel úgy alapjáraton nem is lenne baj, engem annyira nem szokott zavarni, de a történet rövid időt ölel fel − pár hetet −, és így nem tudott leülepedni e tény.

Meggie-t mindenki szereti. És a mindenki alatt mindenkit értek, aki nem antagonista. Szeretik az Elementálisok, akik mindenkivel szemben szeszélyesen viselkednek. Erebus nagyapa, aki egy remete, és senkit nem enged közel magához, a vámpírok területére konkrétan tiltott a belépés, de Meggie-nek lehet. A farkasgyerek, aki két éve nem változott át emberré, mert egy traumatikus élményen ment keresztül, és azóta nem meri elhagyni a ketrecét, amiben lakik. Ki sem találjátok, hogy mi történik kb. két nappal azután, hogy megismeri Meggie-t…

De még ez is egy dolog, ami úgy ahogy elmenne a rövid idő ellenére is… ugyanakkor nem tudjuk meg, hogy MIÉRT. Mert Meggie-ről semmi sem derül ki azon kívül, hogy jól szortírozza a postát. Vagyis akár ez is lehet az ok, mert ahogy Erebus nagyapa megjegyzi: "jól szállítja ki a filmeket", és a Darryl nevű karakter is mond valami ilyesmit: "kedvelem, mert alaposan összekötözi a leveleket".

Hát ez… oké.

A végén pedig egyenesen úgy hivatkoznak Meggie-re, hogy a MI Meggie-nk. De úgy kb. mindenki. Jesszus.

Viszont Meggie személyének hozadéka egy olyan változás a végén, ami tetszett. A Mások a maguk módján elkezdenek egy kicsit törődni azokkal az emberekkel, akikkel kapcsolatban vannak az Udvarban. Kíváncsi vagyok ez a szál majd hogyan alakul a későbbiekben.

Összességében ez egy jó kezdés, és szerintem a folytatásban megmutathatja, mire képes valójában.

Értékelés: 3,5/5

Borító: 5/5

Eredeti cím:  Written in Red

Kiadó: Twister Media

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 512

Fordította: Bozai Ágota

Olvass tovább!

Minden, ami nem könyv tag

A manók legabsztraktabbika kihívott egy újabb book tagre, voilá.

1. Nevezz meg egy rajzfilmet, amit szeretsz.
Szeretem a Disney és a Pixar filmeket. Mondjuk úgy az összes 80%-át, és ebből nevezzek meg egyet… *sóhaj* Tavaly a Zootropolis volt a legjobb film, amit láttam (nemcsak az animációsok közül), úgyhogy legyen ez. De szeretem az animéket is. Ami nagy szívfájdalmam, hogy kihaltak a konkrét rajzfilmek, mert az animáció kell a népnek, könnyebb és gyorsabb megcsinálni, de bármennyire is részletgazdag egy figura, egy jelenet, akkor is ha választani kell a kettő között, én a rajzoltat választom.

2. Mi a kedvenc dalod jelenleg?
Momentán ebbe a számba vagyok totálisan szerelmes. Hát nem jövő héten koncerteznek Zamárdiban, és nem lehetek ott? :( Pedig ezt hallani élőben.... 


3. Mit csinálsz órákon át, ami nem olvasás?
1, Forma-1. 17 év után is ugyanúgy felpörgök, amikor versenyhétvége van, és ilyenkor nem lehet lelőni. Meg hát egyébként is, folyamatosan követem a híreket.
2, Filmezek meg sorozatozok, de ezek mostanában nem kötnek le annyira, mint régen.
3, Photoshop
4, Írás
Meg még sok mindent, de a muszájdolgok azért nem olyan izgalmasak (oké, ezek sem :D).

4. Mondj valamit, amit szeretsz csinálni, és ami meglepné az olvasóidat.
Szeretek fát vágni, tök jó fizikai megterhelés.Ráadásul, amikor szétvágsz egy húsz-harminc kilós rohadék rönköt, akkor úgy érzed, ha ez sikerült, akkor bármi más a világon fog.

5. Mi a kedvenc szükségtelenül specifikus dolgod, amit tanulsz?
Ez egy hülyén megfogalmazott kérdés. Specifikus, ami nem szükséges? Ki tanul olyasmit, amire nincs szüksége? Szóval én ezt úgy fogom venni, hogy amit nem tanulási szándék szintjén tanulok. Ez az angol. Folyamatosan szedem magamra, és újra és újra megdöbbenek azon, hogy úgy olvasok egy angol szöveget, mint egy magyart (néha észre sem veszem a különbséget), de amin mostanában teljesen lehidalok, hogy mennyit fejlődött a hallásom. Simán meg tudok nézni egy F1-es press confot, és teljesen megértem (pedig felirat sincs), és még erőlködnöm sem kell, és ez hihetetlen jó érzés.

6. Mondj valami szokatlan dolgot, amire képes vagy.
Tudok moonwalkolni.

7. Mutass valamit, amit tavaly csináltál.
Elszórakoztam vele pár hétig.

8. Mi a legújabb személyes projekted?
Írni egy regényt.

9. Mondj valamit, amire gyakran gondolsz!
Nem tudok kiemelni semmit. Hülyeségeken szoktam gondolkodni, vagy történeteken, és ebből következik, hogy hülyeségeket is szoktam álmodni.

10. Egy kedvenced.
Málnás zabpehely (leérett a málna, és úgy hiányzik, szipp)

11. Az első dolog, ami eszedbe jut.
Jules Bianchi (nemrég volt a szülinapja, és vele meg Charles Leclerc-kel álmodtam pont azt a hülyeséget, amin ma egész nap agyaltam, hogyan sikerült abszolválni. Plusz életemben először álmodtam CL-lel.)

Olvass tovább!

Nicola Yoon: Minden, minden

A regényt a filmadaptáció apropóján olvastam el, és mert oly sok jót mondanak róla.

Fülszöveg: Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.

Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.

Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

A Minden, minden egy kellemesen egyszerű stílusban megírt könyvecske, amit feldobnak az illusztrációk, a chatbeszélgetések, az orvosi fecnik. Gyorsan lehet vele haladni, és a szerző olyan gondolatokat fejteget benne, ami sok embert megfoghat. A téma pedig ütős: a lány mindenre allergiás, és sosem teheti ki a lábát a házból, ami nagy szívás, ha szerelmes lesz az ember.

Minden adott volt ahhoz, hogy kedvenc lehessen. De nem lett az.

Fogalmam sincs, mikor idegesített fel utoljára egy történet ennyire.

Igen,  csak ennyire:

Kezdjük azzal, hogy el akarnak itt nekem adni egy hatalmas love storyt, amitől a józan ész megy a kukába, de nem sikerült. Icikepicikét sem. Tegyük félre most azt az apróságot, hogy mikor is fordulna elő valaha is olyan, hogy a helyes szomszéd fiú beleszeret a lányba, aki sosem hagyhatja el a házat. Ettől függetlenül sem értettem/tapasztaltam/tűnt fel, hogy ezek mégis mitől/mikor/hogyan/miért szerettek egymásba. Nem jöttek át az érzelmek, csak a regény egy pontján bumm, csöpögni kezdtek a nyálas dumák, leszáll rájuk a szerelem rózsaszín köde, meg is fojtja őket, más nem is számít. Ha nekem ebből semmi nem jött át, akkor hogyan azonosulhatnék velük? Hogyan érthetném meg a tetteiket, vágyaikat?

A válasz: sehogy.

Már itt billegett a történet, de ami a végső összeomlást okozta, az a vége. Ami egyébként teljesen kiszámítható, annyira adja magát, hogy ez lesz, még úgy is, hogy az ember tiltakozik, hogy neeeeeeeeeeeee, mert ez szörnyen béna (és hihetetlen, hiteltelen, logikátlan, mit számít?!). És de. Csakazértis. De nem is konkrétan a befejezéssel van gondom, hiába nem tetszik önmagában, hanem azzal, hogy utólagosan minősíti a karakterek viselkedését, és más megvilágításba helyezi, hogy az olvasó bólogathasson: ez így van jól. De hé, nem tudjuk, hogy ez fog történni! Madeleine nem tudja, hogy ez fog történni!

– Az elméleted szerint az ember a poggyász?
– Igen.
– Folytasd!
– Van, aki idő előtt lepottyan a szalagról. Van, aki olyan súlyosan megsérül a fejére zuhanó többi poggyásztól, hogy többé nem képes funkcionálni. Van, aki elvész, vagy elfelejtik, és örökkön-örökké körbe-körbe jár.
– És akiért jönnek?
– Arra csodálatos élet vár egy szekrény mélyén.

Szóval Madeleine, mivel beteg, folyamatosan az anyjára és az ápolójára van szorulva. Érzékeltem, hogy a szerző igyekszik megmagyarázni, hogy higgyük el, a karakterek teljesen racionálisan viselkednek. De kérem szépen, ha te ápoló vagy, és tudod, hogy a beteged milyen súlyos betegségben szenved, akkor megengeded, hogy találkozzon a szomszéd fiúval? Ez még hagyján, történnek más dolgok is…

Aztán Madeleine. Ez egy akkora önző egy … Van egy mondat a könyvben: "Lehet, hogy a felnőtté válás azt jelenti, csalódást okozunk a szeretteinknek." Ez a mondat ugyan nem Madeleine szájából hangzik el, de úgy éreztem, az egész regényre vonatkozik. Azt tukmálja az olvasó agyába, hogy ha szerelmesek leszünk, akkor nyugodtan tojjunk a családtagjaink fejére, ne foglalkozzunk az érzéseikkel, csak a sajátjainkkal, LEGYÜNK ÖNZŐK! És ez a történet lényegében semmi másról nem szól, csak hogy Madeleine magán kívül nem törődik mással, és a végén megkapom a jóváhagyást, hogy igen, Madeleine minden döntése helyes, jár a nagy taps. Ma is tanultam valamit: az önzőség kifizetődik! Akkor már értem, miért ilyenek az emberek, és miért ilyen elcseszett a világ! Yoon továbbá az alapvető életösztönről sem hallott. Persze itt is megmagyarázza, hogy Madeleine miért teszi, amiket tesz, de nagyon nem hiteles. Írjon akkor meg egy depressziós karaktert, akinek halálvágyon kívül nincs már más az életében. Ja, de akkor nem lehetne szerelmi szál, mert ütné a kettőt.

Az élet ajándék. Ne felejts el élni!

És a legeslegvége is megér egy misét. SPOILER Madeleine lényegében tök egyedül marad. Sosem járt még a világban, nem élt emberek között, az immunrendszere olyan szinten le van épülve, hogy talán még normális sem lesz soha, de atyaég, micsoda hepiend, a szerelmével lehet! Mit számít, hogy zéró tapasztalat, zéró munkalehetőség, zéró jövőkép! Mit számít, hogy van egy anyja, aki súlyos mentális beteg! Az anyja, akivel szoros kapcsolata volt eddig, most maga a sátán, tehát Madeleine teljes joggal leköpheti, és úgy tehet, mintha nem is létezne. De örüljünk, mert legalább volt a könyvben szexjelenet, hiszen tök logikus, hogy aki egész életében a négy fal között élt, és szociálisan teljesen visszamaradott, azonnal szexelni akar! És a szexért már megérte szó nélkül lelépni otthonról és ellopni az anyja pénzét (ó, bocs, igényelt magának hitelkártyát, mert az aztán fedezet nélkül tök reális)! SPOILER VÉGE

Bónusz: a könyv- és filmspoilerek. Most komolyan? Jó lenne erről már leszokni. Mi a jó abban, hogy valaki másnak elrontjuk a szórakozását, aki még nem élvezte az adott médiumot?

Pontosan ilyen szerelmi történeteket kell hirdetni fiataloknak és nem fiataloknak. Ahol semmi más nem számít, csak a szerelem (ami egy hónap után kipukkad, mint egy lufi, mindenképpen megéri érte eldobni az egyéb emberi kapcsolatokat). Nem baj. Ezt a könyvet is úgy néz ki, hogy a nagy többség imádja, és legalább filmben is terjesztik az igét.

Értékelés: 1/5

Borító: 4/5

Eredeti cím:  Everything, Everything

Kiadó: GABO

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 336

Fordította: Szabó Luca

Olvass tovább!

2017. augusztusi megjelenések

Valaki lesz szíves elárulni, hova lett ez a nyár?

Stephanie Kuehn: When I Am Through with You

Megjelenés:  augusztus 1.

Kiadó: Dutton Books for Young Readers

"Ez nem egy vallomás. Nem a szó spirituális értelmében. Igen, éppen börtönben vagyok. Gondolom, sokáig leszek itt. De nem azért írom ezt le, hogy bűnbocsánatot nyerjek, még magamtól sem. Mert egy cseppet sem sajnálom, amit Rose-zal tettem. Egyszerűen nem. Egy percét sem."

Ben Gibson sok minden, de nem sajnálja és nem hazudik. Pontosan elmondja, hogy mi történt akkor, ami egy egyszerű sulis táborozásnak indult a hegyekben. Hogy ki élt és ki halt. Hogy ki ölt, és kinek voltak jó szándékai. De a saját tempójában fogja elmondani. Mert azután, ami a hegyekben történt, az idő az, amiből rengeteg áll rendelkezésére.

Már be is szereztem ezt a könyvet, és nagyon megörültem, hogy Stephanie Kuehn visszatért az E/1-hez. Ő abszolút kedvencem az elvontságával, ami sokaknak nem jön be. Meg is néztem gyorsan, a legutóbbi könyve, ami nekem szintén tetszett, momentán hogy teljesít a goodreadsen: kemény 2,91 ponton áll. Már alig várom, hogy olvashassam!

Dan Wells: Már nincs vesztenivalód (John Cleaver #6)

Megjelenés:  augusztus 7.

Kiadó: Fumax

A nevem John Wayne Cleaver. Nem rég múltam el tizennyolc éves, és a szörnyvadászat a hobbim. Egy ideig magányosan harcoltam ellenük, később néhány kormányzati ügynök oldalán, de aztán a szörnyek megtaláltak minket. Mindenkit megöltek, úgyhogy most kénytelen vagyok egyedül folytatni.

De már nem sokáig.

Ez itt az én történetem. Annak is a vége.

A John Wayne Cleaver-sorozat utolsó, lehengerlő felvonásában Dan Wells antihőse végső leszámolásra készül a Sorvadtakkal. A Már nincs vesztenivalód a fiatal sorozatgyilkos történetének váratlan fordulatokban bővelkedő, döbbenetes lezárása.

Most jöttem rá, hogy ilyentájt nem szoktam fülszöveget kitenni/olvasni, mert mindig le voltam maradva a sorozattal, de most szinten vagyok. Ezt a részt már csak azért is várom, mert az előzővel megszakadt az a sikersorozat, amit nálam Dan Wells ezzel a sorozatával aratott. (Vajon ezek a borzalmas borítók ezzel a rusnya halálfejjel honnan jöttek? Az új trilógia első kötetéé még egész jó volt, azóta viszont rohamosan romlik a minőség, pláne az eredetiekhez képest.)

Stephanie Oakes: The Arsonist

Megjelenés:  augusztus 22.

Kiadó: Dial Books

Molly Mavity nem egy normális tinilány. Először is, az apja gyilkosságot követett el, és a kivégzésének időpontja rohamosan közeleg. Másrészt Molly nem hiszi el, hogy az anyja meghalt, és várja a napot, amikor ismét egymásra találnak − az összes bizonyíték ellenére, amik mind azt mutatják, hogy erre sosem kerül sor.

Pepper Yusef nem egy átlagos tinifiú. Egy kuvaiti bevándorló epilepsziával, súlyos csajgondokkal, és a létező leghaszontalanabb kutyával. Nyáron esszéket kell írnia, vagy kibukik a suliból.

És Ava Dreyman − a bátor és gyönyörű kelet-német ellenálló harcos, akinek 17 éves korában megtörtént gyilkossága a berlini fal összeomlásához vezetett − is olyan valaki, akivel még sosem találkoztál.

Amikor Molly kap egy egy csomagot, ami Pepperhez vezeti, meg kell oldaniuk egy több évtizedes rejtélyt, hogy ki ölte meg Avát 1989-ben. A nyomokhoz Ava naplóját használva Molly és Pepper rájönnek, hogy az élete és halála sokkal többről szólt, mint amit a szem lát. Valaki hazudik nekik. És valaki válaszok után kétségbeesetten vezeti őket.

Stephanie Oakes előző könyvét nagyon szerettem, legfőképpen a hangulatát. Ha hoz egy hasonlót, akkor már elégedett leszek, de önmagában a rejtély meg a nyomozás is érdekesen hangzik.

Olvass tovább!