Üdvözlés

Szia!
Rileey vagyok, örülök, hogy idetaláltál, annak még jobban, ha máskor is visszanézel. Mostanában főként könyvekről szedem össze a gondolataimat, de ha olyan kedvem van, filmekről és sorozatokról is megejtek egy-egy posztot. Sokat olvasok angolul, így ne lepődj meg, ha nem túl ismert könyvekkel találkozol errefelé. A célom, hogy felkeltsem ezekre a figyelmet, hátha egyszer kis hazánkban is a könyvesboltok polcaira kerülhetnek. Kellemes böngészést kívánok! :)

Ha szeretnél kapcsolatba lépni velem, a nagyító ikon alatt lapuló űrlap segítségével megteheted, vagy használhatod közvetlenül az e-mail címemet: rileey.smith[kukac]gmail.com

Népszerű bejegyzések

Címkék

1 pontos 2 pontos 3 pontos 4 pontos 5 pontos ABC ABC Family adaptáció After the End Agave agorafóbia akció alakváltók alternatív történelem angol angyalok animációs anime Anna és a francia csók apokaliptikus Arrow barátság blog book tag borító borítómustra boszorkányok Cartaphilus CBS chick-lit Ciceró Courtney Summers crossover családon belüli erőszak Dan Wells Daredevil démonok depresszió design díj disztópia dráma Dream válogatás Éles helyzet erotikus fanborítóm fantasy felnőtt film Forma-1 FOX földönkívüliek Főnix Könyvműhely Francesca Zappia francia Fumax GABO Gayle Forman Hard Selection Harper Teen Hex Hall high fantasy horror humor időutazás írás istenek Jane The Virgin Jennifer Niven John Cleaver karácsony katasztrófa képregény klasszikus komédia Kossuth Könyvmolyképző krimi leltár lovak Lucifer Maggie Stiefvater mágia mágikus realizmus magyar szerző Matthew Quick Maxim megjelenések mentális betegség misztikus Netflix new adult novella nyár öngyilkosság pánikbeteség paranormális pilot posztapokaliptikus pszichológia pszichothriller Rainbow Rowell Razorland realista Red Queen Richelle Mead romantikus sci-fi Scolar Silber skizofrénia sorozat steampunk Supernatural Syfy szerelmi háromszög szörnyek tanár-diák természetfeletti The 100 The Chemical Garden The CW The Dust Lands The Flash The Selection thriller toplista történelmi tündérek Twister Media Ulpius urban fantasy vámpírok vérfarkasok Victoria Schwab vígjáték vírus Vörös Pöttyös Wither young adult zombik

Most olvasom

Blogok

Üzemeltető: Blogger.

Küldj üzenetet!

Név

E-mail *

Üzenet *

2017. október 22.

William Golding: A Legyek Ura

Sokat hallottam erről a klasszikusról, és mivel bizonyos vonatkozásban hasonlóságot mutat a Battle Royale-lal és Az Éhezők Viadalával, kíváncsi voltam, mit tud felmutatni.

A történet dióhéjban annyi, hogy egy csoport gyerek lezuhan egy lakatlan szigeten. Magukra maradnak kicsik és nagyobbak, és felnőttek nélkül kell boldogulniuk. Az idő múlásával bebizonyítják, hogy a gyermeki természet sem olyan ártatlan, mint hittük, és ugyanazokat a hibákat követik el, mint a felnőttek.

Szeretem a lakatlan szigeten játszódó történeteket; végigkísérni a főhősöket, ahogy küzdenek a túlélésért, hogy próbálják nem feladni a reményt. De nekem ez valahol kimaradt ebből a regényből, és nem csak ez, hanem sok minden más is.

Alapvetően Golding azt akarja bemutatni, hogy a gyerekek semmivel sem különbek a felnőtteknél, és ha összezárják őket egy szigetre, és nincs, aki irányítsa őket, megvadulnak. Itt elvileg értelmes, tanult angol gyerekekről van szó, őket süllyeszti vissza egyfajta törzsi létezés primitív szintjére. Kegyetlenül megfosztja őket a gyermeki ártatlanságuktól, a tisztaságuktól. Ez egy tökéletes pszichológiai kísérlet lehetne. Vajon tényleg ez történne, ha fognánk egy csoportot, és izolálnánk őket a társadalomtól? Naiv vagyok, és szeretném hinni, hogy nem.

A történet elején tüstént megtörténik a társadalom alapjának lefektetése, hiszen hatalom nélkül nincs rend. A hatalom a józan vezéregyéniség Ralph kezébe kerül, és szimbóluma a kagyló lesz. Amíg a kagyló ép és használatban van, a hatalom létező fogalom, de amint a társadalmi berendezkedés megdől, a kagyló is összetörik.  Kezdetben még minden rendben van, a gyerekek optimisták, és jól érzik magukat. Naivitásuk abban nyilvánul meg, hogy a repülőszerencsétlenséget klassz dolognak fogják fel, a sziget pedig a saját játszóterük, a szabadság színtere, ahol felnőttek irányítása nélkül bármit megtehetnek.

Ebben az önfeledt mókában Ralph társa Jack, akivel azonnal jóbarátok lesznek. Jack később teljesen kifordul magából, és totális antihőssé válik. Ez az átváltozás hirtelen, egyik pillanatról a másikra megy végbe. Érződik, hogy Jacknek nem tetszik, hogy Ralph az a személy, akire mindenki felnéz, és, hogy ő osztogatja a parancsokat, hiába testesül meg a demokrácia azzal, hogy a szócső, a kagyló kézről kézre járhat. Ezt tartom a regény gyengeségének. Egy olyan feladatra vállalkozik, amit nem tud teljesíteni; nem adja át ezeket a lelki folyamatokat, amiken a szereplők átesnek, és ami a végkifejlethez vezet.

Ralph és Jack között Röfi áll. Röfi tipikusan az a személyiség, aki intelligenciája miatt kitűnik a tömegből, de testi defektusai olyan mértékben hátráltatják, hogy az összes szereplő számára antipatikus. Ő az, aki tudja, mit kell tenni, de sosem volt, és sosem lesz vezéregyéniség, inkább olyan, aki a háttérben osztja az észt, biztonságos távolságból, de mikor kereszttűzbe kerül, azonnal meghátrál.

Ez a kapcsolati háromszög formálódik a cselekmény előrehaladtával. Először Ralph és Jack kötődnek egymáshoz, és Röfi rekesztődik ki, majd a háromszög átgördül, és a Ralph-Röfi páros lesz a talapzaton, a csúcsra pedig Jack kerül, így állnak szemben egymással. Megindul a hatalmi játszma, ami végül Jack malmára hajtja a vizet, dühödt tébolyultságában saját népet toboroz magának, aminek az ura lehet.

A karakterek viselkedésének mozgatórugója a félelem − a félelem, ami a képzeletük szüleménye, és a fantázia szülöttét kiterjesztik a valóságba is. Jack ez használja ki, a félelmének áldoz a Legyek Ura megteremtésével. Megadja magát a félelemnek, és megfosztja magát a józan észtől. Egyfajta ösztönállati szintre süllyed vissza, ahol csak a vaddisznók megölése számít, semmi más.

Ralph a félelem ellenére is folyamatosan a megmenekülésen dolgozik – ebben Röfinek is nagy szerepe van –, bár idővel kezdi elfelejteni, hogy miért is kell megrakni a tüzet, aminek a füstjével jelet adhatnak. De mégsem társul be a többiekhez, pedig lehet, úgy egyszerűbb lenne.

A könyv metaforaként is felfogható: a sziget az emberi elme, és a kitalált szörny a sok aggodalom és rémkép, amikkel nap mint nap mérgezzük magunkat. Ha megadjuk magunkat neki, mi is kifordulunk magunkból, és a legrosszabb formánkat nyújtjuk.

A Legyek Urának nagyobb volt a füstje, mint a lángja – ez most pont ideillő –, mert mindenhol olyan véleményekkel szembesültem, hogy mekkora brutalitást mutat be. Fogalmam sincs, kik rukkoltak elő ilyen elrugaszkodott állítással, mert ez a könyv minden, csak nem brutális. Azt hittem, hogy a fél csoport gyereket legyilkolják, csak úgy mókából, de ez közel sem így történik. Az első szándékos gyilkosság malacjáték, de a felvezetése miatt abszolút nem üt, számítani lehet rá. A hatása sokkal jobban hatott rám: ahogy mindenki elhiteti magával, hogy semmi sem történt, ott sem voltak, az a tipikus elfojtás, ami szükséges ahhoz, hogy az ember képes legyen tovább élni.

Az biztos, hogy nagyobb fajsúlyossággal kellett volna ábrázolni a lelki folyamatokat, például a néha túlírt leírások és az ismétlések helyett. A szerző nagyon a szánkba akarta rágni, hogy a megmenekülés kulcsa a füst, ezt csak ezerszer mondják el az egész könyvben, ami elég unalmas. Úgy tudnám összefoglalni, hogy az egész cselekmény Ralph és Jack céljait kántálja: legyen tűz, öljünk disznót, legyen tűz, öljünk disznót.

A vég is elég kiszámítható: az ösztönszintre csupaszodott gyerekekkel való szembesülés ideje. A konkrét befejezés elég fura, mintha csak úgy a jelenet közepén vége és kész.

Értékelés: 3,5/5
Borító: 1/5

Eredeti cím:  Lord of The Flies
Kiadó: Európa
Megjelenés éve: 2009
Oldalszám: 244
Fordította:  Déry Tibor

2017. október 16.

Stephanie Perkins: There's Someone Inside Your House

Én nagyon szeretem Stephanie Perkinst, tényleg. De az utóbbi két könyve után kezdem levonni a konzekvenciát, hogy egy olyan irányba halad, ami nekem nem fekszik, és ennek a hírnek nem örülök.

Az Osborne Gimi diákjait valaki sorra gyilkolássza. Makami a nyáron összejött Ollie-val, bár beszélni nem beszéltek, csak smároltak meg még szexre is sor került, ám a suli kezdetével valahogy úgy alakult a szitu, hogy egyikük sem vesz tudomást a másikról. Pedig Makaminak még mindig bejön a magának való Ollie, aki körül rengeteg pletyka kering. Míg hullanak a tinik, Makami és Ollie újra közel kerülnek egymáshoz, viszont Makaminak van egy szörnyű titka, amit nem szeretne, ha bárki is megtudna.

A There's Someone Inside Your House-ról azt kell tudni, hogy hat, ismétlem hat év munkája van benne, vagy legalább ennyi idő telt el Perkins bevallása szerint azóta, hogy elkezdte foglalkoztatni a sztori, és kutatómunkát végzett. Hat év egy ilyen borzasztó könyvre, döbbenet.

A történet ott vérzik el, hogy az egész kivitelezése olyan, mintha egy paródia lenne (mondjuk a Sikolyé), ami szándékosan ki akarja figurázni a műfajt, de sajnos Perkins ezt vér komolyan gondolta, én meg csak fogtam a fejem. Ismeritek azt a jelenséget, amikor egy horrorban megmondják a szereplőnek, hogy mit ne csináljon, és csak azért is azt teszi, és a gyilkos kezére játssza magát? Na itt is ilyen az összes tinédzser, mert ha egy sorozatgyilkos mászkál a városban, akkor nyilván ez kicsit sem rengeti meg az ember lelkivilágát, sőőőőt, a gyilkos után indul, mert miért ne, és még mindeközben pasizásra is van idő.

Már az elején úgy éreztem, hogy ez nem egy horror, amibe ékelődik egy lanyha szerelmi szál, hanem romantikus történet némi gyilkolászós mellékszállal, ami már rég rossz. El vannak tolódva az arányok: az elején Makani és Ollie közös múltját ismerhetjük meg, ami szintén egy olyan trendi vonás, amit Perkins úgy látszik ezentúl alkalmazni fog a regényeiben (és még mindig visszasírom, hogy a gyerekes bájosságát szerettem anno). Lehet, hogy én vagyok túl öreg vagy prűd, de nem tudom elképzelni, hogy két tizenéves két szó után egymás szájában köt ki, és utána hetente egyszer ezt művelik a bolt mögötti utcában, aztán hopp, pár alkalom után mennek pettingelni, majd szexelni. Aztán meg egy banális nem megbeszélés miatt − végül is azt nem tudják, hogy kell − beköszönt a csendkirályság, aztán újra láthatjuk, hogy izzik be ez a kapcsolat.

Mellékesen embereket gyilkolásznak, de hát az kit érdekel, izgis téma, amiről lehet dumcsizni a suliban. Egy pillanatra eszükbe nem jut, hogy esetleg ők lennének a következők, vagy mittudomén. Úgy a harmadik alkalommal kezdik egy kicsit komolyabban venni a dolgot. Szóval már az első negyedben sikerült rájönnöm, hogy ez a könyv nem lesz túl jó.

A karaktereket sem tudtam megkedvelni. Makani a szörnyűséges titka miatt költözött a nagymamájához, és változtatta meg a vezetéknevét. Nagyon utálom, amikor a szerző úgy próbálja fenntartani a figyelmet, hogy a szereplő folyamatosan azt szajkózza, hogy jaj, mit tett, de semmi többet. Nem szép lassan adagolja a múltját, csepegteti az infókat, hogy összeálljon a kép, hanem ismétli, hogy tett valamit, és ez rossz, és mi lesz, ha megtudják. Szerintem ez egy nagyon gyenge szerzői megoldás, és engem halálba idegesít. Erre még rátett egy lapáttal, mikor kiderült a titok: SPOILER levágta a barátnője haját egy késsel SPOILER VÉGE, folytak a könnyeim a nevetéstől, hogy jól olvastam-e, amit olvastam. (Persze, persze megértem a szörnyű vonatkozását, de végeredményben akkor is nevetséges az egész.)

Nem egészen értettem, hogy Perkins mit akart azzal elérni, hogy a főszereplő srácnak rózsaszín a haja. (Megmagyarázza a borítót.) Mármint tudom, legyél önmagad, blablabla, de nem, egyáltalán nem cuki meg szexi egy rózsaszín hajú srác (és ha itt tartunk, akkor lány sem), szóval ahányszor csak elképzeltem szerencsétlent, röhögő görcsöm támadt. Pedig Ollie meg a tesója, Chris volt az egyetlen értékelhető karakter az egész történetben, pláne, hogy Makani barátai, akikben megvolt a potenciál, eléggé kidolgozatlanok maradtak.

Az írás szerkezeti felépítettségének újabb furcsasága, hogy féltávnál kiderül a gyilkos személye − olyasvalaki, aki kábé senkit sem érdekel, mert csak egy random mellékkarakter vicc motivációval. Az, amikor a karakterek a motivációt találgatják, is nevetséges pontja a történetnek, de amikor kiderül a valódi, hát jesszus, újabb röhögő görcs − most hogy így belegondolok, vagy fogtam a fejem, vagy szétröhögtem ezen a könyvön. Természetesen mondani sem kell, hogy feszültség az zéró, és semmi izgulnivaló nincs a könyvben. A gyilkos ténykedése abból áll, hogy átpakolgatja a cuccokat, ami ha fel is tűnik valakinek, akkor 1, azt hiszi, mentális beteg 2, a vele egy háztartásban élőről hiszi azt, hogy mentális beteg. A gyilkosságokat Perkins izgisnek akarja beállítani a gyilkolási metódussal, de nem azok. Ja és még azzal is bepróbálkozik, hogy a férfi főszereplőre terelje a gyanút.

De hogy jót is mondjak erről a gyöngyszemről: a dialógusok Ollie és Makani között élvezetesek voltak, olyan tipikus Perkinsesek. Az más kérdés, hogy baromira nem illettek egy horrorba, főleg, hogy túl sok volt belőlük.

Összességében azt mondanám, hogy nagyon sok minden buta ebben a történetben: a karakterek, Makani titka, a gyilkos, a motiváció, az oda nem illő romantika − és ettől bizony elsüllyedt az egész, mint egy ágyú.  Hardcore Stephanie Perkins rajongóknak ajánlott, de egyébként csak kidobott idő.

Értékelés: 2/5
Borító: 5/5

Kiadó: Dutton Books for Young Readers
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 289

2017. október 7.

Gregg Hurwitz: Orphan X - Az Árva

A Fumax nemrég megjelent akciókrimije olyannak tűnt leírás alapján, ami kellemes kikapcsolódás lesz.

Fülszöveg: A ​Seholember. Városi legenda. Egy férfi, akinek a nevét csak suttogva emlegetik. Azt beszélik, ha felkeresi valaki, aki reménytelen helyzetbe került, és méltó a segítségére, ő mindent elkövet, hogy megvédje és megmentse.

Ő azonban nem csupán legenda.

Evan Smoaknak megvan hozzá a képessége és a forrásai is, hogy segítsen azokon, akiken senki más nem segít. Rendkívül veszélyes múltja van. Még gyerekként választották ki, hogy a szigorúan titkos Árva program részeként tökéletes, hivatalosan nem létező ügynökké – más szóval gyilkossá – neveljék és képezzék ki. Ő volt X Árva. Evan egy idő után szakított az ügynökséggel, és az ott tanultakat arra használta fel, hogy minden hidat felégessen maga után.

Azzal kezdeném, hogy 10% után én ezt a könyvet majdnem letettem. És ezzel fel is hívnám a figyelmet, hogy ha hasonló érzések birtokába kerültök: ne tegyétek le! Annyira semmilyen módon indít a történet, és pluszban még beleesik az író abba a hibába, hogy felesleges leírásokba bonyolódik (bocs minden szakitól, de engem a legkevésbé sem érdekelnek a különböző fegyvertípusok). Szóval kellett egy kis idő, míg beindult a sztori, de onnantól konkrétan a letehetetlen kategória.

Jó pont, hogy Hurwitz semmit sem rág az olvasó szájába. Először találkozunk Evannel, megismerjük hogyan él, hogyan biztosítja be magát, hogyan segít az embereknek, de fogalmunk sincs, hogy miért teszi, vagy hogyan jutott idáig. Az események és a flashbackek sorozatán át kapjuk meg a mozaikokat, és idővel egyre jobban összeáll, majd élesedik a kép, és én még mindig ezt a történetvezetési stílust kedvelem a legjobban, ahol én rakhatom össze a kirakóst.

Hurwitz nagyon jó a megtévesztésben is. Végig játszik az olvasóval és a saját karakterével is. Van itt két ember, akikről nem lehet eldönteni, hogy melyikük mond igazat, melyikük a csapda része, aki bepalizza Evant, és bármennyire is jár alaposan utána a dolgoknak, akkor sem derül ki, mi van. Amikor már végre megnyugodnánk, hogy akkor oké, most tudjuk, mi az igazság, kiderül, hogy mégsem az, amit gondoltunk. Sajnos a fülszöveg frankón lelövi a regény közepén lévő csavart (nyugi, azt a részt kivettem belőle), pedig még azon is jól meglepődhettem volna.

A végére fokozódik az akció, nem győztem kapkodni a fejem, olyan mozgalmassá válik a regény, ráadásul szépen bepakol a szerző pár jelentős fordulatot a végére, ami kiváló csali arra, hogy mindenképpen a kezünkbe akarjuk kaparintani a folytatást.

A pörgő események mellett kiválóan megismerjük Evant, a személyiségének legfontosabb jellemzőit, a motivációját. A flashbackekben teljesen alapozó dolgok derülnek ki erről az Árva-programról, amiben rengeteg a potenciál a jövőre nézve. Inkább Evan pallérozását és az "apjával", Jackkel való viszonyát láthatjuk, ahogy a férfi olyan erkölcsi mércével ruházza fel, ami a személyiségének alapköve lesz, emiatt viszont nem a programba való. Érdekes színfoltja a regénynek, ahogy ellentétbe kerül Evannek a két különböző nővel való kapcsolata: az egyik a normálist képviseli, a másik pedig a munkájából fakadó nem mindennapit. A karakter kedvelhetőségét tovább növeli, ahogy felértékelődik a magányos farkas státusza, ahogy közelebbi ismeretségbe kerül a vele egy házban lakó Miával, és annak fiával, Peterrel, és ezt a változást a szerző kiválóan mutatja be indirekt módon.

Összességében ez egy remek, pörgős, fordulatos akcióregény, ami pár órára kiváló kikapcsolódást nyújt. Már nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra!

Értékelés: 5/5
Borító: 4/5

Eredeti cím:  Orphan X
Sorozat: Orphan X #1
Kiadó: Fumax
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 372
Fordította: Rusznyák Csaba

2017. október 4.

2017. októberi megjelenések

Tommy Wallach: Strange Fire (Anchor & Sophia #1)
Megjelenés:  október 3.
Kiadó: Simon & Schuster Books for Young Readers
Azt mondják, hogy az emberiség első generációja a szomjúságuk miatt bukott el: a tudásért, a gazdaságért, a hatalomért. Azt mondják, az emberiség mohósága olyan nagy volt, hogy az Úr a saját lányát küldte, hogy tüzet és pusztulást hozzon a világ bűnöseire.

Kevesen maradtak túlélők, de az évszázadok alatt összefogtak, hogy egy új civilizációt hozzanak létre − a Leszármazottságot −, amit azon a meggyőződésen alapítottak, hogy a múlt hibái sosem ismétlődhetnek meg.

A tiszteletben álló Leszármazott miniszter fiai, Clive és Clover Hamill egész életüket azzal töltötték, hogy hirdették az igét. De amikor az utazó küldöttségük egy olyan közösséget fedez fel, akik ismét fel akarják fedezni a múlt blaszfémikus technológiáját, olyan események láncolata indul be, ami várost város ellen fordít… és testvért testvér ellen.

Együtt Clive gyermekkori szerelmével, Gemma Poplinnal és Paz Dediosszal, egy forradalmárral, aki arról álmodik, hogy megbuktatta a Leszármazottságot, Clive és Clover vezető szerepet játszanak majd ennek a szent háborúnak a végkimenetelében és az emberiség sorsában.

Tommy Wallachnak egy könyv olvasása után teljesen beleszerelmesedtem a stílusába − abban a fajta jópofa laza hangnemben fogalmazza meg a gondolatait, hogy konkrétan tök mindegy, mi történik a könyvben. Így hát mindegy, mit ír, én azt olvasni akarom, és ezúttal a megszokotthoz képest elég más témát vett górcső alá, amiben valószínűleg ez a stílus is más formában köszön vissza, de kit érdekel?

Jennifer Rush: The Devil &Thieves
Megjelenés:  október 3.
Kiadó: Little, Brown Books for Young Readers
A 18 éves Jemmie Carmichael úgy nőtt fel, hogy a New York-i csendes Hawthorne városkában mindvégig mágia vette körül. Az ő világában a mágiahasználókat "csillantaknak" hívják, és Jemmie közéjük számítaná magát, ha képes lenne egyetlen bűbájt úgy kiszórni, hogy nem rontaná el. Az sem segít, hogy nemrég leszólta Crowe, a Fekete Ördögök csillantjai motoros banda veszélyes és rejtélyes vezetője, és a területük nem hivatalos feje.

Amikor az egész csillant közösség megjelenik Hawthorne-ban a fesztiválra, elterjed a pletyka, hogy valaki tiltott mágiát használ. Aztán emberek kezdenek eltűnni. A mindenhonnan érkező fenyegetések következtében senkiben sem lehet megbízni. Jemmie-nek és Crow-nak félre kell tenniük a közös múltjukat, hogy megtalálják a szeretteiket, és az egyetlen, ami megmentheti őket, a hiba, ami miatt Jemmie nem tudja rendesen használni az erejét. Azok után, hogy évekig haszontalannak érezte magát, végül lehet mégis csak Jemmie a legerősebb csillant.

Ebben a könyvben a mágia az, ami be tud vonzani, de egyébként azért szemezek vele, mert Jennifer Rushnak olvastam az Altered sorozatát, és az nagyon kellemes olvasásélmény volt − különösen az első rész. (Igaz a harmadikat totál elszúrta.)

Kevin Hearne: The Plague of Giants (Seven Kennings #1)
Megjelenés:  október 3.
Kiadó: Del Ray Books
Egy vadiúj sorozat első részében a A Vasdruidák bestseller szerzője egy felejthetetlen fantasy világot kreált … egy olyat, ami örökre megváltozik, amikor egy óriás sereg bukkan fel. A királyság egyetlen reménye? A mágia egy olyan formájának felfedezése, ami a világ leghihetetlenebb szörnyeit hívja, hogy felvegyék a harcot az emberiség oldalán.

Kevin Hearne teljesen megvett a Vasdruidák sorozatával − igaz, abból csak az első két részt olvastam. Mivel fülszöveg nincs a goodreadsen, csak egy ilyen felemás figyelem felcsigázó, ezért azt tettem be ide, de szerintem már ennyiből is bőven várós lehet a könyv mindenkinél, nemcsak nálam.