Victoria Schwab: Our Dark Duet

Nagy imádatom volt a Monsters of Verity duológia első része irányában tavaly, így olyat tettem, amit ritkán szoktam: újraolvastam a This Savage Songot (másodszorra csak fokozódott az imádat). Enyhén voltam csak besózva, mikor nekiálltam a második kötetnek.

Hat hónap telt el. August Verityben vezeti az FTF csapatait, és rá sem lehet ismerni: levetkőzte a vágyát, hogy ember legyen, és csak az érdekli, hogy elvégezze a feladatát. Kate Prosperityben vadászik egy hacker csapat segítségével − a helyiek homokba dugják a fejüket a szörnyek elől. Egy alkalommal egy teljesen új, kiismerhetetlen szörny akad az útjába, ami szempillantás alatt szül erőszakot és teremt káoszt. Sloane nem halt meg, és a Kate által teremtett Malchaival, Alice-szel arról álmodoznak, hogyan ölik meg Kate-et, miközben Sloane teljesen át akarja venni Verity felett az uralmat.

Victoria Schwab azt írja a köszönetnyilvánításban, hogy ez a könyv majdnem megölte.

Engem is.

Jelen poszt írásakor alig telt el idő, hogy befejeztem a könyvet − teljesen a hatása alatt vagyok. Rágondolok, és elönt a libabőr, rám nehezedik egy láthatatlan súly, és kész, mindjárt végem van. Nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire fantasztikus ez a sorozat.

Hasonlóan az előző részhez, az Our Dark Duet is lassan építkezik. Kate és August elég későn találkozik újra a várthoz képest, de a különálló szálaik abszolút megállják önmagukban a helyüket. Olvastam, olvastam és olvastam, és azon tűnődtem, hogy már a cselekmény sem érdekel, bármi is lesz, én imádom, és kész − ennyire jó az egész könyv hangulata. Továbbra is fenntartom, hogy mintha egy sötét tónusú anime lenne, és egyáltalán nincs YA feelingje, egy csöppet sem. Ez Kate és August kapcsolatában is megmutatkozik: a This Savage Song végén volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, itt már szerelmi szálat kapunk, de Schwab annyira jól lerendezte az egészet: a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt, és a végén ők ketten, hát ezt így megoldani, az a jelenet! Huh. Borzongás.

A sztori nem egészen olyan lett, mint vártam, mert az új szörny került középpontba. Mondhatni az egész könyv csak egy epizód az összkép tekintetében, és a szörny eszköz ahhoz, hogy a Sunaik meglássák a szélsőségek közé ékelődő szürke árnyalatokat. Ezzel kapcsolatban volt amit nem igazán értettem − vagy nem figyeltem, vagy szimplán kimaradt −, de igazából mindegy is, mert megint úgy belendült a sztori, hogy nem győztem kapkodni a fejem, és nem győztem lenyelni a gombócot a torkomban, mert hullanak az emberek. Komolyan, a könyv első fele olyan, mint egy csendes nyári zápor, a második fele meg mint egy trópusi monszun, nagyon durva a kontraszt. Fantasztikus!

 A V. E. Schwab borító

Azt sem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen könyvnél fogok elmorzsolni egy könnycseppet, de August érzelmei annyira szívhez szólóak, annyira valósak, úgy benyúltam volna a könyvbe, és megölelgettem volna. Ráeszméltem, hogy ez a könyv Augustról szólt, de August valójában én vagyok, és minden ember, mert mindenkinek szörnyekkel kell megküzdenie az életben, és könnyebb elveszteni az emberségünket és beállni a szörnyek közé, mint megküzdeni a fájdalommal. Mert fáj, rohadtul fáj ragaszkodni az eszméinkhez, önmagunkhoz, de erőt kell meríteni belőle.

A várost eluraló szörnyek helyzetére nincs megoldás, ez mégsem okozott hiányérzetet, hiszen az alaptörténet egy metafora: bármit teszünk, a szörnyek mindig ott lesznek, és folyamatosan meg kell küzdeni velük. Küzdeni kell, ez a lényeg.

Schwab írásmódja csodálatos, briliáns, ahogy ellavírozik a történetében: megvan a kellő mennyiségű érzelmi töltet, de ez egyáltalán nem megy az akció rovására; kevés időt szán a kapcsolatokra, de ez mégis bőven elég, és olyan gyönyörű karakterfejlődést mutat be elsősorban Auguston, hogy csak irigyelni lehet ennek a nőnek a zsenialitását.

Kedvencem lett ez a sorozat, biztos, hogy újra fogom még olvasni. Mindenkinek nagyon-nagyon ajánlom!

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Sorozat: Monsters of Verity #2

Kiadó: Greenwillow Books

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám: 510

Olvass tovább!

Francesca Zappia: Eliza and Her Monsters

Francesca Zappia debütáló regénye, a Made You Up az egyik kedvencem volt 2015-ben, így igencsak nagy elvárásokkal kezdtem bele a történetbe.

A 18 éves Eliza a Monstrous Sea, a népszerű webképregény alkotója. Eliza online élete pörög, az idejét azzal tölti, hogy a barátaival chatel, és a képregényt rajzolja. Ám a valóság közel sem izgalmas, sosem voltak barátai, a szülei mindenáron rá akarják kényszeríteni, hogy sportoljon, az öccseivel nincs túl jó kapcsolata, és a suliban mindenki szerint ő a fura lány. Aztán egy nap új diák érkezik, Wallace, aki nem beszél emberek között, és maga is Monstrous Sea rajongó − mi több, az egyik legnépszerűbb fanfiction író a fórumon. Eliza akkor sem árulja el neki, hogy ő a képregény szerzője, amikor barátok lesznek. Ahogy a való és az online élet keveredik, Eliza világa teljesen felborul.

Ó, te jó ég! Bíztam abban, hogy Zappia újfent megcsinálja, és megcsinálta. Egyszerűen nem értem, milyen írói véna kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen szerethető, feelgood történetet írjon, amit ekkora öröm olvasni, és ami érzelmileg ennyire meg tud ragadni − egyszerre melengeti meg és facsarja ki az ember szívét.

Mintha a gimis életemről olvastam volna. Még a ruházkodás iránti érdektelenség is stimmelt, én is elvoltam a kis iskolán kívüli világomban, miközben ott meg rám aggatták a csendes stréber jelzőt, akit igazából senki sem akart megismerni. Teljesen át tudtam érezni Eliza érzéseit, a problémáit, az egyedüllétét, a szerencsétlenkedéseit, a folytonos aggódást, amit mások társaságában érzett, a kontrasztot, amit az igazi és az online élete jelent (mit szépítsek, most is ez a helyzet).

Zappia nagyon jól ábrázolja azt a szakadékot, ami az internet előtti és utáni generáció között húzódik. A szülők nem értik meg, hogy Eliza két online barátja, akikkel még sosem találkozott, olyan közel állnak hozzá, mintha a szomszédban laknának. Nagyon tetszett a korkülönbség, Eliza legjobb barátja egy 22 éves srác, a legjobb barátnője pedig egy 14 éves túl okos lányka, Eliza a híd köztük a maga 17 évével. Amin persze el lehet csodálkozni: mégis mit akar egy 22 éves férfi egy 14 éves kislánytól? De a net ugyebár kortalan, 20 éves koromban nekem is voltak 14 éves barátaim, és sosem éreztem őket kevesebbnek nálam. És bár nem tudom, manapság, amikor már mindenki nethasználó, ezek az online kapcsolatok mennyire tartósak, de nekem olyan barátságaim születtek anno, amik 10 éve tartanak, és rendszeresen kommunikálunk (úgy, hogy egyszer vagy egyszer sem találkoztunk) − ez valami hihetetlen jó dolog.

A könyv első felénél durván Fangirl utánérzésem volt, mert nagyjából ugyanazt a sémát hozza, ugyanazzal az üzenettel, ami nem baj, mert a Fangirlt is imádtam ugyanezen okokból. Aztán Zappia elkanyarodik, és egy egész sor olyan témát érint, ami elsősorban az introvertáltaknak szól, pontosabban a művészi hajlamúaknak. Legelőször nyilván az eszképizmus kerül szóba. Az online élet a boldogság színtere, ezért igyekszik Eliza is ott tölteni az ideje nagy részét, hiszen nincs, mi a valóságban tartsa. Zappia az alkotás kérdését boncolgatja, hogy miért alkotunk, kinek, és mit akarunk vele elérni, és mikortól lesz az alkotás a boldogság vagy a szomorúság forrása. Amikor már nem is azért alkotunk, hogy a lelkünkből a világnak adjunk egy darabot, hanem, hogy megfeleljünk vadidegeneknek. A regény, ami egy internet függő lányról szóló regénynek indul, olyan durván csap át a művészet okozta mentális betegség témakörébe, hogy nem győzzük összeszedegetni az összetört szívünk darabkáit.

"A megtört emberek nem rejtőznek el a szörnyeik elől. A megtört emberek hagyják, hogy megegyék őket."

Úgy éreztem, Zappia önmagát tette a történetbe, művészként a saját élményeit fűzte bele, és adta vissza Eliza gondolatai közt. Csak ittam a csodásabbnál csodásabb mondatokat, amik úgy éreztem, nekem szólnak, mintha szóról szóra a sajátjaimat olvasnám vissza. Eliza szörnyei az én szörnyeim is, és mindenkié, aki alkotómunkát végez − és nem egy egoista, nárcisztikus személy −, mert alkotni valamit a semmiből akkor is rohadt nehéz, ha tehetséges vagy, és ösztönösen tudod, mit kell tenned, mert mindig, MINDIG megkérdőjelezed magad. (Én például nem tudom objektíven megítélni a munkáimat, mert akkor is rossznak látom őket, ha nem feltétlen azok).

Minden méltató szavam ellenére a könyv mégsem volt tökéletes. A kétharmadától kezdve úgy éreztem, szerkezetileg szétesik, a végén Zappia nagyon összesűríti a dolgokat, és ez a történet rovására megy, érezni a különbséget a szépen strukturált első fele és a vége közt. Talán érdemes lett volna kicsit bővebben kifejteni azokat a részeket, mert így egy kicsit összecsapottnak éreztem.

Ettől függetlenül az Eliza and Her Monsters egy fantasztikus könyv, és minden művészléleknek és fandom tagnak ajánlom.

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kiadó: HarperCollins

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám:400

Olvass tovább!

Jane The Virgin: vége a 3. évadnak

A kritika a Sorozatjunkie-n jelent meg, a teljes cikk ott olvasható.

A Jane The Virgin olyan, mint egy kismacskás videó. Tök mindegy, hogy milyen rossz napod van, nulla az életkedved, elindítod a friss epizódot, és elszállnak a gondok − 40 percre legalábbis. Hihetetlen, hogy már a harmadik évadban járunk, de ez a sorozat képtelen akár egy dekát is veszíteni a minőségéből. Sőt, képes egy kiváló évadot megkoronázni egy még kiválóbb zárással.

Az ominózus esemény után a történet három évet ugrott az időben. A reboot nagyon jót tett a korábban is kifogástalan sorozatnak: új lehetőségeket teremtett, még ha nem is feltétlenül aknázta ki azokat. A kapcsolati változásokon túl a bűnügyi szál is megújult: az egyik szereplő halála felkavarta a kedélyeket és szolgáltatta a továbbiakban is a rejtélyfaktort.
Bővebben a változásokról a tovább mögött.
Tovább…

Olvass tovább!

Stephanie Perkins: Isla and the Happily Ever After

Az Anna és a francia csók nagy kedvencem volt azzal az édesaranyos bájjal, amit hordozott, és Lola és a szomszéd srác kalandjai is tetszettek, bár közel sem annyira. A közvélemény szerint Isla és Josh történetének minősége visszatért a gyökereihez, és erről magam is meg akartam győződni.

Isla elsős kora óta bele van zúgva Joshba. Ám a srác teljesen elérhetetlen volt számára, elsősorban a saját félénksége miatt, no meg később ott volt Rashmi, a fiú barátnője. Most, hogy Josh összes barátja leérettségizett, a fiú egyedül maradt, és a végzős évük előtti nyáron összehozza őket a véletlen. Szerelem bimbózik Isla és Josh között, de Isla elkezd kételkedni Josh érzéseiben, és a kapcsolatuknak ki kell állniuk a próbákat, hogy elérjék az örökkön-örökkét.

Gőzöm sincs, ki mit szívott, mikor azt állította, hogy az Isla and the Happily Ever After Annáék szintjén mozog. Ez egy orbitális nagy tévedés! A sorozat legrosszabb része! Mintha nem is Stephanie Perkins írta volna.

Vagyis de. Az eleje Perkins már megszeretett munkásságának vonásait viseli magán. Értékeltem, hogy nem ismétli önmagát; azzal kezdődik a történet, hogy Isla és Josh összejönnek. Bár ez a megoldás nem tetszett annyira, mert jobban szeretem, ha sok az előjáték, de Perkins mesterien tud a szerelembe eső párosok cukiságáról írni. Végigvigyorogtam a könyv elejét, és egyszerre volt nagyon jó érzés, és nagyon rossz, mert velem ilyen cuki dolgok nem történnek, és ez olyan szomorú.

Aztán a könyv elromlott. De nagyon.

Lolánál ezt írtam: "Állítólag a harmadik könyv jobbra sikerült, bár nekem az is megfelel, ha legalább ezt a szintet hozza. Csak Isla legyen szerethetőbb főhős, mint Lola."

Ezt jól benéztem.

Isla karaktere nekem homály, hihetetlen szélsőségek között ingadozik. Egy csendes, félénk, könyvmoly, stréber lánynak van beállítva, ugyanakkor abszolút nyíltsággal beszél a szexről, és műveli azt (neki nem nagy ügy, mert részben francia), mégis totál kiakad azon, hogy a pasijának előtte a több éves kapcsolatában volt nemi élete, és emiatt hisztizik. Nem tud barátkozni, mert olyan félénk, Josh-sal mégis pillanatok alatt megtalálja a közös hangot − és most nem a nyitóképről beszélünk −, de egyébként gyönyörűszép és nőiesen öltözik csini ruhákba meg magas sarkú cipőbe. Sehogy sem állt össze nekem ez a kép. És az egész csaj idegölő. Fizikailag fájt olvasni, miket művelt le a könyvben. Utáltam.

Josh sem olyan volt, mint az Anna és a francia csókban. Túl puhány, túl nyálas lett a karaktere, egyedül a rajz iránti szenvedélye fogott meg igazán. A képregény memoirját meg abszolút nem értettem. Egy szenátor fia, és komolyan gondolja, hogy egy olyan képregényt publikál, ami minimálisan is rossz fényt vethet rájuk? No meg a barátai sem hiszem, hogy sokáig a barátai lesznek, ha az életük minden részét nyilvánosság elé tárja. Ötletnek jópofa meg minden, de szerintem Perkins nem gondolta ezt át eléggé, főleg, hogy Josh szájából elhangzik: ő döntött úgy, hogy a családi helyzete jelentette elvárásoknak megfelelően viselkedik, nem mások kedvére akar tenni.

Sajnos lehetett számítani rá, hogy a történet erős lejtmenetbe kezd a korai szerelmi szál után, de azt nem gondoltam volna, hogy Perkins ilyen fájdalmas klisékkel hozakodik elő. A sztori pont olyan irreális és elrugaszkodott, amit ki nem állhatok, és eleve nem olvasok, az egész műdrámákon és a főhős oktalan hisztizésén alapul. Nevetséges, ahogy Isla − aki ismétlem, jellemben teljesen másnak van feltüntetve − keveri a trágyát, miközben megy a hatalmas nagy szerelmi dráma, és patakokban ömlik a nyál (az állandó szeretlekezéstől már viszketett a tenyerem). A vicc csattanója: egyhónapos kapcsolatról van szó! Nem is érdemelt az egész annyit, több időt töltöttek sírás-rívással, mint maga a kapcsolat tartott.

Ami még nagyon zavart, az a szexuális túlfűtöttség. Persze nincs semmi durvulás, de az, ami van, egyáltalán nem illik ebbe a sorozatba. Ez az első szerelem, az első kapcsolat bájáról szól, nem pedig arról, hogy alig pár hetes ismeretség után megy az ungabunga, és részemről sokkal jobban élveztem, amikor Anna és St. Clair először együtt aludtak, az egy irtó édes jelenet volt.

A könyv végén felbukkannak a régi szereplők, jó volt őket viszontlátni, de azon a fronton is történt egy wtf momentum, nem tudom, miért kell ennyire erőltetni ezt a tündérmese aspektust.

Összességében erős kezdés után zuhanórepülés, a végén meg tömör nyál. Mi történt veled Stephanie Perkins?

Értékelés: 2,5/5

Borító: 5/5

Sorozat: Anna and the French Kiss #3

Kiadó: Dutton

Megjelenés éve: 2014

Oldalszám:352

Olvass tovább!

Szaszkó Gabriella a Könyvhéten is dedikál

A Maxim Kiadó az alábbi felhívást tette közzé:

Szaszkó Gabriella, aki tavaly Maradj velem című regényével első magyar szerzőnk lett a Dream válogatásban, hamarosan ismét dedikálja bestseller könyvét az olvasóknak! Sőt, az eseményen jelenti be ősszel érkező újabb regényét is!

Ezúton szeretnénk Téged és könyvszerető barátaidat meghívni az eseményre!

A dedikálás a 88. Ünnepi Könyvhét keretében lesz Budapesten, a Vörösmarty téren! Találkozzatok népszerű írónőnkkel 2017. június 10-én, szombaton délelőtt 10-12 óra, illetve délután 13-17 óra között a Maxim Könyvkiadó 63-as számú standjánál, ahol exkluzív részleteket is megtudhattok ősszel megjelenő új regényéről is!

Szeretettel várunk mindenkit!

Az esemény Facebook-linkje:

https://www.facebook.com/events/1348513155197917/

Látogassátok meg az írónő honlapját is, ahol számos, a könyvvel kapcsolatos érdekességre bukkanhattok. 

Olvass tovább!

Lucifer: vége a 2. évadnak

A kritika a Sorozatjunkie-n jelent meg, a teljes cikk ott olvasható.

 A FOX fura műsorrendjének köszönhetően felemásan alakult a Lucifer sugárzása, két nagyobb szünet után csak májusban tért vissza a sorozat, így az idei szezonra tervezett 22 részből végül négyet áttoltak őszre, de legalább a variálás a kényszeres csonka évadon nem látszódott.

Mostanra beérett a Lucifer, és meglépte az első évad minőségét. Az írók jó érzékkel találják el a humor-dráma és a nyomozás-magánélet arányait, a zenefelelősök pedig nem tudnak rossz nótát beválogatni aláfestés gyanánt.

Idén a heti ügyeket némileg hátrébb szorítva az átívelő szál is erősödött − a sorozat előnyére −, de továbbra is a kiváló dinamikájú karakterek és a poénok viszik hátukon a sztorit. Egy rövid időre belengették a romantikát a két főszereplő között, de szerencsére elodázódott a dolog.

A legnagyobb meglepetést Isten felbukkanása okozta − még ha nem is pontosan olyan formában, ahogy vártuk. És a fináléban pont került Lucifer anyjának sorsára, a tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Olvass tovább!

2017. júniusi megjelenések

Könyvhét=könyvdömping, leginkább engem érdeklő Agave és Maxim megjelenésekkel. Ja és végre itt a nyár!

Cath Crowley: Words in Deep Blue

Megjelenés:  június 6.

Kiadó: Knopf Books for Young Readers

Évekkel ezelőtt Rachel bele volt zúgva Henry Jonesba. Egy nappal az elköltözése előtt szerelmes levelet dugott a fiú kedvenc könyvébe a családi könyvesboltjukban. Várt. De Henry sosem jött.

Rachel most visszatért a városba és a könyvesboltba, hogy azzal a fiúval dolgozzon együtt, akit, ha lehetséges, látni sem kíván hátralevő életében. De Rachelnek figyelemelterelésre van szüksége. Hónapokkal korábban megfulladt a testvére, és a lány képtelen bármit is érezni.

Ahogy Henry és Rachel egymás oldalán dolgoznak − könyvekkel körülvéve, szerelmes történetek kibontakozását nézve, az oldalak között levelet váltva − megtalálják egymásban a reményt. Lehet, hogy az élet irányíthatatlan és néha elviselhetetlen. De lehet, hogy a szavak, a szerelem és a második esélyek elégnek bizonyulnak.

Ez a könyv azért keltette fel a figyelmem, mert egy aranyos romantikának néz ki, ami egy KÖNYVESBOLTBAN játszódik. Muszáj lesz olvasni! (És már most kíváncsi vagyok, mi lett a levéllel.)

Sarah Dessen: Once and for All

Megjelenés:  június 6.

Kiadó: Viking Books for Young Readers

Louna, a híres esküvőszervező, Natalie Barett lánya már mindenféle esküvőt látott: a tengerparton, történelmi birtokokon, menő hotelekben és klubokban. Talán ezért olyan cinikus a boldogan éltek, míg meg nem haltak befejezésekkel kapcsolatban, főleg, hogy a lány első szerelme tragikusan ért véget. Amikor Louna találkozik a vonzó, vidám, alkalmi randizó Ambrose-zal, igyekszik távol tartani magától a fiút. De Ambrose-t nem tántorítja el semmi, most, hogy találkozott az egyetlen lánnyal, akit igazán akar.

Nem ugyanez volt kb. az Altatódal sztorija is? Na mindegy, így a huszonakárhányadik rész után nehéz megújulni, és pont nemrég volt egy kis megvilágosodásom Dessennel kapcsolatban, de azért még nem mondok le a könyveiről.

Victoria Schwab: Our Dark Duet (Monsters of Verity #2)

Megjelenés:  június 13.

Kiadó: Greenwillow Books

Kate Harker olyan lány, aki nem fél a sötéttől. Olyan lány, aki szörnyekre vadászik. És jó benne. August Flynn olyan szörny, aki sosem lehet ember, nem számít, hogy egyszer mennyire vágyott rá. Ő egy szörny, akinek fontos szerepe van. És meg fogja tenni, amit kell, nem számít, mi az ára.

Majdnem hat hónappal azután, hogy Kate és August találkoztak, az emberek és szörnyek közti háború rémítő valósággá vált. Verityben Augustus lett a vezető, aki sosem kívánt lenni, és Prosperityben Kate az a könyörtelen vadász lett, aki tudta, hogy lenni tudna. Az árnyak közül egy új szörny bukkan fel, aki káoszon táplálkozik, és az áldozataiból előhozza a belső démonjukat − hazacsalogatja Kate-et, ahol a lány többet talált, mint amiért megalkudott. Egy olyan szörnnyel néz szembe, akiről azt hitte, hogy megölte, egy fiúval, akiről azt hitte, hogy ismeri, és egy démonnal − teljesen egyedül.

Nagyon szerettem tavaly a This Savage Songot, és már teljesen rá vagyok pörögve a folytatásra, olyannyira, hogy éppen újraolvasom az első részt.

Katrina Leno: Everything All at Once

Megjelenés:  június 6.

Kiadó: HarperCollins Children's Books

Lottie Reeves mindig is szorongással küszködött, és amikor a szeretett Helen nénje meghal, Lottie attól kezd el félni, hogy a saját váratlan halála bármikor bekövetkezhet.

Helen néni nem egy tipikus nagynéni volt. Ő volt a bestseller Alvin Hatter sorozat szerzője, ami egy olyan testvérpárról szól, akik felfedezik a halhatatlanság ellenszerét. Az írása olvasók generációját inspirálta.

A végrendeletében a nő egy utolsó írásprojektet hagy Lottie-ra. Egy stóc levelet, mindegyik egy titokzatos útmutatást tartalmaz, aminek a célja, hogy Lottie elhagyja a komfortzónáját. Hamarosan Lottie magától kezd el írogatni, szikláról ugrik le, és belezúg egy srácba, akivel épphogy csak megismerkedett. Aztán a levelek egy különleges titkot fednek fel arról, hogy mi ihlette az Alvin Hatter sorozatot. Lottie egy lehetetlen választással találja magát szemben, ami arra fogja kényszeríteni, hogy szembenézzen a félelmével egyszer és mindörökre.

Katrina Leno előző regénye nagyon kis kellemes volt némi mágikus realizmussal nyakon öntve, itt is ugyanezt várom el − az alapsztori adott. Abban azért bízom, hogy a mentális betegség témát kicsit jobban használja ezúttal.

Dan Wells: Nothing Left to Lose ( John Cleaver #6)

Megjelenés:  június 6.

Kiadó: Tor Books

Akkor ez lesz az utolsó könyv az egyik kedvenc sorozatomból, ugye? Ha a tendencia folytatódik, akkor gondolom ezt is hozza a Fumax ősszel, és mivel magyarul vagyok érdekelt benne, akkor lesz esedékes. Talán addigra sikerül elolvasnom az ötödik kötetet. Furcsa a kapcsolatom ezzel a sorozattal: minden részét imádom, de szeretek köztük hosszabb szüneteket tartani, hogy aztán persze megkérdezzem magamtól, miért vártam én erre ennyit. Tuti jó lesz!

 Ezekiel Boone: Kirajzás

Megjelenés:  június 8.

Kiadó: Agave

A ​perui dzsungel mélyén egy fekete, gyorsan haladó áradat elnyel egy amerikai turistát. Több ezer kilométerrel odébb Minneapolisban egy FBI ügynök egy repülőgép-katasztrófa maradványait vizsgálva ijesztő felfedezést tesz. Az indiai Kanpurban szokatlan szeizmikus mintákat észlelnek egy földrengések előrejelzésével foglalkozó laborban. A kínai kormány balesetnek álcázva atomrobbantást végez az ország egy elszigetelt régiójában. A Washingtoni Egyetemre egy rejtélyes csomag érkezik Dél-Amerikából.

Az események nem csak rövid időn belül következnek be egymás után, de mint kiderül, össze is függnek. Ezekiel Boone debütáló regényében egy ősi, szunnyadó faj ébredése apokaliptikus katasztrófa felé sodorja a világot. A Kirajzás a horror egyik klasszikus témáját gondolja újra ötletesen – ahogy Peter Benchley a cápákkal, Michael Crichton a dinoszauruszokkal és James Herbert a patkányokkal keltette életre az ember egyik legősibb és legbensőbb félelmét, úgy Boone most a sokak által rettegett nyolclábúakkal mesél el egy hátborzongató történetet.

Ez a borító, fúj (amúgy gyönyörű), pókok, fúj! Irtózom tőlük, de az ilyen történeteket meg betegesen szeretem, hogy is van ez? Pont nemrég néztem újra az Arachnofóbiát, amitől gyerekkoromban hetekig rémálmaim voltak, és most sem volt éppen lélekemelő hatása, de valahogy mégis jólesett tőle borzongani. Szóval ez a regény mindenképpen olvasós!

Anthony O'Neill: A sötét oldal

Megjelenés:  június 8.

Kiadó: Agave

Purgatórium a különc milliárdos Fletcher Brass törvénytelen holdbéli kolóniája: háborús bűnösök, gyilkosok, szexmániások és kalandvágyó turisták mekkája. Az egész világegyetemben nem lehet jobb kábítószereket, olcsóbb plasztikai sebészeket vagy baljósabb útleírásokat találni. Brass feketepiaci mennyországában azonban érik a baj. Egy száműzött zsaru érkezik erre az elvadult új határvidékre, és azonnal egy könyörtelen gyilkosságsorozat ügyében kell nyomoznia, amelyben maga Brass és a nem kevésbé ambiciózus lánya is gyanúsított.

A sötét oldal a tudományos SF, a brutális krimi és a holdbéli kalandregény ötvözete; egy feszült, stílusos és akciódús thriller, amelyben az izgalmakat csak a holttestek száma múlja felül.

Ennek a könyvnek szerelmes vagyok a borítójába, még ha egy kis technikai bibi is jellemzi (hiányzik az árnyék a pasi lába alól), az Agave grafikusának irigylésre méltó képzelőereje van, hogy ezt  a formát így megálmodta. Elsősorban ezért figyeltem fel rá, de a történet is érdekesnek hangzik.

Wesley Chou: Időrablő (Időrabló #1)

Megjelenés:  június 8.

Kiadó: Agave

A ​Föld a 25. században egy mérgező, elhagyatott világ, lakossága a túlélés érdekében a külső Naprendszerbe menekült, ahol gyengén, halálra ítélve tengődik idegen bolygókon és azok holdjai közt. Az emberiség fennmaradásának kulcsa az időutazás, azonban a történelem legveszélyesebb feladatainak elvégzésére egyre kevesebben képesek.

James Griffin-Mars kronoember, küldetéseket vállal a Föld múltjába, hogy ritka technológiai eszközöket szerezzen az idővonal megváltoztatása nélkül. A legtöbb kronoember nem éli meg az öregkort; az időugrásokkal járó stressz a személyes és jövőbeli kockázatokkal vegyítve felőröl mindenkit.

A nyugdíjazását bebiztosító, utolsó bevetésén James megismeri Elise Kimet, egy korábbi évszázadból származó tudóst, akinek a végzete szerint meg kellene halnia egy óceánba épített szerkezet megsemmisülése során. James a kronoemberek legfontosabb törvényét megszegve a küldetés teljesítésén túl megmenti a nőt, és visszahozza magával a jövőbe. Ezzel pedig nem csak magukat sodorja végérvényesen veszélybe, hanem az egész emberiséget.

Wesley Chu műve lendületes kalandregény és elgondolkodtató sci-fi egyszerre, ami klasszikus témájával és eredeti ötleteivel méltó módon tiszteleg a műfaj előtt.

Mit is mondjak? Időutazás.

Richard Kadrey: A végítélet kis doboza

Megjelenés:  június 8.

Kiadó: Agave

Kb. ​i. e. 4000: A fenséges angyal egy hegytetőn állt, és magába itta a látványt. Először járt a Földön, így aztán minden új és izgalmas volt. Főleg a pusztítás. Egy egész bolygó vízbe fúlt, az özönvíz városokat, embereket és állatokat sodort el és terített szét. És most, hogy az eső elállt, az egésznek kezdett elég, hogy is mondják, érett szaga lenni. De ez nem az ő gondja. Isten mozgásba lendítette a dolgokat, ő meg intézi a többit.

Belenyúlt a pókhálófinom köntösébe… majd a másik kezével a másik zsebbe. Végigtapogatta magát, aztán benézett az övén lógó selyemerszénybe. Üres volt. Az angyal körbe forgott, a földet pásztázta.

– Mmm.

A tárgy eltűnt. Az angyal lenézett a hegyről.

Az emberiség egyre jobban mászott szét a Föld színén.

– A picsába.

2015: Coop, a mágikus tárgyak eltulajdonítására szakosodott tolvaj ellop egy kis dobozt, és leszállítja rejtélyes megbízójának. Nincs tisztában vele, hogy ez a munka akár az életébe is kerülhet, sőt, az egész világot végveszélybe sodorhatja. Hirtelen ugyanis a Különleges Tudomány osztály emberei közt találja magát, akik közlik vele, hogy nem csupán egy természetfeletti erővel rendelkező tárgyat lopott el, hanem a végítélet kis dobozát. Amit nem ártana visszalopnia, ha még élni akar. De nem lesz könnyű, ugyanis a környék minden pokoli ereje már tudomást szerzett róla, és magának akarja.

A végítélet kis doboza egy szüntelenül pörgő és végtelenül vicces sorozat első része a többszörös New York Times-bestseller szerző Richard Kadreytől, ami sokszor Christopher Moore csípős, egyedi humora előtt tiszteleg.

Ó, igen, ez is már fenn volt a megjelenések közt angolul anno. A humor a lényeg elsősorban, nem is tudom, mikor olvastam utoljára olyan könyvet, amit végignevettem.

Veres Attila: Odakint sötétebb

Megjelenés:  június 8.

Kiadó: Agave

1983-ban ​minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.

Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?

Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.

De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?

Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt.

Magyarországon játszódó, remek fülszövegű, csodaszépen letisztult, de sokatmondó borítójú, magyar szerzős regény. KELL.

Josh Malerman: A végzet tébolyult kereke

Megjelenés:  június 8.

Kiadó: Fumax

Philip ​Tonka hat hónap kóma után tér magához. Senki sem tudja, mi történhetett vele – ugyanis teste összes csontja összetört. Halottnak kellene lennie, mégis él. És napról napra egyre több derül ki arról, hogy mi is történt vele…

A Danes együttes – Detroit üdvöskéi – tagjai az 1950-es évek derekára kiégtek, és inspiráció hiányában képtelenek újabb slágert szállítani a közönségnek. Kétségbeejtő helyzetüknek az amerikai kormány egyik ügynöke vet véget, aki különös megbízással keresi fel őket. Egy afrikai sivatagba kellene elutazniuk, hogy felderítsék egy rejtélyes és állítólag rosszindulatú hang forrását. A frontember, Philip Tonka irányításával a Danes tagjai hátborzongató utazásra indulnak a perzselő sivatagon át – egy olyan utazásra, amely Tonkát egy borzalmas, sötét titok hálójába viszi.

Josh Malerman az elképesztő sikerű Madarak a dobozban szerzőjének meghökkentő új regénye a pszichológiai horror olyan mélységébe merészkedik, ahol semmit nem hihetsz el, amit hallasz.

A Fumax újfent gyors volt, előző hónapban fordítgattam ennek a fülszövegét. Egy szívfájdalmam van: szörnyű a magyar borító.

Maggie Stiefvater: The Raven King − A hollókirály (#Hollófiúk 4)

Megjelenés:  június 8.

Kiadó: Könyvmolyképző

Hú, végül ez a sorozat is befejeződik, és én szörnyen le vagyok maradva, mert még a harmadik részt sem olvastam. A terv az volt, hogy a harmadik előtt újraolvasom az első kettőt, mert nagy szünetek voltak a kötetek között. Az első sorra is került, és másodszorra még jobban is imádtam, Ronan könyve viszont még mindig várat magára. Pedig már nagyon kíváncsi vagyok arra a bizonyos LMBT shipre.

Olvass tovább!

Supergirl: vége a 2. évadnak

 A kritika a Sorozatjunkie-n jelent meg, a teljes cikk ott olvasható.

A nem éppen a grandiózusságáról híres, ám szerethető Supergirl a második évadra csatornát váltott, és jogosan merülhetett fel a kérdés, mennyire fog elCW-sodni. A csatornánál igazán nagy tehetséggel képesek elszúrni az amúgy remekül induló, majd felmagasztalt képregény-sorozataik minőségét – a The Flash 3. évados mélyrepülése gondolom, megvan.
Nos, a csatornánál valamiért a fejükbe vették, hogy mi, nézők betegesen megveszünk az idegesítő kapcsolati drámákért. Hát nem.

A színvonal kezdetben maradt, de a Supergirl érezhetően más lett. A változás pozitív és negatív hozadékot egyaránt jelentett. Egy darabig kiegyensúlyozottnak érződött a dolog, aztán valahol útközben elszálltak a túlzásba vitt girlpowerrel, és a sorozat megindult lefelé a lejtőn.

A tovább mögött spoileresen írok az évadról.

Olvass tovább!