Victoria Schwab: The Near Witch

Victoria Schwab az egyik kedvenc írónőm − nem véletlenül. Hát milyen debütáló regénnyel kezdte meg írói pályafutását? Mert hogy a The Near Witch nem egy kezdőre vall, az is biztos.

A faluba egy rejtélyes idegen érkezik, és ezzel egy időben éjszakánként gyerekek tűnnek el az otthonukból. Mindenki a jövevényt gyanúsítja, a fiút, akit körbeleng a szél, de Lexi tudja, hogy nem ő a tettes. De akkor ki? És mi köze a szélnek mindehhez?

Legelőször a regény fantasztikus atmoszféráját kell kiemelnem. Hihetetlen ügyességgel ragadja meg a népmese effektust, Schwab teremt egy vészjósló, kellemesen borzongató atmoszférát, ami a boszorkányság sajátja. A sztori egy láp melletti kis faluban játszódik, ahol teljesen begyöpösödött az emberek gondolkodása, az elszigetelt környezet olyan, mintha más település nem is létezne a világon, egy misztikus-mágikus burok. Különösen tetszett, ahogy beleszőtte a helyi meséket, amik szájról szájra örökítődnek generációkon át, és végül jelentőségük lesz.

Már ennél a regénynél érződik, hogy Schwab milyen jól válogatja meg a szavakat, és rakja egymás után a mondatokat, hogy azok összeállva erős érzelmi tónust adjanak a történetnek. Ebből kifolyólag lassú lefolyású cselekményről beszélünk, ahol nem történnek állóvizet felkavaró események, sőt, igazából alig történik valami, de ez így, ebben a formában tökéletes annak, aki szereti az ilyesmit. Én le vagyok nyűgözve − már megint.

A főszereplő, Lexi igazából eléggé semleges, hiába ő a narrátor, egyedül a kishúgával való kapcsolata írható a figyelemfelkeltő jellemzők számlájára. A regény legérdekesebb karaktere az idegen, Cole, akinek a végtelen szomorúsága és a rejtélyessége tartja fenn az izgalomfaktort, majd a különleges képessége, hogy kapcsolatban áll a széllel (ezeket a részeket egyszerűen imádtam olvasni), legvégül pedig a felkavaró múltja, ami tőrként hatol az olvasó szívébe. Ingyen  letölthető pdf-ben egy kiegészítő előzménynovella Cole szemszögéből, amit természetesen rohantam olvasni, amint a végére értem a The Near Witchnek, hogy még jobban megismerhessem ezt a szegény fiút. A novella is szuper természetesen, bár az E/3-as elbeszélő mód miatt a karakter távolinak érződik, ami nem feltétlen baj, így kevésbé élhetjük bele magunkat abba a szörnyű bánásmódba, amin keresztülment, és ami kirobbantotta a szörnyű következményeket. Az a helyzet, hogy igazából még ez sem elég, annyira szívesen olvasnék ennek a srácnak a szemszögéből! Bármit, de tényleg.

A történet pár napos mivolta miatt instalove-ról beszélünk, de a regény egyéb kiváló aspektusai miatt erről most nem vettem tudomást, plusz a mese jelleg révén is megbocsátható "bűn". Persze vannak dolgok, amikbe bele lehetne kötni, de én itt valahogy nem éreztem, hogy szőrszálhasogatnom kéne, annyira elvarázsolt a könyv.

Nem is tudok mit írni róla: a Schwab hangulat megvett kilóra, megint, szóval kissé csőlátással szemlélem ezt a könyvet, mert minden megvan benne, ami miatt ennyire szeretem az írónőt, és követem a munkásságát. Ajánlom!

Értékelés: 5/5

Borító: 4/5

Kiadó: Hyperion Books

Megjelenés éve: 2011

Oldalszám: 284

Olvass tovább!

Anne Bishop: Vörös betűkkel

A molyon és goodreadsen is nagy népszerűségnek örvend Anne Bishop sorozatának első része. Felnőtt urban fantasyre bármikor vevő vagyok, és a Kate Daniels sorozat körüli hajcihő is valósnak bizonyult, így nagy várakozással álltam elébe.

A recenziós példányt köszönöm a Twister Media kiadónak!

Megrendelem!

 

Fülszöveg: Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.

Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

A Vörös betűkkel legnagyobb erőssége a világ, amiben játszódik. Egyelőre csak a felszínt kapargatjuk, és ez a kötet egy erős ígéret, hogy a benne rejlő potenciál hangsúlyosabban mutatkozik majd meg a folytatásban. De már ez is bőven elegendő ahhoz, hogy felszítsa a kíváncsiságot.

Ebben a világban az emberek a Mások elnyomása alatt élnek. Kapunk egy kis világleírást az elején, amiből megtudhatjuk, hogyan alakult ki ez a felállás, ezt nagyon érdekesnek találtam. Nincs habos-babos lávsztori, semmi romantikus fennköltség, az emberek kaja alapanyagok, nem több, nem fűzik a Másokat hozzájuk érzelmek. Ezt Bishop igyekszik demonstrálni a történetben ahogy csak tudja, hogy ne legyenek illúzióink.

Az egy picit túlzás, hogy Bishop beszélő nevekkel dolgozik (Wolfgard, Crowgard stb.), de tök jó, hogy ilyen széles repertoáron mozognak a különböző lények, és nekem az is külön bejött, hogy mindig kiemeli, mennyire nem szeretnek emberi formájukban meglenni. Általában az alakváltókkal foglalkozó történetekben a szereplők emberi alakban mozognak, és csak néha öltenek állati alakot, itt pont fordítva. Ezen a fronton is csak alapozás van még ebben a kötetben, egy átfogó képet fest fel a klánokról, arról, hogyan működnek együtt, melyikek erősebbek/gyengébbek.

A karakterekben szintén sok lehetőség rejlik, többen önmagukban is érdekes háttértörténettel rendelkeznek, amiket jó lenne jobban megismerni. Például remekül van végighúzva a regényen, hogy nem tudni pontosan, micsoda Tess, és az a vicc az egészben, hogy bár kiderül ez-az, de a végére sem leszünk semmivel sem okosabbak.

Meggie képességéről sem tudunk meg túl sokat, a visszaemlékezései nem konkrétumok, csak teaserek, és a könyv végén fellelhető információ birtokában még sok megválaszolatlan kérdés merül fel a lánnyal kapcsolatban. Jóformán misztikum övezi az egész vérpróféta létet (kik ők, honnan erednek és ehhez hasonló kérdések).

Ja igen! Számomra abszolút pozitívum, hogy nincs szerelmi szál, csak a vonzalom jelei mutatkoznak meg, de az is csak az egyik oldalról.

A Vörös betűkkel tipikusan az a sorozatkezdő kötet, ami elhúzza előttünk a mézesmadzagot, hogy mindenképpen igényt tartsunk a folytatásra.

Számos pozitív vonatkozása mellett alapvetően viszont volt két gondom a regénnyel.

1, Borzasztóan túlírt. 200 oldalt lecsapva egy pörgős, letehetetlen sztori kerekedett volna belőle, így viszont jelentősen belassította a sok felesleges jelenet. Nem hiszem el, hogy ennyit kellett rászánni arra, hogy Meggie hogyan szortírozza a postát meg eteti a lovakat. Ebből kifolyólag ismétlődés is felütötte a fejét, ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza Simonnál, Asiánál, de még a rendőröknél is.

2, Meggie förtelmesen Mary Sue karakter. Ezzel úgy alapjáraton nem is lenne baj, engem annyira nem szokott zavarni, de a történet rövid időt ölel fel − pár hetet −, és így nem tudott leülepedni e tény.

Meggie-t mindenki szereti. És a mindenki alatt mindenkit értek, aki nem antagonista. Szeretik az Elementálisok, akik mindenkivel szemben szeszélyesen viselkednek. Erebus nagyapa, aki egy remete, és senkit nem enged közel magához, a vámpírok területére konkrétan tiltott a belépés, de Meggie-nek lehet. A farkasgyerek, aki két éve nem változott át emberré, mert egy traumatikus élményen ment keresztül, és azóta nem meri elhagyni a ketrecét, amiben lakik. Ki sem találjátok, hogy mi történik kb. két nappal azután, hogy megismeri Meggie-t…

De még ez is egy dolog, ami úgy ahogy elmenne a rövid idő ellenére is… ugyanakkor nem tudjuk meg, hogy MIÉRT. Mert Meggie-ről semmi sem derül ki azon kívül, hogy jól szortírozza a postát. Vagyis akár ez is lehet az ok, mert ahogy Erebus nagyapa megjegyzi: "jól szállítja ki a filmeket", és a Darryl nevű karakter is mond valami ilyesmit: "kedvelem, mert alaposan összekötözi a leveleket".

Hát ez… oké.

A végén pedig egyenesen úgy hivatkoznak Meggie-re, hogy a MI Meggie-nk. De úgy kb. mindenki. Jesszus.

Viszont Meggie személyének hozadéka egy olyan változás a végén, ami tetszett. A Mások a maguk módján elkezdenek egy kicsit törődni azokkal az emberekkel, akikkel kapcsolatban vannak az Udvarban. Kíváncsi vagyok ez a szál majd hogyan alakul a későbbiekben.

Összességében ez egy jó kezdés, és szerintem a folytatásban megmutathatja, mire képes valójában.

Értékelés: 3,5/5

Borító: 5/5

Eredeti cím:  Written in Red

Kiadó: Twister Media

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 512

Fordította: Bozai Ágota

Olvass tovább!