Summer Days & Summer Nights: Twelve Love Stories

A téli etapos novelláskötet után gondoltam adok esélyt a nyári antológiának is; a nyári hangulatom felturbózása – lévén nekem tök ugyanúgy telik, mint a többi hónap – sosem árt. Jó nagyot koppantam, erről majd az összegzésben írok részletesen.

Leigh Bardugo : Head, Scales, Tongue, Tale

Sztori: Lány lát valami lényt a vízben; a téma összehozza egy fiúval, akit korábban furának címkézett.

A novella az elején kissé összezavarja az olvasót, mintha egy másik szereplőről szólna. Unalmasan indult, már kezdtem beletörődni, hogy szenvednem kell, aztán hirtelen jó lett, sőt. Ezen annyira meglepődtem, hogy az annyira egyértelmű csattanó is jóval később esett le, noha még így is a releváció előtt. Nagyon összeállt ez a történet a végére, és ezért maximálisra értékelem, a döcögős eleje miatt nagy jóindulattal, hiába alapjaiban egy tipikus lávsztori.

Értékelés: 5/5

Nina Lacour : The End of Love

Sztori: Lány nyári iskolába megy, ahol találkozik azzal a lánnyal, aki anno segített neki ráeszmélni, hogy meleg.

Nem éreztem úgy, hogy az LMBT vonal feltétlenül szükséges volt a történetbe, ugyanis a romantika abszolút nem játszik szerepet abban, amivel a főhősnek meg kell küzdenie. Ebben az írásban leginkább az építkezés tetszett. Először csak értetlenkedtem, hogy örülhet valaki annak, hogy nyári iskolába járhat, aztán rétegről rétegre kerül elő az igazság, hogy milyen problémák vannak a főhős családjában, és miért olyan fontos neki az anyjával együtt töltött dekorálás. A lezárás nem volt a legjobb, de összességében kellemes novellának bizonyult.

Értékelés: 4/5

Libba Bray: Last Night at the Cinegore

Sztori: Fiú utolsó munkával töltött éjszakája a moziban, amit másnap bezárnak; eljött az idő, hogy meghódítsa a kolléganőjét.

Az első gondolatom, mikor elkezdtem olvasni, hogy ez a novella olyan, mintha nem is Libba Bray írta volna. Tőle eddig két kötetet olvastam, és emlékszem, hogy a stílus tetszett mindkettőben nagyon, aminek ebben az írásban nyoma sem volt. Jó, valószínűleg azért, mert fiú szemszögből játszódik a sztori, de akkor is. Nem igazán ragadott meg a novella, de azért olvasgattam. Aztán eljött egy pont, ahonnan az addig középszer történet nyílegyenesen szakadékba zuhant. Utoljára akkor éreztem így, mikor megnéztem az Alkonyattól Pirkadatig c. filmet, ahol szintén sikerült egy ponton az egész élvezhető filmet kivágni az ablakon, és a töréstől kezdve le akartam kaparni az arcom, hogy úristen ez meg mi. Ezernyi szóval sem tudnám kifejezni, mennyire borzalmas volt.

Értékelés: 1/5

Francesca Lia Block: Sick Pleasures: For A and U

Sztori: Lány megismerkedik egy sráccal.  

Kíváncsi lennék, mi járhatott a szerző fejében, amikor ezt papírra vetette. Mert tanulság éppen nincs, sem értelmes történet. Egy olyan embertípus áll a középpontban, amit én mélységesen megvetek. (És komolyan, tényleg léteznek ennyire idióta, naiv tinédzserek? Vagy csak magamból indulok ki? Mert ha magamból indulok ki, nekem tinédzserkoromban volt agyam? Vagy már mini felnőtt voltam vagy mi van?) Azt sem értem, most a vége mit akar takarni, de hát biztosan velem van a baj. A stílusa is eléggé bosszantó, mert T/1 személyben szól a narráció, és a karaktereknek nincs nevük, csak kezdőbetűjük, ami arra jó, hogy a legjobb barátnőket például az ember simán összekeveri. Plusz ez a totál depressziós akármi hogy kaphatott helyet ebben az antológiában?

Értékelés: 1/5

Stephanie Perkins: In Ninety Minutes, Turn North

Sztori: A lány elmegy az exfiújához, hogy meggyőzze, menjen egyetemre, mert nem szúrhatja el az életét.

Alapjaiban véve tetszett a történet, különösen az, hogy a téli antológiából megismert páros bukkant fel a lapokon ismét, de úgy vélem, rosszak az arányok. Azok a részek, amikor Marigold és North beszélgetnek, fantasztikusak, bár azt meg kell jegyeznem, North ellopta a show-t. Viszont hosszú a felvezetés, és sok a leírás az elején, ami elvette a helyet attól, ami ennek a novellának igazán az erősségét adta. Mindenesetre Perkins nagyon ért az elfolyós fluffos hangulat megteremtéséhez.

Értékelés: 4/5

Tim Federle: Souvenirs

Sztori: Fiú és fiú előre megbeszélték, hogy a kapcsolatuk a nyár végénél tovább nem tarthat; ma van a megállapodás utolsó napja.

Addig rendben van, hogy egy meleg srácokról szóló történetet kapunk. Na de hogy ezek a srácok úgy beszélnek és viselkednek, mint egy tinilány, és úgy is bőgnek, hát izé, az engem hoz zavarba, mert hogy ezt a nagyon túlérzékenységet én még lány-fiú felállásban sem preferálom. (Plusz sztereotípia a melegekre nézve, mert nem feltétlen ilyenek.) Amikor a főszereplő srác az anyukájának kezdett el a telefonba pityeregni és elsírni a szerelmi bánatát, azzal nem sok mindent tudtam kezdeni. Az író stílusa sem jött be, és igazából azért kapja meg a két csillagot, mert végig bírtam olvasni, és történetileg úgy-ahogy elment.

Értékelés: 2/5

Veronica Roth: Inertia

Sztori: Lány egykoron legjobb barátja a halálán van, és a végrendelkezésében meghagyta, hogy a lány látogassa meg az elméjében, hogy elbúcsúzhasson tőle.  

Kíváncsian vártam már egy új történetet Veronicától, de még mindig nem tud elszakadni a szimulációktól. Oké, ezek nem pontosan ugyanolyan szimulációk voltak, mint híres-neves könyvsorozatában, és maga a novella alapötlete is tetszett, de jobban örültem volna valami gyökeresen újnak. Témául a depresszió szolgált, lényegében az író a saját aktuális problémájából kanyarított egy sztorit. Nemrég olvastam a tumblr-jén, hogy szorongással (és talán depresszióval, de ebben nem vagyok biztos) küszködik, és jaj, milyen jó, hogy végre antidepresszánsokon élhet, mennyivel jobban érzi magát tőlük, és ugyanezt az üzenetet közvetíti ez a novella is. Ne szégyelld, hogy gyógyszert kell szedned, mert attól meggyógyulsz, és a művészeted sem veszik el sötöbö, sötöbö. (Sosem értettem amúgy ezeket a világhírességeket, akik már valami maradandót letettek az asztalra. Nagy a nyomás, sok a stressz, de ha már elértek valamit, azt sosem vehetik el tőlük, míg az átlagembernek csak soha valóra nem váló álmai vannak…) Amikor a tumblr bejegyzést olvastam, a fejemet csóváltam, mert az írónő úgy látszik egyike azon embereknek, akik azt hiszik, a gyógyszer a megoldás. Pedig az csak elfedi a tüneteket, de meg nem gyógyít, szóval talán nem kéne arra buzdítani a tinédzsereket, hogy rohanjanak antidepresszánsokat szedni, ha életükben először történik valami komolyabb dolog az életükben. Ettől eltekintve a sztori úgy-ahogy jó volt.

Értékelés: 4/5

Jon Skovron: Love is The Last Resort

Sztori: Újonc diákmunkás érkezik a hotelbe, ahol újgazdagok nyaralnak.

Nagyon-nagyon nem tetszett a stílus, a szerelmi tetraéder, és egyetlen szereplőt sem bírtam. Közel álltam hozzá, hogy félbehagyjam, és jobban is jártam volna, ha megteszem.

Értékelés: 1/5

Brandy Colbert: Good Luck and Farewell

Sztori: A lány nőrokona, aki a legközelebb áll hozzá, elköltözik a barátnőjével a kontinens másik felére, és ezért a lány megbántva érzi magát.

Halálra untam magam rajta. Plusz a csaj meg a csávó beszélgettek öt percet, aztán már smároltak is, és a csaj már mindjárt nem akadt ki annyira azon, hogy az a személy, akit a világon a legjobban szeret, kétezer mérfölddel arrébb költözik.

Értékelés: 1/5

Cassandra Clare: Brand New Attraction

Sztori: Lány napjai egy démonműködtetett cirkuszban, ahol megváltozik a status quo.

Az elejét nyögvenyelősen tudtam le, aztán egész tűrhető lett. Nagyon érdekes volt ez a cirkuszi világ és a belőle fakadó sötét atmoszféra, ami átszőtte a történetet, de hogy Cassandra Clare itt sem tud elszakadni a démoni világtól, az egészen hihetetlen (noha az alapötlet tök jó volt, csak azzal vannak fenntartásaim, hogy tőle).

Értékelés: 3/5

Jennifer E. Smith: A Thousand Ways This Could All Go Wrong

Sztori: A lánynak tetszik a  különös, magának való fiú, aki meghódítja az autista kisfiú szívét, akire a lány vigyáz.

Nagy rajongója vagyok a mentális betegségeknek. Ez most furcsán hangzott, de mindig lenyűgöz, ha valaki máshogy gondolkodik, mint az átlag, és szeretem kibogozni a másfajta viselkedés mozgatórugóit. Adott egy autista kisfiú, és egy csendes, magának való srác, akik között pillanatok alatt különleges kapcsolat szövődik, és végig sejthető, hogy mi az ok, de a főhős szemén keresztül végigkövetve teljesen máshogy jött le a helyzet, és nagyon élveztem, ahogy rájött az igazságra, és úgy elfogadta a másikat, ahogy van minden tökéletlenségével együtt.

Értékelés: 5/5

Lev Grossman: The Map of Tiny Perfect Things

Sztori: Egy fiú és egy lány számára újraismétlődik ugyanaz az egy nap; összefognak, hogy kihozzák belőle a legjobbat.

Ez is úgy indult be, hogy eleinte azt hittem, nem fog tetszeni, hiába a napismétlő jelleg, amit imádok. De aztán onnantól, hogy a karakterek kitűzték, hogy térképet készítenek a nap apró, csodálatos momentumairól, megváltozott számomra a perspektíva, és egy jó üzenetű, szívfacsaró kis irománnyá nőtte ki magát a novella. Örültem, hogy egy ilyen tetszetős darabbal sikerült zárni az amúgy nem túl erős gyűjteményt.

Értékelés: 4/5

Konlúzió: Már a My True Love Gave to Me sem volt nagy eresztés, ám a folytatás még azt is képes volt alulmúlni. A legmegdöbbentőbb az, hogy egy kellemes, feelgood nyári történetcsokorra számítottam, habkönnyű, szórakoztató pillanatokkal, de helyette egy depresszív kupacot kaptam. Nem is értem. A nyár alapvetően a boldogságról, esélyekről, lehetőségekről szól, és ez a sok negativitás nem illik ehhez a hónaphoz. Érdekes választás mindenesetre, hiába nem túl szerencsés.

A végére már feladtam a reményt, hogy találok valami jót a könyvben, de szerencsére nem lett igazam, de ha az összképet nézem, egyik írás sem tudta elérni azt a szintet, amit Rainbow Rowell az előző kötetben. Ha csak egyetlen novellát olvastok el az írások közül, az övére essen a választásotok.

Értékelés: 3/5

Borító: 3/5

Kiadó: St. Martin’s Press

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 400

Olvass tovább!

Morgan Matson: Since You've Been Gone

Az első és egyetlen Morgan Matson könyvemet négy évvel ezelőtt olvastam, ami megdöbbentő. Bár a Second Chance Summerrel nem voltam maradéktalanul elégedett, mégis volt benne valami, amitől a szerző bekerült a biztosan olvasok még tőle kalapba. Most már rájöttem, hogy miért; a stílusa nagyban emlékeztet Sarah Dessenére, arról nem is beszélve, hogy mindketten szeretik a nyarat használni a nagy jellemfejlődések díszleteként.

Emily legjobb barátnője, Sloane a nyár kezdetén egyik napról a másikra egyetlen szó nélkül felszívódott. Emily nem tudja, hová lett; Sloane nem veszi fel a telefont, nem reagál az üzenetekre. Aztán érkezik egy levél. Amit Sloane küldött. Benne egy őrült lista olyan tételekkel, amiket Emilynek meg kéne tennie a nyáron: megcsókolni egy idegent, meztelenül fürdőzni, megülni egy lovat – amitől Emily retteg –, megölelni valakit, akit Jamie-nek hívnak és így tovább. Emily még sosem teljesítette Sloane listáit, de most úgy dönt, véghezviszi a feladatokat, hátha így ki tudja deríteni, miért tűnt el Sloane. A lány minden egyes teljesített feladattal bátrabbá válik. A nyara nem várt fordulatot vesz, új barátokra tesz szert, köztük a tökéletes, prominens Frankre.

Először is a könyv olvasása közben nem meglepő módon végig ez a szám járt az eszemben:

De ez nem újdonság, lévén ahányszor szembetalálkoztam a borítóval, mindig rögtön erre asszociáltam, biztosan sokan jártak még így.

Másodszor mielőtt méltató hangnemet ütnék meg, lerántom a rózsaszín szemüveget; a könyv nem tökéletes. Túlírt, néha olyan leírások vannak benne, amik simán megértek volna a delete gombra, egyszerűen nem relevánsak, és csak a könyv hosszát növelik. Emlékszem az elején egy konkrét jelenetre, ahol megkérdeztem magamtól, miért fontos tudnom részleteiben, hogy Emily kocsiját mikor és hogyan és kitől vásárolták, mikor annyiban el lehetett volna intézni, hogy a kocsi használt, és a matricákat nem ő ragasztotta rá. Emily motiváltságát is döcögősen fogadtam el, hogy na majd most megcsinálja a listát, amit korábban sosem, mert az varázsszerűen Sloane nyomára vezet, mintha legalábbis a lista térképpé változna, ha minden pontja ki van pipálva.

De ezek csak ilyen apró dolgok, mert összességében a könyv egy kalandos nyarat nyújt, és olyan szinten beszippant, hogy fizikai fájdalom abbahagyni, ha mást kell csinálni. Rendkívül olvasmányos, pedig nyelvileg nem mondanám kiemelkedőnek, mégis hihetetlen gördülékenyen vannak összefűzve a mondatok.

A történet elején Emily az idegeimre ment a „barátságával”. Azért kellenek az idézőjelek, mert én inkább megszállottságként definiálnám azt az erős ragaszkodást, ahogy Emily Sloane-nal szemben viseltetik, mintha legalábbis megállna az élet, ha ő nincs ott. Igazából az a könyv tanulsága, hogy Emily annyira ragaszkodott ahhoz, hogy legyen egy legjobb barátnője, hogy valahol útközben elveszítette önmagát, és ezen a nyáron végre megtalálja. Én egyébként mindig azt szajkózom, hogy az nem barátság, ha másnak kell tettetned magad, mint aki vagy, hogy egy csoport (még ha két főből is áll) részese légy, hanem muszájból fenntartott kirakatkapcsolat a magány elhárítására. Inkább leszek tök egyedül, mint hogy megjátsszam magam. Azt is pedzegeti a könyv, hogy vajon Emily és Sloane barátsága igaz volt-e, vagy sem, mert Frank teljesen máshogy viselkedik, ha együtt vannak, törődik vele, az érdekeit nézi, nem a saját képére akarja formálni.

A lista nagyon eltalált alapul szolgált a történetnek, és jó volt végigkövetni, ahogy Emily eleinte teljesen be van ijedve, majd felbátorodva vállalja be az egyre elborultabb feladatokat. Végül már nem is feltétlenül Sloane vezérli, hanem hogy új élményeket szerezzen magának, abba a felspanolt örömérzésbe kapaszkodik. A küldetés során összebarátkozik Colinsszal, Dawnnal, de leginkább Frankkel, akiről a suliban kialakított magának egy képet, aminek a srác abszolút nem felel meg, ahogy egyre jobban megismeri.

Nagyon-nagyon szerettem Emily és Frank kapcsolatát. Elég bénázva indul, eleinte alig tudnak pár szót kinyögni egymásnak. Állandóan összehozza őket a sors, és futópartnerek lesznek, majd igazi barátok. A könyv főként a barátságuk kialakulását és elmélyülését mutatja be, és ebből több jóval fél távon túl lesz; 80%-nál történik meg a magasabb szintre emelkedés, és az egész olyan hétköznapi, nincsen lírai leírásba csomagolva, ám a szakadó esőtől mégis hihetetlen romantikus. Mondjuk a félreértéses drámától kissé besokalltam a végére, ott már úgy éreztem, feleslegesen túl van hozva a dolog, de minimálisan csorbított a végeredményen.

A végét egy picit lezáratlannak éreztem, mert sosem derül ki, hogy Collins és Dawn újra egy hullámhosszra kerül-e Emilyvel – gondolom igen, de nem ártott volna némi megerősítés. Annak viszont örülök, hogy Emily és Sloane barátságának mérlege végül egyensúlyba került, és Matson nem azt a megoldást választotta, ami miatt enyhén keserű szájízzel olvastuk volna az utolsó lapokat.

Ha nyári könyvet akartok olvasni, akár a part mellett ücsörögve, a Since You’ve Been Gone-t vegyétek a kezetekbe, garantáltan nem fogjátok megbánni.  

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kiadó: Simon & Schuster

Megjelenés éve: 2014

Oldalszám: 449

Olvass tovább!