Üdvözlés

Szia!
Rileey vagyok, örülök, hogy idetaláltál, annak még jobban, ha máskor is visszanézel. Mostanában főként könyvekről szedem össze a gondolataimat, de ha olyan kedvem van, filmekről és sorozatokról is megejtek egy-egy posztot. Sokat olvasok angolul, így ne lepődj meg, ha nem túl ismert könyvekkel találkozol errefelé. A célom, hogy felkeltsem ezekre a figyelmet, hátha egyszer kis hazánkban is a könyvesboltok polcaira kerülhetnek. Kellemes böngészést kívánok! :)

Ha szeretnél kapcsolatba lépni velem, a nagyító ikon alatt lapuló űrlap segítségével megteheted, vagy használhatod közvetlenül az e-mail címemet: rileey.smith[kukac]gmail.com

Népszerű bejegyzések

Címkék

1 pontos 2 pontos 3 pontos 4 pontos 5 pontos ABC ABC Family adaptáció After the End Agave agorafóbia akció alakváltók alternatív történelem angol angyalok animációs anime Anna és a francia csók apokaliptikus Arrow barátság blog book tag borító borítómustra boszorkányok Cartaphilus CBS chick-lit Ciceró Courtney Summers crossover családon belüli erőszak Dan Wells Daredevil démonok depresszió design díj disztópia dráma Dream válogatás Éles helyzet erotikus fanborítóm fantasy felnőtt film Forma-1 FOX földönkívüliek Főnix Könyvműhely Francesca Zappia francia Fumax GABO Gayle Forman Hard Selection Harper Teen Hex Hall high fantasy horror humor időutazás írás istenek Jane The Virgin Jennifer Niven John Cleaver karácsony katasztrófa képregény klasszikus komédia Kossuth Könyvmolyképző krimi leltár lovak Lucifer Maggie Stiefvater mágia mágikus realizmus magyar szerző Matthew Quick Maxim megjelenések mentális betegség misztikus Netflix new adult novella nyár öngyilkosság pánikbeteség paranormális pilot posztapokaliptikus pszichológia pszichothriller Rainbow Rowell Razorland realista Red Queen Richelle Mead romantikus sci-fi Scolar Silber skizofrénia sorozat steampunk Supernatural Syfy szerelmi háromszög szörnyek tanár-diák természetfeletti The 100 The Chemical Garden The CW The Dust Lands The Flash The Selection thriller toplista történelmi tündérek Twister Media Ulpius urban fantasy vámpírok vérfarkasok Victoria Schwab vígjáték vírus Vörös Pöttyös Wither young adult zombik

Most olvasom

Blogok

Üzemeltető: Blogger.

Küldj üzenetet!

Név

E-mail *

Üzenet *

2016. július 31.

Beth Revis: A World Without You

Már nagyon be voltam sózva, hogy megjelenjen a könyv, és végre olvashassam. Egyrészt a téma nagyon csábító, és Beth Revis Across The Universe-trilógiáján nagyon jól szórakoztam.

Bo képes utazni az időben. Az erejét még nem tudja kontrollálni, ezért a Berkshire Akadémiára jár, egy speciális intézménybe, amit képességekkel bíró gyerekeknek tartanak fenn. Bót akkor éri súlyos csapás, amikor egy véletlen folytán a barátnőjét elveszíti a múltban. Hiába próbálkozik, az idő nem hagyja, hogy visszahozza Sofíát. De Bo nem adja fel.

Csakhogy Bo ezt képzeli. A valóságban Sofía nem tudott felülkerekedni a depresszióján, és öngyilkosságot követett el; Bo egy mentális betegek kezelésével foglalkozó központ lakója. És ez volt az egyik fő problémám a regénnyel. Nem ezt vártam. Sokkal jobb lett volna, ha az olvasó elbizonytalanodik olvasás közben, nem tudja, hogy Bo képessége igazi vagy sem, hogy amiket lát valóságosak-e vagy sem. Lásd Made You Up Francesca Zappiától. Ha abszolút nem tudtam volna, hatalmas arculcsapásként érhetett volna, hogy Bo valójában képzelődik, és visszatekintve egészen más élményként láttatta volna a történteket. De így, hogy az egész világosan kirajzolódik az első oldalaktól kezdve, milyen meglepetés marad? A fülszöveg lényegében összefoglalja az egész történetet.

Ettől függetlenül mindig érdekes egy eltérő gondolkodású karakter fejébe belelátni, és próbálni megérteni az észjárását, aminek az a pikantériája, hogy úgysem sikerül megérteni. Ez is okozott némi elégedetlenséget, nem kapott ívet az, ahogy Bo felismeri az igazságot. Ez nyilván nem egy könnyű folyamat, de a regény kissé hiteltelen struktúráját tekintve – alapvetően az akadémia működése nem volt éppenséggel realisztikus – egy érzékelhetően görbülő ív simán belefért volna. De itt Bo egy idő után a csőlátásával, a bemagyarázásokkal és az összeesküvés-elméletekkel idegesítővé válik, és hirtelen a végén világosodik meg valamennyire, amit aztán egy semmilyen levezetés zár le.

Neal Shusterman mesterien építette fel a saját sztoriját a Challenger Deepben, itt is hasonlóan kellett volna. Azért hozom fel példaként, mert A World Without You nagyon hajaz arra a könyvre – azon se lepődök meg, ha az szolgált inspirációként. Csak ott a főhős elméjében játszódó téveszme is élvezetesebb, míg itt egy idő után untatóan repetitív lesz. Bo sokszor ismétli önmagát, fogalmazza meg ugyanazokat a gondolatokat, és sokszor van leírva, ahogy az időfonalakkal bíbelődik.

A regény két nézőpontot tartalmaz, Bo mellett a húg,a Phoebe gondolatai között találhatjuk magunkat. Ő képviseli a realitást a történetben, és az ő szemén keresztül figyelhetjük meg Bót kívülről. Vagy legalábbis próbálhatnánk, mert a lényeges részek, amikor Bónak napok vagy hetek kiesnek az életéből, Phoebe szemszögéből sem láthatóak. Sokáig azt hittem, hogy az lesz a csavar, hogy Bónak több személyisége van, és egymást váltják, de nem. Igazából nem is lett számomra világos, hogy mi a baja (oké, nincs kőbe vésett diagnózis), mert elvileg szóba kerül, hogy dühkezelési problémái vannak meg akár veszélyes is lehet másokra, de ez nincs jelentősen mutatva.

A szándék jó, ami miatt Phoebe nézőpontot kapott a történetben, de a szála abszolút nem érdekes, és az egész könyvben magát sajnáltatja, hogy milyen rossz neki, hogy a szülei csak Bóval foglalkoznak, és neki prominens tanulónak kell lennie, nehogy csalódást okozzon nekik. Amiatt panaszkodik, hogy ha egy rakat pénzt elköltenek Bo kezelésére, akkor ő miért nem mehet el egy európai vakációra. Mert aztán ugyanaz a kategória a kettő, szerintem is. Az önzősége süt a lapokról, és nem tudom, mi volt ezzel a szerző célja. Tán sajnálnom kellett volna a lányt? Bocsánat, hogy nem ment. Pedig olyan szerencsétlen sorsa van szegénykének. Irónia.

A szerelmi szál és Bo Sofíával való kapcsolatának mélysége nem igazán jött át, valójában végig azon töprengtem, hogy a manóba tudott Sofía összejönni Bóval. Mélységes depresszióban abszolúte nem ezen jár az ember agya, másrészt Bo viselkedése annyira zavaros, hogy a kapcsolatukat még elképzelni is lehetetlen.

Annyival jobb lehetett volna ez a könyv! De kihagyott ziccer marad.

Értékelés: 3,5/5
Borító: 5/5

Kiadó: Razorbill
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 384

2016. július 24.

Amy Ewing: Az Ékkő

Szerintem nem létezik olyan ember, akit ne ragadott volna meg Az Ékkő erősen a Párválasztóéra hajazó borítója annak idején, amikor külföldön megjelent. Csodálatos! Ám ennek ellenére a könyvről olvasott vélemények nem győztek meg arról, hogy lóhalálában elolvassam, hiába disztópia. Közben kijött magyarul is, egy másik verziójú borítóval, ami éppen olyan gyönyörű, mint az első, és most megjött a kedvem hozzá.

Violet évek óta nem látta a családját – sem önmagát, ugyanis tiltott, hogy tükörbe nézzen –, mert különlegessége folytán egy átmeneti szálláson képezték ki jövendőbeli feladatára: az Ékkőben a nemesek gyermekét fogja kihordani. A legrangosabb polgárok a genetikai hibájuk okán nem képesek egészséges gyermeket szülni, a helyetteseik viszont a mágiájuk révén igen. Violetet az aukción a Tó hercegnőjének árverezik el. Egy pompás kúriába kerül, ahol mindent megkap, hogy kényelmes élete legyen. Ám ahogy telik-múlik az idő, rájön, hogy a béranyaság nem olyan móka és kacagás, mint amilyennek beállítják, és szörnyű veszélynek van kitéve ő és a többi helyettes is.

A regényről korábban olvasott negatív vélemények abszolút megállják a helyüket. Nincs benne egyetlen egyedi vonás sem, Az Éhezők Viadala, a Hervadás, a Párválasztó és akár még A beavatott szerelemgyereke. A szerző mindegyik bestsellerből lecsippentett, egy kicsit innen, egy nagyot onnan, összedobálta ezeket egy tálkába, és voilá, megszületett Az Ékkő. Már az első néhány oldalon sikerült egy kis grimaszt vágnom, olvastam a sorokat, és konkrét Éhezők Viadala jelenetek peregtek a szemem előtt (amikor vonatoztak az aukcióra, aztán a felkészítés, a találkozás Luciennel, aki Cinna is lehetne stb.) Aztán még ott volt a tükör; ha emlékszünk, akkor A beavatott a tükörrel kezdődik, ami a Tris csoportjára jellemző alázatosságra és szerénységre utal. Itt viszont semmi értelme sincs, és inkább logikai bakiként funkcionál, hiszen Violet soha egyetlen tükröződő felületre sem bukkant az évek során, mi? Ha az írónő annyi gondot fordított volna a történetére, mint amennyit a ruhák és ételek leírására, talán képes lett volna gazdagabban összegyúrni az összeollózott alapanyagot.Tény, hogy a Red Queen is ugyanerre sémára lett felhúzva, de ott ezek az ismerős benyomások újrahasznosítottan is tudtak élvezetesek lenni – elismerem, hogy a jól megválasztottság és a jobb kihasználás miatt, ami teljesen szubjektív kérdés.

 A stílus sem győzött meg, képes volt kizökkenteni, főleg az elején éreztem azt, hogy a szerző nagyon kifelé magyaráz az olvasónak. Az egyik pillanatban még szó van valami aktuális dologról, aztán a következő mondatban minden átvezetés nélkül elkezdi ismertetni a világfelépítést. Erre megvannak az apró írói trükkök, hogy lehet jól csinálni, itt nem sikerült. Az egész szöveg, főleg a dialógusok modoros benyomást keltettek, a naiv viselkedésüket leszámítva nehezemre esett elhinni, hogy tinédzserekről van szó. Végeredményben nem tudtam megtalálni ebben a könyvben azt, amitől minimálisan is szeretni tudnám, és végig azon bosszankodtam, hogy én ezt már olvastam.

Eleinte változtak a benyomásaim, hogy éppen melyik korábban olvasott könyv sejlik fel a szavakban, de aztán kikristályosodott, hogy a történet fő váza a Hervadásé. Lássuk csak dióhéjban: elzárt, gazdag birtok, ahonnan a főhős nem teheti ki a lábát, csodálatosnak látszó élet, ami valójában nem az, titkos kísérletek, a teherbe esés a fő cél, titkos viszony a személyzet egy tagjával, a főhős menekülési kísérlete, a barátnője helyzete. Csak az a bibi, hogy Lauren DeStefano sokkal magasabb szinten műveli az irodalmat.

A hasonlóságokból kifolyólag a világfelépítésbe sem érdemes belemenni. Nekem csak az a része tetszett, hogy van egy hatalmas fal, ami megakadályozza, hogy a tenger betóduljon, és megöljön mindenkit, bár nyilván ez csak a hatás kedvéért van így, és a későbbiekben fel sem merül, hogy mit tudom én, a lázadók felrobbantják, és megölnek mindenkit.

 Az originál borító

Hogy mi az összes hibája mellett a legnagyobb negatívum? A szerelmi szál. Egy borzasztó instalove-val van dolgunk, ami egy dolog, de nem jut idő megalapozni és árnyalni az egész kapcsolatot, ugyanis a hímnemű fél főhős (teljes értékűnek elég merészség lenne nevezni, annyira elnagyolt a jelenléte) a könyv felénél bukkan fel először. Az elragadtatott, hatalmas érzésekkel teli kapcsolattól az addig úgy-ahogy egy bizonyos skálán elfogadható regény nevetségessé válik, amit megkoronáz a két hónap alatti lopott találkákból sarjadó örök szerelem és a szex a két karakter között. A regény sokkal jobban működött volna a szerelmi szál nélkül; olyan, mintha a szerző a regény közepén jött volna rá, hogy hoppá, ide még kéne a kötelező zsánerelem, amitől YA a YA.

Violetet nagyon nem kedveltem, annyira butuska és idegesítő végig, és engem a Luciennel való bizalmaskodása is zavart (elvégre váltott vele két szót, aztán már úgy viselkedik, mint akit száz éve ismer és a legnagyobb bűnét is simán meggyónja neki), és egyszer sem sikerült eljutni addig a gondolatmenetig, hogy megfejtse Lucien motivációit. De mivel Mary Sue jelleget ölt, hiszen olyan csodálatos és különleges, ezért nem is csoda, hogy mindenki a lábai előtt hever. Gyanítom valami nagy dolog fog kiderülni a személyével kapcsolatban, és talán az apja sem véletlenül halt meg.

A mágia eleinte eléggé kilógott a történetből, valahogy nem illett ebbe a disztopikus környezetbe, ahol kihasználják a fiatal lányokat és terhességre kényszerítik, de végül is megszoktam. Azt már nem, hogy a főhős rendelkezik a leghatalmasabb erővel, amit látott a világ. Maga a rabszolgaság és a kilátástalanság egyébként eléggé nyomasztóvá tette a történetet, de nem tudta egyensúlyba állítani a regény gyengeségeivel. A főhős voltaképpen egész regény alatt nem csinált semmit. Csak várt, hogy megmentsék.

Azt hittem, hogy majd a végén lerepül a hajam az izgalomtól, hiszen mindenki akkora függővéget szajkózott, erre azon kellett volna lehidalnom, hogy az egyik teljesen érdektelen karakterről kiderül, hogy nem egészen az, akinek látszik. Még a szívem is megállt az izgalomtól. *irónia*

Az egyetlen valamire való pozitívum, hogy a könyv olvastatja magát, hiába a hasonlóság, a közömbös szereplők, a nem túl akciódús cselekmény. De ez nem elég ahhoz, hogy rászánjam magam a folytatásra, mert az a helyzet, hogy egy hangyányit sem izgat.

Értékelés: 3/5
Borító: 5/5

Eredeti cím: The Jewel
Sorozat: Az Ékkő #1
Kiadó: Maxim
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 368
Fordította: Szűr-Szabó Katalin

2016. július 16.

Victoria Schwab: This Savage Song

Nincs mit szépíteni, Victoria Schwab az írásmesterség istennője. Minden könyve egyedi, különleges, kreatív és letehetetlen, képtelen csalódást okozni.

Kate már a sokadik iskolából rúgatja ki magát, hogy elérje a célját: hazatérni az apjához. A város veszélyes, erőszakból manifesztálódott szörnyek uralják. Az északi és déli részt határ szeli ketté, az egyik fél Henry Flynn fennhatósága alá tartozik, aki a különleges alakulatával vadássza a szörnyeket, míg a Harker által kormányzott részben az emberek hatalmas összeget fizetnek a biztonság illúziójáért. August a szörnyek egyike, egy Sunai, aki mindenáron ember szeretne lenni. A Flynnek elküldik Augustot Kate iskolájába, hogy megfigyelje az ellenség lányát. Kate felfigyel az egyre gyanúsabban viselkedő fiúra, és leleplezi a titkát. 

Hosszasan áradozhatnék arról, hogy Victoria Schwab mekkora zseni, milyen csodálatosan műveli a szavakat, és milyen izgalmasan tud elvezetni egy történetet, de ez már annyira evidens, hogy semmi értelmét nem látom az ismétlésnek. A This Savage Songban legjobban a hangulat fogott meg: zsigeri, sötét, komor, mocskos, véres; elhagyott, szeméttel teledobált sikátorok képe jelent meg előttem. És most mondok egy elképesztőt! Én ezt az egész könyvet egy animeként képzelem el, még a karakterek is rajzolt figuraként élnek a fejemben, sok vörös, fekete, szürke és barna szín egyvelegét társítom hozzá. Ez egészen újszerű élmény volt számomra.

A világfelépítés magja valami iszonyatosan bejövős. Az emberek által elkövetett erőszakból születnek a szörnyek – a gyarló ember az önkontroll elvesztésével büntetésként hozza magára a bajt –, és az árnyaik különálló életet élnek. Három szörnytípus különböztethető meg: vannak a Corsaik, akik ösztönszerű lények, a Malchaik, akik vámpírszerűek, és a legerősebbek a Sunaik, akik embereknek néznek ki, de ők a legveszélyesebbek, a legnagyobb erőszak szülöttei, tehát egyben a legritkábbak is. Micsoda oximoron, hogy a szörny August ember szeretne lenni, és inkább meghalna, mint hogy a sötét oldala még egyszer előkerüljön.

“Corsai, Corsai, tooth and claw,
Shadow and bone will eat you raw.
Malchai, Malchai, sharp and sly,
Smile and bite and drink you dry.”
“Sunai, Sunai, eyes like coal,
Sing you a song and steal your soul.”

(Gyerekdal)

A világfelépítésről nem árulnék el többet, mert ez a történet mély vízbe dobással kezdődik. Nincs szájbarágás, a világ vázlatos összefoglalása, hanem a dialógusokból és eseményekből ismertetnek meg a szabályok és törvényszerűségek, a karakterek. Én pont ezt a fajta történetmesélését kedvelem, amikor nem vagyok elhelyezve a történetben, hanem nekem kell elhelyezkednem és alkalmazkodnom.

Bevallom, az elején döcögősen indult a könyvvel kapcsolatunk, mert tetszett-tetszett, de valahogy mégsem tudott berántani. Ugyanis a karakterekkel nem jöttem ki túl jól, lássuk be, elég klisések. Van a lázadó lány, aki apuci figyelmére és büszkeségére vágyik, és ezért csőlátással szemléli a világot, és van a meg nem értett fiú, aki megváltoztathatatlan természetével hadakozik. Két teljesen más dolgot képviselnek, másban hisznek, és ellentétes oldalon állnak – a könyvet alapból modern Rómeó és Júlia sztoriként reklámozzák. Kate eléggé idegesített azzal, hogy mindenáron ugyanolyan akar lenni, mint az apja, mintha nem lenne saját személyisége, csak utánozni akar valakit, aki erősnek tűnik, mert ettől ő is erős lesz. Augustban viszont érzelmesen sikerült érzékeltetni, ahogy önmagát és a helyét keresi. Mindketten megvilágosodnak a saját démonjaikkal kapcsolatban a regény végére. Továbbra is August maradt a kedvencem; képes letenni az önáltatásról és elfogadja, hogy ő az, ami a DNS-ébe van írva, és ezen nem változtathat, de megpróbálhatja felhasználni a másságát arra, hogy jót tegyen, hiszen végső soron mindenkit a tettei határoznak meg. 

 A V.E. Schwab verzió borítója

Akkor sikerült beszippantani a történetnek, amikor a közös cél párossá kovácsolta őket. A fülszöveg elég sokat elárul a történetből, konkrétan a felét össze is foglalja, ekkor gyullad be az izgalom szikrája. Ki kell emelni, hogy a Vicious után itt sincs romantika – ami a Young Adult műfajban igencsak nagy szó. A sztori nem ölel fel hosszú időt, és Kate és August nem lesznek kifejezetten barátok, de sugárzik a köztük feszülő erős kapocs, ami összeköti őket. Úgy érzem, benne van annak a lehetősége, hogy a folytatásban már összejöhetnek, a végén van egy jelenet, ami nem mond ki semmi nyilvánvalót, de mégis lappang benne valami, amire lehet építkezni, ha Schwab úgy döntene, hogy szerelembe taszítja a főszereplő párost.   Attól kezdve, hogy Kate és August kénytelenek együttműködni, rendkívül mozgalmas akcióregénnyé burjánzik a történet, csak kapkodtam a fejem, ahogy főhőseink feszültnél feszültebb helyzetekbe keveredtek. Jöttek a fordulatok, robbantak a titkok – noha voltak már sejtéseim az út folyamán, és igaznak is bizonyultak –, és elakadt a lélegzetem is. A lezárás még mindezt betetőzte, szabályszerűen beleborzongtam az utolsó jelenetekbe. Szerencsére olyan befejezéssel van dolgunk, ami ezt az adott szakaszt lezárta, de egyben nyitott is, hiszen a szétzilálódott város problémái nem oldódtak meg, hanem tovább fokozódtak, mégsem brutális cliffhangert kapunk, de egyúttal kicsusszan a szánkon egy „Azt a …!” felkiáltás. Na most ezt jól megfogalmaztam!

A Monsters of Verity kétrészes lesz (bár remélem nem úgy, mint az Archívum, ami olyan, amihez pont nagyon kéne egy harmadik rész, de még mindig nem akar elkészülni), és már alig várom, hogy olvashassam.  Egy gyönyörű címünk már van: Our Dark Duet. Megöl a kíváncsiság, ahhoz milyen csodálatos borítót álmodnak meg, mert ezt imádom.

Értékelés: 5/5
Borító: 5/5

Sorozat: Monsters of Verity #1
Kiadó: Greenwillow Books
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 464

2016. július 8.

Ransom Riggs: Vándorsólyom kiasszony különleges gyermekei

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei tipikusan az a könyv, amit olvasni akartam meg nem is, azaz egymillió éve ült már a várólistámon, de mindig hátrébb csúszott. Most a belőle készült film apropóján került terítékre, hiszen azt gondolná az ember, hogy okkal küldik vászonra.

Jacob nagypapája különleges gyerekekről szóló történetekkel bombázta unokáját kiskorától kezdve, ám ahogy a fiúcska cseperedett, egyre inkább megkérdőjelezte azok hitelességét. Jacob most már szentül meg van győződve arról, hogy a nagyapjának túlságosan élénk a fantáziája. Ám amikor meghal a nagyapja, Jacobban kétségek merülnek fel, és elindul egy messzi szigetre, hogy megfejtsen egy utolsó rejtélyes üzenetet, és lerántsa a leplet arról, hogy mi az igazság.

A nagy szám ebben a könyvben az, hogy a cselekmény a fényképek köré íródott, nem pedig a fényképek készültek hozzá. Van még új a nap alatt. De! Sokkal többet vesz el az élményből, amennyit hozzátesz. Az elején még passzoltak a sztoriba a mindenféle bizarr fotók, aztán már érezhetően egyre nyögvenyelősebben sikerült a cselekménybe passzírozni – arról sem szabad elfeledkezni, hogy semmivel sem lett több, élvezhetőbb vagy jobb az illusztrációktól a történet. Elég fura volt, mikor menet közben minden szereplő előkapta a fényképalbumot, mikor mesélhetnékje támadt vagy eszébe jutott valami, és nekiállt képeket mutogatni. Ez egy dolog; ami jobban zavart, hogy a szerző egyáltalán nem volt következetes. Egyszer a képek tényleges fényképek a történetből, máskor viszont a főhős mesél valamiről, és a kép sima illusztráció. Tehát nem dobtam hátast az ötlet kivitelezésétől, de az tény, hogy egy igényes kiadványról beszélünk, amit jó a kezünkben forgatni.

De képek ide vagy oda, az alaptörténettel nagyobb gondjaim akadtak. Abszolút nem lett logikusan átgondolva. Aki semmit sem akar tudni a rejtély alapjáról, amit egyébként a film leírása elspoilerez, a következő bekezdést ugorja át.

Az időhurok ötlet szintjén klassz volt, könyvben eddig úgy rémlik egyszer találkoztam ilyesmivel, Lauren Oliver Mielőtt elmegyekjében. Filmekben, sorozatokban gyakrabban fordul elő, nagyon imádom az ismétlődő napokat (három-négy hete pont hozott is a 12 monkeys egy ilyen epizódot, tökre tetszett).  Megvalósítás szintjén viszont nem sikerült állni a sarat. Az időhurok olyan kérdéseket vet fel, amiket a szerző nagyon gyatrán amolyan „mert csak” magyarázatokkal válaszolt meg.
1, A gyerekek attól, hogy gyereknek néznek ki, és ugyanazt a napot élik át évtizedeken keresztül, nem maradnak gyerekek. Erre valami olyan béna magyarázat van, hogy ők annak tartják magukat, mintha ez így működne. Mivel nekik minden ismétlődő nap egy újabb nap az életükben, és nem felejtik el az előzőt, hiába ugyanaz volt, a gyűjtött tapasztalatok és élmények, a tanultak formálják őket. Tehát így ennek semmi értelme sincs és „vicces” volt, ahogy mindenki gyereknek kezeli őket, és egyenrangúnak tartják magukat a 16 éves főhőssel, akire rástartolt a nagyapja korú csaj. (Kicsit sem volt bizarr, á nem.)
2, Lehet szépíteni mindenféle koholt érveléssel meg mágikus nyugtató atmoszférával, de évtizedek alatt simán mindenki beleőrülne, ha minden egyes nap ugyanolyan lenne. Pont.

A történet eleje amúgy még egész jó volt, hiába narráció a nagyja, és addig még élveztem is, míg Jacob kutatott és a válaszokat kereste. De onnantól, hogy rájött az árvák rejtélyére, a lufi kipukkadt, és nem tudok mást mondani, mint hogy az egész sztori gagyi hangulatot árasztott. Ha már hangulat, horrort nem is, de kellemesen kapirgáló feszültséget vártam, de semmi ilyet nem éreztem, pedig a szerző nem fukarkodott a leírásokkal az undorító részeknél.

Volt benne potenciál, de az alapvető problémákon túllépve sem tudott a szerző élni vele. A karakterek sem emlékezetesek, Jacob sokkal fiatalabbnak érződik az összes szereplővel egyetemben a maga tizenhat événél. Egyiküknek sincs kidolgozott személyisége, nem tudják elnyerni az olvasó rokonszenvét, és érdekes karakterek hiányában nem is értem, miért csodálkozom, hogy végig érdektelen volt az egész. Pedig különleges képességekkel rendelkeznek, ami az egyik legkedvencebb történetelemem! Még Jacobbal sem sikerült egy hullámhosszra pendülnöm, E/1-es narráció ide vagy oda, és ezen nem segített a mesélő jelleg sem.

Egyszer el lehet olvasni, a rendhagyó formátuma miatt talán érdemes tenni egy próbát, hogy elmondhassuk, ezt is kipipáltuk.

Értékelés: 3/5
Borító: 4/5

Eredeti cím: Miss Peregrine’s Home for Peculiar Children
Sorozat: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei #1
Kiadó: Kossuth
Megjelenés éve: 2012
Oldalszám: 352
Fordította: Gálvölgyi Judit

2016. július 3.

2016. júliusi megjelenések

Ez a nyár is pikk-pakk el fog repülni, úgy érzem. Főleg, ha jó könyvekkel üthetem el az időt.

Victoria Schwab: This Savage Song (Monster of Verity #1)
Megjelenés: július 5.
Kiadó: Greenwillow Books
Kate Harker és August Flynn egy kétfelé osztott város örökösei, ahol az erőszak valódi szörnyeket szül. Kate olyan könyörtelen akar lenni, mint az apja, aki engedi, hogy a szörnyek szabadon kóricáljanak, és a védelméért megfizetteti az embereket. August ember akar lenni, olyan jószívű, mint az apja, hogy nagyobb szerepet játszhasson az ártatlanok védelmében, de a fiú egyike a szörnyeknek. Azoknak, akik lelket lopnak egyetlen zeneszóval. Amikor esély adódik rá, hogy szemmel tartsa Kate-et, akit a hatodik bennlakásos iskolából rúgtak ki, és most tért haza, August ugrik a lehetőségre. De Kate rájön August titkára, és egy elbaltázott gyilkossági kísérlet után a párosnak az életükért kell menekülnie.

Ezt most olvasom. Kb. egy hete derült ki számomra, hogy bár a Goodreads a júliusi megjelenésekhez sorolja a könyvet, valójában már egy hónapja megjelent egy másik kiadónál V. E. Schwab néven (egy kevésbé tetszetős borítóval, bár ez csupán részletkérdés). Victoria az egyik kedvenc szerzőm, csodálatosan ír, hihetetlen világokat kreál, nagyszerű a történetvezetése, és eddig majdnem féltávnál ez a könyve is fantasztikus. Különösen az tetszik, ahogy a dramaturgia fel van építve, nem több oldalas világábrázolás van a nyitásban, hanem az interakciókból áll össze és kristályosodik ki a környezet. A fülszöveg egyébként elég sokat elárul, mert az utolsó mondat eseményei még nem történtek meg.

Kathrina Leno: The Lost & Found
Megjelenés: július 5.
Kiadó: HarperCollins
Elveszett:
Frannie és Louis egy online támogató csoportban találkoztak fiatalabb korukban. Személyesen még sosem találkoztak. Még egymás valódi nevét sem tudják. Csak annyit tudnak, hogy mindketten rejtélyes módon hajlamosak elveszíteni dolgokat. Vagyis nem pontosan elveszíteni. A dolgok csak úgy eltűnnek.

Megtalált:
Mindketten olyan hírt kapnak e-mailben, ami útrakelésre sarkallja őket a texasi Austinba, hogy válaszokat keressenek, és egymást is. Az úton mindketten mágikusan elkezdenek fontos dolgokat megtalálni, amiket a másik elveszített. Mire végre személyesen is találkoznak, rájönnek, hogy az elveszített dolgokat néha nem is kellett volna birtokolniuk, és sosem tudhatod, mit találsz, ha megragadod az esélyt.

Ebben a regényben a mágikusság fogott meg, hogy a tárgyak eltűnnek és megkerülnek, nagyon tetszik az ötlet.

Margot Harrison: The Killer in Me
Megjelenés: július 12.
Kiadó: Disney-Hyperion
A 17 éves Nina Barrows mindent tud a Tolvajról. Tisztában van a levadászó szokásaival, hogyan cserkészi be véletlenszerűen az áldozatokat, és öli meg őket, hogyan szabadul meg a hullák testétől egy elhagyatott bányában a sivatag legelnéptelenedett részében.

Most először Ninának esélye kínálkozik, hogy tegyen valamit a sorozatgyilkos ellen, akiről senki sem tudja, hogy létezik. A korábbi legjobb barátja, Warren segítségével lenyomozza a Tolvajt kétezer mérfölddel arrébb, hazai pályán, Új-Mexikó sivatagaiban.

De a férfi, akivel találkozik, egyáltalán nem olyan, mint a brutális szociopata, akivel nyugtalanító kapcsolata volt egész életében.  Másoknak Dylan Shadwell pontosan az, aminek látszik: egy fiatal veterán, aki elkötelezte magát a barátnőjének és az ő kislányának. Ahogy Nina egyre több időt tölt vele, elkezd kételkedni az igazságban, amiben egyszer olyan biztos volt, hogy Dylan Shadwell a Tolvaj. Elkezd tűnődni: mi van, ha nincs is Tolvaj?

A sorozatgyilkosos téma megspékelve egy kis kétellyel figyelemfelkeltően és izgalmasan hangzik, úgyhogy ezt a könyvet is felvettem a listára, hogy ha egyszer úgy adódik, akkor sort kerítek rá.

Alexandra Oliva: The Last One
Megjelenés: július 12.
Kiadó: Ballantine Books
Egy kalandot akart. Sosem gondolta volna, hogy eddig fajul.

Egy valóságshow-val kezdődik. 12 résztvevőt küldenek az erdőbe, hogy olyan kihívásokkal nézzenek szembe, amik az állóképességük határait feszegetik. Amíg ott vannak, valami szörnyűség történik, de mennyire széleskörű a pusztítás és vajon természetesen vagy emberkéz által történt-e? A társadalomtól elvágva a résztvevők nem tudnak róla semmit. Amikor az egyikük, egy fiatal nő, akit a show producerei Zoo-nak hívnak, átbotorkál a pusztításon, azt hiszi, hogy az is a játék része.

Egyedül és összezavarodva Zoo-t kételyek űzik az élettel és a férjével kapcsolatban, akit hátrahagyott, de nem akarja feladni a játékot. Ismeretlen terepen keresztül számtalan mérföldet tesz meg; Zoonak össze kell szednie a túlélő képességeit, és újakat kell tanulnia menet közben.

De ahogy az érzelmi és fizikai fenntartása elenyészik, kezdi kapiskálni, hogy a való világ szörnyűséges módon változott, és a képessége, hogy kielemezze a játékot, vagy a diadala vagy a veszte lesz.

Ennek a fülszövegét elolvastam, és csak kell, mert imádom a túlélő történeteket.

Beth Revis: A World Without You
Megjelenés: július 19.
Kiadó: Razorbill
A 17 éves Bónak mindig olyan téveszméi voltak, hogy utazni tud az időben. Amikor tíz éves volt, Bo azt állította, hogy tanúja volt annak, ahogy a Titanic eltalálta a jéghegyet; tizenöt évesen egy polgárháborús csatamezőn találta magát elszörnyedve az őt körülvevő holttesteken. Amikor az aggódó szülei elküldik egy problémás gyerekeknek fenntartott iskolába, Bo úgy gondolja, tudja az igazságot, hogy valójában a Berkshire Akadémiára fog járni, egy olyan iskolába, ahol a gyerekeknek Bóhoz hasonlóan szuperképességei vannak.

A Berkhshire-n Bo beleszeret Sofiába, a csendes lányba, akinek tragikus a múltja és a láthatatlanság erejével bír. Sofia segít Bónak úgy megnyílni, ahogy korábban még sosem. Cserébe Bo nyugalommal árasztja el Sofiát, aki nagyon fiatalon veszítette el az édesanyját és a két lánytestvérét.

De még a szerelem ereje sem elég, hogy Sofia megmenekülhessen súlyos depressziójától. Miután öngyilkosságot követ el, Bo meg van győződve arról, hogy a lány valójában nem halt meg. Azt hiszi, hogy valahol megragadt az időben, hogy valahogy ott hagyta Sofiát a múltban, és most Bo feladata, hogy megmentse őt.

Beth Revis Across the Universe trilógiáját imádtam, így óriási bizalommal várom ezt a regényét, ami műfajilag elég távol áll az eddig olvasottaktól, de a mentális betegség témájára bármikor vevő vagyok, és az alapötlet érdekesen hangzik. Már csak az a kérdés, lesz-e benne valóság-képzelet keveredés (tehát, hogy van némi igazság abban, amit Bo hisz) vagy az egész csak Bo gyógyulását mutatja be.  

Emily France: Signs of You
Megjelenés: július 19.
Kiadó: SohoTeen
Mióta a 16 éves Riley Strout elveszítette az édesanyját két évvel ezelőtt, a jó dolog az életében a kiscsalád a gyászcsoportban, ahová gólyaként csatlakozott. Jay, Kate és Noah megérti a fájdalmát; mindegyikük elveszítette egy szerettét, és a különbözőségük ellenére összetartanak, összekötik őket a tragédiák, amiket csak ők értenek.

Amikor Riley azt hiszi, hogy az anyját látta vásárolni a boltban, attól fél, hogy poszt traumatikus stresszben szenved. Aztán Jay és Kate is hasonló élményről számol be. Noah az egyetlen, akinek nem volt ilyenféle víziója, és talán emiatt válik szkeptikussá és távolivá.

Amikor Noah eltűnik, Riley attól fél, hogy egy újabb szerettét veszítette el. Miközben utána kutatnak, ő, Kate és Jay egy relikviához kapcsolódó rejtélyre bukkannak, ami Jay halott apjához tartozott, és nyomokat tartalmaz a halál utáni életről. Riley azon kapja magát, hogy a Noah és Jay iránt érzett érzéseivel küzd, ami csak Noah távollétében válik nyilvánvalóvá. Ha Riley segíteni akar azoknak, akiket szeret és magának is, helyre kell hoznia a dolgot azzal, akit elveszített.


Ezt azért választottam be, mert egyezik a nevem a főszereplővel. (Nagy titok: eredetileg Riley akartam lenni, mikor nicket választottam magamnak immáron tíz éve, de valahova nem tudtam úgy beregisztrálni, és megtoldottam egy e-vel.) Na jó, nem ezért választottam a könyvet. Elsősorban az érdekel, hogy mik ezek a találkozások a halott szerettükkel, és mi lesz a rejtélyfaktor. Bár az a szerelmi háromszög gyanús mondat eléggé lelomboz.