Dan Wells: Csak a holttesteden át

Dan Wells az előző trilógiát a negyedik résszel ott folytatta, ahol abbahagyta, így semmi okom nem volt arra, hogy ne egy hasonlóan ütős sztorit várjak a folytatásban.

Fülszöveg:  Miután John és Brooke magára maradt, városról városra stoppolva vadásznak Amerika közép-nyugati részén a még megmaradt utolsó Sorvadtakra. Csakhogy a Sorvadtak is vadásznak rájuk, ráadásul az FBI is a nyomukban van. Minden újabb várossal, minden újabb kamionos pihenővel, minden újabb autópályával egyre közelebb kerülnek egy olyan kegyetlen gyilkoshoz, akire John semmilyen jól bejáratott analitikus és előrejelző módszere nem alkalmazható. Közben Brooke meghasadt pszichéje az elméjén osztozó több százezer halott személyiségtől túlterhelve tántorog az összeomlás peremén. Hol birtokában van szellemi képességeinek, hol nem, és minden nap új nevek, gondolatok és emlékek törnek felszínre benne, mígnem felbukkan az a személyiség, akire John végképp nem számított: Senki utolsó áldozata, csapdába esve John egyetlen megmaradt barátjának testében.

Mégis csalódnom kellett. A sorozatok szarvashibája, hogy nehéz kötetről kötetre ugyanazt a színvonalat tartani, mindig van egy léc, amit meg kell ugrani, és ez most Dan Wellsnek nem sikerült. Javítom magam: nem is csalódás ez, amit érzek, hanem csak úgy vagyok vele, hogy megérkeztünk a realitás szintjére. Egyszer ennek is be kellett következnie, és innentől csak felfelé vezethet az út − mégiscsak egy lezárásról beszélünk, abba pedig belead apait-anyait, nem?

Mégis mi volt a baj? Szerkezetileg nem állt össze a regény. Epizodikus krimibe hajló sorozat ez, amit John gondolkozásmódja fűszerez meg, és ez ebben a részben borult. Az első fele kegyetlen unalmas, nem történik semmi, az újításként behozott road trip jelleg sem hozzátesz, hanem inkább elvesz a történetből. John és Brooke csak lézeng, sodródik ide-oda, és fogalmuk nincs, hogy micsoda események részesei.

 Az eredeti borító. Hát nem sokkal szebb?

Ez a kulcsszó, ami kicsit megölte a regényt: fogalmuk nincs. Pont azt szeretem ebben a sorozatban, hogy John kilogikázza a dolgokat, terveken agyal, és ez itt ezen okból hiányzik. És mivel a feléig nem történik semmi, vagyis, ami történik, annak a főszereplők nincsenek tudatában, a regény másik fele elsietettnek érződik, és a Sorvadt személye, ügyködése totál érdektelenné válik. És az ismétlések. Öt kötet után fárasztóak. A tűz már unalmas.

De, hogy szép dolgokat is mondjak, vannak jó ötletek a regényben. Tetszett a Sorvadt képessége, és az, hogy megint egy olyan szituáció állt elő, amiben a Sorvadt személye nem minősíthető feltétlenül gonosznak. Tetszett John és Brooke kapcsolata, illetve az, hogy John megint milyen karakterfejlődésen ment keresztül, mire elismerte azt, amit. Tetszett, hogy Mary ismét bejött a képbe, és ez mennyire felkavarta Johnt. No meg a regény második fele hozta a megszokott pörgést, csak ez az aránytalanság ne lett volna.

Kíváncsian várom, mi történik majd a lezárásban. Augusztusban a Fumax meg is jelenteti a következő kötetet.

Értékelés: 4/5

Borító: 2/5

Eredeti cím:  Over Your Dead Body

Sorozat:  John Cleaver #5

Kiadó: Fumax

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 328

Fordította: Rusznyák Csaba

Olvass tovább!

Jandy Nelson: Az ég a földig ér

Évekkel korábban szemezgettem ezzel a könyvvel, sokan dicsérték külföldön, de amikor megláttam, hogy egy szerelmi háromszög a központi téma, elvetettem az olvasási szándékot. Azután elolvastam Jandy Nelson Neked adom a napot c. könyvét, amiből kiderült, hogy olyan stílusban ír, amit imádok. Ezek után nem volt kérdéses, hogy minden berzenkedésem ellenére teszek vele egy próbát.

Fülszöveg:  Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ…

Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?

A stílus ezúttal is mindent vitt. Jandy Nelson olyan szépen bánik a szavakkal, hogy az én szememben képes egyensúlyozni a történet és a karakterek gyengeségeit. Az írása hangulatot teremt, a szóképei érzelmeket ragadnak meg, és élővé varázsolja az eseményeket. Egyszerűen képes vagyok annyira elveszni benne, hogy még arról is megfeledkezem, hogy péklapáttal ütném a főszereplőt.

Az igazság az, hogy Az ég földig ér nem a hagyományos értelemben vett szerelmi háromszöget vonultatja fel. Voltaképpen nem is szerelmi háromszög ez. Egyfelől ott van Joe, akibe Lennie életében először szerelmes lesz − mondjuk ez a rész nem volt túl jól kidolgozva, a végére sem értettem, hogy mégis mi a fene ez a nagy "szerelem". Másrészt ott van Lennie nemrég elhunyt nővérének vőlegénye, Toby, akihez Lennie fizikai feszültséglevezetéshez menekül (azta micsoda megfogalmazás!). Tehát Lennie az egyik fiút szereti, a másikat nem, de míg a Joe iránti érzelmei megijesztik és bűntudatot keltenek benne − hiszen hogyan is lehetne boldog, ha a nővére nincs többé −, addig Toby karjaiban lenni valahogy helyénvaló, mert közel érzi magát a nővéréhez.

Nem csodálom, hogy sokaknál kicsapta a biztosítékot ez a felállás. Én az elején még megértettem, hogy Lennie és Toby egymásban keresik a vigaszt, még ha egyet nem is értettem vele. De amikor Joe bekerül a képbe, ott már nem igazán vágtam Lennie gondolkodását (főleg, amikor majdnem szexbe torkollott a dolog), és pláne kiakasztott, hiszen tudta jól, hogy Joe min ment keresztül az előző barátnőjével, és csak azért is csinálta.

Lennie a sajnálatfaktorral együtt sem kedvelhető főhős. A tettei még hagyján, de az egész lénye az önzőségről szól. Úgy képzeli, körülötte forog a világ, és eszébe sem jutna egyszer sem, hogy a nővére nem csak az ő szerette volt, hanem a családjában mindenki másé is, és ezek az emberek is éppen olyan rémesen érzik magukat, mint ő. Hiába veszi a jelet a végére, hogy hoppá, ezt így nem kéne, már késő, hogy javítson is valamit a megítélésén, miután egy egész könyvet ennek az önző lánynak a fejében kell eltölteni.

Szerencsére azért akadtak szeretnivaló karakterek, Joe-ért nem lehet nem odalenni, bár ilyen fiú a világon  nincs, az is biztos, és Lennie családját is kedveltem. Tetszett az is, ahogy a "vándorgéneket" hordó anya bekerült a képbe, és ahová ez a szál kifutott. Tovább színesítették a történetet azok a fecnik, amikre Lennie a bánatát öntötte ki, és szerteszét dobálta mindenfelé, amerre járt (és fontosabb szerepet is kaptak, mint amire az elején számítani lehet).

Összességében karakter fronton nem túl erős a regény, köszönhetően az irritáló főhősnek és a furcsa szerelmi triónak, de Jandy Nelson remekül mutatja be a gyászt, adja vissza a lapokon ezt a mélabús hangulatot, és ezért mindenképpen érdemes adni neki egy esélyt.

Értékelés: 4/5

Borító: 3/5

Eredeti cím:  The Sky Is Everywhere

Kiadó: Móra

Megjelenés éve: 2014

Oldalszám: 352

Fordította: Todero Anna

Olvass tovább!

Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek

A cím alapján nem kellett hozzá sok sütnivaló, hogy egy kemény témájú, nem habos-babos végű könyvhöz lesz szerencsém. Gyűjtöttem egy kis lelkierőt, és belevágtam.

Daelyn az iskolai kegyetlenkedések céltáblája, tele van lelki sérülésekkel, komplexusokkal. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet miatt nem tud beszélni, a némaság magánya veszi körül. Szeretne elmenekülni az iskolától, a szüleitől, az életétől… Korábbi öngyilkossági kísérletei kudarcot vallottak, de miután rátalál egy honlapra, amely öngyilkosságot tervezők számára készült, már tudja, ezúttal sikerrel jár majd. 23 napja marad, hogy esetleg változtasson a döntésén. Rögtön az első napon találkozik valakivel: egy különös fiúval, aki barátkozni szeretne vele, aki segíteni akar rajta. Megkezdődik a visszaszámlálás.

E hosszú című könyv, most jól lehúzta az amúgy sem szikrázó életkedvemet. Néha nem tudom, minek olvasok ilyeneket. Na jó, pontosan tudom.

Igazából több oldalról meg lehet közelíteni a problémát: Daelynnek igaza van, Daelyn egy önző kis fruska. Mindkettőben van némi igazság, de mivel Daelyn szemén át látjuk a világot, rém egyszerű a válasz: Daelyn látásmódját az őt ért atrocitások eltorzították. Nincs ezen mit túlragozni. Akik átmentek már akármilyen lelki bántalmazáson, legyen az iskolai, családon belüli, azok kb. pavlovi kondicionálásnak esnek áldozatul, és ezen baromi nehéz változtatni.

Egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy Daelyn nem tud megbízni az emberekben, hogy úgy érzi az élete mindig szar lesz, és sosem lesznek barátai. Főleg a szülőkkel kapcsolatos álláspontja az, aminek leginkább két oldala van. A történet egy pontján kiderül, hogy Daelyn kvázi csodagyerek, mert a szülők úgy tudták, hogy nem lehet utóduk, így nem meglepő, ha olyan dolgokra kényszerítették Daelynt, amiről úgy gondolták, hogy majd jót tesz neki. Annyira a saját elképzeléseik lebegtek a szemük előtt, hogy nem hallották meg a lányuk ellenkezését. Rossz szülők lennének? Nem, de mivel rossz élményei a szülei kizárólagos döntésének köszönhetők, Daelyn összetársította a kettőt. Persze ha a szülők is nyitottabbak lettek volna, akkor talán másképp alakultak volna a dolgok. (Tudom, miről beszélek: az én szüleim, amikor nem tudtak mit kezdeni egy problémámmal, akkor lerendezték annyival, hogy csak kitalálom, az nem is úgy történt, valójában felnagyítom a dolgokat, mert így egyszerűbb volt, mint istápolni a fokozatosan elapadó önbecsülésemet.)

– A szavak leperegnek rólad.
Tévedés. A szavak gyilkolnak.

Nem tudom, hogy ma Magyarországon ilyen mértékű méreteket ölt-e már a bullying (a tippem a gyengébb iskolákban egy igen lenne), de ha nincs fizikai bántalom, csak a folyamatos megjegyzések, ne mondja nekem senki, hogy azok csak úgy le tudnak pattanni az emberről, még ha próbálkozik is.

Daelyn nem akar élni, mert szar az élet? Igazából sosem értettem azokat, akik jönnek a közhelyekkel, hogy van értelme, meg egyszer majd jobb lesz, elmúlik a fájdalom blablabla. Nem akarok senkit sem öngyilkosságra buzdítani, de rühellem a közhelyeket, amik a témát övezik, és általában azok a szószólói, akiknek fogalmuk nincs, milyen, amikor tényleg már csak azt szeretnéd, hogy vége legyen. A regényben kapunk egy párhuzamot Daelyn és Santana kapcsán, ami egy kiváló szembeállítás arra, hogy Daelynt elgondolkoztassa. Ugyanakkor a történet ragaszkodik a valósághűséghez, nincsen a szerelem meggyógyítja a betegséget című röhejes klisé vagy a mindent elfelejtő csók. Ez már csak azért is hiteltelenné tette volna a sztorit, mert Santana felbukkanása Daelyn életében erőltetettnek hat, eléggé érződik a karakteren, hogy az író rángatja, nem pedig magától cselekszik. Avagy nem is ismerjük meg Santanát eléggé ahhoz, hogy értsük, miért tapad egy olyan lányra, aki nem beszél, állandóan lepattintja, és még jól sem néz ki (bár gyanítom Daelyn közel sem olyan ronda, mint amilyennek önmagát látja). Az nem elég ok, hogy magányos, mert ezer másik diákot is kipécézhetett volna magának a suliból.

A különböző halálnemek részletes kifejtése eléggé hangulatgyilkos, pláne, hogy Daelynnek több öngyilkossági kísérlete is volt. Kissé kidolgozatlan a regény, mert például jó lett volna belelátni abba, hogy a korábbiaknál mik voltak a körülmények, mikor szakadt el a cérnaszál, és hogyan érezte magát utánuk. A karakterizálás sem túl erős, szóval megcsiszolgatva még jobb lehetett volna a történet, bár így is megállja a helyét.

A könyv vége nagyon tetszett, ugyanis nincs megoldás, nem tudni, hogy Daelyn megteszi-e vagy sem. Én úgy gondolom, hogy végül az élet mellett dönt, találtam erre irányuló jeleket, mégis tök jó, hogy mindenki a saját elképzelése szerint választhatja meg Daelyn sorsát.

Kissé csapongtak a gondolataim, de a depresszió és az öngyilkosság kombója nem könnyű téma, olyan, ami erősen megoszlatja az emberek véleményét, de aki szeretne a bullyingról olvasni, annak mindenképpen ajánlom.

Értékelés: 5/5

Borító: 4/5

Eredeti cím:  By The Time You Read This, I'll Be Dead.

Kiadó: Móra

Megjelenés éve: 2015

Oldalszám: 248

Fordította: M. Szabó Csilla

Olvass tovább!

2017. júliusi megjelenések

Jesszus, már nyár közepe van! Ha a meleg napok rohamosan fogynak is, a várólistára kerülő könyvek sosem.

Julia Walton: Words on Bathroom Walls

Megjelenés:  július 4.

Kiadó: Random House Books for Young Readers

Adamet nemrégiben skizofréniával diagnosztizálták. Embereket lát és hall, akik nincsenek is ott: Rebeccát, a gyönyörű csajt, aki megérti őt; Keresztapát, aki zaklatja, és Jasont, a pucér csávót, aki kétségkívül udvariatlan. Könnyűnek kéne lennie, hogy megkülönböztesse a valóságot és a nem valóságot, de Adamnek nem megy.

Mégis van remény. Adam új suliba kerül, és egy kísérleti gyógyszert kezd el használni, ami segít neki, hogy ne vegyen tudomást a látomásokról. Hirtelen minden lehetségesnek tűnik, még a szerelem is. De amikor találkozik Mayával, egy szörnyen intelligens lánnyal, kétségbeesetten szeretne az a jó srác lenni, aminek a lány tartja. De aztán a csodagyógyszer nem hat többé, és Adam bármit megtenne, hogy távol tartsa Mayát a titkától.

Szeretjük a skizofréniát. Bár remélem megint nem ilyen a szerelem mindent megold típusú történetről beszélünk.

Matthew Quick: The Reason You're Alive

Megjelenés:  július 4.

Kiadó: Harper

Miután a 68 éves David Granger összetöri a BMW-jét, az orvosi vizsgálatok agytumorra derítenek fényt, amit ő Narancs ügynök lelepleződésének tulajdonít a háború alatt. A műtétből felébredve egy olyan nevet ismételget, akiről a civil életében senki sem hallott, egy őslakos amerikai katona nevét, akit egyszer meg kellett fegyelmeznie. David úgy dönt, hogy visszaad valami értékeset, amit hosszú évekkel ezelőtt ellopott egy férfitól, akit most Clayton Fire Bearnek hív. Ez lehet az egyetlen módja, hogy lezárást találjon egy egyre bizonytalanabb világban azzal, akit meg kellett védenie. Abban is segíthet neki, hogy kiheverje a felesége idő előtti halálát.

Ahogy David szembesül a múltjával, hogy megmentse a jelenjét, egy megrendítő portré kerül elő egy véleményéhez ragaszkodó és jószívű amerikai hazafiról, aki azért harcol, hogy hű maradjon piros-fehér-kék szívéhez, még akkor is, ha a szeretett ország olyan gyors mértékben és úgy változik, amit nem mindig szeret vagy ért meg. Itt van még Granger távoli, művészettel foglalkozó fia, Hank; az imádnivaló hétéves unokája, Ella; és a legjobb barátja, Sue, egy vietnámi-amerikai, aki tiszteli David rettenthetetlen őszinteségét.

Ez a szöveg semennyire sem fogott meg, de Matthew Quick!

Julie Buxbaum: What to Say Next

Megjelenés:  július 11.

Kiadó: Delacorte Press

Amikor egy valószínűtlen barátság gyúl a népszerű Kit Lowell és az aszociális David Drucker között, mindenki meglepődik, leginkább Kit és David. Kit értékeli David nyers őszinteségét − voltaképpen bizarr módon üdítőnek találja. David örömmel veszi Kit figyelmét és kíváncsi természetét. Amikor a lány a segítségét kéri, hogy kiderítse az apja tragikus autóbalesetének hogyanját és miértjét, David benne van. De egyikük sem látja előre, mit találnak. Vajon a barátságuk kibírja az igazságot?

Julie Buxbaum nemrég magyarul megjelent könyvét már nagyon olvasnám, főleg, hogy jókat szólnak róla, csak még nem sikerült beszereznem. Ebben a fülszövegben semmi extra nincs, de megelőlegezem a bizalmat az írónőnek.

Lisa Maxwell: The Last Magician

Megjelenés:  július 18.

Kiadó: Simon Pulse

Napjaink New Yorkában a mágiának nyoma veszett. A néhány megmaradtnak, akiknek megvan az affinitása a mágiához, árnyékokban meghúzódva élnek, elrejtik, kik ők. Minden Mágus, aki Manhattanbe teszi a lábát, a Meredély, egy sötét energiagát csapdájába esik, ami a szigetre zárja el őket.  Az átlépés egyet jelent az erejük elveszítésével  − és gyakran az életükével is.

Esta egy tehetséges tolvaj, és arra nevelték, hogy mágikus tárgyakat lopjon az ördögi Rendtől, ami a Meredélyt készítette. A veleszületett időmanipuláló képességével Esta képes lopni a múltból, még azelőtt összegyűjteni a tárgyakat, hogy a Rend rájönne a jelenlétére. Esta összes gyakorlása egy utolsó meló érdekében történt: vissza akar utazni 1902-be, hogy ellopjon egy ősi könyvet, ami a Rend és a Meredély titkait tartalmazza, mielőtt a Varázsló elpusztítaná, és ezzel reménytelen jövőre kárhoztatná a Mágusokat.

De a régi New York veszélyes világ, amit gátlástalan bandák és titkos társaságok uralnak, egy világ, ahol a levegő sistereg a mágiától. Semmi sem az, aminek látszik, a Varázsló sem. És hogy Esta megmenthesse a jövőt, lehet, hogy mindenkit el kell árulnia a múltban.

Jól hangzik ez a világfelépítés, és időutazás!

Sierra Abrams: The Color Project

Megjelenés:  július 18.

Kiadó: Gatekeeper Press

Bernice Aurora Wescott nem akarja, hogy tudják a nevét. Egészen addig, míg Bee találkozik a helyi aranyfiúval, Levivel, aki a Színprojekt nevű jótékonysági szervezetet működteti.

Levi nem lacafacázik, hogy kiderítse Bee igazi nevét, az erőlködése az egyik oka annak, hogy Bee beleszeret. De amíg Levi minden, amire sose számított, hogy  szüksége van rá, elárulni a nevét örök megbélyegzés lenne, és ez megrémiszti.

Amikor Bee hírt kap egy váratlan betegségről a családjában, az addig ragyogó nyarának lőttek, és töréspontra sodródik. Már nem elég, hogy elmerüljön a Színprojektben − az esküvők, temetések, rákbetegek és szervezet által támogatott reményteli családok világában. Beenek a családja súlyát kell megtartani, de ehhez szüksége van Levire. El kell árulnia a nevét, és teljesen magához engednie a fiút, vagy elveszíteni a legjobb dolgot, ami valaha is történt vele.

Ez az ismertető kb. semmire sem jó, de Stephanie Perkins-szel és Morgan Matsonnel reklámozzák, reménykedem valami ilyesmi feelingben.

Olvass tovább!

Kerstin Gier: Az álmok első könyve

Kerstin Gier könyveit nagyon szeretem, ha fel akarsz vidulni, bármelyik könyve kerül a kezedbe, garantáltan jókedved lesz.

Fülszöveg: Ez ​vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.

Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…

Ez már a 8. Gier könyvem, és bár akadtak gyengébb történetei, összességében hoz egy olyan színvonalat, amit nem tudok megunni. A Rubinvörös sorozatát olyannyira szerettem, hogy többször is olvastam − és remélem fogom is még −, így már nagyon vártam a Silber-t, főleg, hogy az időutazás után egy másik általam oly kedvelt témát aknáz ki: az álmokat. És nem kellett csalódnom!

Eléggé érződik, hogy a regény a Rubinvörös nyomaiban jár, hasonlóan épül fel, ha kivesszük a meghatározó elemeiket. Adott a cserfes leányzó, aki tudtán kívül kerül egy elképzelhetetlennek tűnő új helyre, és ez kapcsolja össze A FIÚVAL és az életébe betoppanó új emberekkel. Mindez megspékelve egy lökött családdal, egy aranyos kishúggal és sok-sok humorral. Kipróbált, jól működő, isteni recept.

"Sehol nem ismerheted meg jobban az embereket, és sehol nem tudhatsz meg többet a gyenge pontjaikról és a titkaikról, mint az álmaikban."

A történetvezetés is hasonló, a szerző ördögien cselszövögeti a cselekményszálakat. Egyszerűen nem jössz rá, hogy ebben a sakkjátszmában ki hol áll, és mi a szerepe, folyamatosan változtatod a véleményed, és a megválaszolt kérdések újabbakat szülnek. Ez a tipikusan letehetetlen könyv kategória, így nem csoda, hogy két nap alatt kivégeztem, pedig az volt a terv, hogy csak belekezdek, de… borult a napi programom, ez van. Nem jöttem rá, hogy ki lesz a főgonosz a regényben, és a vége magyarázat sem éppen az lett, amire számítottam. Ott van Secrecy személye (tiszta Gossip Girl), akiről megtippelni sem tudom, ki lehet, valamelyik fiú volt a jelöltem, de… egyszerűen nem tudom (már olvasom a második részt, ami még inkább elbizonytalanít).

"Henry szokásához híven egy könyvespolcnak támaszkodott, és karba tette a kezét. Úgy tűnt, Jasper anyukája nagyon kedveli a pasztellszínű szerelmes regényeket, és eléggé zavart, hogy közvetlenül Henry feje mellett olyan címeket lehetett olvasni, mint „Csókolj meg, lázadó!” és „Engedd, hogy erős karjaidban haljak meg!”. Úgy gondoltam, legjobb, ha oda sem nézek."

A szerelmi szál minden cukisága ellenére túl gyors, és Henry nekem nagyon gyanús a titkaival és a viselkedésével, biztos, hogy kiderülnek róla még dolgok (Tisztára, mint Gideon a Rubinvörösben, nem tiszta, mik a céljai és melyik oldalon áll). Ráadásul ott van még az imádnivaló Grayson is, akinek hihetetlen jó a kémiája Livvel, és hiába "testvérek", és lehet csak nagyon belemagyarázom, de ugye ennél több van köztük? Nem semmi fordulat lenne.

Egyébként imádtam a hebehurgya Livet, és az egész lökött pereputtyot (mind jóformán karikatúra karakterek), az abszurd helyzeteket, a poénokat, gyakran kaptam azon magam, hogy mosoly ráncigálja a szám sarkát. Nagyon szerettem a bizarr álomjeleneteket is, és a démonos, megidézős vonal pedig adott az egésznek egy kis creepy hangulatot (és gyanítom, a továbbiakban még előkerül, és kiderül valami agyeldobós dolog.)

Összességében tehát imádtam az egész könyvet, és repülök is a következőre!

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Sorozat: Silber-trilógia #1

Eredeti cím:  Das erste Buch der Träume

Kiadó: Könyvmolyképző

Megjelenés éve: 2015

Oldalszám: 326

Fordította: Szakál Gertrúd

Olvass tovább!