Üdvözlés

Szia!
Rileey vagyok, örülök, hogy idetaláltál, annak még jobban, ha máskor is visszanézel. Mostanában főként könyvekről szedem össze a gondolataimat, de ha olyan kedvem van, filmekről és sorozatokról is megejtek egy-egy posztot. Sokat olvasok angolul, így ne lepődj meg, ha nem túl ismert könyvekkel találkozol errefelé. A célom, hogy felkeltsem ezekre a figyelmet, hátha egyszer kis hazánkban is a könyvesboltok polcaira kerülhetnek. Kellemes böngészést kívánok! :)

Ha szeretnél kapcsolatba lépni velem, a nagyító ikon alatt lapuló űrlap segítségével megteheted, vagy használhatod közvetlenül az e-mail címemet: rileey.smith[kukac]gmail.com

Népszerű bejegyzések

Címkék

1 pontos 2 pontos 3 pontos 4 pontos 5 pontos ABC ABC Family adaptáció After the End Agave agorafóbia akció alakváltók alternatív történelem angol angyalok animációs anime Anna és a francia csók apokaliptikus Arrow barátság blog book tag borító borítómustra boszorkányok Cartaphilus CBS chick-lit Ciceró Courtney Summers crossover családon belüli erőszak Dan Wells Daredevil démonok depresszió design díj disztópia dráma Dream válogatás Éles helyzet erotikus fanborítóm fantasy felnőtt film Forma-1 FOX földönkívüliek Főnix Könyvműhely Francesca Zappia francia Fumax GABO Gayle Forman Hard Selection Harper Teen Hex Hall high fantasy horror humor időutazás írás istenek Jane The Virgin Jennifer Niven John Cleaver karácsony katasztrófa képregény klasszikus komédia Kossuth Könyvmolyképző krimi leltár lovak Lucifer Maggie Stiefvater mágia mágikus realizmus magyar szerző Matthew Quick Maxim megjelenések mentális betegség misztikus Netflix new adult novella nyár öngyilkosság pánikbeteség paranormális pilot posztapokaliptikus pszichológia pszichothriller Rainbow Rowell Razorland realista Red Queen Richelle Mead romantikus sci-fi Scolar Silber skizofrénia sorozat steampunk Supernatural Syfy szerelmi háromszög szörnyek tanár-diák természetfeletti The 100 The Chemical Garden The CW The Dust Lands The Flash The Selection thriller toplista történelmi tündérek Twister Media Ulpius urban fantasy vámpírok vérfarkasok Victoria Schwab vígjáték vírus Vörös Pöttyös Wither young adult zombik

Most olvasom

Blogok

Üzemeltető: Blogger.

Küldj üzenetet!

Név

E-mail *

Üzenet *

2016. szeptember 12.

Összegzés: 2015/16-os sorozatos szezon

Mostanában teljesen a könyvek felé orientálódott a blog az alkalmankénti junkie-s írások idebiggyesztését eltekintve. Pedig van néhány elmaradásom, csak valahogy sosem jutok el odáig, hogy posztoljam is őket. Ezt a bejegyzést is még májusban kezdtem el írni a finálékat követően, aztán valamiért elmaradt a publikálása. Sebaj, most kipótoltam a nyáron szerzett sorozatélményekkel. Az a helyzet, hogy eléggé megcsappant a sorozatok iránti lelkesedésem, és ennek igazából még az okát sem tudom. Megcsömörlöttem volna? Napokig is simán elvagyok nélkülük (filmeknél dettó, júniusban egy, ismétlem egy darab filmet láttam!) Továbbra is szeretem őket, és minden oké, amikor már nézem, csak arra veszem nehezen rá magam, hogy elindítsam a részeket. Gőzöm sincs, mi a jelenség oka.

No de lássuk, hogyan teljesítettek a sorozataim ebben a szezonban. Így összegezve nem is tűnik olyan kevésnek.

The Flash
Az év csalódása. Az évad kétharmadáig IMÁDTAM, csupa nagybetűvel. Minden héten alig vártam az új részt, aznap már rá is vetettem magam, úgy éreztem, még a nagyszerű első évadon is túltesz. És Zoom olyan félelmetes főellenségként mutatkozott be, a hangját, a megjelenését, a jeleneteiben felhangzó hangeffekteket olyan jól eltalálták, hogy lúdbőröztem a jelenetein. Egészen addig, míg le nem rántották a leplet Zoom személyéről. És felfedték a motivációit. Amik baromságok. Onnantól kezdve röhejessé változott Zoom és az egész sorozat, hülye lett az összes szereplő, és következtek a borzasztó, logikátlan epizódok. Ráadásként a semmiből egyszer csak elkezdték erőltetni a Barry-Iris szerelmi szálat, semmi megalapozás vagy romantika, Iris egyik napról a másikra pasiként tekint Barryre, és én ennek örüljek, mikor két évad alatt továbbra sem sikerül a kémia. Főleg úgy, hogy behozták évad elején az übercuki Pattyt, akit fejet falhoz verős módon írtak ki, pedig annyira összeillettek Barryvel. Felfoghatatlan számomra, hogy sikerült elcseszni egy ilyen remek évadot, és egy zseniális főellenséget. Az megmásíthatatlan tény, hogy a készítők voltak a hülyék, egyszerűen túl nagyot markoltak Zoommal, és megpróbálták idomítani az általuk elképzelt történethez, de nevetségesen jött ki, hogy mindenkit rég kinyírhatott volna egy szempillantás alatt, és ilyen-olyan hülye indokkal megmagyarázták, miért nem tette. A Flashpoint-paradoxon behozatala meg ilyen formában no comment. Konkrétan sztornózták két évad történéseit. (Ha meg pár rész után visszaáll a helyzet, akkor sem lesz semmi jobb.)

The 100
Elkaszáltam pár rész után. A második évad nagyon ütőssé vált év végére, ám az újonnan bedobott szálak, főleg a politikai csatározás egyáltalán nem izgatott. Nem értettem a karakterek szélsőséges álláspont változását (pl. Bellamy), és rájöttem, hogy voltaképpen egyik szereplőt sem kedvelem, akkor meg minek nézzem?

Supernatural
A tavalyi felemás évad után meglepődtem, hogy mennyire kellemes lett az idei. Nyilván sosem fogja már a régi szintet hozni, de idén a 8. évad után ismét azt éreztem, hogy próbálkoznak. Elsősorban nem is a főszál fogott meg (pedig ott is történtek érdekes dolgok), hanem a monster of the week epizódok, igyekeztek szórakoztató és kreatív megoldásokat letenni az asztalra (vegyük például az unikornisosat, hát azon szakadtam, de meg lehet említeni azt a részt is, ami végig az Impala szemszögéből játszódott). Végre Castiellel is kezdtek valamit, nem csak tétlenül lézengett az epizódokban. Divat fújolni a Supnatot, de mondjon nekem valaki még egy olyan sorozatot, ami 11 év után fenn tud tartani egy élvezhető szintet, mert én – aki a legtöbb sorozatot pár év után, ahogy élvezhetetlenné válik a minőség, elkaszálja – nem tudok.

Agent Carter
Vérzik egy kicsit a szívem a kaszáért, mert nagyon kedveltem Peggyt, Jarvist és Souzát, és hiányozni fognak. Csak azért nem élem meg akkora érvágásként, mert a második évad szerintem rendesen alulmúlta az előzőt, én ezt a sztorit nem éreztem annyira markánsnak.

Z Nation
Két rész után parkolópályára tettem, most valahogy nem tudott annyira elszórakoztatni, mint tavaly. Még nem tudom, mi lesz a sorsa – valószínűleg kasza, semmi késztetést nem érzek a folytatásra.

Supergirl
Ez volt a másik szuperhősös sorozatom, amit hétről hétre vártam, pedig annyira gagyi, de olyan szerethető. Oké, valószínűleg Melissa Benoist szolgáltatja a kedvelhetőség faktor 90%-át, kvázi a Grant Gustin-Barry Allen páros női megfelelője, mosolyt csal az ember arcára ez a leányzó, amikor bénáskodik. Sajnos a finálé nem volt túl ütős, és jövőre tényleg csökkenthetnének a szentbeszédeken, de igazából az összes képregényesben lehetne így, mert engem nagyon idegesítenek a „család a legfontosabb” meg a „csak hinned kell magadban”, és társai jellegű Coelhos bölcsességek. Kíváncsi vagyok, mennyi változást hoz, hogy megy a CW-re. Alapból Cat kevesebb szereplése hatalmas érvágás, mert a legjobb karakterré nőtte ki magát, pedig milyen idegesítő volt a pilotban.

Jane The Virgin
Hozta ugyanazt a szintet, amit tavaly, szóval copypastelhetném mindazt, amit már eddig írtam a sorozatról. Az a legérdekesebb, hogy olyan durva szappanoperás elemek vannak benne, és mégis, az önreflexív jellege miatt ez egyáltalán nem idegesít csöppet sem.

Lucifer
Az Ördög mint téma engem mindig érdekel, és csak emiatt néztem bele a Luciferbe, hiába tudtam, hogy procedural sorozat lesz. És megnyert magának, ahogy tavaly a Forever is, hiába nyomozós, a főszereplő jól elvitte a hátán az egészet. A stílusa, az akcentusa, a személyét övező rejtély. Kissé tartok attól, 22 részben hogy fog ez működni, és mennyi lesz a töltelék, illetve, hogy sikerül-e már jó hamar belefásulni a struktúrába. No meg az a kérdés, milyen irányban halad tovább a két főszereplő közti kapcsolat, és kiderül-e mi Chloe "titka", vagy sokáig megy-e a huzavona. 


Limitless
Ez a majd belenézek kategóriába került tavaly, és valamelyik hosszabb szünetben kezdtem el. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire imádni fogom! Annyira kreatív vizuális és narratív megoldásokkal operál, hogy azt öröm volt nézni (még az olyan elborult epizódokat is, mint a serial huggerös), a főszereplő imádnivalóan gyerekes és laza, és a színész nagyon jól tolja a szerepet. Erre nem elkaszálták, pedig végre volt valami egyedi egy országos csatornán?! Legalább nem valami orbitális cliffhangerrel lett vége. Tuti, hogy újranézem a Limitless-t valamikor.



Containment
Julie Plec neve végett nagy fenntartásokkal álltam neki, de még így is egészen sokáig, kb. öt részig bírtam. A vírus téma tartotta addig bennem a lelket, ja meg Chris Wood jól néz ki, de aztán nem állhattam a szenvedést meg a kapcsolati drámákat. Halálra untam magam a részeken, és csak a szememet forgattam a történéseken.

Daredevil
Továbbra is fantasztikus. Az egyetlen bajom vele, hogy úgy éreztem, a Punisher és az Elektra szál nem fért meg egymás mellett. Az eleje, míg csak Punisherre koncentrálódott a sztori, zseniális volt, még a mellékkarakterek is fejlődtek, bár Mattnek egy újabb szerelmi szál abszolút nem hiányzott. Aztán Elektra megjelenésével csökkent az élvezetfaktor, belekontárkodott a Punisher-Daredevil összeállításba, idegesítően kavarta az állóvizet.  Ettől függetlenül a Daredevil még mindig a legminőségibb képregénysorozat a piacon.

Jessica Jones
Krysten Ritter tök jól hozta a szerepet, pedig eddig filmekben ellenszenvesnek találtam (meg az a frufru, hajaj). De valójában nem miatta lett remek ez a széria, David Tennant ellopta a showt. Kilgrave minden perce aranyat ért, talán csak az a béna motiváció nem kellett volna, meg a végén érződött már, hogy több részre lett széthúzva a sztori, mint amennyibe simán belefért volna. 

Mozart in the Jungle
Ez az a sorozat, ami elüt az általam kedvelt zsánerektől. Hirtelen indíttatásból próbáltam be, éppen amikor nem akadt mit néznem, mert annyira dicsérték. Mindig nyitott vagyok az újakra, és itt van a tökéletes indok, hogy miért. Bevallom, azért kellett 3-4 rész, míg megpuhított, de utána nem volt megállás. Egyetértek a pozitív kritikákkal, ez a sorozat annyira feelgood, annyira szerethetők a szereplők (főleg a különc Rogelio), és olyan harmonikusan rezonál hozzá a klasszikus zene, hogy minden epizód öröm. Alig várom a következő évadot!




And There Were None:
Nagyon dicsérték ezt a miniszériát, így gondoltam, letolom a három részt, és hát azt kell, mondjam, lehengerlő élmény volt, mind a képi világ, mind a baljós atmoszféra a passzoló zenei aláfestéssel. Még úgy is letaglózott, hogy pár hónappal előtte olvastam Agatha Christie könyvét, és tudtam, mi fog történni (egyébként meglepően könyvhű volt.)

Belekezdtem, de nem ment:

Legends of Tomorrow
Megfogadtam, hogy nem nézem; összeszedtek egy csomó tök érdektelen karaktert, de hé, időutazás, amit nem lehet kihagyni! Végül is a pilot lecsúszott, de hogy mennyire gagyi volt már?! Azt hittem, nem hiszek a szememnek, hogy ezt ilyen minőségben halál komolyan gondolták. Még a legbénább Arrow évad szakadékának legmélyebb bugyrát sem súrolta. Totálisan élvezhetetlen Zs-kategóriás gagyi. Már a pilot második feléig sem jutottam el, képtelen voltam arra, hogy még egy részt megnézzek ebből az izéből. 




Mr. Robot: A sok dicsérő szó noszogatott rá, de kemény 2 részig bírtam. Kerestem benne azt a pluszt, de nem találtam, hiába volt valamelyest érdekfeszítő a főhős különös személye.

The Expanse: a pilot még nagyon tetszett, de a második epizód már teljesen érdektelen volt számomra.

You, Me and The Apocaplyse: a téma annyira nekem való volt, de a kivitelezés borzasztó, nem az én világom, két részt bírtam belőle, a harmadikat menet közben kinyomtam. Ritkán csinálok ilyet, de ennél megtörtént.

The X-files: nagyon vártam a rebootot, de kettő részig jutottam, borzasztóak voltak.

Nyárra kifutó/nyári sorozatok/pótlások:

Person of Interest:
Az az igazság, hogy egy picit csalódtam az utolsó etapban. Amikor midseasonre száműzték, sejthető volt, mi lesz a sorsa, így eléggé lelombozott, mikor az amúgy is csökkentett epizódszámot olyan részekre pazarolták el, mint Shaw feltűnése. Túl nagy lett a tét, és nem tudtak vele mit kezdeni. A zárás viszont olyan depresszíven fantasztikus volt, hogy ihaj-csuhaj, talán túl is tolták egy kissé az érzelmességet, de a lényeg, hogy nem maradt hiányérzetem. Öt év után úgy tudok visszatekinteni a sorozatra, hogy kellemes emlékeket hagyott bennem, és egyszer szívesen újranézném az egészet. A mai napig nem felejtem el, mekkora élmény volt az a harmadik évad.


12 monkeys
Érdekesen alakult a kapcsolatom ezzel a sorozattal. A második évadban elszakadtak a filmtől, és önálló vizekre eveztek. Eleinte zavaros volt, hogy mit akarnak kihozni ebből, a két főszereplő közti kellemes dinamika is felborult. Húztam a számat, mikor kijött a következő rész. Aztán olyan féltáv környékén azon kaptam magam, hogy azt akarom, legyen már jövő hét. Mert összekapta magát. Milyen jó, hogy lesz 3. évad is!


 


Outlander
Úgy vagyok a sorozattal, mint a könyvvel is, nem zsánerem, mégis megfogott és megtart. Az évad nyitó- és záróepizódja zseniális volt, a képernyő elé szegezett, mintha öt perc lett volna, nem kétszer-háromszor annyi. A köztük lévő epizódok bár nem tudták hozni ugyanezt a szintet, a szokásos Outlander hangulatot igen: még mindig megkapó a zene, a fényképezés, jól megválasztottak a szereplők. Alig vártam, hogy a francia tartózkodásnak vége legyen, hogy Skócia ismét megmutathassa magát, mert az a környezet a melegágya Claire és Jamie Fraser kalandjainak. A könyveket eddig olvastam, jövőre már nekem is meglepetés lesz, hogy mi fog történni, de azt el kell, mondjam, hogy az eltelt években sem sikerült megemésztenem ezt az irtózatos időugrást.


Scream
 Ezt minek néztem végig, tudja valaki? Na jó, én igen, a Scream életérzés utáni ácsingózás miatt, amit nem igazán sikerült megkapnom. Az első évad még szódával elment, de az valami döbbenetes, hogy az idei nem szólt semmiről. Részeken át a szereplők még azt sem tudták, hogy új gyilkos van, helyette egy olyan szál volt a középpontban, amit visszatoldottak az előző évadban történtekhez, de hogy totál logikátlan és inkonzisztens próbálkozás volt az egész, az biztos. Semmi értelme nem volt ennek a 12 résznek, hiányzott a kellemes horror hangulat, már a meta dolgok sem működtek, a színészek pedig rém gyengén játszották a szerepüket. A hegedűszó maradt az egyetlen, aminek sikerült megdobnia a pulzusomat.


Slasher
 Ez viszont fel tudta azt a kellemes horror hangulatot mutatni, amit a Scream nem. Eleve egy más dimenzió, itt aztán hullottak az emberek minden részben, és nem csak random kétszer megpillantott mellékszereplők. A gyilkos (óvszerfejű Zoom) is elég bizarr kinézetű volt. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy a 8 részes széria 3. (!) részében rájöttem, ki a gyilkos. Nem mondom, hogy ennyire nyilvánvaló volt, és az írók nem végeztek jó munkát, de az egyik szituáció elgondolkodtatott, és számomra annyira adta a választ, a következő epizódokban pedig egyértelművé vált az irányított dialógusokból, amik el akarták terelni a figyelmet és a gyanút.


Stranger Things
 A hype-olt sorozatok az esetek nagy részében nem szoktak bejönni, így megörültem, hogy ezúttal egyezett a véleményem a többséggel. Egyrészt a sztori instant nekem való, és igen, Super 8 koppintás, de az számomra élvezhetetlen volt az idióta kézikamerás operatőri megvalósítás miatt. De leginkább a hangulata jött be, az az igazi 80-as évekbeli feeling, amire hatalmas lapáttal tett rá a zsenális zene, és ezeknek összessége hihetetlen élménybombát szolgáltatott. Egyetlen tényezővel nem voltam kibékülve – ami eufemizmus arra, hogy fejemet vertem a falba –, Winona Ryder alakítása félelmetesen ripacs volt. És lesz 2. évad, juhú!


Most már alig egy hónap, és érkeznek a folytatások (a Lucifer alig több mint egy hét!). Bízom benne, hogy hozzák a megszokott színvonalat. Ha a Flash is az Arrow sorsára jut, amit már nézni sem bírok, akkor megverek valakit.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése