Flash pilot

A 2014/2015-ös sorozatos évad egyik legvártabb újonca mindenképpen a Flash volt. Már csak azért is, mert kaptunk egy kis előzetest a főszereplő személyében az Arrow második évadában, ami kellőképpen fokozta a várási faktort.

A  Flash bemutatkozó epizódját eredetileg az Arrow foglalta volna magába backdoor pilotként, de Barry Allen színre lépése olyan sikeresnek bizonyult a két második évados epizódban, hogy a csatorna nagy bizalmat fektetett a sorozatba, és inkább hagyományos pilotot kért be. A döntés helytálló volt, ugyanis a pilot nézettsége minden várakozásukat túlszárnyalta.

Főhősünk, Barry Allen 11 éves korában szemtanúja volt az anyja meggyilkolásának, amit egy megmagyarázhatatlan összevissza cikázó gömbvillám okozott. Ezt természetesen senki sem hiszi el, akkora képtelenség – a gyilkosságot ráhúzzák Barry apjára, aki azóta is börtönbüntetését tölti, és csak Barry tudja az igazat. Azóta a bizarr esetek megszállottja lett, ami miatt bogarasnak tartják, de az elszántságát senki sem törheti le. Az Arrow-ban tett kiruccanása után visszatér Central Citybe, ahol az egyik legnagyobb szenzáció a STAR Labor részecskegyorsítójának beindítása. A kísérlet rosszul sül el: az egyik következménye, hogy Barrybe belecsap a villám, és több hónapos kómába taszítja. A baleset azonban előnyére válik: szupergyorsaságra tesz szert.

A Flash elsődleges vonzóereje például az Arrow-val szemben, hogy nem a komor, sötét ábrázolásra mentek rá a készítők, hanem a könnyedséget választották: így eleve szélesebb rétegnek jöhet be a sorozat, például azoknak, akik nem kedvelik túlzottan a képregényes zsánert. Maga Barry személye táptalajt szolgáltat ennek a bizonyos lightos hangulatnak, hiszen egy szerencsétlen, ám mégis szeretnivaló főhősről beszélünk, aki eleget bénázik ahhoz, hogy mosolyogjunk rajta.

Grant Gustin telitalálat a szerepre, már az Arrow-ban annyira szimpatikus volt, hogy éreztem, jól fog elsülni a pilot, és ez bizony így is lett. Úgy gondolom, a lehetséges rosszabb részeket is fel fogja dobni a játékával és a jelenlétével. Barry elmondhatatlanul aranyos, és üde színfoltja a szuperhős főszereplőknek.

Ami abszolút nem tetszett, az a szerelmi háromszög kezdemény, amit azért is érzek illúziórombolónak, mert Barry és Felicity között jó kis kémia húzódott, ami valahogy hihetetlennek tűnik azután, hogy milyen érzéseket táplál Barry a legjobb barátja, Iris iránt. Nyilván tudom, hogy Barry és Felicity halott ügy, hiszen két külön sorozatban vannak, de jobban örültem volna, ha egy potenciális szerelmi jelöltet kapunk. A legjobb barátnőt teljesen felesleges karakternek érzem, és az apja társával folytatott kavarása és a kapcsolatuk titokban tartása már borzolja a kedélyeket. Caitlin, a háromszög másik csúcsa viszont remekül passzolna Barryhez, és remélem ezt ő is hamar észreveszi, ahelyett, hogy Iris után ácsingózna.

 

A 90-es évekbeli Flash Barryje, John Wesley Shipp szerepeltetésért ezúttal Barry apjaként hatalmas piros pont jár, sokat dob az egészen, és látszik, hogy mennyire ki akarják szolgálni a fanokat a készítők. (Egyébként idén vagy tavaly láttam a pilotot, mert emlékeztem, hogy gyerekkoromban imádtam. Maradjunk annyiban, hogy felnőttként már nem annyira, de azért tényleg értékelem a gesztust.) A meglepetést tovább fokozta a Zöld íjász cameója, ami így utólag teljesen érthetőnek tűnik, hiszen a sorozat az Arrow spin-offja, és erre a kapcsolatra tudatosan építenek, de első pillantásra kellemesen meglepődtem. Bár Oliver viselkedése valahogy karakteridegen volt, ha nagyon kötekedni akarok. Különösen örültem, hogy Rick Cosnettet, aki Eddie-t alakítja, beemelték a sorozatba, miután a TVD-ben csúfondáros véget ért – a színész nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne vágjam fel az ereimet a 4. évadban, amikor a részek nagy hányada kínszenvedéssel ért fel.

A pilotban megtudjuk Barry motivációját és különcségének okát, megtörténik a baleset, és hamar szuperhőssé is válik. Ez talán kicsit túl hamar is történt, vagy nem tudom, de kicsit darabosnak éreztem a történetmesélést, hogy már azonnal ment le is rendezni egy bűnözőt. Lehet csak azért, mert hosszúnak éreztem a felvezetést, és a rész egészéhez képest a képesség megtapasztalása és a ruha felöltése közti időszak rendkívül rövidnek tűnt. A készítők szépen le is fektették az átívelő szálat – Barry az anyja gyilkosa után nyomoz –, és megágyaztak az esetleges heti ügyeknek is azzal, hogy megtudtuk, több szuperképességet nyert ember is randalírozik a városban.

 

A felesleges drámázás fogja jelenteni a problémát a jövőben, érzem én ezt a szerelmi háromszögből, és az a jelenet is megerősít ebbéli meggyőződésemben, ahogy Barry bement a börtönbe az apjához, és nekiállt sírdogálni meg fogadkozni, hogy ő aztán tudja, hogy apu ártatlan. Annyira feleslegesek ezek, de tényleg.

A zenét fontosnak tartom kiemelni, már az Arrow-ban nagyon bírtam ezt a hangulatot, amit megteremt, annyira nagyon passzol Barry lényéhez ez a visszatérő téma, hogy az valami hihetetlen.

Ha nem is ájultam el tőle, mindenképpen meg kell hagyni, hogy a nyitány jó hangulatú volt, és Grant Gustin simán elviszi a hátán a sorozatot – a képernyőn töltött ideje kellemes perceket okoz.

(A pilot óta elkészült részeket megnéztem, és igazából azon a vonalon halad, ahogy a kritika írásakor prognosztizáltam. Könnyed kikapcsolódás heti ügyes esetekkel, utóbbi struktúrát remélem minél előbb kihajítják az ablakon.)

Értékelés: 4/5