Abban a tudatban éltem, hogy az After the End trilógia lesz, de
szerencsére Amy Plum két kötetben lerendezte a dolgot, én meg elmondhatom, hogy
egy újabb sorozatot pipálhatok ki a listámon. Sajnos az Until the Beginning sem
került be a legjobb zárókötetek közé, főleg, hogy olyan felesleges volt az
egész könyv.
Annyira
izgultam a cliffhanger után, hogy vajon Miles meghal-e vagy sem, hogy megőszültem,
mire végre megjelent a folytatást, és kiderült: Miles él, úristen! Ezt nem
gondoltam volna! Persze ez nem megy csak úgy pikk-pakk, így az első
fejezetekben még tettetnünk kell az aggódást, és álomjeleneteket olvasgatnunk,
hogy teljen a lapszám, viszont az a baj, hogy csak az telik, és a történet
patakként csordogál előre.
Szerettem az
első részt, de ezután úgy érzem, hogy jobban jártunk volna, ha Amy Plum a két
kötetet egybegyúrja, és egy feszesebb tempójú sztorit hoz ki belőle. Mondjuk
még így is örülhetek, hogy legalább nem húzta szét trilógiára, mert megtehette
volna.
De még így
sem veszem jó néven, hogy a könyv első felében semmi sem történik, ki lehetett
volna húzni egy csomó részt. Mennek, mendegélnek aztán megint mennek, és mindez
jó unalmasan megírva. Az After the End
is ebből állt, de ott az izgalmas felütés elvitte a hátán az egészet, most
viszont már zavart, hogy a cselekmény tök ugyanaz, mint az első köteté: Juneau
klánját elrabolták, meg kell őket keresnie. A megoldás pedig egyértelmű, és közben
nincsenek igazán nagyon felemelő momentumok. Kiderül egy-két dolog, de semmi
olyan egetrengető, amire azt mondtam volna, hogy aztakutyafáját.
Azt hiszem a
legnagyobb szívfájdalmam a Yara-kérdés, ami nagyon foglalkoztatott. Nem tudtam,
hogyan illik az egész természetfeletti szál a képbe, Juneau mitől olyan
különleges, mi lesz a végső magyarázat. Nem igazán nyerte el a tetszésem, hogy
Plum redukálta az egészet, a puszta tudományra vezette vissza, aztán mégis
összemixelte a spiritualitással, és a végeredmény kicsit ez is, kicsit az is
lett, attól függően, hogy miben hisznek az emberek.
Ebben a
részben a karakterek sem harmonizáltak egymással, noha Juneau és Miles között
már az előző részben sem véltem felfedezni szemernyi kémiát sem, ami nem is csoda,
hiszen a történet pár nap alatt játszódik. A romantikára a tömör reakcióm: ööö.
Fogadjam el, hogy ők együtt vannak és kész, emésszem meg, hogy van out of the
blue szexjelenet a semmi közepén higiénia meg védekezés nélkül. Általában ha
összejönnek a karakterek, az ember örülni szokott nekik, nem a fejét
vakargatni, hogy ez mégis miért történik. Utána egyébként nagyon vicces volt,
hogy Miles nem meri Juneau-t nézni, ahogy átöltözik, miután hancúroztak az
éjjel, mert ő úriember! Hát jó.
A páros az
előző könyvben még valamennyire működött a szociális és kulturális ellentét meg
a kölcsönös nem szívlelés miatt, de itt ez huss, eltűnt. Sőt, még lefolytattak
egy csevejt a Star Warsról, mert
Juneau még azt is tudja részletekbe menően, hogy az mi! Ezzel a pálfordulással
át is mentek unalmasba, a dialógusok szemforgatósak voltak, és egyszerűen csak
izé… nem tudom, hova ragozzam. 2-3 hét telt el az első rész első oldala óta,
szóval maradjunk annyiban, hogy ez az egész Miles feladja az addig életét
Juneau-ért, és szívesen elmegy az erdőbe lakni, kicsit irreális. Abba meg
tényleg bele sem menjünk, hogy egy ekkora differenciára épülő kapcsolat soha
nem működhetne.
A váltott
szemszöget ezúttal is feleslegesnek éreztem, hiszen ez a történet Juneau-ról
szól, és önmagában is működhetne. Különösen az elején izgis eszköz, mikor Miles
a nagy csatáját vívja a halállal, és kap egy csomó álomjelenetet. Majdnem
csatlakoztam hozzá. Mármint nem a meghalásban, hanem az alvásban.
Az After the Endnél említettem mennyire
kiakadtam azon, hogyan tanul meg Juenau kocsit vezetni, na ez a fétis tovább
folytatódik, itt 15 perces gyorstalpalóval sajátítják el karakterek a tudást.
Akkor miért is kerül ennyi pénzbe a jogsi, ha ez ilyen egyszerű?
Ami a
történetet illeti, őszinte leszek, lövésem sincs, mit lehetett volna kihozni
ebből, mert ezzel így utólag nem tudok mit kezdeni, az összkép nagyon kevéske
lett. Ha jobban belegondolok, ebben a sorozatban nekem a hamis disztópia húzás
tetszett, viszont annak már nem sok szerepe volt a folytatásban azon kívül,
hogy megtudtuk, mi oka volt annak, hogy elvonultak a felnőttek. és beadták ezt
a sztorit a gyerekeknek.
Most azon
gondolkodom, mit kéne kiemelnem, ami tetszett, de olyan nehéz találni valamit.
Ja, néha Miles beszólásain mosolyogtam, de az ő karaktere is olyan irreális
változáson esett keresztül, hogy konkrétan pár hét alatt erdőlakó Rambóvá
transzformált, aki a videójátékos képességeit kamatoztatva agyalta ki a
szabadítási taktikát meg tanult meg lőni… khm.
Összességében
az After the End egy szolid
olvasmány, erre a részre viszont szerintem felesleges időt áldozni, ahogy a
goodreadses értékeléseket elnéztem, sokan mások is így gondolják.
Értékelés: 3/5
Borító: 5/5
Sorozat:
After the End #2
Kiadó:
Harper Teen
Megjelenés
éve: 2015
Oldalszám:
336
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése