Agymanók tag

Abstractelftől ismét kaptam egy jelölést, amit örömmel teljesítek. Ez a tag az Agymanók című film kapcsán készült, az ott megjelenő érzelmekhez társít egy-egy könyvet. Az alkotást még nem láttam, de a pozitív kritikák miatt már nagyon kíváncsi vagyok rá. Bár kissé óvatosan közelítek felé, mert a legutóbb agyonajnározott Fel és a Toy Story 3 sem jött be.

Derű - harsány hahota, vagy kecses kuncogás: egy vicces, vidám, derűs könyv, amiken jókat somolyogtál.

Rögtön az első, ami beugrott, az Stephanie Perkinstől az Anna és a francia csók. Olyan cuki, édesaranyos hangulata van az egész könyvnek, hogy végig mosoly ült az arcomon, míg be nem fejeztem. Néha csak random lekapom a könyvespolcról, és garantált a hatás. Most, hogy belegondolok, újra is kéne olvasni. 

Undor - torz arcfintorok, homlokráncolás és elfordított tekintet: egy könyv, amitől undorodtál, amiben szörnyű tettek, ocsmány lények, antipatikus karakterek voltak.

Ritkán fordul elő, hogy teljesen paff legyek ilyen értelemben egy könyvtől, de néha megesik. Legutóbb, amin a fejemet fogtam az Janne Teller Semmi című könyve volt. Brutális. 

Bánat - lefelé görbülő száj, krokodilkönnyek, bánatos nosztalgia: egy szomorú könyv, ami akár könnyeket is csalt a szemedbe.

Furcsa módon egy mesekönyvvel jövök, de pont ideillik. A Siobhan Dowd ötletéből írt Szólít a szörny, amit Patrick Ness vetett papírra, olyan erős érzelmi töltést hordoz, hogy azt nem tudtam megállni könnyek nélkül, pedig nem sűrűn sírom el magam könyvön. (Nem véletlen, hogy 96%-os ez a könyv a molyon.)

Harag - dühkitörés, csapkodás, felbőszült mégismivoltez?-ek kiáltozása: egy könyv, amit a sarokba hajigáltál, még ha csak képletesen is, ami felmérgelt és haragszol rá.

Hahaha, nem akarom már oltani a Blood RedRoad folytatásait, szóval inkább egy olyat választok, aminél határozottan emlékszem, hogy mennyire ideges voltam utána. Ez Richelle Meadtől a Succubus Revealed. A sorozat sajnos nem lett olyan jó, mint az első két kötet után várható volt, de végül is jól összehozta a szerző a sztorit. De az utolsó részben kinyírta a kedvenc szereplőmet, és totál kiakadtam, annyira mesterséges húzás volt, és vagy egy jó órát pattogtam, hogy nem hiszem el.  

Majré - c-c-c-c-cidri, lapulás, kislámpával alvás: egy könyv, ami olyan félelmetes volt, olyan ijesztő, hogy akár még rémálmaid is voltak tőle.

Az utóbbi években nem volt ilyen, szóval régi emléket hozok. 15-16 éves koromban Stephen King könyveket olvastam, és hát mit ne mondjak, elég fosatósak voltak az akkori fejemnek. Mindegyik regénye eléggé felkavaró volt, de egytől különösen rémesen éreztem magam napokig, hetekig, ha eszembe jutott, és a hatáshoz hozzájárult a könyv rém rusnya borítója is. Ez pedig a Sorvadj el. Ma se bírom, ha ránézek, kiráz tőle a hideg. 

Mivel nem tudom, hogy láttátok-e a filmet, ezért nem jelölök specifikusan senkit, aki szeretné kitölteni, tegye meg. :)