Nate lakásával valami nincs rendben. De a gondolatait most más köti le. Utálja a munkáját, a bankszámlája lassan kimerül, és még barátnője sincs. Elképzelni sem tudja, mit vár az életétől. Új lakása nem éppen ideális, de legalább élhető, és megengedheti magának. A bérleti díj egészen alacsony, a házkezelő cég ügynöke szuperbarátságos, és a rendellenességek inkább csak idegesítőek, mint nyugtalanítóak.
Egészen addig, amíg a férfi nem találkozik Mandyvel, a szomszédjával, és fel nem fedezi a lány lakásának furcsaságait. És a másik szomszédjáét, Xela-ét . És Tim és Veek lakásáét is.
Merthogy a régi, Los Angeles-i téglaépület minden egyes bérlakása szolgál némi rejtéllyel. Olyan rejtélyekkel, amelyeknek a története több mint száz évvel korábbra nyúlik vissza. Némelyik furcsaság szembeötlő, míg másokat zárt ajtók rejtenek el a kíváncsi tekintetek elől. Viszont ha e különös rejtélyek összeadódnak, az akár a véget is jelentheti Nate és barátai számára.
Vagy az egész világ számára…
Ez egy
kiváló fülszöveg. Éppen annyi infót adagol, hogy felcsigázza az érdeklődést,
mégsem árulja el, hogy mi a fészkes fenéről szól a könyv. És miközben olvasod,
ugyanez van.
Bevallom, az
elején nehézkesen kötött le, amíg a főszereplő, Nate nézőpontján keresztül
felfedeztük a házat, megismertük a karaktereket, és egyre-másra jöttek elő az
újabb és újabb furcsaságok. Aztán éppen olyan kíváncsi lettem, mint Nate, a
rejtélyek nem hagytak nyugtot. Olyan szinten titkolózott a történet, hogy egy
csomó elmélet átfutott az agyamon. Akadtak időszakok, amikor a realitás talaján
álltam, gyilkosokra, titkos társaságra stb., tippeltem, aztán a paranormális
vonal került előtérbe, amit később a sci-fi váltott, aztán keveredtek itt már a
műfajok összevissza. (Szerencsére nem olvastam címkéket, ti se tegyétek.) Na
jó, a vámpírok kimaradtak a szórásból. Egy biztos: arra nem számítottam, ami
kisült az egészből, tehát ez az a könyv, amiről az életben ki nem találod az
első néhány fejezet alapján, hogy miről fog szólni.
Horror/thriller
keveréket vártam, de valójában a 14
abszolút nem félelmetes. Van egy Scooby Doo analógia, ami – kissé túlhasználtan
– végighúzódik a történeten. Ez az analógia konkrétan összefoglalja, hogyan
éreztem magam a könyv olvasása közben. Éppen úgy, amikor gyerek voltam, és
lelkesen bámultam Scooby Doo kalandjait: volt bennem egy kis izgatott
borzongás, ami nem egyenlő a félelemmel. A mese rendelkezett egy ilyen kellemes
alaphangulattal, amit a rejtélyeskedés és a nyomozás egyvelege adott, miközben
ott lógott az első lehetőség, hogy szellemek a tettesek, de persze sosem így
lett. Szóval félni maximum csak a nyúlszívűek fognak, a többiek meg a körmüket
tövig lerágva értetlenkedni.
Cserébe
viszont a rejtélyfaktor tényleg olajozottan működik. Olyan szinten belezuhantam
a sztoriba, hogy fizikai fájdalmat okozott letenni. Valahogy úgy voltam vele, mint a főhős, Nate, aki az anyagi nehézségei
ellenére képes a nyomozása miatt elhanyagolni a munkáját, és semmi másra nem
tud gondolni, csak az épület titkainak megfejtésére, arra, hogy mi van a 14-es
szobában (amikor kinyitották, hú, ott még a tarkómon is felállt a szőr!). Pontosan
ilyen könyvekre vágyom nagyon mostanában, úgyhogy a Fumaxnak óriási pacsi, hogy
részesülhettem benne. Egyébként is hajlamosak belenyúlni a tutiba, sorozatosan
nagyszerű olvasmányokhoz van tőlük szerencsém, úgyhogy már eljutottam arra a
pontra, hogy a nevük garancia a minőségre.
Egy idő után elengedtem az ingert, hogy én ezt
ki akarom következtetni, csak hagytam magam sodródni az árral. Így jutottam el
abba az állapotba, hogy elvakított a sztori, és már a nyilvánvalót sem sikerült
meglátnom. Van egy idegesítő karakter, akivel kapcsolatban töprengtem is, hogy
miért ilyenre lett megírva, aztán levontam a következtetést, hogy kell egy
ilyen személyiség, hogy színesebb legyen a karakterpaletta. Naná, hogy utána az
abszolút nyilvánvaló nem esett le, pedig azonnal összekapcsolhattam volna a
kettőt, amikor egy fontos információ napvilágra került.
Ami az
infókat illeti: nagyon tetszett, hogy a szerző valós történelmi személyiségeket
is beleszőtt a sztoriba, ettől még valahogy izgalmasabbá vált az egész. A
végére meg még feljebb kapcsolt (jé, ez pont találó szó), és az utolsó
fejezetekben sikerült a szerzőnek rendesen bedurvulni – hol volt az a történet
elején tapasztalt nyugalomhoz képest. Még sajnálom is, hogy az a rész ilyen
rövid lett. Nehéz a 14-ről rébuszokban beszélni, nem akarok lelőni semmit a
teljes élmény érdekében.
Megemlítem
még a szerelmi szálat is, ami marginális eleme a történetnek, de remekül el van
találva: elsősorban tettekben nyilvánul meg, és a Scooby Doo analógia
felhasználásával, szerintem nagyon aranyos, és nem éreztem úgy, hogy azért
került bele, mert kötelező elem.
A 14-ről tényleg
csak áradozni tudok, ajánlom mindenkinek ezt a szuper, letehetetlen könyvet!
Értékelés: 5/5
Borító: 4/5
Eredeti
cím: 14
Kiadó:
Fumax
Megjelenés
éve: 2016
Oldalszám:
464
Fordította:
Habony Gábor
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése