A Dermesztő ölelés közben viccesen elejtettem egy megjegyzést, miszerint, ha Richelle Mead az oroszlánok étkezési szokásairól rittyentene könyvet, nekem még az is tetszene, és ezt azért jegyzem meg újból, mert a sorozat sikere számomra elsősorban az írónő fergeteges stílusából fakad. Nem szép barokk körmondatokban, oldalakon át tartó érzelemábrázolásokkal ír, de neki nem is kell. Helyette egy kötetlen, laza, kellemes atmoszférát teremt, ami olyan érzéseket kelt bennem, mintha egy jó társaságban kikapcsolódva tölteném el az időt, és ez a rá oly jellemző sajátos hangulat a karakterek szellemes párbeszédeiben csúcsosodik ki. A szereplők remekül bánnak a szavakkal, mindenre van valami frappáns megnyilvánulásuk (főleg Rose-nak), amin csak derülni lehet, és ez még a hatodik kötetre sem laposodik el egyáltalán. Ami azt illeti Richelle szukkubuszos sorozatának ugyanez a fő erőssége, és ugyanezen okok miatt szeretem azt is nagyon.A másik oka a sorozat sikerének egyértelműen a színes karakterek. Mindegyiküknek saját külön személyisége van, nem egysíkúak, senki sem fekete vagy fehér, vannak jó és rossz tulajdonságaik. Rose, a főhős egy erős női harcos, ugyanakkor egy egoista, beképzelt, nagyszájú, idegesítő liba, aki néha lotyóként viselkedik, nem éppen az ideális viselkedés megtestesülése. El nem tudom mondani, hogy mennyire ki nem állhattam az első könyvben, időnként megcsapkodtam volna egy jó nagy büdös ponttyal, hogy tanuljon már meg tiszteletet mutatni mások iránt, és nőjön fel. Hál'istennek gyönyörűen elindul a személyiségfejlődés útján, megmutatkozik az ereje, hogy mennyi mindent megtenne a szeretteiért, ugyanakkor mégis megmarad az idegesítő pimaszsága, de ekkor már egészen megkedveli az ember. A többi karakter is hasonló változásokon esik át, és igazából Lissán kívül nem is tudok olyat mondani, akit ne kedveltem volna meg. De mindenképpen ki kell emelnem Christiant a mindig szarkasztikus modorával és Adriant, akik remek szituációkat hoznak össze Rose-zal, mikor egy társaságba kerülnek.
Ami a szerelemi szálat illeti, szerintem remekül bontakozik ki az első kötetekben. Nem nyálas, nem sok, bár ez főleg Rose és Dmitrij tanár-diák kapcsolatának köszönhető, ami nem engedi, hogy elfajuljanak az érzelmek, inkább csak lopott pillanatokhoz vezetnek. Persze ez a tökéletes recepet arra, hogyan tartsuk fel az olvasó figyelmét, el kell húzni előtte a mézesmadzagot időnként, hogy aztán türelmetlenül várhasson a beteljesülésre. Ami egyébként pont akkor és pont úgy következik be, ahogy az el is várható - az az egyik kedvenc részem -, aztán a kötelező bonyodalommal sikerül meg is semmisíteni azt. Ebbe nem akarok részletesen belemenni, a húzás remek és megdöbbentő, de talán jobb lett volna annyiban hagyni a dolgokat, és más irányba terelgetni a történetet. Ez persze furán hangozhat, mert önmagammal szemben támasztott ellentmondás, amiért azt mondom, hogy talán jobb lett volna, na nem mintha nem lennék elégedett a kivitelezéssel, csak talán sok volt így már a kavarás, nem tudom. Azt mondanom sem kell, hogy az egész sorozatból Dmitrij a szívem csücske a vállig érő selymes hajával, a meleg barna szemeivel, az antiszociális természetével és az orosz akcentusával. Gyimka szerénységének, ugyanakkor mérthetetlen erejének kombinációja nem csak Rose-ra, de rám is nagy hatással volt, konkrétan a kedvenc könyves pasik listáján rögvest az élre is száguldott.
A fent írtak azok, amik kellenek ahhoz, hogy jobbá tegyék a cselekményt, mert abban azért vannak hiányosságok. Igazából csak annyiba tudok belekötni a történetvezetéssel kapcsolatban, hogy sok helyen kiszámíthatóság jellemzi, mindig van egy pont, ahol ki lehet sakkozni, merre lendül tovább a sztori, és lehetne benne több leesik az ember álla jellegű fordulat. De annyira nem zavaró ez sem, mert a stílus és a karakterek szerintem tényleg kompenzálják ezt, és Richelle még így is tud valamit, mert hat köteten át sem ül le a sztori, végig van valami akció, ami felkavarja az állóvizet. Ezen kívül kiválóan építi be az új szereplőket a történetfolyamba, és az egész koncepció elég átgondoltnak tűnik.
A lényeg a lényeg, én imádom ezt a sorozatot, és még belegondolni is rossz, hogy ha rajtam múlik, megfosztom magam tőle. Mindenkinek bátran ajánlom, hogy kezdjen bele, és ha az első kötet annyira nem is tetszik, mert Rose a halálba idegesít, akkor is érdemes belevetni magunkat a folytatásba.
Értékelés: 5/5
Borító: 4/5
Eredeti cím: Vampire Academy
Kiadó: Agave
Megjelenés éve: 2009
Oldalszám: 240
Fordította: Farkas Veronika
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése