The Walking Dead 1. évad

A vámpír és a vérfarkas hullám után kellett egy újabb hóbort, ami meghódíthatja a piacot – ezek pedig nem mások, mint „szépséges élőhalott” barátaink, a zombik. A Walking Dead képregényadaptáció, első évadja 2010-ben került képernyőre az AMC csatornán. 

A Walking Dead története durr, bele expozícióval indul, úgy, hogy sem a főhős, sem a néző nincs tisztában a helyzettel. Rick lőtt sebbel kerül kórházba, és amikor felébred a kómából, mindent elözönlöttek a zombik aka a járkálók. Az egész szituáció olyan, mintha ráöntöttek volna egy vödörnyi jéghideg vizet, annyira hirtelen, átmenet nélküli Rick számára a váltás, hogy kvázi megkérdőjelezi a valóságot, ez gyönyörűen kirajzolódik abban a jelenetben, amiben rászakad a kétségbeesés súlya. Természetesen elsőként a családja jut eszébe, és ez adja meg neki a motivációt, hogy összeszedje magát, és útra keljen – mert persze pont az ő családja az egyike a szerencsés túlélőknek, milyen meglepő. Hiszen annyi rá az esély, nemde? Az első gondolatom az volt, hogy ez lesz a főszál a sorozatban, hogy miközben Rick a családját keresi, időnként összetalálkozik más emberekkel. De aki erre számít, az csalódni fog, az egyesülés pillanata kifejezetten hamar bekövetkezik.

 

A Walking Dead nyitása rendkívül hatásos, de aztán az egészből elveszett valami. Mintha a sorozatnak nem lenne lelke. Ez azért kínos, mert mindenhol istenítik, én meg csak ülök a tévéképernyő előtt bambán, és próbálom megérteni az enyémtől eltérő vélekedéseket. Velem van a baj? Ennyire nem jut el hozzám az a plusz, ami mindenki máshoz meg igen?

Természetesen látok pozitívumokat, amiket egyben negatívumoknak is tartok. Kezdjük az atmoszférával, ami iszonyatosan jól van megcsinálva. A tücsökcsiripelés, a csend olyan hangulatot teremt, ami tökéletesen passzol a sorozat lényegéhez, egy világhoz, amiben kihaltak az emberek, és az általuk keltett zaj. Másrészt a hiány egyben zavaró tényező is, mert unalmassá teszi a részeket. A dialógusok nem elég erősek ahhoz, hogy lekössenek, és a zene nem teremti meg azt a feszültséget, amit egy ilyen jellegű sorozattól elvárnék. Legyen borzongató, akadjak ki, libabőr pöttyözze a bőröm, itt viszont semmi ilyen érzést nem tapasztaltam. És ez a sorozat legnagyobb baja: ott totyognak a járkálók, megehetik a szereplőket, de ez engem hidegen hagy, nem tudok értük izgulni. A zenék megválasztása sem tetszett, hihetetlen mennyire nem odapasszoló zenéket választottak a részek végére, leszámítva az 1×05-öt, aminek a zenéje zseniálisra sikeredett.

A történetvezetés nehézkes, lomha, valahogy az akciódúsabb részek sem hozzák azt a feelinget, ami felpörgetne. Pedig a zombik audiovizuális értékelése 10/10: jó rusnyák és kellőképpen gusztustalanok – néha túlzottan is –, de annyira vontatott a tempó, hogy inkább aludni volna kedvem, ahelyett, hogy nézzem a TWD-t. Végül is a cselekmény reprezentálja a járkálók járását és átalakulási idejét, hiszen itt az átalakulás nem azonnal megy végbe, hanem kell hozzá némi idő. A dramaturgia egyik legidegesítőbb pontja az a Rick-Lori-Shane szerelmi háromszög, aminek Rick az első évadban még tudatában sincs. Már alig várom a pillanatot, mikor eljut hozzá az infó – igen, most csak mézesmázosan gúnyolódtam. Ki nem állhatom, mikor ilyen klisére építenek egy teljesen fölösleges drámai szálat, aminek csak annyi haszna van, hogy felborzolja a néző idegeit. 

A cselekménnyel a legnagyobb gond, hogy nem tart semerre. Egyelőre nincs is, mifelé tartson, hiszen a szereplőknek nincs egy fix pontjuk, ahova el akarnak jutni A-ból B-be, ami megnehezíti a helyzetet. Kezdetben egy táborban vernek tanyát, megismerhetjük, hogyan élnek egyik napról a másikra. A férfiak végzik a piszkos munkát, a nők pedig a házimunkát, amit persze megalázónak tartanak, és felvetődik a női-férfi egyenrangúság kérdése is. A 3-4. részt eléggé filler epizód, sokat nem lendítenek előre a történeten, még szerencse, hogy az első évad mindössze hatrészes. Amit mindenképpen ki kell emelnem, hogy elég necces időhúzás, hogy először ott hagyják az egyik karaktert meghalni, majd rájönnek, hogy ez hiba volt, és mentőakciót indítanak a következő részben, hogy aztán meg se találják, és így tulajdonképpen egy helyben toporgunk a sztoriban, de legalább a játékidő megy. Az a gyanúm, hogy viszont látjuk még az emlegetett pasast, de annyira visszataszító a hangja és a megjelenése, hogy ez sem az a fordulat lesz, ami majd feldobja a sorozatot. Az 5. rész végén esett meg az a momentum, mikor végre láttam felcsillanni a reményt, hogy ez nekem bejövős lesz, de a 6. rész kioltotta az apró fellángolást. Ráadásul irány még mindig nincs, csak a kilátástalan helyzet meg a remény, amibe kapaszkodhatnak, hogy talán valahol, valamikor, egyszer lesz egy hely, ahol túlélhetik az apokalipszist. Ha a történetet kéne összefoglalnom, akkor nehéz dolgom lenne, mert pár mondatban elintézhetném az egészet, annyira nincs történet. Inkább kicsit belekóstolunk az apokalipszis utáni világba annak a néhány karakternek a szemén keresztül, akit megismerünk. 

A karakterek sokszínűek, érdekesek, és ami a legfontosabb: árnyaltak. Egy széles skálán mozognak, nem csak a jó, rossz tartományba billeg a mérleg. Már ami azokat a karaktereket illeti, akiket jobban megismerünk, elég sok egyelőre a papírmasé figura. Gondolom, ez a jövőben megváltozik, ahogy jobban megismerjük a túlélők csoportjának tagjait. Feltéve persze, ha nem hullanak el, azért egész szépen lemorzsolódott a banda a végére. Ugyanakkor egyik karakter sem került hozzám, bár ez nem feltétlen a készítők hibája. Nekem, mint nézőnek viszont ez eléggé problematikus, mert elég sok antipatikus szereplő van, aki irritál. A készítők próbálnak a realitásra törekedni, tehát nem agyonsminkelt csinibabák rohangásznak tűsarkúban és dizájner cuccokban, hanem koszosak, és viseltes a cuccuk, és a szereplők sem olyanok, akik szépségversenyen indulhatnának. Életkor és nemzetiség szerint is igyekeznek elosztani a karaktereket.

Ami a vizualitást illeti, teljesen rendben van a sorozat. A járkálókat fentebb már említettem, nagyon jól néznek ki, és fiatalabb koromban biztos összecsináltam volna magam tőlük. Akadtak jelenetek, ahol bizony le kellett takarnom a szemem, mert nem szerettem volna viszont találkozni a kajámmal. A mennyiségük ellenben nem mindig elegendő: néha túl sok a karakterek drámázása, és zombit hosszú ideig nem látunk, mintha nem is léteznének. A nagytotálok a rengeteg hullával viszont szemet gyönyörködtetőek. A CGI néha kicsit kilóg, látszik az odavetített háttér, de nem olyan vészes, hogy nézhetetlen legyen. 

Azt hiszem a Walking Dead nálam a feszültségteremtés hiánya és a szereplők miatt vérzett el. Ami szomorú, mert maga a zombik mint téma érdekel, de egyszerűen ez a sorozat nem adja számomra azt a tökéletességet, amit elvárok tőle, és amit a rengeteg dicsérő szó után értetlenül keresek továbbra is.  Hogy maradok-e a további évadokra, még nem tudom, kezdetnek bőven elég volt ez a hat rész ebből a világból. 

Értékelés: 3/5