Sophie Jordan: Uninvited

A Skarlát betű és a Különvélemény találkája a bestseller szerző, Sophie Jordan új regényében, amiben egy tinédzserlány sorsa elrendeltetett: a jövőben gyilkossá válik. Ez az egy mondat elég volt ahhoz, hogy olvasni akarjam a könyvet. Hogy én milyen ostoba vagyok!

Davy élete tökéletes: a barátja az iskola menő szépfiúja, aki után minden lány epekedik. A tanulmányaiban kiemelkedő, zenei tehetsége páratlan. A jövője is kézzel fogható távolságban lebeg előtte, érettségi után a Juilliardon fejleszti tovább magát, hogy még csodálatosabb előadóművész lehessen, a fiúja pedig a New York-i Egyetemre fog járni. A fényes jövő ígéretét elviszi a szél, mikor kiderül, hogy Davyben megvan a HTS, azaz a gyilkos hajlamú gén, ami miatt a jövőben ölni fog.

Nézzük csak az alapvető fogalmak meghatározásait, amiket ebből a könyvből tanultam. Most már tudom, mi a baj az életemmel, teljesen más normák szerint próbáltam eddig eltengődni a világban. De most, hogy ez a csodálatos könyv felnyitotta a szememet, mindent máshogy fogok csinálni. Nem is értem, hogy nézhettem be az egészet ennyire, ilyen sok éven keresztül!

Barátság:
Az a kapcsolat a felek között, mikor alig várod, hogy a legjobb barátnőd eltakarodjon egyetemre az ország másik végébe, mert akkor végre nem fog nyaggatni, hogy ne csak a pasiddal töltsd az időt, hanem vele is. A másik fél részéről pedig olyan szoros kötelék, hogy amikor kiderül rólad, hogy gyilkos gén hordozó vagy, akkor azonnal úgy kezeled a legeslegjobb barátnődet, mint egy leprást. Nem esetleg hüledezel, és nem hiszed el, mert ismered a barátnőd, és ő nem lehet olyan.

Szülői szeretet:
Amikor megtudod, hogy a lányod gyilkos gén hordozó, akkor véletlenül se hitetlenkedsz, és azzal jössz, hogy ez minden bizonnyal tévedés, vagy ha igaz is, a te lányod akkor sem az, és kész. Hanem elkezdesz neki gyilkosozni meg szociopatázni. Aztán meg szóba se állsz vele, sőt, el is kerülöd, véletlenül se biztosítsd a támogatásodról. 

Szerelem:
Amikor össze akartok költözni a barátnőddel, de kiderül róla, hogy gyilkos gén hordozó, akkor azonnal dobod, de gondolod, előtte azért megfekteted egy kicsit. Ha a lánynak véletlenül nincs kedve hozzá, és felpofoz, hogy mekkora tuskó vagy, akkor jelentsd fel, hogy ez a génjei miatt történt, hátha megbillogozzák.

Előítélet:
Ha benned van a gyilkos gén, akkor elkezdesz azon gondolkozni, hogy mindenkit félreismernek, mert te nem vagy olyan. Ez a gondolat egészen addig tart, míg meglátsz egy pasit, aki fenyegetőnek néz ki, és persze rögtön megállapítod, hogy ő tuti gyilkos, téged meg csak félreértenek. 

Karrier:

Ha tudsz énekelni meg hangszeren játszani, simán toboroznak bérgyilkosnak!

A történet már az elején hatásvadász elemekkel operál. Megtudjuk, hogy Davy pasija, Zac milyen übermenőcsodálatos, és mennyire irigykedik az összes ösztrogénnal rendelkező emberi lény arra, hogy Davyt szereti. Azt is az orrunkra kell kötni, hogy ők együtt fognak a koliban lakni New Yorkban. És ez még hagyján, Zac még maga sem tudja, hogy miért, hirtelen kényszert érez ahhoz, hogy bevallja Davynek, hogy szereti. Még soha, de soha nem mondta ki, hogy szeretlek, de most muszáj. Zac, hogy lehetsz ilyen amatőr, hogy nem érted? Fel kellett nagyítani a jelenet súlyát, hiszen Davy húsz perc múlva megtudja, hogy gyilkos lesz!

Még mielőtt megtörténik a nagy felfedezés, Davy elmeséli nekünk, hogy ő milyen fantasztikus, zseniális, csodálatos, istenkirály lány, és mellesleg nagyon szerény is. Menő pasi pipa, gazdag szülők pipa, barátok és csodálók pipa, bezsákolt egyetem pipa, és ezeken kívül iszonyatosan tehetséges a zenében, minden hangszeren lélegzetállítóan játszik, amihez hozzáérinti a kisujját, és az énekhangja is olyan szívszaggatóan gyönyörű, hogy mindenki áhítattal hallgatja. De, hogy még inkább bemutassa, hogy az ő személye mennyire csodálatos, párhuzamba állítja az eredményeit a saját testvérével, akit elmond mindenféle lúzernek, csak, hogy értsük, a köztük tátongó hatalmas szakadék példáján át, hogy Davy milyen fantasztikus, és miért kéne nekünk, olvasóknak is körüllihegnünk. És ha mindez nem elég, a női gyilkos gén hordozók száma kevés, de hát persze Davy egy közülük, hurrá! Minden olvasó ilyen tökéletes főhősnőről akar olvasni, úgy imádjuk az egoizmust! Halkan azért megsúgom, hogy az önimádat nem teljesen egyenértékű a határozott, magabiztos, erős főhőssel. Szóval picit sikerült átesni a ló túloldalára.

Felfogtuk Davy, hogy csodálatos vagy. Nem kell ezerszer megismételni!
 

Miután kiderül, hogy Davyben benne van a gén, egészen különleges reakciókkal szembesülünk. A testvére – akit az imént említettem, hogy viszonyul Davy hozzá – az egyetlen, aki elfogadja őt olyannak, amilyennek. Hiszen lássuk be, attól, hogy hivatalosan megállapítják, hogy benne van ez a gén, attól még Davy ugyanaz az ember marad, aki tegnap volt. Tegnap is genetikailag hibás volt, csak annyi volt a különbség, hogy erről senki sem tudott. Tehát ebből kiindulva számomra a karakterek reakciója teljesen irreális. Én megértem, hogy a szerző elsősorban az emberek félelmére reflektál, hiszen a média és a kormány csak tüzeli a rettegést, és az emberek ilyen helyzetekben mindig gondolkodás nélkül reagálnak, hogy magukat védjék. Itt viszont a családtagok és Davy barátai konkrétan egyik percről a másikra kiközösítik a lányt, mintha leprás lenne. Én nem tudom elképzelni, hogy egy szülő, aki elvileg feltétel nélkül szereti a gyerekét, így kezelje, ahogy Davy anyja és apja őt. Csak hogy egy példát mondjak, egy tényleges gyilkost, még ha minden bizonyíték ellene irányul, azok, akik igazán szeretik, akkor is próbálják mentegetni, hogy az biztos nem úgy volt, mert az egyszerűen lehetetlen, hogy az ő szerettük ilyet kövessen el bárki ellen is. A barátoknál teljesen ugyanez a helyzet áll fenn, Davy minden barátja azonnal eltűnik mellőle, még a legeslegjobb barátnője is. Ez egyébként remek barátság lehetett, mikor az egyik azt akarta, hogy menjen már végre egyetemre, hogy ne kelljen vele foglalkoznia, a másik meg, hogy látni sem akarja többé, miután kiderült a dolog. Még Zac volt az, aki fogjuk rá, hogy elvárhatóan reagált, de aztán ez a húzás, hogy csak addig kellett neki a lány, hogy megfektesse, teljesen kiverte nálam a biztosítékot. És ahogy a szerző ezt felhasználta, azon fogtam a fejemet, de erről majd a későbbiekben.

A világfelépítés bár ígéretes, teljesen homályos. Nem tudunk meg részleteket, nem tudjuk, honnan ered az egész genetikai mutáció, és ez bár nem lett volna feltétlen lényeg, de valami magyarázat nem ártott volna a körülmények megértése miatt. Mert itt mindenki, akinél megállapítják a HTS-t, azonnal kikerül az iskolából vagy onnan, ahol van, a társadalom kiveti magából, és konkrétan az egész jövőjük odavész, mert úgy kezelik őket, mintha bűnözők lennének. A szerző persze próbálja itt nekünk bizonygatni ilyen hivatalos dokumentumokkal, hogy a bűntettek nagy részét a HTS-esek követték el, de ez nem elég ahhoz, hogy ezt a bánásmódot jogossá tegye. Valaki, valamikor kitalált egy skatulyát, amibe  az összes gyilkos génnel rendelkező személyt belezsuppolják, nem számít, hogy sosem mutatott deviáns viselkedést vagy erőszakot másokkal szemben, ő gyilkos lesz, mert ez van megírva a genetikai kódjában, és kész. Amit normális tudományos magyarázat nélkül nehezen hiszek el.

Azt hittem, valami érdekes bontakozik ki az alapszituációból, de ehelyett a könyv első felében gimibe járnak a szereplők, annyi a különbség, hogy egy olyan teremben folyik az oktatás, aminek nincsenek ablakai, és a termen belül egy lánccal elkülönített zárkában vannak az asztalok és székek. A tanárokkal nincsen semmilyen kontaktus, van egy közvetítő, aki a helyiségben felügyel. Olyan, mintha a diákok már most börtönben lennének, pedig nem tettek semmit. És itt elérkezünk ahhoz a problémához, amit a szerző fejtegetni akar, hogy az előítélet miatt ördögi kör áldozatául esnek a génhordozók. Lehet, hogy alapjáraton nem tennének semmit, de a rendszerbe kerülve a bánásmód és az emberek hozzáállása miatt megváltozik az attitűdjük, és végül emiatt töltik be a szerepüket a nekik rendelt sorsban, amit egy egyszerű DNS vizsgálat okozott. Hiszen ha gyilkosnak titulálják őket, akkor nem csoda, hogy végül nagy esetben tényleg hajlamosak lesznek az erőszakra, tulajdonképpen megadják az embereknek azt, amire amúgy is számítottak tőlük. Ez sima pszichológia. 

A sulis jelenetek rém unalmasak, de legalább a romantikus aspektus elkezd körvonalazódni, mikor Davy megismerkedik Seannal. Itt is képbe kerül az előítélet – ahogy már feljebb említettem –, Davy egyszerűen nem akarja elfogadni, hogy ő egyszer gyilkos lesz, és elgondolkozik azon, hogy talán mégsem mindenki olyan, amilyennek korábban hitte. Ekkor meglátja Seant, aki olyan gonosznak meg félelmetesnek néz ki, meg van egy tetkója, ami egyfajta billog, amiből mindenki láthatja, hogy az illető tettleges bántalmazást követett el. Az első gondolata rögtön az, hogy Ő, Davy persze kivétel, de Sean az tuti gyilkos HTS-es, fúj. De persze azért, mikor egy osztályba kerülnek, folyton azon jár az esze, hogy vajon Sean nézi-e őt, és mi a véleménye róla, és ekkor még pasija is van mondjuk, de nem baj. És miután Zacnek annyi, akkor is állandóan Seanon kattog az agya, és szerintem az egész szerelmi szál vicc, szemernyi kémia sincs a két karakter között. A legelcsépeltebb klisével kényszeríti az író őket arra, hogy szóba álljanak egymással, ez pedig a közös projekt, ami itt annyiból állna, hogy egymásról kell infót gyűjteniük. Ha tényleg ezek a feladatok az amerikai középiskolai oktatásban, akkor nem csodálom, hogy azt hiszik, Európában még lovaskocsival járnak. Nyilván a valóságban nem, de ez megint egy olyan írói erőltetés, ami messziről bűzlik, és csak azt a célt szolgálja, hogy például Davy tudomást szerezzen róla, hogy Sean nehézkes körülmények között él, nem egy olyan kis elkényeztett hercegnő, mint ő.

Az egyik legröhejesebb momentum, mikor a szerző megpróbálja ábrázolni azt, amikor a HTS-eseket félreértik Davy példáján keresztül, hogy bemutassa az előítélet másik oldalát. Davy ugye felpofozta Zacet, és ezt ő és a barátai lejelentették az ügynökségnek, aki a HTS-eseket felügyeli. Davy pedig kap egy ugyanolyan tetkót, mint Sean, és az égadta világon senkit nem érdekel, hogy miért történt a pofon, és még az anyja is úgy néz rá, mint egy ufóra, ahelyett, hogy megkérdezné, miért viselkedett így Zackel. Zac volt a szemét és Davy kapott érte billogot, hát majdnem sírtam ezen az abszurd szituáción meg amit érzékeltetni akart vele a szerző. A nők helyzete egyébként felettébb lealacsonyító az egész könyvben, végig úgy vannak beállítva, hogy bármelyik pillanatban megerőszakolhatják őket, és ez az égvilágon senkit sem fog zavarni, hiszen a génhordozóknak nincsenek jogai. Konkrétan végig azt hallgatjuk Sean szájából, hogy Davynek egy erős férfi védelmére van szüksége, mert egyedül állandó veszély fenyegeti. 

A cselekményt egyébként megtörik hivatalos dokumentumok, SMS transzkriptek, amik a háttérben folyó eseményeket akarják bemutatni, de én elég feleslegesnek éreztem őket. A lényeg, hogy ezekből is kiderül, hogy történt egy nagy esemény, amiben a szereplőink nem vettek részt, de kihatással van az életükre, úgyhogy vége a sulis napoknak. Nagy váltás, Davy megy kiképzésre bérgyilkosnak, mert olyan jól tud zenélni és énekelni! Ez a kettő hogy függ össze, azt inkább passzolnám. Hogy a szerző ezt hogy gondolhatta komolyan, azt sem tudom. Értem én, hogy a főhőse csodálatos meg tökéletes, és hogy emiatt toborozták, de ha bérgyilkossá való képzésről beszélünk, akkor hiába vették fel a jelöltet jó korán egyetemre, ha az a Juilliard, nem pedig mondjuk az MIT, és hiába lenyűgözően tehetséges a saját szakterületén, ha ez a zene. De ezen a ponton már nehézkes lett volna átírni a fél könyvet, úgyhogy gondolta benne hagyja ezt az orbitális baromságot, hátha nem vesszük észre. Nem sikerült elszaladnom felette, bocsi. Muszáj megemlítenem azt a zseniális írói húzást, amellyel Sean is bekerül a kiképzőtáborba teljesen evidens módon. Davy megkéri az ügynökség emberét, hogy ugyan már hadd jöjjön a haverja is ebbe az exkluzív csapatba, az meg hezitálás nélkül rábólint.

 „Légysziiiiiii, hozzátok Seant is, tudom, hogy szeretni fogjáááátok!” „Oké-zsoké, ha te mondod.”

A tökéletes főhőséből a manapság olyan népszerű kemény csajszit akart csinálni a szerző, nem csak mentálisan, hanem fizikailag is, de ez a váltás annyira éles, és semmiből jött volt, hogy azóta is emésztem. De az a baj, hogy itt sem történt semmi, összeakasztották a bajszukat más szereplőkkel, és Davy végül egy olyan helyzetbe került, amiből már nem volt kiút, de ezen kívül erre mire volt szükség? Jó kérdés. 

Maga az írás egyébként rettenetes. Gyerekes fogalmazás, és. Nagyon. Izgalmas. Tőmondatok. Hogy. Repülne. Fel. Mindenki. A. Holdra. Aki. Így. Ír. Darabos lesz tőle a szöveg, és rendkívüli módon zavaró. Ez a fogalmazás általános iskolába való és teljességgel olvasásromboló. Pláne ha egy ilyen fantasztikummal párosul, mint ez a sztori!

Senkit ne vezessen meg a fülszöveg, vagy a Különvélemény párhuzam, inkább olvassatok valami mást a végtelen könyves listátokról, jobban jártok. 

Értékelés: 1/5
Borító: 4/5

Sorozat: Uninvited #1
Kiadó: Harper Teen
Megjelenés éve: 2014
Oldal: 384