Üdvözlés

Szia!
Rileey vagyok, örülök, hogy idetaláltál, annak még jobban, ha máskor is visszanézel. Mostanában főként könyvekről szedem össze a gondolataimat, de ha olyan kedvem van, filmekről és sorozatokról is megejtek egy-egy posztot. Sokat olvasok angolul, így ne lepődj meg, ha nem túl ismert könyvekkel találkozol errefelé. A célom, hogy felkeltsem ezekre a figyelmet, hátha egyszer kis hazánkban is a könyvesboltok polcaira kerülhetnek. Kellemes böngészést kívánok! :)

Ha szeretnél kapcsolatba lépni velem, a nagyító ikon alatt lapuló űrlap segítségével megteheted, vagy használhatod közvetlenül az e-mail címemet: rileey.smith[kukac]gmail.com

Népszerű bejegyzések

Címkék

1 pontos 2 pontos 3 pontos 4 pontos 5 pontos ABC ABC Family adaptáció After the End Agave agorafóbia akció alakváltók alternatív történelem angol angyalok animációs anime Anna és a francia csók apokaliptikus Arrow barátság blog book tag borító borítómustra boszorkányok Cartaphilus CBS chick-lit Ciceró Courtney Summers crossover családon belüli erőszak Dan Wells Daredevil démonok depresszió design díj disztópia dráma Dream válogatás Éles helyzet erotikus fanborítóm fantasy felnőtt film Forma-1 FOX földönkívüliek Főnix Könyvműhely Francesca Zappia francia Fumax GABO Gayle Forman Hard Selection Harper Teen Hex Hall high fantasy horror humor időutazás írás istenek Jane The Virgin Jennifer Niven John Cleaver karácsony katasztrófa képregény klasszikus komédia Kossuth Könyvmolyképző krimi leltár lovak Lucifer Maggie Stiefvater mágia mágikus realizmus magyar szerző Matthew Quick Maxim megjelenések mentális betegség misztikus Netflix new adult novella nyár öngyilkosság pánikbeteség paranormális pilot posztapokaliptikus pszichológia pszichothriller Rainbow Rowell Razorland realista Red Queen Richelle Mead romantikus sci-fi Scolar Silber skizofrénia sorozat steampunk Supernatural Syfy szerelmi háromszög szörnyek tanár-diák természetfeletti The 100 The Chemical Garden The CW The Dust Lands The Flash The Selection thriller toplista történelmi tündérek Twister Media Ulpius urban fantasy vámpírok vérfarkasok Victoria Schwab vígjáték vírus Vörös Pöttyös Wither young adult zombik

Most olvasom

Blogok

Üzemeltető: Blogger.

Küldj üzenetet!

Név

E-mail *

Üzenet *

2014. október 24.

Csillagainkban a hiba

Tavaly ódákat zengtem John Green Csillagainkban a hiba című könyvéről, aminek minden egyes szavát ittam magamba. Amikor megtudtam, hogy film lesz belőle, elszörnyedtem – ebből mégis hogy fognak egy élvezhető filmet összerakni, mikor a dialógusok nyújtják az egész könyv ízét? Ott volt elrettentő példaként az Amíg élek, aminek az adaptációja – és most finoman fogalmazok – nem a legjobbra sikeredett. 

Most, hogy végre sikerült megnéznem a filmváltozatot, kiengedhetem a mélyről a levegőt, akkora megkönnyebbülés öntött el. Mert ez a film egyszerűen fantasztikus lett. Az hagyján, hogy ültem a vászon előtt bambán úgy, mint akire valaki ráragasztott pillanatragasztóval egy vigyort (a végét leszámítva persze), de a film után azt éreztem, hogy legszívesebben most azonnal megnézném még egyszer. Ez a reakció nálam olyan ritka, mint a fehér holló, szóval csak ennyire bűvölt el.


Amikor a könyvről próbáltam valami véleményfélét kicsiholni magamból – nem volt olyan könnyű, nehéz volt szavakba önteni a megfoghatatlant – akkor azt állapítottam meg, hogy a történet esszenciáját a párbeszédek adják. Főként a Hazel és Gus közti beszélgetések, ami a lényeg, és ebbe társulnak be időnként a többi karakterek. Az számít, hogy a főhősök, akiket távolról megérint a halál szele, nem agonizálnak a sorsukon, hanem igyekeznek kihozni a helyzetükből a lehető legtöbbet. Tehát viccelődnek a saját nyomorukon, mert csak így lehet elviselni az életet, és elraktározni mélyre a rettegést. 

A könyvben Hazel és Gus beszélgetéseit, eszmefuttatásait egyszerűen imádtam. Már nem egyszer láttuk, hogy az átültetni való szöveg, aminek alapanyagnak kéne lennie, elveszik a forgatókönyvben. Példaként most hirtelen a Csontváros jut eszembe, ahol Jace személyiségét a vicces beszólásai határozták meg, de a filmből az jött le, hogy az írók elfelejtették olvasni a könyvet. Biztosan túl vastag volt. Szerencsére a Csillagainkban a hibára mindez nem vonatkozik, mert átemelték a könyv lényegét, a mosolyra fakasztó dialógusokat, amik olyan élővé tették a könyvet, és olyan aranyossá a filmet.

A Csillagainkban a hiba simán az év romantikus filmje. Ami kifejezetten bizarr, hiszen a rák a központi téma, abból adódnak az élethelyzetek és a párbeszédek, de valahogy az egész a háttérben lebeg csak, és mi, nézők is olyanok vagyunk, mint Gus, az élet napos oldalával foglalkozunk, amíg csak lehet. Így hiába tudjuk jól, hogy a kaszás ott várakozik a háttérben, egyszerűen csak nem törődünk vele, és vigyorogva nézzük ennek a két fiatalnak a történetét, és szurkolunk nekik, hogy jöjjenek össze.


Bizonyos szempontból talán jobb is a film, mint a könyv. Egyrészt levetkőzte azokat a tulajdonságokat, amik egy picit zavartak, mint például az idő rövidsége, és a szerelem instant jellege. Nincs okom rá, de hosszabbnak érzékeltem az időt, nem csak hirtelen egyik napról a másikra bekövetkező események sorozatának, ami olyan gyorsan pörgött le, mint egy filmtekercs. Azok a rövid snittek, mikor az operatőr érzékeltette, hogyan nyilvánul meg Hazel és Gus egymás iránti vonzalma, amikor még semmi sem történt közöttük, igazi pillangók a gyomorban érzés volt. Másrészt a forgatókönyv elhagyta a felesleges részeket, mint például Gus előző barátnőjét vagy Hazel barátnőjét, akiknek hiánya annyira nem tűnt fel, hogy el is gondolkoztam azon, hogy a könyvben minek vannak. 

Az egész film hihetetlenül vicces és annyira aranyos, hogy azt el nem tudom mondani. Nem hittem volna, hogy a terem ilyen gyakran zeng majd a nevetéstől, pedig emlékszem még, hogy a könyvön is telibe vigyorogtam magam. És tényleg, ahogy Hazel és Gus összejönnek, az annyira nagyon imádnivaló. A casting kifejezetten jól sikeredett, Shailene Wooley és Ansel Elgort között megvan az a bizonyos szikra, remekül kiegészítik egymást. 

Azt tudni kell, hogy Augustus Waters a Nr.1 könyves pasi számomra a YA irodalomban. Hadd idézzek önmagamtól: Augustus Waters egy isten. De tényleg. Külsőleg és belsőleg is. Azonnal megnyert magának, olyan aranyos és egoista és kedves és az egyik legjobb realista YA karakter, akivel valaha találkoztam. Miért nem találkozom ilyen emberekkel az utcán, mint Ő?” És én ezt még mindig így gondolom, sőt! Megláttam pár hónappal ezelőtt a trailert Ansel Elgorttal, és arra gondoltam: jesszusom, ő itt tényleg Gus! Pedig én aztán nagyon finnyás vagyok a castinggal kapcsolatban, konkrétan mindig elégedetlenkedek. Általában egy idő után elfogadom a választott színészt a szerepre, mint történt ez például Az éhezők viadala esetében, ahol először kiakasztó volt Josh Hutcherson Peeta szerepére. De ma már számomra is ő Peeta. Szélsőséges esetben a rosszul választott színész miatt utálom meg a karaktert, akit korábban szerettem, így jártam a Twilight esetében, ahol a film előtt még kedveltem Edwardot, azóta meg már rosszul vagyok tőle (mondjuk az egész sorozatra is igaz ez az állítás). Ez persze elég ritka. És ami szintén ritka, hogy úgy érzem a filmben látható alak az én képzeletem képi síkra való kivetítése. És Ansel Elgort bizony nekem ízig-vérig Augustus.


Fantasztikusan hozta a srácot. De igazából nem is eljátszotta, hanem ő maga volt az. Vagy most értelmetlenségeket fecsegek? Nem azért gondolok rá így, mert helyes vagy ilyen külsőt képzeltem el, mert igazából nem. Hanem annak a karakternek a lényét adta vissza, akit én a könyvben annyira nagyon megszerettem. Egyszerre volt az a flegma és aranyos, kedves srác a könyvből. Tudjátok, melyik volt az egyik kedvenc jelenetem a filmből? Amikor elolvasta Hazel kedvenc könyvét, és azt lereagálta, miközben a háttérben Isaac tört-zúzott. Mert, hogy ezt én is pontosan így szoktam, amikor imádok egy könyvet, és lelkendezem rajta. Jó, nem ragozom ezt tovább, a lényeg: imádtam Ansel Elgortot Augustus Watersként és csak ismételni tudom önmagam. Miért nem létezik egy Augustus Waters a világban? MIÉRT?

A zeneválasztás kifejezetten bejött, a zenék nagyon passzoltak a jelenethez. Pedig nem az én stílusom, mégis annyira megfogtak a dalok, hogy még az albumot is letöltöttem, és időnként előveszem, hogy visszacsöppenjek a film által teremtett hangulatba. Mind a romantikusabb, mind a tinipopos, mind a líraibb dalok bejöttek, a kedvenceimet be is linkelem. Oké, a svéd rap az nem igazán! Külön meg kell említenem, hogy az is tetszett, mikor Hazel és Gus sms-ezett, és a szöveg megjelent abban a szép kanyargós betűtípusban a képen. A hangulatteremtés is csillagos ötös, főleg az Amszterdamban játszódó részek produkáltak egy különleges atmoszférát. Tényleg, az egész olyan, mint egy jópofa romantikus, nem nyálban tocsogó, hanem aranyos tinifilm szerethető szereplőkkel, addig, míg nem jön a fordulat.


Igazából arra számítottam, hogy sírni fogok, mert a könyvet is megkönnyeztem, bár voltaképpen csak a végét, a levél részt. Itt is akkor repedt meg a mécses – csak repedt, nem törött végül – és éreztem, hogy szaporábban kell pislognom. Talán pont azért, mert Gus mondta el a kis flegma hangján, és úgy kissé bohókás lett a szívettépő helyett, máskülönben lehet itattam volna az egereket. Az az utolsó mondat egyszerűen zseniális, Gus szájából meg főleg, hónapokig ez az idézet volt a háttérképem. 

"Nem az ember dönti el, hogy szenved-e a világban, de abba van egy kis beleszólása, ki mérje rá a szenvedést. Én szeretem a választásomat. Remélem, ő is szereti az övét."

Szeretnék egyszer ilyeneket mondani őszinte szívvel, meg úgy az egész életszemléletet kisajátítani magamnak. Mások érzékenyebbek voltak nálam, és valakinek a szaggatott zokogása feltört Hazel beszéde közben, amit mindenki síri csendben hallgatott. Szerintem a drámai rész is jóra sikeredett attól független, hogy a tinis, romantikus fele elnyomta. Pontosan ezért furcsa ez a kettősség, illetve az, hogy a rák ebben a történetben csak a statiszta szerepét tölti be. 

Én azt mondom, nézzétek meg. Ha szerettétek a könyvet, a filmet is imádni fogjátok! Ha nem szerettétek a könyvet, hát nem tudom. De hiszem, hogy aki kicsit is fogékony az ilyen aranyos, romantikus kapcsolatokra, annak tetszeni fog, már persze, ha félre tudja tenni a betegséggel szembeni ellenszenvét, és nem köt bele abba, hogy ez nem elsősorban a rákról szól. 

Értékelés: 5/5

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése