Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Párizs a szerelem városa. Ha egy iszonyatosan aranyos, bimbózó románcról szeretnétek olvasni, ami Párizsban játszódik, akkor most azonnal dobjatok félre mindent, és álljatok neki az Anna és a francia csóknak!

Közhelyes vagyok. Imádom Párizst, a hangulatát, a szűk kis utcácskákat, a croissant-t, a sarki kávézókat, a fellengzős nyelvet és igen, az Eiffel tornyot is. Egyik nagy vágyam eljutni oda, és magamba szippantani a párizsi atmoszférát, még ha csak egy rövid időre is. Többek között ez volt az egyik oka, amiért ez a könyv magához vonzott, másrészt pedig annyi pozitív értékelést kapott magyar és külföldi oldalakon is, hogy meg kellett győződnöm róla a saját szememmel.

A történet ott kezdődik, hogy Anna sírva fakad az új lakhelyén, a párizsi kollégiumi szobájában, ugyanis apukája, a csúnya, gonosz, pénzéhes bestseller író (Vajon a szerző ennyire ki nem állhatja Nicholas Sparksot? Mert nekem elsőre rögtön ő ugrott be) csak úgy heccből elküldte az ő kicsi lányát tanulni külföldre az akarata ellenére. Anna teljesen kiszakad a környezetéből, megfosztják a barátaitól és még franciául sem tud, bár legalább a sulijában angolul beszélnek. Hirtelen zúdul rá a vállára az egész új szituáció súlya, hogy tulajdonképpen teljesen egyedül van egy idegen országban, és csak magára hagyatkozhat.

 

Nem sokáig kell egyedül boldogulnia, mert a jó barátságok alapja a forró csoki, és másnap rögtön egy új társaságban találja magát, akik azonnal befogadják. Ennek a társaságnak a tagja Étienne St. Clair, a potenciális pasijelölt, aki gyönyörűszép, a hajába állandóan beletúrna az ember, és brit akcentusú amerikai, aki tökéletesen beszél franciául. Hát nem ilyen mindannyiunk álompasija? Nem, mert Étienne alacsony, maga a tökéletlen tökély.

A bibi csak az, hogy Annának hiába jön be első látásra Étienne, a helyes srácnak barátnője van, aki a Parsonsra jár egyetemre, és a korábbi barátait Étienne kivételével le se tojja. Ezzel rögtön ki is vívta az ellenszenvemet, főleg, hogy mostanában sokat gondolkozom a barátság fogalmán, hogy mit jelent, és egyesek mennyire más perspektívából látják, mint mások. Lehet, kéne olvasnom száz különféle definíciót egy lexikonban, nem mintha abból valami hasznom lenne. Szóval ott van Étienne-nek Ellie (bár minek), így Anna le is húzza a pasijelölt listáról, csak barátkozik a sráccal, de ez inkább úgy megy végbe, hogy elmélyül a kapcsolatuk, jól érzik magukat egymás társaságában, és a barátság végül lassacskán szerelemmé alakul, mindkét fél részéről.

Csakhogy még mindig ott van a barátnő. Akitől valamiért nem olyan egyszerű megszabadulni.

Nem kell egy egetrengető történetre számítani, a szerelmi szál a sava-borsa az egésznek. És ez valami hihetetlenül aranyos, ahogy kerülgetik egymást, ahogy próbálják értelmezni egymás jeleit, hogy ez tényleg több-e vagy mégsem, vagy csak képzelik. Szerettem Étienne és Anna beszélgetéseit és közös jeleneteit. Mármint ez nem jó szó, hogy szerettem, hanem konkrétan olvadoztam rajta, mint egy csokifagyi, és mindezt úgy, hogy nem ment át nyálba egy percre sem, hanem megmaradt azon a cuki tinédzserek szinten, amit én az ilyen könyvektől elvárok. Ez az a jelenség, mikor az olvasó a könyv idejére rózsaszín ködben lebegő vinnyogó fangirlé változik, akinek a pocijában repkednek a pillangók, és mintha ő is kicsit szerelmes lenne. Bár nem ugyanaz a kategória, de kicsit a Szent Johanna Gimi Cortez-Reni párosára emlékeztet az Anna és a francia csók két főhőse, akik állandóan félreértelmezték egymást, és ahelyett, hogy bevallanák az érzelmeiket, csak nyújtják-nyújtják a dolgot. Itt szerencsére a Cortez jellegű bunkózás elmaradt, helyette Ellie személye az a gátló tényező, ami megakadályozza, hogy összejöjjenek, illetve Étienne félelmei, a családjában lezajló problémák, és az önmagáért való küzdelem hiánya. 

Anna egyébként egy szimpatikus karakter, és bár ő sem az a szürke kisegér, hiába van rés a két foga között, észreveszik az emberek, és mindenkiben pozitív benyomást hagy maga után, úgy, hogy nem kell megerőltetnie magát. Ezért is könnyű az egész beilleszkedése, hiszen seperc alatt lesznek új barátai mindenhol, és a nyelvi nehézségek sem tántoríthatják el például attól, hogy a szenvedélyének, a filmeknek éljen. Ez különösen kedves eleme a regénynek, a főhős filmimádata, ugyanis én is imádom a filmeket, imádok róluk értekezni és olvasni. Másrészt viszont Annában van egyfajta romantikus lúzerség, mikor mindig bénáz, és emiatt sok a vicces jelenet, amin az ember tényleg teli szájjal vigyorog. Ráadásul mit össze nem szenved Étienne miatt, aztán mennyi lehetőséget szalaszt el, mennyi jelet nem vesz észre!

„– Csirke és haricots verts, oui – mondja. – Tüdod, nyügodtan beszélhetsz angolül. Én nagyon jól értem.
Még jobban elpirulok. Hát persze, hogy beszél angolul egy amerikai iskolában. Én hülye meg körtéken és bagetteken élek öt napja.”

A regény egyetlen hibája az, hogy a végére kicsit túl lett nyújtva, mikor Anna és Étienne között végbement valami, és mindketten tudják is ezt, ennek ellenére nem emelik magasabb szintre a kapcsolatot, hanem továbbra is stagnálnak, és még utána is teljesen feleslegesen jön egy újabb fordulópont, ami megnehezíti a dolgot. Ezt kicsit erőltetettnek éreztem, de hát a nyújtás hiányában meg jóval rövidebb lett volna a könyv, és azért így sem éppenséggel olyan hosszú.

Ha már írásom elején Párizst említettem, akkor mondanom sem kell, hogy mennyit dobott a sztorin, hogy a szerző ebbe a környezetbe ültette a cselekményt, annyira jó volt Annáékkal ezeken a helyszíneken megfordulni, még ha lehetett volna benne ennél több leírás is.

Mindenkinek ajánlom ezt a regényt, aki szereti az aranyos, romantikus YA könyveket, és közben el akar kalandozni Párizsba. 

Értékelés: 5/5

Borító: 4/5

Eredeti cím: Anna and the French Kiss
Sorozat: Anna és a francia csók #1

Kiadó: Könyvmolyképző

Megjelenés éve: 2012

Oldalszám: 384

Fordította: Pásztor Judit