Ez egy
igazán jó könyv volt. Abból a szempontból, hogy mindenkinek a kezébe nyomnám
példamutatásként, hogy olvassa el, és így NE viselkedjen, ahogy Vee. Pedig a
lány szimpatikusnak tűnik az elején. Tipikus YA főhős: penészvirág a népszerű
barátnője árnyékában, aki egy helyes fiú után ácsingózik. Olyan lány, akinek
csak szurkolni lehet, hogy sikerüljön elérnie a történet végére, amit szeretne.
Az író még meg is támogatja ezt a karakterképet azzal, hogy Vee sminkesként a
háttérben, értitek, a háttérben dolgozik egy darab munkálatain, és a babérokat
a színészek aratják le, nem ő.
Aztán Vee
belekeveredik a MERSZ nevű játékba, aminek az a lényege, hogy különböző
nyereményekért valami idióta feladatot kell teljesíteni. Első körben Vee-nek a
fejére kell öntenie egy pohár vizet egy nyilvános helyen, és valami cikis
kommentárral kell megtoldania. És csak úgy heccből megteszi, aztán jönnek az
újabb és újabb feladatok, és mindig igazolja magának, miért kell igent
mondania, míg végül teljesen belegabalyodik ebbe az ördögi körforgásba.
A könyv
legszánalmasabb része, hogy mindez a társadalmi helyzet fokmérőjeként szolgáló,
ám egyébként haszontalan tárgyak birtokba sajátításáért történik. Olyan fontos
dolgokért, amik nélkül nem lehet élni: menő telefon, drága cipő, ami manapság
is elég sok ember életcéljaként szolgál. Mert kéthavonta új telefon meg márkás
csuka az aztán létszükséglet. Azt hiszem, mindent elárultam azzal kapcsolatban
hogy vélekedem erről a témáról, és az ilyen emberekről; értelemszerűen Vee-vel
sem tudtam mit kezdeni, egy ostoba, anyagias kis liba. A halál adná ki magát
prostituáltak, a büszkeségem többet ér!
Vee nem
létező kedvelhetőségét az is tovább rontotta, hogy mint az óvodában, félpercenként
változtatja, hogy éppen kibe szerelmes. A könyv elején még Matthew a minden, és
az amúgy nem éppen patyolattiszta srác miatt rág be a legjobb barátnőjére, akit
egyébként undorítóan irigyel is (milyen barátnő az ilyen?) Aztán három órával
később elhangzik Vee szájából, hogy Matthew már történelem, mert itt van a
MERSZ partnere, a szexi Ian, akivel pár órás ismeretség után dúl az instalove,
ja mert hogy egyébként az egész cselekmény vagy három napot ölel fel. Nem elég,
hogy Vee önmagától sötét, de Ian még rátesz egy lapáttal; ahányszor a lányban
megcsillanna az értelem halovány szikrája, Ian mindig kioltja belőle, hiszen a
saját önző érdekei vezérlik. Kedves 15 évesek! Azért remélem, nem követitek Vee
példáját, aki simán elfurikázik egy vadidegen sráccal, mert ha jól rémlik, már a 4 éves gyerekeknek is megtanítják, hogy ezt nem szabad.
Azért fontos
elolvasni ezt a könyvet, mert meg kell érteni, hogy nem érdemes feláldozni
magunkból egy darabot azért, hogy haszontalan tárgyak határozzák meg, mennyit
érünk. Egy telefon nem hoz boldogságot az életünkbe. És azért is fontos, hogy
lássuk, hogyan nem szabad használni az internetet, hogyan nem szabad mindenféle
információt megosztani magunkról, amikhez bárki hozzáférhet. Számomra még mindig
megdöbbentő, hogy emberek miket el nem árulnak magukról, milyen képeket
posztolnak, és bele se gondolnak abba, hogy később visszaüthet, mert IQ
gyökkettő az intelligenciájuk. Az a szomorú, amikor az ember konstatálja, hogy
a rokonai és a barátai is ilyenek. Vee folyamatosan azon értetlenkedik, hogy a
MERSZ hogyan szerez tudomást az ügyeiről, amikor a közösségin éli az életét.
Ja, hogy azt onnan fel lehet használni? Erre még nem sikerült rájönnöd, kicsi
Vee?
Az író
jobban rátenyerelhetett volna ennek az üzenetnek a közvetítésére, mint ahogy
tette. A könyv olvastatta magát, de mivel nem áll másból, csak a feladatok
teljesítéséből, egy idő után ellaposodik, lévén nem voltak túl izgalmasak, a
végére pedig nekem már kifejezetten banálissá vált. (És az a fordulat, te jó
ég, szörnyű volt!) De már a prológus is „érdekes”: felrúgja a történetmesélés
alapvető szabályát, és egy olyan karakter ténykedését mutatja be, aki sosem kerül
elő a cselekményben, azt sem tudjuk kicsoda, hogy mit csinált, és hogy mi lett
a sorsa. Ilyennel sem találkoztam még. Az is nagyon furcsa, amikor kiderül, hogy
Vee miért van szobafogságban, a szülők viselkedése érthetetlen és
irreális, és annak fényében, amit a motivációról megtudunk, még értelmetlen is.
A könyv elolvasása után megnéztem a trailert is, az alapgondolaton kívül semmi köze nincs az alapanyaghoz. És jobb is ez így, ígéretesebbnek tűnik. Mindenesetre kíváncsi vagyok, mit érezhet az író, mikor azzal a hozzáállással adaptálják a könyvét, hogy az eredetinél tudnak ők sokkal jobbak, és ezért rá sem lehet ismerni, hogy miből lett az, ami.
Értékelés:
3/5
Borító: 5/5
Eredeti
cím: Nerve
Kiadó:
GABO
Megjelenés
éve: 2016
Oldalszám:
300
Fordította:
Lacza Katalin
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése