Csinnadratta
nélkül érkezett a hír, hogy film készül a Nem vagyok sorozatgyilkosból, és
megtörtént a casting. Később valamikor hallottam és elcsodálkoztam rajta, hogy
már forgatják. És ugyanilyen felhajtás nélkül sunyiban kijött a film, teljesen
véletlenül futottam bele.
Elégszer
adtam nyomatékosan hangot arról, hogy az originál Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógia
mennyire jó, képes volt produkálni azt a bravúrt, hogy mindegyik részét öt csillagra
értékeltem. Szégyenteljes, hogy a folytatást még azóta sem olvastam, de ami
késik, nem múlik.
Ilyen
hátszéllel óvatosan és félelemittasan vártam Dan Wells sorozatgyilkosos
regényfolyamából az adaptációt. Lássuk be, ennek a szériának a sava-borsa a
szociopata főszereplő, John Cleaver, és az ő nagyon szélsőséges gondolkodású
narrációja, amit lehetetlen filmvászonra vinni. Billy O’Brien viszont volt
olyan tökös, és vállalkozott rá.
És úristen,
hogy ez mennyire fantasztikus film lett!
Nem akartam
hinni a szememnek!
Főleg
manapság, amikor egy épkézláb filmet nem tudnak összerakni úgy, hogy működjön a
történet (Batman v Superman, khm), és mindent felemészt a CGI-ben fuldokló
látványvilág. Ez a film viszont bemutat a középső mutatóujjával, mert igenis
lehetséges képileg fajsúlyosan olyan lehengerlően elmesélni egy sztorit, hogy
kiesik a könyv leglényegibb eleme, de a szellemisége mégsem csorbul szemernyit
sem.
Zseniális a
képi megvalósítás. A fakó színek a 80-as éveket idézik, tudjátok, amikor még
nem szűrőzték szét a filmeket, hogy minél színesebbeknek és földöntúlibbnak
tűnjenek az emberek, tárgyak, a környezet. Olyan unalmas, jellegtelen, mint a
valóságban, alaposan megteremti a szürke kisvárosi hangulatot, amiben sosem
történik semmi – egészen mostanáig. Hihetetlen, hogy egy olyan egyszerű elem,
mint az utcán gomolygó füst, milyen erős hangulati töltettel bír. Minden a
helyén van: a vágás, a kameraszögek, különösen tetszett, hogy sok a nagytotál
és a kistotál, hogy sok a csendes jelenet, ahol a tettek számítanak, nem a
szavak. A végén a CGI az, ahol durván kilóg a lóláb, de az a pár filmkocka
kibírható, lévén nem több tíz millió dollárból készült produkcióról beszélünk.
Zseniális a
zenei megvalósítás. Tovább fokozza ezt a retro feelinget, olyan feszültség
pattan ki tőle, hogy szabályszerűen igazi horrorként éltem meg a kiélesített
pillanatokat, még most is jólesően borzongok meg, ha rágondolok. A kép és a
zene kombója amúgy a nyár sikersorozatára, a Stranger Things-re emlékeztetett, mit emlékeztetett, szinte
ugyanolyan volt. Mindkettőről azt tudom elmondani, hogy olyan erős
atmoszférával bírnak, ami eksztatikus élményt jelent az elejétől a végéig. Túlmutat
önmagán, beleránt a világába, és ott lélegzel-létezel, amíg a stáblistához nem
érkezel.
A
szereplőket nagyon jól eltalálták. Bár Johnt nem így képzeltem el, Max Records
kitűnően alakítja a szociopata főhőst, akiről így, a belső monológjai hiányában
is lejön, hogy nem komplett. A Dokit, akarom mondani Christopher Lloydot mindig
jó látni, bárhol is legyen. Talán a kapcsolatuk nem lett olyan mélyen
bemutatva, mint a könyv hozta, de a konfrontációk, a közös szituációk
olajozottan működtek. Nem ez volt az egyetlen, amire nem jutott elég játékidő,
Brooke elég keveset szerepelt, és John hozzá fűződő érzései sem kerültek
terítékre. Így viszont egy bosszantó kis csaj maradt, aki mindig Johnra
kapaszkodik, és nem nagyon lehetett érteni, hogy miért. Iskolában játszódó
jelenet minimálisan van, a cselekmény fókusza a gyilkos tetteinek bemutatásán,
és John ténykedésén van.
Az adaptáció
a játékidő kötöttsége miatti hiányoktól eltekintve szigorúan könyvhű. Egyedül a
végével kapcsolatban nem vagyok biztos, hogy nem történt-e némi módosítás,
remélem valaki jótét lélek, aki még emlékszik a könyv befejezésére,
felvilágosít.
Kellemesen
meglepődtem és örülök, hogy ilyen formában sikerült filmre vinni az egyik
kedvenc könyvemet, főleg manapság, amikor minőségileg halódik a filmipar.
Értékelés: 5/5
Eredeti cím: I Am Not A Serial Killer
Megjelenés
éve: 2016
Rendezte:
Billy O’Brien
Szereplők:
Max Records, Christopher Lloyd, Laura Fraser, Karl Geary
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése