Ania Ahlborn: Vértestvérek

Nemrég jelentette meg az Agave Ania Ahlborn művét. Szép a borító, így kezdődött sekélyes kapcsolatom a könyvvel. Aztán beleolvastam, és innentől már történelem.  

Fülszöveg: Az ​​Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, akik magányos, maguknak való emberek. Csak néha mennek be a legközelebbi városba, egyébként senkit nem zavarnak. S épp ezért senki nem megy hozzájuk kérdéseket feltenni, amikor eltűnik egy-egy fiatal lány. Pedig elég lenne csak felásni a környéküket, és Nyugat-Virginia állam legkegyetlenebb gyilkosai lepleződnének le.

A tizenkilenc éves Michael is kötelességtudóan részt vesz családja erőszakos tevékenységében, de sosem lelte örömét benne. A fákon át visszhangzó sikolyoktól sokszor kirázza a hideg. Normális életre vágyik, és bízik benne, hogy egyszer meg is kapja… Mikor a szomszédos kisváros lemezboltjában találkozik Alice-szel, azonnal megigézi valami, és meglátja a kiutat. Egy pillanatra elfelejt minden szörnyűséget, ami az életét kísérte. Azonban a családja rögtön emlékezteti, hogy hol a helye.

A Vértestvérek nyitánya tényleg olyan, ami megragad, és nem ereszt. Kikerekedett szemmel olvastam a megdöbbentő első fejezeteket, amit aztán makacs grimaszolás követett végig. Még azt is megkérdezték itthon, miért vágok ilyen képet. Valahogy így nézhettem ki olvasás közben:

Brutális ez a könyv. Végig döbbentem olvastam az eseményeket, és próbáltam megérteni a szereplőket. Miért gyilkolják meg a lányokat? Miért kell ebben a vállalkozásban mindenkinek részt venni? Elborzadva olvastam a leírásokat és a metódust, ahogy egymás között felosztják a munkát. Amikor kiderült, hogy nem pusztán a szórakozás öröméért teszik, amit tesznek, na ott felfordult a gyomrom, és később, a leleplezésnél még egyszer. Vannak kiakasztó, beteg részek. Kiderül, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, és az elszenvedett sérelmeket így vezetik le, de akkor is, hogy lehet ilyen elfajzott egy család, és benne mindenki?

Még a főhős, Michael is az, hiába képvisel egyfajta ártatlanságot azzal, hogy az áldozati bárány képében tetszeleg. Zokszó nélkül teszi azt, amit a szülei és a testvére, Reb mondanak, sosem kérdőjelezi meg a gyilkosságokat, és azt, hogy neki kell eltakarítania a holttesteket. Már beletörődött abba, hogy az élete erről szól. Annyira eltorzult a családképe, hogy Reb vele szembeni rettenetes viselkedését normálisnak, barátinak és testvérinek tartja. Ó, ha tudná! És a regény első felében még mi sem tudjuk…

Az erős felütés után egy picit leült a regény, amikor Alice és Lucy bejött a képbe. De nem zavart a lassabb tempó, kellett az idő, hogy feldolgozzam az érzelmeimet, melyek végig magas lángon égtek. Szerettem és gyűlöltem a könyv atmoszféráját, ezt az undorkeltő, nyomasztó, kilátástalan közeget, amit a szerző aprólékosan felfestett, és a kettősséget, amit Michael karaktere képviselt. Egyszerre vetettem és szántam a fiút. Tudja, hogy rossz, amit tesznek, de nem mer, nem tud és nem is akar tenni ellene, hiszen egész életében ez vette körül, és a családján kívül nincs semmije és senkije – ez jutott neki, ezzel elégszik meg, különben csak a magány maradna.

Amikor Alice megjelenik, felvillan a remény, hogy talán Michael elmehetne. De ott van a nővére, Misty Dawn; Michael kötelessége, hogy vigyázzon a lányra, nehogy Mama áldozatául essék. És ha el is menne, hogyan törölhetné el a múltját? Hogyan élhetne normális életet? Hiszen nem is ismeri a világot, számára a ház és az erdő a világ. A kapcsolata Alice-szel talán kissé instant vonzódás szagú, de nincs kimondott romantika, az nem illene ebbe a véres, baljós történetbe, viszont az összképhez szükségeltetik.

Reb egy szociopata állat, akiről nem is sejtjük, milyen grandiózus tervet visz véghez, és bár bizonyos része kitalálható volt, a végső megoldást nem sejtettem, és totál kiakasztott. Úgy tátogtam, mint egy hal. A vége gyomorszájon vágott, még most sem akarom elhinni, hogy így kellett ezt befejezni, hogy így kell vezekelni.

És tudjátok, mi nyűgöz le a legjobban? Hogy ezt a sokkoló regényt egy nő írta. Abszolút nem látszik rajta, és ezért elismerésem a szerzőnek. Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, aki el akar szörnyedni, és minden vágya, hogy végig grimaszolhassa a könyvet, mint én – garantált, hogy a Vértestvérek nem hagy majd hidegen. 

Értékelés: 5/5
Borító: 5/5

Eredeti cím: Brother

Kiadó: Agave

Megjelenés éve: 2016

Oldalszám: 256

Fordította: Beke Zsolt