Kody Keplinger: The DUFF - A pótkerék

Nagyon felkapott volt ez a könyv korábban is, de most, hogy filmet készítettek belőle, mindenki erről beszél. Így hát, amikor lehetőségem nyílt rá, hogy elolvassam, kaptam az alkalmon.

Bianca legfőbb ismertetőjegyei: cinikus, mindent leszól, sokat káromkodik, alacsony és duci, miközben a legjobb barátnői gyönyörűek. Ahogy a rohadék, kangörcsös Wesley rávilágít a Fészek nevű szórakozóhelyen: ő a DUFF. A pótkerék, a sorból kilógó barátnő, aki sosem érhet a szép lányok nyomába. Biancában annyira felmegy a pumpa, hogy ráönti a kóláját Wesleyre, de a következő alkalommal, mikor az egoista srác felhúzza az agyát, Bianca megcsókolja. Aztán, amikor kiderül, hogy a lány szülei válni fognak, Wesley ágyában landol; végül is semmi kivetnivaló nincs abban, hogy úgy menekül a problémái elől, hogy összefekszik a sráccal, akit ki nem állhat.

A sztori tipikusan a New Adult könyvekre hajaz, és jobban is működött volna idősebb szereplőkkel. A saját hasznomat is nézem persze, mert ha tudom, hogy ennyire a szex körül forog, és a szerelmi párosunk összes tevékenysége abból áll az egész könyvben, hogy lefekszenek egymással, akkor hozzá sem nyúlok. Megint beleestem abba a hibába, hogy hittem a dicsérő szavaknak, amik a következőket állították: ez annyira jó könyv! Nem szokványos a főszereplő, nem egy eszményi, idealizált karakter, és marha jó a humora!

Ezen a szexcentrikusságon nem tudok túllépni. Nem vagyok prűd meg ilyesmi, de én egy Young Adult könyvnél nem szexjeleneteket várok, hanem az első szerelem kibontakozását. A The DUFFban teljesen normális, hogy a főszereplő lefekszik egy olyan sráccal, akit szívéből gyűlöl. Ráadásul Bianca azért veti meg Wesleyt, mert bárkivel együtt hál, ha úgy tartja kedve. Ez nem álszentség a köbön? Ha még barátság extrákkal lenne, talán azt mondanám, hogy oké (vagy nem, max. ha felnőtt könyv lenne), de ez így teljességgel kiábrándító. Tényleg érdekelne, hogy Amerikában valóban ennyire elfogadott az aktív szexuális élet a középiskola elejétől kezdve, mint ahogy a filmek/könyvek állítják, vagy azért valamennyire fel van nagyítva a dolog. Azt például abszolút nem értettem, miért szed Bianca három éve fogamzásgátlót. 

Tegyük félre azt, hogy mennyire húzom a számat az alaphelyzeten, és lépjünk a következő napirendi pontra, a könyv üzenetére, amiből egész pontosan kettő van. Az egyik, hogy a DUFF lét nem egy fix dolog, hanem mindenki DUFF életének bizonyos pontján vagy bizonyos helyzetekben, és ez így van jól, hiszen sokfélék vagyunk, és nem lehet mindig mindenhol egy valaki kiemelkedő. Persze nyilván ez egy metafora akar lenni, hiszen nem vehetjük szó szerint. Bianca barátai nem csúnyák és nem is ducik, ergo nem is szabadalmaztatható rájuk a The Designated Ugly Fat Friend elnevezés.

Viszont a másik szándékos (?) üzenet elég furán jött ki: attól, ha valaki fűvel-fával lefekszik, még nem lesz automatikusan kurva, hiába ragasztják rá ezt a címkét. Lehet, csak ezt használja eszközként a problémái elől való elmenekülésre, tehát teljesen természetes dolog, és senkinek semmi köze nincs hozzá. Hát izé… akkor keressen magának egy hobbit. Nézzen sorozatokat például. A szerző mindössze 18 éves volt, mikor a könyvét kiadták, így még inkább lehidalok, hogy milyen üzenetet közvetít ennyi idős fejjel – lassan átcsapok ítélkezésbe. Már csak azért sem tiszta ez a gondolatmenet, mert a végén Bianca elhatározza, hogy most jó ideig nem óhajtja keresni a testi örömöket, mert az felelőtlen dolog; óvszer és fogamzásgátló használata mellett is simán teherbe eshet, mert nincs a védelemre 100%-os garancia. Képzeljetek most ide egymillió kérdőjelet; én semmi mást nem látok, csak villódzó kérdőjeleket a szemem előtt. Pont a komoly párkapcsolat lényege a mélyebb kapcsolat, amit a testi kontaktus okoz, és mivel ezen már úgyis túlestek sokszor, az egésznek semmi értelme. Az meg, hogy még így is terhes lehet? Akkor szerintem egyszerűbb cölibátust fogadni, úgy nincs kockázat.

Biancával egyszerűen nem tudtam azonosulni. A cinikussága jó pont lehetett volna, hiszen egyetértek például a Valentin-nappal kapcsolatos nézeteivel, viszont összességében a stílusa irritált. Utálom, mikor egy könyvben állandóan káromkodnak. Eleget hallom a való életben, történetekben nem vagyok rá kíváncsi, és lehet ez kölcsönöz „hitelességet” a sztorinak, de az én szememben ront az élvezhetőségén.

Bianca végig egy nagy kérdőjel maradt. Most akkor mégis mennyire ronda és kövér? Mert ahhoz képest két pasit is összeszed a könyvben. Igen, mondhatnánk, hogy kisugárzás, a külső nem fontos, blablabla, de egyikükkel sem tölt annyi időt, hogy a csodálatos kisugárzásával el tudja őket bájolni; szókimondó stílusa inkább taszító, mint kedvelhető. Ráadásul Wesley miért akarna egy ilyen állítólag ronda és kövér lánnyal kavarni, ha szó szerint bárkit megkaphat? Wesley dögös, izmos, buknak rá a gyönyörű csajok. Akkor neki miért pont a ronda, kövér lány kell? Tudom, hogy leragadok a külsőségeknél, de ismétlem, nem ismerik Biancával egymást, ergo csak a külső lehet vonzó tényező, ami az első benyomást adja, főleg úgy, hogy Bianca semmi mást nem csinál, csak sértegeti. Nem állja meg a helyét az a magyarázat, hogy Wesleynek aztán mindegy, hogy kivel, csak a numera meglegyen. Egy Adonisznak nem kell a csúnya lány, ha sorban áll ezer másik jelentkező is, hacsak nincs valami fétise, de erről ugye nem szerzünk tudomást a könyvben. Ha már itt tartunk, én egy csomó ideig azt hittem, hogy kiderül, Wesley szoknyapecérsége csak kacsa, a hódításai meg iskolai mítoszok, amikről mindenki beszél, de valójában fele meg sem történt. Tévedtem, szóval nálam a Bianca-Wesley kapcsolat homályos folt maradt.

Miért lettek egymásba szerelmesek? Egyetlen olyan jelenetük sincs, amiből ez kiderülne (ez elég komoly írástechnikai hiba), mindig csak szexelnek. Wesley közben másokkal is csinálja, csak ezt nem láttuk, akkor meg mi a különbség? Miért Bianca, miért nem akármelyik másik lány? Ha ábrázolva lett volna a kapcsolatuk mélyülése, talán hihetőnek tartanám az egészet. Ja, tudom, volt a nagy megmentő akció meg a bizalmas vallomások a családról. Pedig nem kellett volna sok érzékeltetni a folyamatot: egy-egy aranyos jelenet, ami nem torkollik szexbe. Ezek után Wesley viselkedésének állítólagos változása sem tűnt fel; a húga megköszöni Biancának, hogy miatta Wesley megváltozott, de mégis mikor és miben? Én ebből semmi sem láttam. Aggódik Biancáért, persze, de ezen kívül? A levél meg a nyáladzás annyira karakteridegen tőle, mintha elrabolták volna az ufók, és egy hasonmást tettek volna a helyére.

Nemcsak Bianca, hanem úgy kb. az összes karakter viselkedése realitástól elrugaszkodott. Van ugye az apuka, aki elkezd alkoholizálni, amit már abból tudunk, hogy Bianca a könyv elején megemlíti ezt a tényt, mintha tudta volna, mi lesz. Inkább bele se megyek mennyire felületesen volt ez az egész szál kifejtve. 18 év után apuka most kezd el inni csak úgy? Ha ennyi tartása van, már rég meg kellett volna adnia magát akármilyen stresszes/kiakasztó fejlemény miatt. Aztán ott van az anyuka, aki elküldi postán a válási papírokat egyetlen szó nélkül, mert ez ugye így működik. Fontos témák ezek, hogyan küzd meg egy tinédzser a családi gondokkal, de hát mint látjuk, sehogy, inkább tökélyre fejleszti a lepedőakrobatikát.

Abban a tudatban, hogy a szerző tinédzserkorában írta a könyvet, utólag nem lepődök meg a kivitelezésen. Tulajdonképpen ahhoz képest, milyen fiatal volt, egy gördülékeny, gyorsan olvasható könyvet hozott össze, amire abból a szempontból nem lehet panasz, hogy kétszer ennyi idős szerzőktől olvastam már sokkal rosszabbat. Mondjuk lehet, csak azért olvastatta magát, mert nagyon vártam, mikor billen át Bianca és Wesley kapcsolata. Az más kérdés, hogy ennél jócskán többet vártam.

A regény fő pozitívumát a lányok barátsága adja. Elszakad a sztereotípiától, amit a tinisztorik gerjesztenek. Itt nincs a gonosz pompomlány klisé, hanem a szép lányoknak ez a cinikus, mindent utáló bunkó csaj a barátnőjük, akiért állandóan aggódnak. Bár Bianca viselkedését itt sem tudtam megérteni; ahelyett, hogy megbeszélné velük a problémáit, inkább nem törődik velük, csakhogy egy jót kettyinthessen Wesleyvel. Hmm. Mindennek ellenére azért a lányok kitartanak mellette, és ha összevesznek is, találnak megoldást a problémákra, sosem pártolnak el egymástól, és erről jó volt olvasni.

Mindezt kiadva magamból erősen csodálkozom, hogy mégis mit láttak ebben a könyvben, ami lehetővé tette, hogy a filmvásznon kössön ki. Megnéztem a trailert, úgy tűnik, hogy köze nincs az adaptációnak az eredetijéhez, ami miatt általában morgok, ezúttal viszont örülök neki. Lehet, hogy csak egy tucat tinifilm lesz a DUFF lét üzenetére építkezve a Csaj nem jár egyedül és a 10 dolog, amit utálok benned szellemében, de én szeretem ezeket, jobban, mint ezt a könyvet.

Persze aki nem akad ki azon, hogy a könyv nagy része problémakerülés miatti testi örömszerzésből áll tinédzserek között, annak a fent írtak biztos nem fogják kedvét szegni, és akár kedvencet is avathat.

Értékelés: 3,5/5

Borító: 3/5

Eredeti cím: The DUFF

Kiadó: Könyvmolyképző

Megjelenés éve: 2014

Oldalszám: 298

Fordította: Szabó Krisztina