Lauren DeStefano: Hervadás

Egy régóta olvasni vágyott, érdekesen hangzó disztópia, ezt nekem találták ki, gondoltam. Már angolul várólistára került évekkel ezelőtt, de mikor megtudtam, hogy lefordítják a nyelvünkre, kivártam, hogy a polcomon tudhassam.

Mindenképpen a kezeim közé akartam kaparintani a könyvet. Muszáj kiemelnem a borítót: egyszerűen csodálatos a kivitelezése. Nagyon tetszik a felirat, a különböző csíkok, téglalapok fénylő lilája, és hogy maga ez a minta a könyv belsejében is fellelhető. Már csak az a kérdés, mikor jön a folytatás, hiszen a megjelenés óta több mint egy év is eltelt már. Ha egyáltalán jön.

Lássuk a történetet! Az ember mindig a tökély után sóvárog. A tudósok olyan kísérletekbe kezdenek, ami végül az emberiség vesztét okozza. Ahelyett, hogy megteremtették a tökéletes egyedet, a genetikai szárnypróbálgatás következtében az új generációk férfitagjai 25, nőtagjai mindössze 20 évet élnek. A jövőben járunk, ahol a világ nagy része elpusztult, a megmaradt városokban hatalmas szakadék tátong a különböző rétegek között.  Főhősünk, Rhine az ikertestvérével él Manhattanben, ám egy nap elrabolják, és egy előkelő házban Linden Ashby egyik feleségeként végzi. Ám Rhine képtelen elfogadni ezt az új életet, hiába él jobb körülmények között; csak a szökés jár a fejében.

Az alapötlet figyelemfelkeltő, de ha jobban meggondolom, csak a hangzása az, mert ez egy olyan alapszituáció, amibe bármilyen történetet el lehet helyezni, de nem mindegy, hogy mit. Ez sem az a pörgős Éhezők viadala jellegű disztópia; lassan csörgedező menete van, ami egyúttal az előnye és a hátránya is. Depresszív, fojtogató hangulatot áraszt, hiszen a halál Damoklész kardjaként lebeg az emberek feje felett, amiből nincs kiút.

Főleg azt mutatja be, hogy az élet kegyetlen rövidsége nem a társadalom összefogásához vezet amolyan carpe diem alapon, ahol az lenne a cél, hogy az embereknek adatott kevés évet a lehető legnagyobb boldogságban töltsék, hanem éppen ellenkezőleg. A társadalom szétszakad, mindenki önmagával törődik, a túlélésért küzd. A gazdagok fittyet hánynak az alacsonyabb rétegekre, csak az utódnemzés fontossága jár a fejükben. Hogy fenntartsák a vérvonalukat az egyre fogyatkozó emberiségben, semmi más nem számít. A nők helyzete is felettébb kiábrándító, nincsenek jogaik, sem szabad akaratuk, a férfiak kénye-kedve szerint kell tenniük, és a kényszerített poligámia a követendő példa. Rhine-t, Jennát és Cecilyt elrabolják, majd kiválasztják házastársi kötelezettségek teljesítésére. Ezzel voltaképpen jól járnak, az emberkereskedők a profitot nem hozó lányokat egytől egyig agyonlövik.  Rhine, Jenna és Cecily Linden házfelesége lesz, és ebben a házasságban mindhárman más álláspontot képviselnek.

Cecily csupán 13 éves kislány, aki teljesen elfogadottnak tartja a szerepét, amit ráosztanak. Szerinte az a dolga, hogy kielégítse a férje vágyait és gyereket szüljön neki. Megtiszteltetésnek veszi, hogy a kiválasztottak közé sorolja, és nem kell többet hiányt szenvednie semmiben. Cecily viselkedése a mi felfogásunkkal több mint sokkoló. Egyrészt pedofíliának vagyunk tanúi, amit nehéz megemészteni, és azt még inkább, hogy Cecily ebben örömét leli. Túl fiatal még ahhoz, hogy önállóan gondolkodjon, és megkérdőjelezze az egész helytelenségét.  Ebben a világban a lányoknak korán nővé kell érniük, és megtenniük azt, amire rendeltettek. De a testi érés nem egyenlő a szellemi éréssel, és hiába próbál Cecily felnőttnek tűnni, és az ő kötelességeiket ellátni, attól még gyerek. Viszont, ha jobban belegondolunk, Cecily az egész életét egy árvaházban töltötte, és onnan kiszabadulva új élete maga a paradicsom. Nincs semmire gondja, mindent megkap, Linden figyelmében részesül, ez számára maga a boldogság.

Jenna már elfogadta, hogy nőként csak arra való, hogy a férfiak kihasználják. Hagyja nekik, mert már nincs miért küzdenie. Két éve van vissza a halálig, addig csak szeretne átevickélni az időn, ami megadatott neki. Semmi célja nincs az életében, várja, hogy eljöjjön a vég, és megszabaduljon a földi pokol terheitől. Ő az, aki a reménytelenséget képviseli, aki már feladta a küzdelmet, és beletörődik abba, ami jutott neki. Ő a két szélsőség, a Cecily és Rhine közti középút.

Rhine szemén keresztül a könyv a szabadság vágyát fogalmazza meg. Rhine olyan, mint egy kalitkába zárt madár, amit etethetnek a legínycsiklandóbb eleséggel, akkor is a szabadságra áhítozik. Az első naptól kezdve szökni akar, hiába kap meg mindent. Az ő élete a viszontagságok között, az ikerbátyjával volt teljes, és vissza akarja kapni azt. De nem olyan egyszerű ez, mert árgus szemekkel lesik minden mozdulatát, nem hagyhatja el a feleségeknek szánt folyosót, és még ha sikerül is, a birtok végtelen kiterjedésű, még a szolgálók sem tudják, hol a kijárat.

Rhine megismerkedik Gabriellel, a szolgálóval, és romantikus érzéseket kezd táplálni iránta. A Gabriel életével kapcsolatos párhuzam elgondolkoztatja, hogy mennyire könnyű lenne megfeledkezni a kinti világról; Gabriel is onnan jött, és elégedett a szolgálói munkájával. Rhine céljainak elérése érdekében kihasználja a férjét, Lindent, akinek egyértelműen ő a kedvence, és még egy kicsit meg is szereti. Gabrielről nem tudunk meg sok mindent, így nem került közel hozzám, Linden pedig naiv és nyámnyila az apja befolyása alatt, nem egy tipikus férfiideál. 

Szerintem a szerelmi szál azért ilyen végtelenül egyszerű, mert nem is fontos. A két férfi karakter inkább arra szolgál, hogy árnyalja a képet. Mindketten annyi ideje vannak a birtokon, hogy elfeledkeznek a külvilágról, egy biztonságos burokban élnek, és ez nekik tökéletesen megfelel. De Linden egy külön álomvilágban élt egész életében, fogalma sincs a valós világ működéséről, a rendszer problematikájáról. Túl törékeny ahhoz, hogy elviselje a realitás terhét. Gabriel viszont hajlandó a váltásra, feladni a biztonság kényelmét, hogy belevesse magát az ismeretlenbe. A Rhine-nal való kapcsolatuk a lányban végbemenő folyamatokat érzékeltetik: menjen vagy maradjon? Mert bár menni akar, de azért megfordul a fejében, hogy megadja magát a sorsának és belefeledkezik a hazugságba, amiben él.

A Hervadás tehát egy karakterközpontú regény, ami elsősorban a nézőpontok ütköztetésére fókuszál, és nem az akcióra fekteti a hangsúlyt. A történet keretét az adja, hogy Linden apja, Vaughn Házparancsnok rejtélyes kísérleteket végez az alagsorban, amik aggasztják Rhine-t. Közben a feleségnővérek között barátság szövődik, így Rhine-t miattuk is félelem tölti el, megnehezítve a szándékait.

A könyv szinte teljes egészében a birtokon játszódik, és Rhine menekülési szándéka körül összpontosul. Ennek megfelelően nem sok minden történik, de ennek kompenzálására az írás hangulatos, és remekül megragadja a pillanatokat. Ezért szerettem olvasni, ugyanakkor fajsúlyosabb történetet vártam volna. Közben apró információmorzsákat ejt el a szerző a világról, amiket örömmel csipegettem fel.

A vége kicsit összecsapott lett, elég nyitott, és fogalmam sincs, hogy alakul majd a szereplők sorsa. Gondolom világosabb képet kapunk a világról, egy lehetséges gyógymódról. Bár utóbbit borítékolhatónak érzem, én nem feltétlenül szeretném. Kíváncsian várom a folytatást.

Összességében a Hervadás egy különleges könyv a puszta akarás képességéről, a szűnni nem akaró szabadságvágyról, amit Rhine képvisel, és amibe foggal-körömmel ragaszkodik. Ez adja ennek a történetnek a szépségét, hogy hosszú hónapok alatt sem dől be a lány a kényelem nyújtotta illúziónak, ami sosem pótolhatja azt, ami elveszett. És ezért már megérte elolvasni.

(Apró érdekesség, hogy Linden Ashby nevén nem tudtam túltenni magam. Van egy ilyen nevű amerikai színész, aki kiskoromban nagy szerelmem volt, haha.)

Értékelés: 4/5

Borító: 5/5

Eredeti cím: Wither

Sorozat: Vegyészkert-trilógia #1

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés éve: 2013

Oldalszám: 408

Fordította: Farkas Nóra